19. fejezet. :)

Na nem akarok rizsázni, csak annyit, hogy:
1, Egyáltalán nem tetszik nekem ez a rész.... ennél szarabbat talán még sose írtam.. :S
2, itt az interjú, amin csak egy minimálisat alakítottam írás közben, hogy passzoljon a történetemhez. Nézzétek meg. : Alan Carr, Chatty Man show - One Direction.
3, Talán olvasható! :*

Bekii^^: Köszönöm szépen, de azért nem írok én annyira jól, mint már mondtam...:D A blogod pedig tényleg jó és ha megfogadod a tanácsaimat, tökéletes lesz! Sokkalta jobb, mint az enyém! ;)
csak egy lány:) : Köszönöm! :) ♥ Örültem, hogy tetszett. Az interjút nem én találtam ki, csak egy picit alakítottam az egyik Chatty Man-es showjukon. Semmi extra és szerintem ez a rész sem lett jó...:)

És hogy így lett vége, még jobb.

- Hölgyeim és Uraim, fiúk és lányok, kicsik és nagyok, valamint aki aminek érzi magát, a One Direction! - kiabálta el magát a műsorvezető, aki tudomásom szerint Alan Carr és ez a Chatty Man show. Na akkor nevetés nélkül nem ússzuk meg. Csak a mi kapcsolatunkat ne hozza fel!
Miután egy-egy öleléssel üdvözölték egymást, helyet foglaltak a fiúk a kanapén, Alan meg velünk szembe a székében. A lányokkal összenéztünk majd széles mosollyal az arcunkon öleltük meg egymást. Fogalmam sincs, hogy ez most hogy jött, de ez van.
- Ki kér egy italt? - vigyorgott körbe Alan, mire Niall rögtön feltette a kezét, Louis meg mindenki nevében válaszolt. - Egy kis Merrydown cidert? - ajánlotta, mire a srácok is és szerintem a nézők is felvonták a szemöldöküket.
- Azt sem tudom mi az. - felelte Liam, mire Danielle fogta a fejét. Az igazat megvallva, én sem tudtam milyen italról is beszélnek.
- Finom, kifinomult. - vágta rá rögtön a nyúl fogú műsorvezető, majd végigsimított az üvegen.
- Ilyen külsőre hajtok. - vigyorgott Liam, majd észrevétlenül Danira pillantott, aki kacsintott egyet neki. Nagyon szeretik egymást. Meg is érdemlik, hogy boldogok legyenek. Ezek után mindenki kapott abból a híres neves italból, közben meg megbeszélték, hogy Liam haja változott. Milyen meglepő...
- Ezelőtt próbáltál úgy kinézni, mint Harry, nem? - kérdezte Alan ránk pillantva, mire elkaptam a tekintetem. Még a végén felismer, Azt pedig nem szeretném. Velem egy időben a közönség helyeselni kezdett. Danielle vigyorgott, Eleanor meg rajtam nevetett. Hát most na... nem akarok feltűnösködni. Mondjuk lehet, hogy túlzás volt kicsit lejjebb csúszni a széken.... - A rajongóitok az öltözőm előtt voltak. - pakolászott közben Alan, mire Liam felháborodva kérdezett vissza.
- Miért nem a miénk előtt? - grimaszolt is mellé, mire felnevettünk. Ez az interjú jó lesz. Főleg ha minden második percben nevetünk. De szerintem ez a jó és nem az, ahol kínozzák a sztárokat csakhogy valami információt kiszedjenek belőlük.
- Néhányuk elég fiatal nem? Láttam egy lányt az egyetemi ruhájában és azt mondta: Harry, Harry adj a szaftodból! - na itt vége volt mindennek. A lányokkal egymás vállára dőlve nevettünk. Őrült rajongók!
- Neee... én ezt már most nem bírom. - fogtam a hasam, a lányok meg helyeslően bólogattak. Azért ez... Na mindegy, az interjú folytatódott tovább. Alan szórakozott a srácokkal, időközben meg előkerültek a One Direction játékbabák. Hát mondanom sem kell, hogy azokkal mit műveltek. Kiderült, hogy Harryé olyan, mint egy egyetemi előadó és hasonlít Susan Boyle-ra, Liamnek megint a hajával szórakoztak és Harry babája még puszit is kapott. A lányokkal csak szörnyülködtünk néha vagy éppen kacagtunk. Mikor hogy...
- Egy álomban éltek. Elköltöztetek egy felvágós, agglegény lakásba, igaz? - kérdezősködött, mire a srácok csak helyeseltek, mi meg gonoszul vigyorogtunk. Hál isten még nem tudnak arról, hogy a legtöbben közülük a barátnőjükkel laknak. Ha jól tudom, Loui és Eleanor maradtak az 1D házban Niallel együtt, a többiek meg mind szétszéledtek. Vagyis Zayn még nem, de Harry elvileg ma hozzánk költözik. Tessnek megengedtem, elvégre már felnőttek és nekem ebbe nincs beleszólásom. - Mondjátok milyen? Reggeliző? - piszkálta egy kicsit őket, ők meg mosolyogva válaszolgattak.
- Bárcsak. Ikea asztalok. - felelte Niall, mire a lányokkal felnevettünk. Vicces kedvükben vannak és a műsorvezető is. Bár róla azt hallottam, hogy mindig ilyen.
- Mikro. - vágta rá Harry, mire Alan felkapta a fejét.
- Mikro? Istenem! Vízforraló? - kezdett el cinikus lenni, a fiúk meg természetesen folytatták.
- 3-at 2 áráért tányérak a tescoból. - humorizált Niall, majd Alan átvette a szót és kicsit még szórakozott.
- Belső WC . - jelentette ki izgatottan, mi meg fogtuk a fejünket, aztán a következő pillanatban árgus szemekkel meredtem Zaynre, ugyanis kijelentette, hogy Loui, Harry és Niall laknak együtt, a többiek meg külön. Majd egy röpke pillanatra összenéztünk, én meg megráztam a fejem, jelezve, hogy fogja be a száját, nem akarok szerepelni. Hál istennek értette és Louis is látta, mert elterelte a témát, így szegény elég kínos helyzetbe került, mert felhozták a Larrys bromance témát. Sajnáltam, de tudtam, hogy miattam csinálta. Ezt még meg kell hálálnom neki! Ezek után gyorsan lepörgették ezt a témát, mellette még kérdezősködött a műsorvezető, Zaynt nekiállította rajzolni, majd Niall szekálása következett.
- Niall téged betaláltak az idősebb nők. Jöttek a mamák az illetlen ajánlataikkal, fogdostak. - kezdett bele Alan, én meg kíváncsian vártam mi lesz belőle, ugyanis ezt a sztorit még nem hallottam.
- Leedsben voltunk és az a nő odajött és azt mondta: "Ha idősebb nőt keresel" közben odaadta a telefonszámát és a címét. "Ott leszek, adj tíz percet befejezem a munkát és megyek." - mikor végigmondta, nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Volt értelme eljönnöm. Ennyit negyed óra alatt talán még sosem nevettem.
- 72 éves volt. - vágott közbe Loui, mire Alan felháborodva nézett Niallre, mi meg a könnyeinket törölgettük. Hihetetlenek.
- 72? Te csibész, az túl öreg. Mindenki szereti az idősebb nőket, de 72!? - olyan hanglejtéssel mondta, hogy a röhögőgörcs határán álltam. Eleanor a vállamra hajtotta a fejét és rázkódó vállakkal jelezte, hogy ezt még ő sem hallotta és igencsak szórakoztatta.
- Szerintem figyelj, Loui jön. - vigyorgott rá Danielle, mire El felkapta a fejét és gyilkos tekintettel méregette Alant. Elég viccesre sikeredett ez a jelenet is, mögöttünk meg megszólalt valaki.
- Ezek a srácok barátnői. - mutogatott ránk, mire mi leintettük őket.
- Kérj bármit, csak pssssszt. - alkudoztam vele, a lány meg kért mindegyikünktől egy képet és autogrammot. Kifújtuk a bennünk lévő levegőt, majd hátradőltünk a székünkben.
- Neked is van barátnőd, ugye? - kezdte el Alan túráztatni Louist is, mire ő széles mosollyal az arcán bólintott. Még megkérdezte, hogy jól meg vannak-e majd tovább állt Liamre. Furcsa... Olyan mintha ez a barátnő dolog tiltott téma lenne ebben a műsorban, kivéve Harrynél. Nála minden téma szabad... ahogy észrevettem. Liam is megkapta ezeket a kérdéseket és csillogó szemekkel válaszolt, bár látszott rajta a félelem, gondolom nem akart semmi ciki kérdésre választ adni. Erre benyomtak egy képet róluk. Szegény Danielle. Bár Liamnek egy óriási piros pont, hogy így helyt állt.
Keresztbetett ujjakkal reménykedtem, hogy Zaynt kihagyja a sorból.
- Zayn! - szólította meg, én meg vettem egy mély levegőt. - Hogy állsz a képemmel? - folytatta, mire leengedtem. Már megijedtem...
- Őszinte leszek. Ez a legrosszabb képem. - vallotta be, majd a kamerába mutatta. A közönség egy emberként nevetett fel, főleg mikor kiderült, hogy csak egy szemöldöke lett a rajznak. Zayn alá akarta írni, de Alan nem engedte, azzal érvelt, hogy nem fogja kirakni sehova. Kialakították az egész szituációból, hogy olyan lett, mint Gok Wan és Alan közös gyereke... állatok! Ezek után részletezték az új albumukat és minden mást, majd a végén a tánc sem maradhatott el. Mindegyik srác bemutatta a maga tudását, majd a végén mindenki felállva tapsolt nekik. Miután vége lett, a lányokkal visszamentünk a backstagebe. Vártuk a fiúkat, akik csak-csak nem jöttek. Amíg várakoztunk, beszélgettünk, nekem pedig megcsörrent a telefonom.
- Szia Ryan. - szóltam bele vidáman. Szerintem nekem ma már senki nem ronthatja el a kedvem.
- Szia. Figyelj nagy gond lenne ha fél óra múlva itt kéne lenned? Egy óra múlva fotózásod lesz. - jelentette ki, mire ujjongani kezdtem.
- Dehogy lenne gond. Úgyis olyan jó kedvem van. Akkor ott találkozunk, sietek. - vigyorogva beszéltem végig, majd miután letettem, a lányokra néztem. - Szóval ki fog elkísérni fotózásra? - kérdeztem tőlük, mire afféle "komolyan kérdezted?" fejjel meredtek rám.
- Mind a ketten. - karoltak át, majd egy nagy csoport ölelés után, szólni akartam Zaynnek, hogy le kell lépnem, de nem találtam sehol. A lányok szintén tanácstalanok voltak. Fogalmunk sincs, hogy a fiúk hova tűntek, nekem viszont mennem kell. Biztos nem véletlen mondta Ryan, hogy fél órám van odaérni.
- Mindegy, menjünk. - indultam meg az ajtó felé, mikor két kar fonódott a derekam köré.
- Hova, hova? - duruzsolta a fülembe, gerincemen pedig kellemes bizsergés futott végig. Megfordultam, hogy szemeibe nézhessek. Szó szerint megsemmisültem bűnbánó tekintetébe és értetlen fejjel meredtem rá. - Sajnálom, hogy majdnem elkotyogtam. Nem akartam. - mentegetőzött, én pedig rögtön megértettem miről beszél. Elmosolyodtam majd megöleltem. Olyan jól esett megbújni karjai között, hogy legszívesebben sosem engedtem volna el.
- Zayn, nekem mennem kell. - bontakoztam ki nagy nehezen öleléséből, ő meg összeráncolt szemöldökkel nézett szemeimbe. Szerintem mindenféle gondolat végigment benne, hogy vajon miért lépek le. - Fotózásom lesz. - adtam egy gyors magyarázatot, majd nyomtam egy puszit arcára és már kinn is voltam az épületből. A lányokkal sprintelni kezdtünk a stúdió felé. Szerencsékre csak tíz percre van ide, futva csak nyolc. Hamar odaértünk, így gyorsan megkerestem a Ryan Fields feliratú ajtót, majd berontottam. De szó szerint és csak egy centin múlt, hogy meg tudtam állni.
- Neked is szia. - vigyorgott rám, én meg kidugtam a nyelvem. - Eleanor, Danielle. - köszöntötte őket egy-egy kézfogással, majd elnavigált minket a fotózásra, ami csak egy ajtóval volt odébb. Benn a fotósok már az előkészületekkel voltak elfoglalva, a sminkesek előkészítették a terepet és én a stylistoknál kezdtem. Még oda sem értem, már el is húzták a paravánt, hogy senki ne lásson semmit és beadták az első ruhát, amit fel kell vennem. Kicsit meglepődtem mikor megláttam. Csak egy póló, aminek oldalt merész kivágása van, a csípőmig ér és onnan meg be van vagdosva. Furcsállottam, de hát ha ez a kérés...
- Ryan! Te sem gondoltad komolyan... - léptem elé, ő meg elismerően bólintott, mikor végignézett rajtam. Kidugtam a nyelvem, majd grimaszoltam egyet mellé.
- Sophie, nagyon jól áll. - dicsértek meg a csajok, én meg egy "hagyjuk már" nézéssel letudtam őket. Ryan eltoloncolt a sminkesekhez, akik mosolyogva fogadtak és leültettek a székbe. Elég erős sminket kaptam, de őszintén szólva tetszett. Ritkán mondom ezt, hiszen nem vagyok híve a sok sminknek, de ha profik csinálják akkor azért más... A hajamat hullámokba sütötték, majd nyomtak a fejembe egy fekete fullcapet és kész is voltam.
- Na gyere ide drágám. - mutogatott a fotós, én meg összeráncoltam a szemöldököm. Vékony hangja volt férfi létére, rázta a seggét és igen furcsán mozgott. Először megijedtem tőle, de aztán levettem, hogy meleg, így nem voltam szégyenlős előtte, hisz akkor hidegen hagyják a lányok. Elvileg... - Csak annyit kell csinálnod, hogy a bal kezeddel a hajadat fogod, kicsit féloldalasan állsz és a jobb lábadra támaszkodsz. Fejet egy picit feljebb és tökéletes. - mondta az instrukciókat, én meg tettem amit parancsolt és már kész is volt az első kép. Ebből a sorozatból nekem egy tetszett igazán, az első, így azt választottuk ki, ha esetleg kéne valakinek, akkor inkább ezt vigye, meg ebből lesz poszter majd ha híres leszek.
- Következő szett. - adta ki az utasítást a fotós, akit Robnak hívtak. Időközben ezt is sikerült megtudnom.
A következő összeállítás már jóval több ruhát tartalmazott, mint az előző. Elmosolyodtam mikor a kezembe adtak egy Zayn stílusú kardigánt, csak ennek volt virágmintája is. Emellé egy szürke pólót kaptam és egy farmer rövidnadrágot, rajta egy kékes-lilás szalaggal. Gyorsan magamra kaptam őket, majd már szaladtam is a sminkesekhez, akik igazítottak rajtam, a hajamat hagyták ahogy volt és már szaladtam is vissza Robhoz. Elmondta az instrukciókat, csakúgy, mint az előbb és én szintén tettem a dolgom. Őszintén szólva élvezem ezt az egészet. Azt hittem, hogy bánni fogom, hogy magam mögött hagytam a "normális" életem, de nem. Rájöttem, hogy szeretek énekelni és nem szeretnék én lenni a szürke kisegér. A pénz nem is fog érdekelni, ha esetleg a jövőben menne a karrier, mert nem azért csinálom, hanem mert élvezem. Már most... akkor mi lesz később??
- Válassz egyet közülük, ami majd mehetek poszternek ha elérünk oda, de szerintem hamarosan bekövetkezik. - ugrált egy helyben Rob, én meg elnevettem magam és kiválasztottam egyet a fotósorozatból.
- Szerintem is ez a legjobb. - mutatta fel a hüvelykujját Ryan, én meg bólintottam egyet, majd már szaladtam is vissza a stylistokhoz.
- Na most becsajosodunk, de elég rendesen. - kezdték el részletezni, én meg bólogattam, mint a szófogadó gyerek. - Itt ez a szoknya, húzd fel aztán mehetsz is a sminkesekhez. - adták a kezembe a földig érő, kék-fehér csíkos pánt nélküli szoknyát, majd el is húzták a paravánt. Sose szerettem a szoknyákat, de ezt örömmel vettem fel. Egyszerűen beleszerettem a ruhába. Pikk-pakk kész voltam és mintha rám öltötték volna. Tökéletes volt. Legalább is nekem nagyon tetszett. A sminkesek raktam rám egy erős piros rúzst, a szemem is megerősítették, a hajam meg ki lett vasalva. Mielőtt visszamentem volna Robhoz, még a nyakamba akasztottak egy nagy fehér virágos nyakláncot és csak úgy engedtek el.
- Sophie a ló rúgja meg. - ámuldozott az én drága fotósom. - Egyszerűen gyönyörű vagy ebben a ruhában. Mintha neked lett volna kitalálva. - bókolt, én meg legyintettem egyet és beálltam a vászon elé. A fényképező csak úgy kattogott, én vigyorogtam, mosolyogtam, hülye pofákat vágtam és az egészet elhülyéskedtem. De azért lettek normális képek is hál istennek. Ezután jött a feladat, hogy választani kell ezekből is egyet. Nem is volt kérdés, hogy melyik lesz. A legnormálisabb. Bár itt épp egy röhögőgörcs előtt vagyok, viszont szerintem nagyon jó lett. Mivel eddig csak normális képek készültek rólam, kellett csinálni kicsit bolondosabbat is, így miután magamra kaptam az utolsó szetettet és megjártam ugyanazt az utat, mint eddig minden fotósorozat előtt, már a kamera előtt álltam.
- Tessék, fogd ezt és csinálj vele azt, amit akarsz. - adott a kezembe Rob olyan bigyuszt, amivel be szokták mondani, hogy "csapó és hányadik próbálkozás". Fogalmam sincs mi a neve. Csak spontán, ami jött azt csináltam. Rob agyon dícsért, Ryan szintén. Direkt nevettettek és minden hülyeséget kértek, hogy csináljak, de amikor választani kellett, azért mégis csak a normálisabbjából válogattunk, mert nem szeretnénk olyan sztorikat, hogy "Sophie Moore vajon fogyatékos!?" Így egy viszonylag egyszerű képre esett a választásom.
- Sophie rettentően ügyes voltál. Nem sok újonc élvezi ezt az egészet ennyire. - kezdett el szentbeszédet mondani managerem, mikor már újra a saját ruhámban voltam és az irodájában ültünk.
- Pedig egyszerű volt. Nekem nagyon tetszett. - vigyorogtam rá, majd a kiválogatott képek közül egyet kellett választanom. Fogalmam sem volt, hogy miért, de kellett. A legelsőt választottam, amin csak egy póló van rajtam.
- Akkor ez lesz a címlapon. - jelentette ki, én meg szájtátva meredtem rá. Nem volt szó semmilyen címlapról. Csupán egy-két poszterről. Na de címlap!? Máris? Elment az esze...
- Mi van? Magyarázatot kérek! - követelőztem, ő meg bólintott majd leült a székébe.
- A NYLON magazin kérte, hogy készítsünk rólad képeket, mert hatalmas szenzáció vagy és ők akartak az elsők lenni, akik megjelenítenek rólad egy cikket, amiben az eddigi életedről lesz szó, a magánéletedről és erről a pár napról, vagyis a kezdetekről. - közölt velem mindent, mire felvontam a szemöldököm.
- De ezt nem mondtad. Te mocskos! - szidtam meg, ő meg elnevette magát. - Hát jó, de ha a magánélet alatt azt érted, hogy bejöttek és zuhanyozás közben csináltak rólam képet, akkor balhézok . - vigyorogtam el magam, ő meg a fejét fogva sóhajtott egyet. Hát igen, kicsit lefáraszthattam.
- Maximum annyit tudnak írni arról, hogy Zayn és te együtt vagytok és a tegnapi műsorról. Semmi másról ezen kívül. - nyugtatott meg, én meg megforgattam a szemeimet. Miért kell minden firkásznak kitérnie erre!? Miért nem lehet hagyni, hogy had történjen minden úgy, ahogy kell. Miért kell beleszólni és belekavarni? Lehet, hogy Ryan nem mondta, de úgy is tudom, hogy lesz valami kompromittáló ezzel kapcsolatban...
- Ja és a héten fel kéne énekelned egy dalt, amihez később videóklip is lesz. - jelentette ki, mire egy " mit titkolsz még?" fejjel néztem rá.
- Olyan jó, hogy én ezekről tudok. Szerda van. - dugtam ki a nyelvem, amit viszonzott is. Jó, hogy ilyen laza és nem az a begyöpösödött rabszolgahajcsár. Vele élvezet dolgozni és remélem, hogy ez a jövőben is így marad. Viszont most már kíváncsi vagyok arra a számra. A legelső dalom... hűű.. milyen furcsa ezt kijelenteni. - Nem tudod hova lettek a lányok? - néztem rá kérdőn. Már a fotózáson észrevettem, hogy felszívódtak.
- A srácok jöttek értük, mert tudom is én hova kellett menniük. De valaki itt maradt, mert megvárt téged. - kacsintott majd felkelt az asztalától. Megvontam a vállam majd elköszöntem tőle és kiléptem az ajtón. Célba vettem a kijáratot és gyors léptekkel indultam meg felé.
- Már nem is akarsz észrevenni? - hallottam meg egy hangot mögöttem, mire elmosolyodtam, de nem fordultam meg. Pár másodperc múlva két kar fonódott a derekamra és fejét nyakamba fúrta. - Élvezd amíg kínozhatsz, mert utána én jövök. - mormolta, mire engem kirázott a hideg, majd megfordultam karjaiban és gyönyörű mogyoróbarna szemeibe néztem.
-  És szerinted én azt hagyom majd? - vontam fel a szemöldököm, ő meg csak rántott egyet a vállán.
- Az teljesen mindegy. Úgy kerek, ha én nyerek! - kacsintott, mire elnevettem magam. Ez olyan filmesen hangzott és valamiért ismerős is nekem. Mégpedig a Men in Black 3-ban hangzott el ez a mondat. De ez tetszik.
- Na várd csak ki a végét. Nehogy én legyek az erősebb. Tudod még mindig tart az alkunk. - néztem rá gonoszul, ő meg egy keserű bólintással nyugtázta az egészet. Hogy ki fog akadni, ha megtudja, hogy már most megcsókolhatnám, de csak azért se... Én is lehetek egy picit gonosz vele. De ha minden jól megy, akkor ma este véget vetek ennek az egésznek. Kicsit ráuntam erre. - Zayn!!!! - fordultam felé megjátszott mérgesen. - Te felraktál rólam egy képet, ami most készült? - vontam kérdőre, ő meg rosszfiús mosolyával bólintott egyet. Megnéztem mit művelt és eléggé meglepődtem.
"Cause' this love is only getting stronger, So I don't wanna wait any longer. I just wanna tell the world that you're mine, girl oh.. @sophiemoore #Iloveyou♥"
Ahogy elolvastam a szöveget, tudtam, hogy az egyik dalukból idézte, mégpedig a They Don't Know About Usból.  Mindig is imádtam ezt a számukat, így természetesen nem hagyhattam ki, hogy ne kommenteljek alá. Igaz, hogy mi "játszunk" egymással most éppen, de erről nem kell tudni a világnak, ráadásul nem is annyira játék, mert mind a ketten szeretjük egymást. Vagyis remélem másrészről is elmondható...
"They don't know what we do best, It's between me and you, our little secret, But I wanna tell 'em, I wanna tell the world that you're mine, Boy oh... @zaynmalik #Iloveyoutoo♥" 
Igaz, hogy nem közvetlenül a következő sorait idéztem a dalnak és még egy szót változtattam is, de így sokkal jobban átjön a mondanivalója. Láttam, hogy a képen több tízezres kedvencelés, retweetelés és válasz van. Voltak elég gonoszak is, de a nagy része kedveskedő volt. Amikor meglátták, hogy én is komiztak. Mindenki megőrült. Kaptam hideget és meleget is, de hála istennek ittis a jók voltak többségben. Csak mosolyogtam egyet, majd zsebre raktam a telefonom és beültem Zayn mellé a kocsiba.
- Köszönöm. - nyomtam egy puszit az arcára, ő meg értetlen fejjel meredt rám. - Először is, hogy leszedted a gyerekzárat. Másodszor meg a képet és a kiírást. - néztem rá, ő meg féloldalas mosolyra húzta száját. - És csak úgy mellékesen. Válaszoltam rá. - kacsintottam egyet, majd hangosítottam a rádión és merő véletlenségből a srácok egyik száma szólt, a One Way Or Another. Mind a ketten énekeltük és hülyéskedtünk közben, majd azt vettem észre, hogy megérkeztünk hozzám. Miután Zayn leparkolt a ház előtt, kiszálltunk és befelé vettük az irányt. Az ajtó nyitva volt, ebből következtettem, hogy Tessa itthon van.
- Megjöttünk! - kiabáltam el magam, mikor beléptünk a nappaliba. Az emeletről érkezett válasz, de mintha az egyik férfi hang lett volna. Afféle "inkább nem akarom tudni" fejjel néztem Zaynre, majd bevágtattam a konyhába és kerestem valami kaját. Hát a tegnapi gyrosból, ami maradt azt Tess megette, így gondoltam csinálok sült csirkét, így előkerestem a fagyasztóból a csirkehusit, majd egy tálba tettem és engem rá egy kevés meleg vizet, hogy gyorsabban kiolvadjon. Amíg erre vártam, előkészítettem hozzá egy tepsit és minden mást, utána visszamentem Zaynhez, aki helyet foglalt a nappaliban és valami szennylapot olvasott. Lehuppantam mellé, mire felém kapta a fejét. Az újságot rögtön letette és közelebb ült hozzám. Egyik kezét mögöttem a kanapén tartotta a másikkal pedig átfonta derekam és olyan közel vont magához, amennyire csak lehetett.
- Este elviszlek valahova. - suttogta a fülembe, engem pedig tetőtől talpig kirázott a hideg. Egyszerűen imádom ezt az érzést. Sosem gondoltam volna, hogy lesz valaki, aki ilyen érzelmeket tud kiváltani belőlem. - De előtte még lesz egy találkozód is. - kezdte el puszilgatni a nyakam, de egy pillanatra elhúzódtam tőle.
- Kivel? - érdeklődtem, de értelmes választ nem kaptam rá. Hogy is gondoltam azt, hogy elmondja!?
- Majd megtudod. Este hétre beszéltem meg vele és idejön. - árult el még egy-két információt, én meg már reménykedtem, hogy folytatja, de nem. Miért is... Inkább visszatért a nyakamhoz és szép fokozatosan haladt, mindenhol egy apró puszit hagyva maga után. Talált magának egy alkalmas helyet arra, hogy rajtam hagyja bélyegét, de ezt nem engedhettem neki. Nyomtam egy puszit arcára, majd fejem a nyakába fúrva megöleltem.
- Felejtős. Most nem hagyod rajtam a jeled. - suttogtam, ő pedig elnevette magát.
- Ügyes a kis Sophie. Ki akar ismerni... - incselkedett velem, mire kidugtam a nyelvem és felkeltem mellőle. A konyhába siettem, mert már öt óra volt, a kaja még nem volt kész, hétre jön valaki utána meg még Zaynnel megyünk valahova, szóval ügyesnek kell lennem.
A kajával gyorsan készen lettem, így fél hétkor már teljes harcidíszben álltam Tess szobájában. Mint kiderült Harry volt itt vele, mert kipakolták a cuccait. Örülök neki, hogy ebben a nagy házban nem kell egyedül lennem. Már ketten boldogítanak, hát ha még Zayn is idejön.
- Sophie! - kiabált lentről Zayn. Gondolom megjött az a valaki, akivel találkoznom kell. Megöleltem Tessát és Harryt is, majd elköszöntem tőlük és lesiettem a lépcsőn. Mikor leértem, meglepődtem. A nappali kellős közepén apu állt. Szemeiben bánat tükröződött, én meg semmivel sem törődve, odafutottam hozzá és megöleltem. Nem tudnék úgy elválni tőle, hogy haragban vagyunk. Nem menne és valószínű, hogy egy idő után belefáradnék és összetörnék.
- Szeretlek bárhol is leszel. - néztem szemeibe. Csillogtak a könnyektől, de valószínű, hogy én is hasonlóképp néztem ki. - De ígérd meg, hogy amikor csak tudsz, hazajössz! - tartottam neki a kisujjam, ő meg bólintott, majd a szokásos "kézfogás" nem maradhatott el.
- Szeretlek. - ölelt újra magához, én meg boldog voltam. - Nagy köszönettel tartozom Zaynnek. Ő találta ki ezt az egészet. Kérlek vigyázz rá, mert még egy olyan fiút, mint ő, nem fogsz találni. - végig a szemembe nézve mondta, így minden szavát elhittem neki. Apu megköszönte ezt az előbb szóban forgó személynek, majd kiderült, hogy indulnia kell, mert negyed óra múlva megy a gépe. A reptérre már nem mentünk ki vele, így nálunk vettünk könnyes búcsút egymástól. Furcsa lesz nélküle, de remélem hogy gyakran látjuk majd egymást.
Épp a házba sétáltam vissza, mikor megláttam az ajtóban Zaynt. Minden gondolkodás nélkül odasiettem hozzá és a tarkójánál fogva magamhoz húztam egy csókra. Rögtön kapcsolt és egyik kezét derekamra vezette a másikkal pedig hajamba túrt. Ez hiányzott már mind a kettőnknek és érződött is. Minden érzelem ami kavargott bennünk, ebben a csókban benne volt. Sajnos levegőhiány miatt el kellett válnunk egymástól, mire a szemembe nézett.
- Köszönöm. Nem is tudod, menyit jelentett ez nekem. - hálálkodtam neki, ő meg mosolyogva ingatta a fejét és még egy csókot nyomott számra.
- Újra az enyém vagy. - rosszfiús mosolyát villantotta meg, én meg elnevettem magam. Ennyit arról, hogy még piszkálom egy kicsit. Bár egyáltalán nem bánom, hogy vége ennek az alkunak. És hogy így lett vége, még jobb. - De gyere, menjünk. - szálltunk be a kocsiba, majd elindultunk. Fogalmam sem volt hova
megyünk, de tudtam, hogy tetszeni fog.

ui: Egyszerűen utálom ezt a részt... annyira rosszul írtam meg. -.-" Na mindegy. majd a következő!! ;)

18. fejezet. :)

Itt is lennék!!!!!!! :D Ehhez se fűznék semmit, hiszen mindenki maga dönti majd el, hogy jó-ez az ötletem. Személy szerint, nekem nagyon tetszik. Aztán kinek, mi.... Egy jó tanács. A zenék nevére, amik létfontosságúak mindig adok hozzá linket, ilyenkor piros színű lesz a szövegem. Arra kattintsatok rá és úgy olvassátok a blogot, mert jobban élvezhető, szerintem. (aki esetleg nem tudta volna... )
szóval jó olvasást kívánok hozzá! :) ♥

Bekii^^: Örülök neki, hogy viszont láthattalak a blogomon. :D Elolvastam a tiédet is és azt tudom mondani róla, hogy jó és nagyon jó lesz, ha picivel hosszabb részeket írsz, illusztrálod képekkel, valamint picit lassítasz benne. Ne siesd el, hiszen nem futsz sehova. Nem muszáj háromnaponta részt hoznod, én se úgy csinálom. Akkor hozom, mikor késznek érzem és nem elhamarkodottnak. Persze nekem is vannak rossz írásaim, mint ebben a blogomban is rengeteg, de mind fejlődünk. És a tiéddel ezen kívül semmi gondom nem volt, csak az, hogy nincsenek képek. Sokkal könnyebben beleéli magát az olvasó, ha tudja hogy képzelje el az egészet. De persze nem muszáj beleraknod ha nem akarod, mert úgy is király az egész! Csak így tovább, én pedig köszönöm a kedves szavakat! :) ♥
Ildikó Petelei: Wáó! :D Ilyen szép szavakat még talán senkitől sem kaptam. Nagyon szépen köszönöm! ♥ Először is köszönöm, hogy mellettem állsz te is, de azért a blogom annyira nem jó, mint ahogy azt te írtad. Azért jobb, mint amelyiket szidtam, de az enyém se jó. Szerintem ami igazán jó blog, az a Dark. Az írójára igen felnézek, nem sokan tudnak úgy fogalmazni, én is szeretnék, de nem megy. A fordítói pedig tökéletesen visszaadják a hangulatát, úgyhogy túlzásnak tartom, amit az enyémről leírtál, de ettől függetlenül iszonyatosan jól esett és köszönöm szépen! :) :* És köszönöm a bátorítást, próbálok kitartani mindenben! :)
egy lány:) : Köszönöm szépen! :D  ♥ Örülök, hogy tetszett és remélem a folytatás is tetszik majd. Amúgy szerintem sem gond egy kis vita/veszekedés, főleg, hogy a folytatás emiatt még jobb lesz... vagyis nagyon remélem. :)

SZEREZD VISSZA A BIZALMAM!

"- Én benne vagyok, de én választok dalt. - egyezkedtem vele, ő meg feltette a kezét védekezésképp. Zayn felé fordultam, majd közelebb mentem hozzá. - Akkor ezt a dalt neked éneklem majd, ülj le és hallgasd meg. Tetszeni fog. - olyan szarkazmussal mondtam, hogy még én is megijedtem magamtól. Ahogy Zayn levánszorgott a színpadról, megkértem a DJ-t, hogy tegye fel a zenei alapot és már énekeltem is, Shontelle-Impossible-jét. Ez a dal annyira ide illet most, hogy nem hagyhattam ki. Tudtam, hogy érteni fogja és azt is tudtam, hogy nem fog tetszeni neki... " 

Ahogy énekeltem a dalt, voltak pillanatok, mikor behunytam a szemem, esetleg barátnőmre tekintettem, de legtöbbször Zaynre néztem, csak hogy tudja, össze vagyok törve. Hogy miért? Megbíztam benne, de neki nem számítottam annyit, hogy közölje velem a változásokat. Hagyta, hogy hideg zuhanyként érjen az egész és még ki is használta volna azzal, hogy hozzám költözik. Hatalmasat csalódtam benne, viszont mégsem tudok haragudni rá. És erre egyszerű a magyarázat. Teljesen és visszavonhatatlanul beleszerettem. Soha senki nem keltett bennem ilyen érzéseket, egyedül ő. 

- Tell them all I know now, Shout it from the roof tops, Write it on the sky line, All we had is gone now. Tell them I was happy and my heart is broken, All my scars are open, Tell them what I hoped would be Impossible, Impossible, Impossible, Impossible.... - ahogy a refrénnél Zaynre pillantottam, szemeit mintha könnyek lepték volna el. Nem tudtam, hogy jól látok-e, de ha igen, akkor legalább tudja mit érzek, ha már szavakkal nem tudtam leírni. 

Befejeztem a dalt és a szórakozóhely egyszerre kezdett el tapsolni és őrjöngeni. Gyorsan meghajoltam, majd siettem is Zaynhez, mert beszélni szerettem volna vele. Kíváncsi voltam, hogy most hogy áll ehhez a dologhoz. Most, hogy már ténylegesen tudja mi is kavarog bennem. 

- Zayn. - szólítottam meg, mikor odaértem hozzá. Fájdalommal teli szemekkel pillantott rám, én meg megöleltem. Szorosan körém fonta karjait, de éreztem rajta, hogy semmit nem ért. Ha haragszom rá, akkor miért is ölelgetem!? - Figyelj. - vontam ki magam kezei közül. - Menj fel és énekelj. - változtattam meg az eredeti mondanivalóm, mert a mikrofonos srác igencsak sürgette Zaynt. - Majd utána elmondom. - egy halvány mosolyt eresztettem meg felé, ő meg bólintott és felment a színpadra. Láttam rajta, hogy vacilál, mit is énekeljen, majd miután döntött, közölte a DJ-ssel, ő meg már játszotta is. Ahogy megszólaltak az első dallamok, tudtam melyik dal ez. Bruno Mars Just The Way You Are száma...  Az ő hangján hallani még csodálatosabb volt, mint azt vártam. Fogalmam sem volt arról, hogy ő így gondolja, de jó tudni. Folyamatosan a szemembe nézett és végig nekem énekelte a dalt. Még véletlenül sem szakította meg a szemkontaktust, amit én viszont milliószor megtettem, mert zavarba hozott. 

- Ááááááááááá. - kapott egy hatalmas sikítást a jelen lévő rajongóktól, valamint tapsvihar fogadta az előadását. Ahogy befejezte, meghajolt majd lejött a színpadról és egyenesen felém tartott. Barátnőm egy "kimegyek a mosdóba" szöveggel kettesben hagyott minket. 

- Szóval... - kezdtem bele, de nem tudtam folytatni. Mintha beragadtak volna a gondolataim. Nem értettem semmit, de tudtam, hogy el kell mondanom az ötletem, mert ez így egyikünknek sem jó. Mind a kettőnkön látszik, hogy szenvedünk a másik nélkül, csak egyikünk sem meri bevallani. Illetve Zayn már mondta... 

- Miért csináljuk ezt? - jött folyamatosan közelebb, én meg megfordultam és elindultam ki a helyiségből. Nem akartam hogy mindenki előtt jelenetet rendezzünk vagy bármi mást, ezért úgy gondoltam, hogy kinn talán nyugodtabban megbeszélhetjük. Mikor kiértünk, írtam egy SMS-t Tessának, hogy az épület előtt vagyunk és hogy majd írok. - Sophie. - jött közelebb, de én nem néztem szemeibe. Nem akarom ezt az egészet folytatni, nem jó ez így nekem. Nem szeretek veszekedni, viszont nálam a bizalom a legtörékenyebb dolog és aki egyszer elvesztette... 

- Zayn lássuk be, hogy így egyikünk sem jó. - néztem rá, ő meg bólintott egyet ezzel jelezve, hogy egyetért. - Viszont nem mutathatjuk azt a nyilvánosságnak, hogy minden rendben, ha egyszer nem igaz. - szerintem érezte mit akarok mondani, mert arcán látszott ahogy mindenféle gondolat végigmegy benne. 

- Most gyorsan verd ki a fejedből, amire gondolsz. Nem fogom itt befejezni. Három hét nekem kevés volt. Én egy életet akarok leélni veled és nem kevesebbet... - ahogy beszélt, teljesen nekinyomott a falnak és megemelte a fejem. Szemeiben egyfajta "most fogd be, én beszélek" csillogás volt. - Nem hiába küzdöttem azért, hogy megszeress. Nem azért erőlködtem ennyit, hogy most itt abbahagyjuk. Nem engedem. Nekem már te lettél az életem és ha most elmész, akkor az életemet vesztem el... - magyarázott. Csodálkozva néztem még mindig szemeibe, mert soha nem mondott ilyeneket. Egyszer sem említett ilyesmit vagy ehhez hasonlót. 

- Zayn... - nyögtem ki a nevét, de nem hagyta, hogy folytassam. Inkább lefoglalta ajkaimat. Lágyan csókolt, mintha el akarná kerülni, hogy fájdalmat okozzon ezzel. Testünk minden porcikája összeért és mintha eggyé olvadtak volna. Ez az, ami már hiányzott nekem. Egész nap megjátszottuk a csókokat is és egyáltalán nem élveztem, ez viszont teljesen más volt. - Szerezd vissza a bizalmam. - suttogtam neki két csók között, mire bólintott egyet. - De nem lesz egyszerű. Fogadunk és a vesztesnek lesz büntetése. - közöltem vele a tényeket, mire felvonta az egyik szemöldökét. - Bármit csinálhatsz, csak nem csókolhatsz meg. Próbálj meg úgy visszakapni, hogy ezt mellőzöd. És ha én megcsókollak, akkor nyertél, tehát újra a tiéd vagyok. Viszont ha ez nem jön össze 3 napon belül, akkor nem költözhetsz oda hozzám és majd meglátjuk mi lesz. - ahogy elmondtam neki a feltételeket, elgondolkodott, de pár másodperc után rábólintott. 

- Neked viszont nincs büntetésed se semmi... - próbálta még csűrni-csavarni ezt, mire megráztam a fejem. 

- Szerinted ha nem jön össze és netalántán addig tartott volna a kapcsolatunk, én mosolyogva fogok majd búcsút inteni neked!? - tettem fel a számomra költői kérdést, ő meg megértette, hogy ezzel mire is célzok. Szerintem én jobban összetörnék, mint ő és ezt nagyon jól tudja. 

- A ma este is beleszámít vagy csak holnaptól kezdjük? - félve kérdezte, én viszont elgondolkodtam. 

- Ezt már mond meg te... nem oszt, nem szoroz. - hagytam rá. ő meg egyből rávágta, hogy holnap és mohón ajkaimra tapadt. Ebbe muszáj volt belemosolyognom, majd gyengéden ellöktem magamtól és visszamentem Tessához a buliba. 

- Mit iszunk? - kérdeztem tőle, mikor átöleltem a vállát, ő meg összerezzent, gondolom váratlanul érte. 

- Vodka-narancs. - rakta le elém a pultos a poharat, megköszöntem majd Tessre néztem, aki kíváncsi szemekkel méregetett. Legyintettem egyet, majd miután kiittuk a poharunk tartalmát, visszamentünk táncolni. Olyan érzés volt, mintha szabadjára engedtek volna minket. Csak a zene ritmusára ringattuk a testünket és élveztük. Voltak olyan pillanatok, ahol azt mondtam, hogy nem ismerem saját magunkat, mert kivetkőztünk magunkból és mint egy party állat, csak riszáltuk a csípőnket. 

- Ne olyan hevesen, még a végén valaki a rajongóid közül lecsap a kezemről. - suttogta a fülembe Zayn, mire megvontam a vállam és most már csak azért is. Tessát húztam magammal és felálltunk a színpadra. Ott elég durván ráztuk, amit lehetett és szó szerint vonaglottunk a zenére. Ahogy láttam Zaynt idegesíti a dolog, a buliban lévő többi srácnak pedig felkeltettük az érdeklődésüket. Milyen jó hogy elvileg mind a kettőnknek van valakije... 

Egyik pillanatban csak annyit éreztem, hogy valaki megfogta a kezem és lehúzott magához. Éreztem, hogy nem Zayn az, hisz nem volt se olyan magas és az illata sem hasonlított. Kíváncsi voltam meddig mehetek el. 

- Szexi vagy. - kiabálta túl a zenét a srác, én meg egy mosollyal köszöntem meg. Nekiálltunk táncolni, ő meg puszilgatni akart, de azt nem hagytam neki és Zayn se, mert odajött, megfogta a kezem és idegesen mutatott a hely egyik sarkára, ahol volt egy kis páholyszerű valami. Én vigyorogva, ő meg puforogva indult meg a díványokhoz. Nem hagyott leülni, átkulcsolta a derekam és olyan közel húzott magához, hogy egy hajszál nem fért volna el köztünk. 

- Ha ez teszt akar lenni, akkor közlöm, hogy nagyon rossz ötlet. - szinte már a számba beszélt, én meg felvontam a szemöldököm. 

- Teszt!? Milyen teszt? Én csak jól érzem magam. - tettem úgy, mintha nem tudnám miről beszél, ő pedig még idegesebb lett. Tudtam, hogy kihúztam a gyufát nála, de ez van. A bizalmamért meg kell küzdeni. 

- Úgy volt, hogy csak holnap kezdjük el. - értetlenkedett, én meg gonosz mosolyra húztam a szám. 

- Nézd meg hány óra van . - kacsintottam neki, majd egy arcra puszi kíséretében otthagytam. Még egyszer visszafordultam, ő meg egy "nemár" fejjel nézett fel a telefonja képernyőjéből. Igen, 0:12. Az-az másnap. Gonosz mosollyal az arcomon mentem vissza Tesshez és táncoltunk tovább. Így ment ez, egészen hajnali háromig, majd ittunk még egy utolsó italt és úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a szórakozóhelyet. Igen, csak egy volt a gond. Mind a ketten ittunk és kocsival jöttünk...
- Na most? - néztem Tessre, aki egy " hagyjál már " fejjel meredt rám. - Én értem, hogy hajnal van, ittál és nem tudsz koncentrálni, de próbáld meg. A kocsit nem hagyhatom itt, mi meg nem gyalogolhatunk haza... - kezdtem el magamban latolgatni a lehetőségeket, mire eszembe jutott valami vagy inkább valaki. Gyorsan előkaptam a telefonom és tárcsáztam is a számot.
- Igen!? - szólt bele egy kómás hang, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Felébresztettelek? - kérdeztem tőle, mert nagyon úgy hangzott.
- Igen, de nem baj. Mondjad. - válaszolt rekedt hangon, én meg sóhajtottam egyet és próbáltam elkezdeni, de rájöttem, hogy hosszú lenne elmesélni, így csak kérdeztem tőle.
- Van benned pia? Vagy tudsz már vezetni? - tettem elsőre ezt a két kérdést, mire hallottam, hogy felkel az ágyról és elkezd öltözködni.
- Odamegyek értetek. Gyalog megyek, szóval negyed óra múlva találkozunk. - közölte, majd már ki is nyomta. Közöltem Tessel, hogy hogyan is állunk, ő meg bólintott egyet és futott az egyik bokor felé. Lehet, hogy nem kellett volna meginni azt az utolsó italt. Mondjuk hál isten én bírom a piát, de ahogy elnézem szegény Tess nem.
- Jól vagy? - húztam ki a bokorból, mikor úgy láttam, hogy mindent kiadott magából, amit lehetett. - Többet nem ihatsz ennyit. - néztem rá dorgálón, ő meg felvonta a szemöldökét. Aha, szóval magánál van.
- Kisasszony! Maga is ugyanennyit ivott. - érvelt, én meg kidugtam a nyelvem, majd leültünk a szórakozóhellyel szembeni kispadra. Beszélgettünk és nevettünk egészen addig, amíg nem érkezett meg a megmentőnk.
- Kocsival jöttök buliba és mind a ketten isztok. Micsoda felelőtlenség! - dorgált meg minket, mire felálltam és egy "ne is folytasd" nézéssel nyugtáztam szavait. Nevetett egyet rajtam, majd átkarolta a vállam és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Menjünk már. Leszakad a lábam! - kiabálta Tess, mire megingattam a fejem és belé karolva eltámogattam az autóig. Szegényemnek holnap nagyon fog fáji a feje. De nem baj, kellett már egy ilyen laza, csajos nap. Végre kikapcsolódtunk egy kicsit az érettségi és úgy minden után.
Tessát beraktuk a hátsóülésre, majd miután bekötöttem, beültem az anyósülésre, a drága megmentőnk meg a vezetői helyet foglalta el. Hazáig meg sem szólaltunk. Ő túl fáradt volt szerintem, Tessa be is aludt hátul, én meg folyamatosan kattogtam, aztán mintha megszállt volna valami. Egyszerűen csak rám jött egy hullám, hogy leszarok mindent! Nehogy már mindig én szenvedjek mindenért. Eldöntöttem, hogy nem veszek fel mindent, különben mindennap problémázhatok valamin.
- Köszönjük szépen a fuvart. - hálálkodtam, mikor beparkoltunk a garázsba és felcipeltük Tesst az ágyába. Gyorsan átöltöztettem pizsibe, majd lefektettem és hagytam had aludjon. Ahogy kijöttem a szobájából, Zayn megragadta a karom és magához húzott.
- Sophie, tudsz róla, hogy holnap benne leszünk az újságokban? - tette fel a számomra még igen furcsa kérdést. Először is ehhez most nekem semmi kedvem, másodszor meg fáradt is vagyok hozzá.
- Nem érdekel. Fáradt vagyok, hisztis, nyűgös és holnap is lesz nap. Had menjek aludni, különben morcos leszek... - néztem szemeibe, majd elmosolyodott. Egy ideig tartottam magam, majd muszáj volt lehajtanom a fejem. Még mindig zavarba tud hozni. Talán sosem fogom megszokni azt, hogy egy ilyen srác, mint ő, van a közelemben.
- Hihetetlenül aranyos vagy, mikor elpirulsz. - húzott még közelebb magához, majd felemelte a fejem és nyomott egy puszit az arcomra. Szóval tartja magát a fogadásunkhoz. Helyes! Végre egy kicsit kínozhatom én is. Hirtelen felindulásból nyomtam egy puszit nyakára, majd fogaim közé vettem egy kis bőrt és szívni kezdtem. Éreztem, hogy szívverése felgyorsul, de a másik pillanatban már csak annyit vettem ki az egészből, hogy Zayn megfogta a csípőmet és picit eltolt magától. Ezt is megéltem... ő saját maga hátrált meg és nem én.
- Arról nem volt szó, hogy így kínzol közben. - próbált valami mérges arcot felvenni, de nemigazán sikerült.
- Szerelemben és háborúban mindent szabad! - kacsintottam egyet, majd bementem a gardróbomba és kerestem valami pizsifélét. Ahogy ezzel megvoltam, átvonultam a fürdőbe, hogy átöltözzek és lemossam a sminkem. Az egész nem vett igénybe tíz percet és már mehettem is a szobámba. Belépve Zaynt pillantottam meg, amint éppen körülnéz. Gondolom meg akarta nézni mit alakítottam ki reggel óta.
- Egy betörő van a szobámban. Milyen érdekes... Ráadásul még ismerem is! - incselkedtem vele, ő meg vigyorogva fordult meg, ezzel láttatni engedte nyakán hagyott bélyegem. Diadalittasan mosolyogtam, amit ő értett is.
- És ezt a holnapi interjún, hogy fogom elrejteni? - kérdezte enyhe humorral a hangjában, mire megvontam a vállam. Belehuppantam az ágyamba és visszapillantottam Zaynre. Fogadás ide vagy oda, hajnal van és ráadásul kocsija sincs, szóval nem engedhetem el.
- Itt alszol? - kérdeztem tőle, mire bólintott, majd gyorsan alsónadrágra vetkőzött és bebújt mellém az ágyba. Háttal feküdtem neki, így félkezével átkarolt és közel húzott magához. Egy apró puszit nyomott a nyakamra, a fülem alatti részre, a nyakam és az állkapcsom találkozására és folytatta. Egyre intenzívebben csinálta, amitől légzésem egyszer szaporább lett és ő ezt érezte, így nem hagyta abba. - Zayn, elég. - próbáltam elhúzódni tőle, de nem engedte és még a hülye is hallhatta a hangomon, hogy nem akarom ezt itt most abbahagyni, viszont nem folytathatjuk.
- Sophie én nem értelek téged. - könyökölt fölém, mire kérdőn néztem rá. - Érzem, látom rajtad, hogy jobban vágysz az érintésemre, rám, mint én rád és akkor itt van ez a fogadás, amit te találtál ki. Mi értelme volt!? - bökte meg orromat az övével, mire sóhajtottam egyet.
- Mert csalódtam benned. - adtam meg az egyszerű választ, ő meg összeráncolta a szemöldökét.
- Azért, mert nem mondtam el a meglepetésed!? Azért, mert apukád megkért ne szóljak neked? Azért, mert végig veled voltam? - bombázott a kérdéseivel, amiken elgondolkodtam. Az ő szemszögéből át sem gondoltam semmit. Lehet, hogy én láttam/éltem meg rosszul és igaza van!? Fogalmam sincs, de most fáradt vagyok ehhez...
- Nézd Zayn, tudod, hogy szeretlek és hogy csak a tiéd vagyok, de most ehhez nincs erőm. Fáradt vagyok és aludni akarok. - nyomtam egy puszit az arcára, majd visszafordultam az oldalamra. Éreztem, hogy visszafekszik mellém, majd újra magához húzott. Tudtam, hogy nem fogja kibírni...

- Vedd már fel az isten szerelmére. - nyöszörögtem, mert Zayn telefonja most már lassan három perce folyamatosan csörgött. Ki az, aki ennyi ideig képes várni, hogy valaki felvegye?
- Igen? - szólt bele fáradt hangon, majd sóhajtott egyet. - Addig még van három óra. Hagyjál már. - kezdett el nyavalyogni, én meg felé fordultam. - Loui elég már! Ott leszek, nyugodj meg. Csak még egy órát had alhassak. - nyomta ki a telefont, majd rám pillantott.
- Ez egy idegbeteg. Esküszöm, egyszer leütöm. - fáradtan fúrtam fejem Zayn nyakába, ő meg készségesen közelebb vont magához. Nem telt sok időbe, mire újra álomba merültünk mind a ketten.
- Jó reggelt. - mosolyogtam a mellettem fekvő srácra, mikor kinyitottam a szemem.
- Ez inkább délután. - nézett a telefonjára, majd sóhajtott egy nagyot. - Egy órám van még, utána indulnom kell. - közölte a dolgokat, én meg elgondolkodtam, hogy ezt most nekem mondta, vagy csak magában beszélt!? Kérdő tekintettel néztem rá, ő meg elnevette magát. Na ezek után meg még fel is vontam a szemöldököm és még jobban nevetett.
- Na most már aztán. - játszottam el a sértődöttet és fel akartam kelni, de még az utolsó pillanatban a kezem után nyúlt és visszarántott maga mellé. - Ez jó játék? Mindig ezt csinálod. - vigyorogtam rá, ő meg bólogatott. Megforgattam a szemeimet, majd megráztam a fejem. - Lehetetlen vagy Malik. - közöltem vele, mire megvonta a vállát. Akkor jó... - Most viszont megnézem Tessel mi van. - ahogy kimondtam már ki is pattantam az ágyból, ügyelve arra, hogy még véletlenül se tudjon visszahúzni. Kisétáltam a folyosóra és bekopogtam barátnőmhöz, hátha már ébren van, de választ nem kaptam így benyitottam hozzá és megláttam az ágyon ülő és a halántékát masszírozó másnapos Tessát.
- Hozok neked egy fájdalomcsillapítót és vizet. - vigyorogtam rá, majd már el is tűntem. Lesiettem a konyhába és előkerestem neki a gyógyszert, töltöttem egy pohár vizet és már mentem is vissza. Beléptem hozzá, odaadtam az életmentő csodaszert, amit hamar le is nyelt, majd világfájdalmas arccal nézett rám.
- Hallod... nekem onnantól, hogy Zaynnel eltűntetek, kiesett minden. - dőlt vissza az ágyába, mire én elnevettem magam.
- Az szép. Pedig utána táncoltunk együtt a színpadon meg ittunk utána is elég rendesen. Aztán rókáztál egyet a szórakozóhely előtt és hazajöttünk. Röviden összefoglalva ennyi. - ültem le mellé, ő meg felnyögött.
- Remek. Akkor úgy szerepelünk majd a címlapokon, hogy Sophie és részeg barátnője vagy Az új énekes és az új botrányhős. Egyre jobb. - szörnyülködött, majd mintha villámcsapás érte volna, felült az ágyban és rám meredt. - Te miért nem vagy másnapos? - vont kérdőre, én meg csak mosolyogtam.
- Bírom a piát. - vontam meg a vállam, majd felkeltem. - De visszamegyek, felöltözök, dobok össze valami kaját aztán meglátjuk mi lesz. - soroltam el neki mindent, ami a fejemben kavargott, majd nyomtam egy puszit az arcára és visszamentem Zaynhez. Már felöltözve várt rám és csodák csodájára még be is ágyazott. Kicsit meglepődtem rajta, de aztán rájöttem, hogy hova ez a háziasság. A fogadás... nem baj, legalább töri magát, pedig aztán már rég visszakapott, csak olyan jó egy kicsit szívatni. Megérdemli és amíg tudom elhúzom.
- Ez igen. - dicsértem meg, majd elhúztam a gardróbom ajtaját és besétáltam. Kerestem valami kényelmes ruhát, majd fel is vettem. Egy zöld, laza, ujjatlan inget vettem fel, amit elől meg is kötöttem, hozzá zöld, mintás rövidnadrágot és egy fehér converset. Nem volt kedvem kiöltözni. Ahogy kifelé sétáltam a gardróbból, megpillantottam egy kocka szemüveget és muszáj volt felraknom. Teljes egészében kész voltam, így kisétáltam, majd miután senkit nem találtam a szobámba, célba vettem a konyhát. Gondoltam csinálok valami reggelit, mert ha Tess letápászkodik a szobából éhes lesz. Csináltam gofrit meg palacsintát is, elvégre Zayn is itt van és én is éhes vagyok.
- Zayn! - kiabáltam el magam, mire megjelent a nappaliban. - Hol jártál? - kérdeztem tőle, mikor leültünk az asztalhoz.
- Megnéztem a kertet. Nekem nagyon tetszik. - mosolygott rám, majd ahogy végignézett rajtam, benedvesítette ajkait. - És nem csak a kert gyönyörű. - kacsintott egyet, én meg elpirulva nevettem el magam. Zavaromban majdnem elejtettem a poharam, így inkább leraktam az asztalra.
- Együnk. - tereltem el a témát, mire Zayn arcán egy féloldalas mosoly jelent meg. Nem akartam tudatni vele, hogy láttam, így az evésre koncentráltam, de be kell valljam, hogyha a közelemben van nehéz bármire is figyelnem. Gyorsan megreggeliztünk, majd miután végeztünk, felszaladtam megnézni Tesst, mert szólni akartam neki, hogy elkísérem Zaynt az interjúra, ugyanis kitalálta, hogy utána elmegyünk valahova.
- Tess. - rontottam be hozzá, de azonnal elhallgattam mikor megláttam az ágyon szuszogó barátnőmet. Visszaaludt. Gondolhattam volna. Máskülönben már rég lenn enné a palacsintát. Hagytam neki üzenetet, majd nyomtam egy puszit arcára és visszamentem a nappaliban ácsorgó személyhez.
- Figyelj Sophie, el kéne most indulnunk, mert előbb be kell mennünk hozzám. Át kéne öltöznöm meg kéne a kocsim. - nézett rám, mire bólintottam. Összeszedtem a cuccaimat, ami alatt telefont és lakáskulcsot értek majd már mentem is Zayn után. Hagytam Tessnek a konyhaasztalon egy kulcsot, ha már egyszer ő is itt lakik. Miután bezártam a kaput, összekulcsoltuk a kezünket majd elindultunk. Szerencsénkre csak negyed órára lakik tőlünk, így nem kellett sokat sétáltunk, de így is sok paparazzit láttunk. Az egyik nagyon nem bírt magával és egyik bokorból a másikba ugrált át, mire ránéztem afféle " nyomi vagy " fejjel, de így is csinált
rólam egy képet. Sóhajtottam egyet és vártam hogy Zaynhez érjünk, mert kezdtem paranoiás lenni. Remélem nem ez megy majd a nap huszonnégy órájában, mert akkor be fogok csavarodni.
- Megszokod ám. - mosolygott rám mikor beértünk az ajtón. Felvontam a szemöldököm és megráztam a fejem. Nem hiszem, hogy ehhez hozzá lehet szokni.
- Vagy nem. Ez így olyan, mintha rám lenne állítva a rendőrség. Afféle titkos ügynököt játszanak és ez nem tetszik. - morgolódtam, majd levágódtam a nappaliban lévő kanapéra. Zaynt persze szórakoztatta ez a kicsi kirohanásom, mire szép lazán bemutattam neki.
- Ha most nem kéne sietnem, ezért kapnál. - fenyegetett meg az ujjával, mire kidugtam a nyelvem, ő meg legyintett egyet és már fel is szaladt az emeletre öltözni. Addig előhúztam a telefonom a zsebemből és felléptem Twitterre. Kicsit meglepődtem. Pár ezerrel több követőm volt, mint eddig valamint rengeteg posztban jelöltek meg. Nem néztem meg őket, csak gyorsan beállítottam, hogy a telefonom jelezzen ha valaki olyan ír ki valamit, akit kedvelek és követek is. Különben így egész nap csipog a telefonom.
- Induljunk, fél óra múlva kezdünk. - mutatott a garázs felé, mire felugrottam és mellé léptem.
- Hmm.. - vezettem végig rajta tekintetem, mire magához húzott. Vártam, hogy megcsókol, de nem tette. Hihetetlen, hogy ekkora tartás van benne. Azt hittem, hogy ekkorra már régen vége ennek a hülyeségnek. - Imádom a stílusod. - dicsértem meg, mikor a szemébe néztem. - Imádom a hajad, imádom a szemeidet, imádom a szád, imádom a tested és imádlak téged. - kacsintottam egyet, majd fejem mellkasába fúrtam. Karjaival szorosan fogott magához, én pedig mélyen belélegeztem illatát. Fogalmam sincs milyen parfümöt használ, de ez a világ legjobb illata. A cigit szerintem letette, mert már egy ideje nem érzem rajta...
- Sosem mondtad ezeket. - megrökönyödve nézett rám, mint aki nem akarja elhinni. Szemeiben rengeteg érzelem kavargott, én meg csak mosolyogni tudtam.
- Most viszont igen. - nyomtam egy puszit arcára, majd elindultam a kocsijához. Beültem az anyós ülésre, de mielőtt becsuktam volna az ajtót, megnéztem a gyerekzárat, csakhogy végre leszedjem róla, de Zayn már megtette. Akkor mégsem felejtette el...
Röpke tíz perc alatt a stúdió előtt voltunk, de előröl megközelíthetetlenné tették a rajongók, így a hátsóajtóhoz mentünk. Zayn leparkolt, majd besiettünk az épületbe, még mielőtt kiszúrt volna minket valaki. Benn megláttam Eleanort és Daniellet, mire elmosolyodtam és a nyakukba ugrottam. Már régen láttam őket.
- Hiányoztatok. - öleltem meg őket egyesével is, majd hátat fordítottunk a fiúknak és pletykálni kezdtünk.
- Annyi mindent kell mesélned. Láttuk ám az interjút, hallottunk a tegnap estédről, sőt azt is tudjuk, hogy most Zayntől jössz. - sorolta el ezeket Eleanor, mire felnevettem.
- Milyen jó, hogy nyomon lehet követni az életem. - csóváltam meg a fejem, majd elmondtam nekik mindent, amire kíváncsiak voltak. Viszont én sem hagytam őket, elvégre Danielle táncos, Eleanor meg modellkedik. Nem úgy, mint egy híresség, például Palvin Barbi vagy Axente Vanessa, csak úgy hobbiként. Danielle viszont nagyon is híres és ezt nem csak Liamnek köszönheti. Tehetséges táncos és emellett ő is modellkedik. Hihetetlenek ezek a lányok.
- Sophie. - futott oda Zayn. - Két perc van kezdésig. Paul azt akarja tudni, hogy akartok-e az első sorban ülni, mert akkor csinál helyet. - hadart, én meg fel sem fogtam a kérdést, de bólintottam. A lányokkal gyors léptekkel mentünk Zayn után, majd egy idő után ketté váltunk, mert ő ment a színpad felé, mi meg a nézőtérre. Ahogy mondta, Paul tényleg csinált három helyet legelől, amit mi el is foglaltunk. Alig ültünk le, máris kezdődött az interjú....

Remélem azért tetszett valamennyire ez a rész is, a következőt próbálom majd jobbra írni. :*
Zsó. xx. :) ♥

17. fejezet. :)

Manók itt is lennék a folytatással. Nem fűznék semmit ehhez az egészhez, majd mindenki eldönti maga, hogy tetszik-e neki vagy sem. :) jó olvasást. :*


egy lány:) : Köszönöm szépen! ♥ Történnie is kell valaminek, szóval úgy döntöttem, hogy nagyobb valami történjen... :D Kár, de majd még alakítok ezen. :) Álomházam és a gardóbot én is elfogadnám. :D
Bekii^^: Hát Beki, nem is tudom hol kezdjem a válaszadást. :D Először is nagyon jól estek a kedves szavaid, amiknek rettenetesen örültem és köszönöm neked! :) ♥ A második meg: Remélem az enyém nem olyan szar blog, mint amit lehordtam. Lehet, hogy durva voltam, de az már a 3x alkalom volt, mert a kedveseket mind kitörölte.. -.- és csak azért mertem olyanokat írni, mert tudom, hogy az enyém nem olyan! Remélem igazat adsz nekem és a blogom olvasójának tudhatlak majd ezek után is! :D

A fürdőben belenéztem a tükörbe és elgondolkodtam ezen az egészen. Valahogy hülyeségnek találtam mindent, ami a mai nap folyamán eddig történt velem. Jó lenne azt hinni, hogy csak egy rossz álom és bármelyik percben felébredhetek, de tudom, hogy nem így van...
Erőt vettem magamon és befejeztem a pakolást. Hirtelen gondoltam egyet és miután lepakoltam a nappaliba a táskáimat, bőröndjeimet, felhúztam a cipőmet, átfutottam Tessáékhoz.
- Szia, beengedsz? - szóltam bele a kaputelefonba. Igen, ők biztosra mennek annak érdekében, hogy senki ne tudjon betörni hozzájuk, így kettő méter magas a kerítésük és a kovácsoltvas kapu mellé egy kaputelefon is tartozik. Minden hiper modern náluk, ami szerintem már túl sok.
- Hiszen tudod a kódot. - húzta az időt, mire elgondolkodtam. Gyorsan bepötyögtem a négy számjegyű 'varázslatot', majd már mehettem is be. A telefont időközben letettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, felszaladtam Tesshez a szobájába. Ahogy felértem hozzá, szorosan magamhoz öleltem és vállára hajtottam fejem. Tudta, érezte, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem volt erőm ahhoz, hogy elmeséljek neki mindent.
- Költözz hozzám. - jelentettem ki, mikor elengedtem, ő meg fura fejjel nézett rám.
- Hiszen szomszédok vagyunk. - értetlenkedett, mire rájöttem, hogy még nem meséltem el neki az új házat, így belekezdtem. Csendben végighallgatott, majd kiment a szobából azzal az okkal, hogy kell neki két perc. Addig körülnéztem nála és láttam, hogy éppen a takarítás közepén tart. Persze nála is, mint nálam általában szól a zene és ez most sem volt másképp. Halkan szólt valami furcsa dal. Nem értettem milyen nyelven, így leültem a gép elé és olvastam a szöveget. Semmit az ég egy adta világon nem értettem, viszont nagyon jó hangzása volt és foglalkoztatott, hogy mit jelenthet a mi nyelvünkön. Fogalmam sincs, hogy Tess honnan ismer ilyen számokat, de néha kapóra jön, mint most is. Miután lefordítattam a számítógéppel, beleszerettem a dalba. Magyar dal volt, mint kiderült. Még pedig valami Tolvai Renáta nevű énekes száma a Hagylak menni, ha jól emlékszem. Mikor ezt a számot hallgattam, valahogy késztetést éreztem arra, hogy megtanuljak magyarul.
- SOPHIEEEEE!!! - kiabálva futott fel barátnőm az emeletre, majd mikor felért, szó szerint a nyakamba ugrott. - Hozzád költözhetek! - ujjongott egy sort, mire elmosolyodtam majd újra magamhoz öleltem jó szorosan. - És Zayn? - nézett rám kérdő tekintettel, mire lefagyott a mosoly arcomról és átvette helyét a csalódottság. - Na mi az? - faggatózni kezdett, mire megráztam a fejem.
- Majd elmesélem, de most menjünk, mert be kell rendezkednünk a házba és nekem egykor fellépésem lesz a(z) MTV-nél. - álltam fel a laptopjától, ő meg sóhajtott egyet.
- Oké. Akkor fél óra múlva a házad előtt, csak adj egy címet. Ha a kocsimmal megyek az baj? - kérdezte, mire visszanéztem rá és értetlen fejet vágtam.
- Miért lenne baj? Akkora a garázs, hogy 5 kocsi minimum elférne benne... - részleteztem, mire mosolyogva bólintott, jelezte, hogy vette. Gyorsan lediktáltam a címet neki, majd visszamentem hozzánk, mert úgy döntöttem, hogy egybe átpakolok mindent, így ami még kimaradt azt bedobozoltam és nekiálltam a kocsimba cuccolni. Ja igen, a kocsi. Még 17 voltam, mikor valami távoli rokonoktól kaptam, akik az összes szülinapomat elfelejtették addig és egy fekete Range Roverrel kértek bocsánatot.
Az összes bőröndömet a csomagtartóba raktam, visszamentem körülnézni, hogy hátha marad itt valami és mikor úgy láttam, hogy semmi, csak kiabáltam egy 'elmentem'-et és már be is ültem a kocsimba. Az úton igen sokat gondolkodtam. Nem tudom, hogy Zayn a vitánk után hova ment, csak remélni tudtam, hogy nem keveri magát bajba, bár hülye vagyok... Zayn meg a baj az együtt jár és sose ő az, aki elszenvedi a következményeket. Általában meg tudja védeni magát.
Apura meg egyszerűen dühös vagyok. Két hete tudja és egy árva szót nem szólt róla. De elintézte azt, hogy Ryanék megoldják, hogy tető legyen a fejem felett és szinte mindent megszervezett. Biztos ezért nem volt ellenséges Zaynnel sem, mert már tudta, hogy ez lesz... Remek.
- Úristen Sophie! Ez gyönyörű. - áradozott barátnőm, mikor megálltam a kapuban a kocsimmal és kiszálltam. Bólintottam egyet, majd miután megbeszéltük, hogy én kinyitom neki a kaput és a garázsajtót, ő bejár a kocsijával, én meg addig elkezdem behordani a bőröndjeimet.
- Miért nem tudom kinyitni? - erőlködtem a kapuval, mire Tess a fejét fogta és fejbe kólintott.
- Te okostojás, ez automata. Nyomd már meg azt a rohadt gombot azon a micsodán, ami a kapukulcs mellé járt. - nevette el magát, én meg először nem is tudtam mit reagáljak. De aztán belőlem is előtört a nevetés, így a kapuban kapaszkodtam meg és csak nevettem. Ez a felszabadult kacaj kellett már nekem.
Miután sikerült Tessnek bejutnia a garázsba és bepakoltunk minden cuccot a házba, csak ámuldozott és minden négyzetcentimétert bejárt a földszinten. Aztán már csak azt vettem észre, hogy felvonszol az emeletre, hogy megmutassam, hol van a szobája.
- Te választhatsz. Az én szobám ez. - mutattam rá az ajtómra. - Ez a kettő meg még üres. - mutattam az én szobámmal szembe lévőre, valamint egy pár méterrel arrébb lévő ajtóra. - Választhatsz. - kacsintottam rá, ő meg benyitott mind a kettőbe és elég hamar sikerült döntést hoznia.
- Ez lesz! - az én szobám előtt lévőt választotta, mire mosolyogva bólintottam egyet. Valahogy éreztem, hogy ezt választja, olyan Tessás.
- Na akkor te pakolsz oda, én pakolok ide. - mutattam a sajátomra, majd leszaladtunk és elkezdtük felhordani a táskáinkat. A ruháimat beraktam a gardróbba a többi mellé, a cipőimmel, ékszereimmel, táskáimmal és minden ilyen jellegű dologgal együtt. A laptopomat és az elektronikai eszközöket kipakoltam az asztalomra, majd a szobámban lévő tükröst megcsináltam sminkes asztalnak, bár szerintem ez felesleges lesz nekem, mert a fürdőt fogom használni úgyis...
A DVD-imet átvittem a moziszobába, a bőröndöket meg elraktam egy kis tárolóhelyiségbe, amit még csak most fedeztem fel. De ahogy láttam Tessnek ez előbb sikerült, mert az övéi már ott voltak.
- Én kész vagyok. - jelentettem ki, mikor benyitottam hozzá. Elcsodálkoztam a szobáján. Nagyon otthonosra sikerült berendeznie és rettentően hangulatos lett.
- Én is. Nézzük meg az udvart légyszíííííííííí. - ugrándozott mellettem, mint egy kis öt éves, mire megforgattam a szemeimet és bólintottam egyet. Mint akit rakétából lőttek ki, úgy szaladt le a lépcsőn, majd ki a kertbe. Bevallom ez a része a háznak engem is izgatott, mert itt még én sem jártam. Délelőtt nem volt rá lehetőségem. Amint kiléptem, tátva maradt a szám. Egy hatalmas nagy medencét pillantottam meg, kerti asztalt, napozóágyakat és az egész olyan meghitt volt. Növények, fák és bokrok voltak idább-odább ez megakadályozta, hogy a szomszédok lássanak minket. Gyönyörű volt.
- Sophie.... ez.. - nem jutott szavakhoz barátnőm, ahogy én sem.
- Tudom. - tudtam le ennyivel, majd még egyszer körülnéztem. Meseszép ez a hely. Olyan, mintha nem is Londonban lennék. Furcsa ez a környezet, de jó értelemben. - Úristen. El fogok késni. - futottam be a házba, miután a telefonom kijelzőjére pillantottam. Negyed egy van és nekem fél egyre az MTV-nél kéne lennem... hát ez sem fog összejönni.
- Tessa! Segíts ruhát választani! - kiabáltam ki neki az erkélyről, mire ő fél perc alatt a szobámban termett. Pár másodpercig csak néztük egymást. Igazából nem értettem, hogy miért is nem segít vagy hogy miért állunk egy helyben, engem viszont sürgetett az idő.
- Megmutatod, hogy hol tárolod a ruháidat, ha már egy szekrény sincs a szobádban? - vonta fel a szemöldökét, mire a homlokomra csaptam, majd elhúztam a gardróbom ajtaját. Tessa szájtátva lépett be, majd csípőre tett kézzel felém fordult. - Ezek után, ha meghallom, hogy nincs ruhád ide vagy oda, megfojtalak. - mosolyodott el a végére, majd közelebb jött. - Persze, csak szeretetből. - nyomott egy puszit az arcomra, majd tapsolt egyet és hozzálátott a keresgéléshez. Addig én a lehető leggyorsabban lefürödtem és hajat is mostam és mindössze negyed óra alatt. Na igen, már a stúdiónál kéne lennem.
Ahogy kiléptem a fürdőből, Tessa a kezembe nyomta a ruháimat, de nem engedett be velük, hanem leültetett, leszedte a törölközőt a fejemről, majd gyorsan kifésülte, megszárította a hajamat és hagyta ahogy volt. Amint ezzel kész lett, elszaladtam gyorsan és felöltöztem, majd belenéztem a tükörbe. Már csak a smink van hátra, amiből nem kell sok hálaisten és már szaladhatok is. Még szerencse, hogy elől hagytam az autót.
- Tess! Elkések! - kiabáltam egyet, mire ő befutott csinos ruhában, szóval ő is elkísér. Nem baj, legalább lesz valaki, aki támogat. Mire ő beért arra már a szemem kihúztam és raktam fel szájfényt.
- Várj! - ültetett vissza, majd hihetetlen gyorsasággal megcsinálta mind a két szemem füstösre, amit egy hatalmas öleléssel viszonoztam neki.
- Na, addig én bezárkózok, te meg ülj be a kocsiba. - futottam le a lépcsőn és közben felhúztam a fehér szegecses, converse cipőmet. Tessa jót vigyorgott rajtam, mire bemutattam neki, majd már elő is szedtem a kulcsomat. Amint bezártam a lakást, beugrottam a kocsimba, megnyomtam a kapu zárógombját és már úton is voltam a stúdióba. Legjobb esetben is csak ötvenre érek oda, ami azt jelenti, hogy tíz percem lesz kezdésig. Az pont elég arra, hogy beénekeljek és átolvassam a szövegeket még egyszer.
- Kettő perc és ott vagyok. - vettem fel a telefont, mert Ryan hívott.
- Hátsóajtóhoz gyere, ott várlak. - rögtön ki is nyomta, én meg leparkoltam az épület mögött. Gyors vágtában pattantunk ki, majd miután bezártam a kocsit, már szaladtunk be. Ryan az ajtóban várt és egyből elnavigált valami szobába.
- Várj itt! Ez nem az öltöződ, de hallottam mi volt otthon és most nem akarom, hogy Zaynnel találkozzatok. Énekelj be, én meg szólok, hogy megjöttél. - hadarta el, majd már ki is ment. Tessre néztem, aki értette mit szeretnék, így segített felkészülni a műsorra. Még utoljára átolvastam a szövegeket, bár kívülről tudtam az összeset amúgy is, azért nem árt biztosra menni.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy villant a vaku, mire Tess felé fordítottam a fejem. Vigyorogva nézett rám, majd pötyögni kezdett a telefonján. Előkaptam én is a mobilom és felléptem Twitterre. Ahogy sejtettem.
"@sophiemoore My beautiful best friend! ♥ I know you can do it! ;)" 
Ahogy elolvastam, muszáj volt mosolyognom. Nála jobb legjobb barátnőt nem is kívánhatnék.
"@tessagrey You're my idiot best friend! ♥ Thanks. :*"
Miután elküldtem, már mehettem is a stúdió mögé, mivel a bevonulást a fiúk kezdik és engem majd csak úgy fognak utánunk szólítani.
- Jó estét, jó estét! - hallottam meg a műsorvezető hangját. Ha jól tudom, Gregnek hívják, pont mint Niall tesóját. - Hölgyeim és uraim, most pedig következzen a One Direction. - ahogy kimondta a csapatnevet, az egész nézőtér egy emberként kezdett el sikítani és amíg a fiúk bevonultak a vakuk végig villogtak, valamint mindenki az ő nevüket skandálta. - Srácok! Köszönjük, hogy eljöttetek. - ültek le a kanapéra és milyen meglepő egy hely volt nekem hagyva Zayn mellett.
- Mi köszönjük a meghívást. - válaszolt Liam illedelmesen, én meg egyre idegesebb lettem. Valahogy nem érzem magam késznek erre. Furcsa, szokatlan és ijesztő...
- Fiúk, be kell valljam, vártam már, hogy itt legyetek, hiszen ez nem egy sima interjú lesz. - itt a közönség értetlen fejekkel nézett körbe. Várták gondolom a kandi kamerát, de nem, itt most másról lesz szó. - A mai nap folyamán hallhatunk tőletek három dalt ha minden igaz. - nézett vissza a srácokra, megerősítésre várva, ők meg hevesen bólogattak. - De nem csak ti fogtok énekelni, ugye igazam van!? - tette fel a költői kérdést, mire Loui felállt.
- De nem ám. Az egyik fogadott húgom fog ma énekelni és csak megsúgom, hogy imádom, szóval nem hagyom, hogy ártsanak neki. - fejezte be a mondandóját, amitől el kellett mosolyodnom.
- Ez igen védelmezően hangzott. - nézett a directionerek felé, ők meg csak megforgatták a szemüket. Na de jó lesz. Ha én oda kimegyek, akár meg is dobálhatnak... - De ha már itt tartunk. Egyikőtök igen közelről is ismeri ezt a lányt. - célzott ezzel Zaynre. Vettem egy mély levegőt, majd mosolyt erőltettem magamra, ugyanis most én jövök. Annyira furcsa, hogy itt minden másodpercről-másodpercre meg van tervezve. - Nem is húzom tovább, hiszen kíváncsi már mindenki, hogy vajon ki lehet a titokzatos énekesünk. Hölgyeim és Uraim, köszöntsük a stúdióban Sophie Mooret. - mondta ki a nevem, mire csodák csodájára hatalmas tapsvihar kerekedett. Ahogy kiléptem a lépcsőre és lesétáltam rajta, megköszöntem magamban Tessának, hogy lapos talpú cipőt adott rám. Amint leértem a srácok egyből körbeálltak és megölelgettek. Zayn is kapott egy ölelést, meg egy gyors puszit, mert nem akartam, hogy tudják, most nem vagyunk toppon a kapcsolatunkat illetően, majd mindenki elfoglalta a helyét. Direkt a szélére ültem, még véletlenül se tudják azt mondani, hogy szétszakítom a bandát.
- Köszönjük, hogy elfogadtad a felkérésünket és eljöttél. Nos Sophie, mint tudjuk te igen új vagy ebben a témában. Hogy érzed? Készen állsz a hírnévre? - tette fel egyből az első kérdést.
- Én köszönöm a lehetőséget. - mosolyogtam rá, majd folytattam. - Szerintem erre nem lehet eléggé felkészülni. Két-három napja még csak egy átlagos lány voltam és tessék, ma meg itt ülök nálad és arra várok, hogy énekeljünk. Hihetetlen. - fejtettem ki a véleményem és láttam Greg arcán a döbbenetet. Gondolom azt hitte, hogy egy idióta, hírnévéhes lány vagyok. Hát ez most nem jött be.
- Van igazság abban, amit mondasz. De ha már megemlítetted. Te már előtte sem voltál átlagos lány, elvégre Zayn Malik a barátod. Azért ez mégsem olyan átlagos. - próbált olyat kihúzni belőlem, ami nem igaz. Azt várta, hogy majd azt mondom: Igen, tényleg. Milyen jó hogy híres és a többi. Nem...
- Zaynre nem úgy tekintek, mint a One Direction énekesére, hanem, mint Zayn Malikra. A srácra, akivel csak úgy spontán találkoztam és azóta együtt vagyunk. Nekem nem számít az, hogy ő híres és emiatt én még nem lettem sztár. Ugyanaz az átlagos lány maradtam, aki voltam. - ahogy ezt kijelentettem, Zayn nyomott egy puszit az arcomra, a srácok közül pedig Niall megveregette a vállam. Tudtam, hogy ezzel azt fejezi ki, hogy jól válaszoltam. Rajtam nem fognak ki. Nem vagyok könnyen átverhető és csőbe húzható.
- Így van. Sophie nem változott meg amiatt, mert Zaynt üdvrivalgás veszi körül akárhányszor kilép az utcára. Nem azért van vele, mert híres és van pénze. Sophiet ez egyáltalán nem érdekli. - állt a védelmembe Harry, akire rámosolyogtam ezután a szép szónoklata után.
- Értem én, értem. - védekezett Greg is. Szerintem rájött, hogy jobb ha ezt a témát hagyja, mert én állok nyerésre. - Akkor viszont csapjunk a lecsóba. Srácok kezdjétek ti, addig Sophinek még lesz ideje lelkiekben felkészülni. - mutatott a pár méterre arrébb lévő színpadra, mire a srácok felpattantak és elindultak, de Zayn még visszafordult és váltottunk egy gyors csókot. Éreztem rajta, hogy ez nem az-az igazi, hiszen se ő, se én nem akartuk most...
Mivel a srácokkal nincs bajom és a zenéjükkel, csak Zaynnel, így végigtapsoltam meg táncikáltam az egészet, mert Greg felkért. Nagyon jó volt a hangulat, ami tetszett. A fiúk elénekelték a Little Things-et, a She's Not Afraidet, valamint a What Makes You Beautifult. Mikor az utolsó dalt nyomták, Zayn a fontosabb részeknél rám nézett. A közönség ezt látta és fütyülni kezdtek meg tapsolni. Elmosolyodtam, mert azért mégis csak egy műsorban vagyunk. Amint a srácok befejezték a dalt, olyan fülsüketítő sikítás követte, hogy azt hittem kiszakad a dobhártyám a helyéről. Őrült rajongók...
- Sophie, tiéd a terep. - kacsintott rám Greg, mire vigyorogva odasétáltam, ahol pár másodperce a fiúk álltak. Közben azért láttam, hogy Zayn gyilkos pillantással méregeti a műsorvezetőt, de nem igazán foglalkoztam vele. Valahogy most nem érdekelt.
Ahogy felcsendültek az első akkordok a Give Your Heart a Breakből, a közönség velem együtt kezdett énekelni. Ez akkora erőt adott, hogy behunytam a szemem és élveztem az egészet és azt kell, hogy mondjam sikerült! Sikerült elénekelnem végig és talán még hibátlanul is. De nem igazán tartott sokáig az örömöm, mert a Heart by Heart következett. Ennél a dalnál voltak pillanatok mikor úgy gondoltam, hogy Zaynre kéne néznem, de nem tettem. És hogy miért nem!? Csalódott voltam... Egyszerűen csak megbántottnak éreztem magam. Sosem szerettem ha számomra fontos személy titkolózott előttem és beleavatkozott az életembe. Zayn ezt egyszerre tette. A düh ami fortyogott bennem, éreztem, hogy ki akar törni, de visszanyeltem, így még rosszabb volt. Szerencsére hamar túlestem ezen a dalon is és következhetett Taylor Swift Hauntedja. Hatalmas erőt kellett vennem magamon, hogy ne engedjek utat könnyeimnek. Viszont itt már muszáj volt bizonyos részeknél barátomra pillantanom és láttam rajta, hogy vette a célzást.
- Come on, Come on, don't live me like this I thought, I had you figured out, Something gone terribly wrong, You're all I wanted. - ennél a jelentőség teljes résznél egy könnycsepp mégis utat nyert magának és végigfolyt arcomon. Alig vártam már, hogy befejezhessem a dalt és kimehessek Tessához. Szerencsémre kívánságom hamar teljesült is, mert ahogy végeztem a dallal, megtapsoltak, elköszöntünk és már mehettem is hátra.
- Nagyon ügyes voltál! -  borultunk egymás nyakába barátnőmmel, majd hallottam, ahogy a fiúk közelednek felénk. Vettem egy mély levegőt és egy hatalmas, ragyogó mosolyt erőltettem arcomra. Hatalmas nagy szerencsém, hogy megtanultam úgy mosolyogni, hogy közben belül darabokra hullok.
- Sophie, drága húgom. - ölelt át fél kezével Loui. - Valami isteni voltál. - nyomott egy puszit az arcomra, majd szó szerint átadott a többieknek. Mindenki egytől-egyig megdicsért, majd amikor Zayn elé kerültem, hirtelen eltűntek. Tessa is itt hagyott és a többiek is.
- Nagyon jó voltál. - nézett a szemembe, én meg halványan elmosolyodtam, majd fél lépéssel hátrébb álltam. Túl közelinek éreztem magam hozzá. Erre a mozdulatomra, mintha megsemmisült volna. Csak állt ott megrökönyödve és fogalma sem volt róla mit tegyen.
- Köszi. - hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni.
- Én nem bírom ezt csinálni! - fakadt ki Zayn, mire felvontam a szemöldököm. - Egyszerűen utálom a tudatot, hogy nem akarsz a közelemben lenni, hogy megbántottalak, hogy mindenki mással szívesebben vagy, mint velem. - lassú és határozott léptekkel közelített felém, én viszont megingattam a fejem. - Nem akarom, hogy vége legyen mindennek. - halkult el a végére, én meg egy határozott mozdulattal elléptem előle és erélyesen néztem rá.
- Nem mondtam, hogy szakítok veled. De hagyj békén! Majd kereslek ha úgy gondolom, hogy megbékéltem a helyzettel vagy ha bízhatok benned annyira, hogy nem döntesz helyettem semmiben és elmondasz nekem mindent. - zártam le ennyivel a témát és bementem az öltözőmbe. Összeszedtem a dolgaimat és közben elhatároztam magam, hogy este már pedig elmegyünk Tessával inni. Kicsit kikapcsolódunk. Ránk fér azt hiszem...
- Ryan. Mond, hogy a holnapom szabad! - könyörgő tekintettel néztem rá, ő meg csak bólintott egyet. - Köszönöm! - ugrottam a nyakába, nyomtam egy puszit arcára, majd miután elköszöntem tőle, már le is léptünk Tessel. Ahogy beértünk a házba, felvándoroltunk az emeletre és levágódtunk a nappaliba. Pár percig csak ültünk majd egymásra néztünk és egy hatalmasat sikítottunk.
- Sophie, megcsináltad! - vigyorgott Tess, majd megölelt, én viszont csak bólogatni tudtam. Tényleg sikerült. Igazából fel sem fogtam ezt az egészet. Én ott, több száz ember előtt, illetve milliárd ember előtt, akik még a TV-n keresztül néztek, előtt szerepeltem. Hihetetlen!
- Ja, amúgy ma este megyünk a közeli bárba és iszunk! Nem érdekel van-e programod, ez így lesz. - jelentettem ki vigyorogva, ő meg egy "diktátor" fejjel meredt rám.
- Amúgy nem volt programom, Harry nem ér rá. Szóval akkor most van fél négy. Hétre elkészülünk szép nyugodtan aztán elmegyünk bulizni egyet. - kacsintott rám, én meg felugrottam és lejtettem egy laza táncot. Tessa nevetésben tört ki, mikor megbotlottam a saját lábamban és egy hatalmasat zakóztam.
- Ne nevess. - nyögtem ki a röhögőgörcsöm közepette, majd megpróbáltam feltápászkodni, de inkább úgy döntöttem, hogy fekszem még egy kicsit. - Segíts! - nyújtottam a kezem barátnőmnek, aki készségesen ugrott is és felkanalazott a földről.
- Addig szerintem menjünk és vásároljunk valamit itthonra, mert kong a konyha az ürességtől. És nem az eszközökre gondolok, az fullosan be van rendezve. - részletezte, én meg mosolyogva néztem rá.
- Éhes vagy, mi? - kezdtem el szekálni, ő meg világfájdalmas arccal bólintott. Nekünk nem is kellett több. Fogtuk a táskáinkat és már a kocsiban ültünk. Elmentünk a közeli boltba és mindent, amit gondoltunk megvettünk. Ma este pedig gyrost fogunk csinálni. Ezt így hazafele meg is beszéltük, sőt már azt is kitaláltuk, hogy a szószt és a sült krumplit csinálom én, a húst süti Tess, a salátát meg összedobjuk ketten. Ahogy hazaértünk, neki is álltunk, mert még buli előtt akartunk enni. Nem vett sok időt igénybe, így fél hat fele már ehettünk is.
- Negyed hét van, menjünk fürdeni készülődni aztán indulás buliba! - pörgött fel barátnőm, én meg bólintottam egyet. Gyorsan bepakoltam a mosogatógépbe, majd már szaladtam is fel az emeletre. Hatalmas nagy szerencsékre kettő fürdőszoba van, így mind a ketten nyugodtan tudtunk fürdeni és nem kellett sürgetni a másikat. Mivel reggel már hajat mostam, így most csak gyorsan letusoltam és miután magamra tekertem a törölközőm, átmentem a szobámba és ott is a gardróbom volt a cél. Körülnéztem, hogy milyen ruhát is vegyek fel. Aztán megláttam egy fehér koktélruhát, ami félvállas volt és ugyanazon a vállán egy plusz díszkendő szerűség ívelt egészen az aljáig. Elsőre beleszerettem a ruhába, így kikaptam a helyéről és gyorsan magamra öltöttem. Egy ezüst színű magassarkút választottam mellé, majd visszamentem a szobámba és beálltam a sminkes tükröm elé. Semmi extrát nem csináltam, csak leengedtem a hajam és picit megigazítottam, majd kentem fel szájfényt, szempillaspirált és egy kevés szemhéjpúdert, majd pár fújás parfüm és már mentem is át Tesshez, aki valami gyönyörűen festett a ruhájában. Egy hosszú ujjú koktélruha volt, ami kékes, feketés, szürkés színekben pompázott. Különleges ruha volt az egyszer biztos, ráadásul neki még jól is állt.
- Wáó. - dicsértem meg, majd megöleltük egymást és elindultunk le, az autóhoz.
- Sophie nem is ismerek rád. Te éjjelre képes vagy egy koktélruhában jönni? Mi történt veled? Hova lett a mindig szerény, mindig a háttérben megbújó kislány? - kezdett el pesztrálni, miután bezártuk az ajtót és már a kocsiban ültünk.
- Legyen elég annyi, hogy jót tett nekem hogy összeakadtam Zaynnel és az, hogy talán beindul a karrierem. - kacsintottam rá, ő meg lepacsizott velem. Nem sokkal ezután meg is álltunk a szórakozóhely előtt. Összenéztünk majd elgondolkodtunk, hogy tényleg be akarunk-e menni, mert két kilométeres sor állt a bejárat előtt.
- Tudom, hogy elég nagyképűen fog hangzani, de használjuk ki, hogy a One Direction két tagjának vagyunk a barátnői. Egyszer lehet és ez még nem is nagy dolog. - próbált meggyőzni, én meg átgondoltam és bólintottam egyet. Most az egyszer kivételesen örültem neki, hogy ezt ki tudtam használni, mert pillanatok alatt bejutottunk a buliba, ahol még a társaság nagy része józan volt. De szerintem ez nem sokáig lesz így. Még be sem értünk, már táncoltunk. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belénk, de valami brutálisan mozogtunk. Igaz, hogy annyian voltunk, hogy alig fértünk el, de mi csináltunk helyet magunknak.
- Igyunk egyet. - mosolygott rám Tess, majd a pulthoz sétáltunk és kértünk valami ütőset. Fogalmam sincs mi volt az, mert barátnőm adta le a rendelést, viszont elég jó volt ahhoz, hogy elengedjem magam.
- A fülünkbe jutott, hogy itt van egy igen híres sztár a mai bulinkon. - szólalt meg valaki a dj-s pultnál, mire mindenki felé kapta a fejét. - Köztünk köszönthetjük Zayn Malikot, a One Direction énekesét. - mondta ki a bűvös nevet, mire fintorogtam egyet. Pont ő miatta jöttem el buliba és erre még itt is megtalál. - És állítólag barátnője is jelen van valahol. - jelentette ki, mire lehajtottam a fejem. Tesst meglöktem a mosdó felé, ő meg vette a lapot és elindultunk. Sajnos elég feltűnő volt, hogy két lány éppen most megy ki a wc-re, így rögtön észrevettek.
- Sophie, Sophie, Sophie. - skandálták a nevemet az emberek, mire mosolyogva fordultam feléjük és intettem egyet. Zaynre néztem, aki a Dj-s srác mellett állt és végigmért szemeivel. Láttam bennük a büszkeséget és egyfajta vágyat.
- Sophie, gyere ide te is! - invitált a mikrofonos gyerek, akit most legszívesebben a pokolba küldtem volna. Mosolyt erőltettem az arcomra és felsétáltam Zayn mellé. Mivel senki nem tud arról, hogy most harakiri van, így meg kellett csókolnom, amit ő ki is használt. Tényleg mindig érzelmet belevitt, amit csak lehetett és nem mondom, hogy nem volt jó, mert ez nem igaz. - Milyen édesek. Na, de ha már itt vagytok akkor énekeljetek nekünk. - jött egy ötletem ebben a szent pillanatban és kikaptam a mikrofont a srác kezéből.
- Én benne vagyok, de én választok dalt. - egyezkedtem vele, ő meg feltette a kezét védekezésképp. Zayn felé fordultam majd közelebb mentem hozzá. - Akkor ezt a dalt neked éneklem majd, ülj le és hallgasd meg. Tetszeni fog. - olyan szarkazmussal mondtam, hogy még én is megijedtem magamtól. Ahogy Zayn levánszorgott a színpadról, megkértem a Dj-t, hogy tegye fel a zenei alapot és már énekeltem is, Shontelle-Impossible-jét. Ez a dal annyira ide illett most, hogy nem hagyhattam ki. Tudtam, hogy érteni fogja és azt is tudtam, hogy nem fog tetszeni neki...

ui: A folytatásban benne lesz ez a kis "párbaj" kettejük között, valamint várható lesz egy megállapodás is. Titkokat nem árulhatok el, de legyen elég annyi, hogy kicsit monotonnak és unalmasnak találtam a blogot és úgy döntöttem, hogy viszek bele egy kis izgalmat. :) Remélem tetszik majd nektek! Komizni és feliratkozni ér! ;) ♥ 

Zsóó. xx. :D 

16. fejezet. :)

Meg is hoztam a következő részt! :D Remélem azért nem okoztam csalódást azzal, hogy az előző unalmas volt... ez talán jobb lett, de majd ti eldöntitek. Ismertek és tudjátok, hogy nekem sosem tetszik, amit írok, szóval a ti véleményetekre adok leginkább. Ebbe a részbe rengeteg képet raktam, remélem nem lett túl csicsás.... :) Nem is rizsáznék tovább. Jó olvasását. ! :)


egy lány:) : Soha nem lehet tudni, miféle ötletek pattannak ki a fejemből.. ;) Köszönöm a kedves szavakat és igyekeztem ezzel, ahogy csak tudtam.! ♥ :)

- Sophie! - ébredtem meg arra, hogy valaki ordítja a nevem. Kinyitottam a szemem és a telefonomhoz nyúltam. Mikor megláttam hány óra, visszafejeltem a párnámba. Hajnali fél hat. Ki az-az elmebeteg, aki ilyenkor ébren van. Hát erre a kérdésemre is hamar megkaptam a választ. - Kelj fel, megyünk! - pörgött túl az ajtómban RYAN!?!? Mit keres ő itt?
- Normális vagy ember? Én fel nem kelek, amíg 11-et nem üt az óra. Hagyjál, had aludjak! - durcásan és mérgesen rántottam vissza magamra a takarót és újra aludni akartam, de természetesen nem hagyta.
- Gyere már te hisztis popsztár. Itt a pasid is, apukád is, mennünk kell! - jött az ágyam mellé és megrázta a karom. Engem ha valaki így ébreszt, az meneküljön. Mindig is utáltam ha kiabálva ébresztettek vagy rázogatni kezdtek.
- Ryan fogd már be! - kiabáltam rá, mire szemei nagyra nyíltak. Nem szólt vissza, mert tudta, hogy reggel van és én kómás vagyok. Meg gondolom rájött, hogy nem volt tanácsos ezt tennie. - Bocs. - nyögtem ki, majd hanyatt feküdtem. - Hova kéne mennem, ahova nem megyek? - tettem fel neki a kérdést, mire elnevette magát.
- Úgy is tudom, hogy jönni fogsz. - hangjából kivettem, hogy ő teljesen biztos ebben. Felvontam a szemöldököm és felé fordítottam a fejem. Afféle "hagyjálmár" fejjel meredtem rá, ő meg még jobban nevetett. - Tetszeni fog, de gyere vagy szódásüveggel foglak kikergetni az ágyból. - fenyített be, mire úgy csináltam, mint aki felkel. Odaléptem a szekrényem elé, Ryan vette az adást és kiment a szobából. Ahogy elhagyta a helységet, visszazuhantam a meleg és puha ágyamba. Már épp visszaaludtam volna, mikor hallottam nyílni a szobám ajtaját. Már előre felkészültem a hideg vízre, de nem az történt, amit vártam. Becsukták az ajtóm és a "hívatlan vendégem" az ágyamhoz sétált. Leült és simogatni kezdte a hátam. Ahogy helyet foglalt és megéreztem az illatát, sőt az érintését, én már tudtam, hogy ki az. Mennyivel másabb, ha így ébresztik az embert.
- Sophie. - duruzsolta a fülembe, mire kirázott a hideg. - Gyere. Ígérem tetszeni fog. És ha én feltudtam kelni, neked is menni fog. - nyomott egy puszit az arcomra, mire megfogtam és berántottam magam mellé. Hirtelen jött neki gondolom, mert másik kezével megkapaszkodott ott, ahol ült, így kialakult az a helyzet, hogy ő fél kezével átkarolt a másikon meg rajta feküdt. - Idióta vagy! - mosolygott rám, majd közelebb húzott magához. - De az én idiótám. - nyomott egy puszit a számra, mire széles mosoly terült el arcomon.
- Nem akarok menni. Fáradt vagyok! - csuktam le a szemeimet és fejem nyakába fúrtam.
- Ott is tudsz aludni. - jelentette ki, mire összeráncoltam a szemöldököm, ő pedig felnevetett. - És ezt még egyszer ne, csikiz. - vigyorgott, mire elmosolyodtam és nyomtam egy puszit arcára. - Na pattanj. - keltünk ki az ágyból. Nagy nehezen rávettem magam, hogy normális ruhába öltözzek és kezdjek valamit a fejemmel. Csak átfésültem a hajam, mert most az jobban ment a ruhámhoz, ami egy csőfarmer volt, saru és egy szürke felső.
- Na induljunk. - jelentettem ki, mikor leértem a nappaliba. Ha már egyszer felkeltettek, akkor menjünk. Nem fogok még várni is. - Ha most várnom kell, akkor visszafekszem aludni. - tettem csípőre a kezeimet, mire a többiek felnevettek. Két perc múlva már a kocsiban ültem Zaynnel. Úgy döntöttünk, hogy kettő autóval megyünk, mert Ryan onnan már nem jön vissza velünk... Ryan és apa mentek előttünk, én meg majdnem bealudtam.
- Amint megnéztük a meglepetésed, megyünk és veszünk neked kávét. - vigyorgott mellettem Zayn, nekem meg csak annyira volt erőm, hogy bólintsak. Utána már csak annyira emlékszem, hogy Zayn végigsimított a kezemen egy "megérkeztünk" kíséretében. Ezek szerint mégis csak sikerült elaludnom....
- Te mégis mit akarsz azzal? - néztem kérdőn rá, mikor egy fekete kendőt tartott kezében.
- Csak be akarom kötni a szemed. - mondta hanyagul, én viszont rémült fejet vághattam. Nekem nagyon gyanús itt valami. - Bízz bennem. - suttogta szinte a számba, majd egy lágy csókot nyomott rá. Még így is volt bennem egy kis félsz. Fogalmam sincs miért, de ez ijesztő volt. - Kérlek... - a hátam mögé lépett és a szememre kötötte a kendőt. Egyszerűen csak féltem. Azt nem tudnám megmagyarázni miért, de féltem. Egyből Zayn kezéért nyúltam, aki szorosan összekulcsolta övét az enyémmel, másik kezét pedig derekamra vezette, majd elindultunk. Fogalmam sem volt róla hol járhatunk, csak mentünk. Nem sétáltunk sokat, talán kettő percet, mikor még egy kéz megfogott. Összerezzentem és ösztönösen közelebb bújtam Zaynhez.
- Nyugi, csak én vagyok. - szólalt meg Ryan, mire kifújtam a pár másodperce benn tartott levegőt. - Reméljük tetszeni fog, ugyanis mától itt fogsz lakni. - ahogy managerem kimondta, Zayn levette a fejemről a kendőt, én meg tátott szájjal meredtem az előttem álló hatalmas nagy építményre.
- Mi? Miről maradtam le? Miért?-  tettem fel a megválaszolatlan kérdéseimet és nem csak Ryanhez, hanem mindenkihez intéztem őket. Mi az, hogy itt fogok lakni? Miért kell átköltöznöm ide? És apa miért nem?
- Menjünk beljebb, körbevezetlek és közben elmondok mindent. - ajánlotta fel Ryan, mire vonakodva, de belementem. Már kívülről akkora a ház, hogy legszívesebben fejbe vágtam volna azt, aki ezt a hülyeséget kitalálta. Nagyon nagy és nagyon drága lehetett. Ezeknek elment az eszük.
Rögtön ahogy beléptünk a kovácsoltvas kapun, ami körbe volt rakva tujákkal, így senki nem láthatott be, megpillantottam egy kis tavat, majd egy kis utat a házhoz.
- Nem vagytok normálisak! Nekem ez a ház nem kell... - torpantam meg, mire Ryan megfogta a kezem és elkezdett beljebb húzni.
- Már nem lehet visszaadni. A tiéd. - vigyorgott gonoszul, mire fejbe kólintottam. Szerintem megérdemelte. Hogy juthatott ilyen az eszébe? - Na mindegy is. A lényeg az, hogy a cég úgy gondolta olyan helyen kell laknod, ami a központban van. Innen szinte minden alig tíz percre van, beleértve a régi házadat is. Ebbe a házba beépített gardróbszekrényed is lesz, mert a stylistok szeretnék ha magadtól öltözködnél átlagos napokon és nem kéne kijárniuk hozzád. Ja és már fel van töltve ruhákkal, cipőkkel és minden lányos dologgal. - kezdett el belemenni a részletekbe, én meg csak fogtam a fejem. - Viszont apukád mondta, hogy ő nem költözik ide. - jelentette ki, mire apu felé kaptam a fejem. Kérdő pillantásomat látta, így száját szólásra nyitotta.

- Kicsim, nem szeretném ott hagyni a másik házat, de te nyugodtan költözz ide. Nem szeretném ha most miattam nemet mondanál és különben is, most mondták, hogy már a tied. Szóval... - magyarázott, de én csak mérgesen néztem rá. Akkor most!?
- De én nem fogok itt lakni egyedül... - makacsoltam meg magam a bejárati ajtó előtt.
- Majd benn megváltozik a véleményed! - mosolygott Ryan és apával együtt betoloncoltak a házba. Ahogy beléptem, vissza akartam fordulni. Szó sincs arról, hogy nem tetszett, amit láttam, mert nagyon is. Teljesen az én stílusom. Már kívülről is az volt, de hogy belülről is!? Viszont nem érdemlem meg és fogalmam sincs, hogy pontosan miért is kapom, mert valljuk be, elég gyenge kifogás volt, amit Ryan mondott.
- Nem, én nem vagyok hajlandó tovább menni. Felesleges volt megvenni a házat! Ryan, hogy lehetett ennyi eszed? Biztos, hogy nem fogok olyan házban lakni, amibe még csak bele sem fizettem, sőt ki sem érdemeltem.... Felejtsd el! - fontam össze kezeimet a mellkasomon, mire csak megingatta a fejét és mint aki meg sem hallott, folytatta tovább.
- Ez itt a konyha. - léptünk be és mikor megláttam, a fejemet fogtam. - Majd jó háziasszony leszel és itt fogsz sertepertélni. - kacsintott rám, mire felvontam a szemöldököm.
- Mi az, hogy csak leszek? Az vagyok! - kértem ki magamnak, mire mind felnevettek. Zayn nyomott egy puszit a homlokomra, apu mosolyogva nézett minket, Ryan pedig hülye fejeket vágott. Néha elgondolkodom rajta, hogy ő tényleg 32 éves-e? De nem bánom, hogy ilyen. Inkább legyen laza, mint egy begyöpösödött rabszolgahajcsár.
- Gyere már! - húzott felfele a lépcsőn Zayn, mikor megkapaszkodtam a korlátban. Én aztán nem megyek fel az emeletre. Normálisak!? Az alsó szinten, csak egy nagy nappali, konyha, étkező és egy kis folyosó volt, ami az udvarra vezet. Igaz, hogy azt még nem láttam, de nem is akarom. Nem kell, nem érdemlem meg! - Sophie! - vigyorgott Zayn, majd intett Ryannek és apunak, akik rögtön jöttek segíteni. Viszont én olyan vagyok, hogy a kezeim közül senki nem tud kivenni semmit, így a korlátról sem tudtak leszedni. - Akkor megcsikizlek. - jelentette be drága barátom, mire magamhoz húztam a karjaimat, de még mindig kapaszkodtam. Zayn végigzongorázott a bordáimon, mire hangos nevetésben törtem ki és kénytelen voltam elengedni a támasztékomat.
- Na végre. - vigyorgott apa, majd hárman együtt felcipeltek az emeletre. Fenn leraktak, majd megláttam egy könyvespolcot tele vörös pöttyös könyvekkel, valamint tini regényekkel. Azt hittem elájulok. Ez a mennyország! Na jó, ezt ennyire nem kéne hangoztatnom, de imádok olvasni. - Erre gyere. - mutatott apu egy fordulóra, mire vonakodva tettem meg a lépéseket felé. Mikor odaértem, tátva maradt a szám. Még egy nappali!?
- Ti nem vagytok normálisak! - ütöttem bele Ryan vállába, mire ő játékosan odakapott és jajgatni kezdett. Elnevettem magam, majd körbejártam a szobát. Nagyon tetszett. Az erkélyre nem mentem ki, mert sietni kellett a ház többi felébe, ugyanis Ryannek időre kellett valahol megjelennie. Így elég tempósan haladtunk.
- Ez lenne az egyik szoba a három közül. - jelentette ki, mikor beléptünk az elsőbe.
- Három!? Minek annyi? - vontam fel a szemöldököm. Volt egy fura érzésem, mintha tervezett volna valamit, vagy csak szimplán azért, hogy ha valaki jön vendégségbe, legyen hol aludnia. - Amúgy hihetetlenül gyönyörű ez a szoba. - néztem körbe, mire Zayn megköszörülte a torkát.
- De nem ez lesz a tiéd. - mosolygott rám, mire megráztam a fejem.

- Egyik se lesz az enyém. Én aztán nem költözöm ide. - részleteztem tovább nekik, miközben haladtunk az én szobám felé. Mondanom sem kell, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor beléptünk. Valami hihetetlenül csodálatos volt. Teljesen az én ízlésemnek megfelelően volt berendezve. Elképesztő... Van egy olyan megérzésem, hogy ebbe apa és Zayn keze könyékig benne van. Ennyire senki nem találhatta el az ízlésem, hacsak nem él régóta velem, vagy ismer annyira, hogy tudja mit szeretek. A szobában az ággyal szemben, volt egy kanapé, két fotel, egy kis asztalka, rajta gyertyákkal és az asztallal szemben volt egy hatalmas nagy ajtó. Odamentem és kinyitottam. Nem hittem a szememnek. Akkor Ryan mégis igazat mondott. Saját gardrób, ráadásul telepakolva jobbnál jobb ruhákkal, amiket szintén nem én vettem... Ajj... lelkiismeret furdalásom lesz.
- Légyszi, ne kelljen tovább mennünk. Rosszul érzem magam, hogy semmit nem tettem ezért a házért. Nem akarom ezt... Felesleges. Kérlek ne! - kezdtem el hisztizni, ami igen szokatlan volt tőlem, hiszen sosem szoktam. Mindig megoldottam a problémáimat, most viszont nem hallgathatok erről.
- Sophie. - jött oda Zayn és félrehúzott a többiektől. Kimentünk a "szobám" elé a folyosóra. - Ne csináld ezt légyszíves. Tudom, hogy nem örülsz neki, de ne hisztizz. - nézett mélyen a szemembe, mire felvontam a szemöldököm.
- Miért, te mit csinálnál, ha csak úgy a managered adna egy házat azzal a szöveggel, hogy közelebb legyél mindenhez... Szerinted? Ezer százalék, hogy van valami más is a háttérben, amit nem mond el. Se ő, se apa, se te... - az utolsó szót direkt kihangsúlyoztam, kíváncsi voltam az arcára, mikor meghallja, de semmi. Semmi érzelmet nem mutatott. - Ráadásul nem akarok itt lakni egyedül. - kezdtem el körbe-körbe sétálgatni, amit csak idegességemben szoktam vagy ha nagyon gondolkodok valamin. Hirtelen beugrott valami, aminek szerintem mindenki örülne. - Költözz ide te is és akkor elfogadom a házat! - kaptam Zayn felé a fejem, ő meg nagy szemekkel nézett rám.
- De ez a te házad, biztos, hogy nem pofátlankodok ide. - jelentette ki magabiztosan, mire elé léptem és a szemébe néztem.
- Az én házam és én azzal szeretnék itt lakni, akit szeretek és sokat jelent nekem. Azt az embert szívesen nézegetem a házamban a nap huszonnégy órájában. - ahogy ezeket a szavakat kimondtam, kezeit derekamra fonta és teljesen testéhez préselt. - Szóval vagy ideköltözöl vagy nem fogadom el a házat. Nélküled nem. - olyan erélyesen közöltem vele a tényeket, amennyire csak tudtam. Szemei csillogtak és benedvesítette ajkait.

- Ideköltözök. - suttogta a számba, majd ráérősen megcsókolt. Belemosolyogtam, majd szemeibe néztem. - Hihetetlen vagy még mindig. Szoknom kell, hogy nem vagy olyan, mint a többi lány. Téged másképp is kell kezelnem. - kezdett el arról beszélni, hogy milyen vagyok. Remek... másik kedvenc témám.
- Na ezt itt és most befejezzük. - húztam ki magam kezei közül és visszamentem Ryanékhez. - Szóval elfogadom a házat, de csak akkor ha Zayn is ideköltözhet. - néztem a két, nálam egy fejjel magasabb férfiakra, akik összenéztek, majd rám és bólintottak.

- Áááááá. - felsikítottam, majd a nyakukba ugrottam. - Köszönöm! - vigyorogtam, majd miután földet értek lábaim, Zaynhez rohantam. Szorosan körém fonta karjait, mire
fejem mellkasába fúrtam.
- De menjünk tovább. - sürgetett minket Ryan, mire szétváltunk és bementünk a gardróbba!? - Szóval, itt tudsz tovább menni a cipőkhöz, táskákhoz és a többi lányos dologhoz. - húzott el egy ajtót, én meg az ájulás határán voltam.
- Beteg állatok! - vigyorodtam el. Azért valljuk be, tetszett. Sosem volt még talán egyszerre ennyi ruhám és cipőm, mint most. Minden nő álma egy ilyen. A stylistok tényleg kitettek magukért. Meg kell köszönnöm nekik.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. - mosolygott managerem, majd már mentünk is ki innen. Ahogy kiléptünk a folyosóra, majdnem eltévedtem, de szerencsémre a férfiaknak jobb volt a tájokozódási képességük.
- Ez a harmadik szoba. Azé lesz, akié lesz. De ha ti összeköltöztük, akkor valószínű, hogy a jövendőbeli gyerek lesz majd a tulajdonosa. - mondta Ryan a hülyeségeit, mire apu felkapta a fejét.
- Sophie, ugye nem!? - nézett rám, mire kikerekedtek a szemeim.
- Apa! Dehogyis. - háborodtam fel, majd mind a négyen nevettünk ezen egy jót. Azért elég jó témánk van. Én, terhes? Ennyi idősen? Ezek tényleg nem normálisak...

- Gyere, még megnézzük a fürdőket meg a különleges szobádat, aztán én el is megyek, te meg hazamehetsz összepakolni és átcuccolni ide. - kaptam az instrukciókat, mire csak bólintottam, meg már mentünk is tovább. Az első fürdő, amit láttam, csodálatos volt. Harmonizált a ház többi részével és ez tetszett. Sokszor a fürdőt elhanyagolják az emberek, mert hogy oda minden design, úgyse nézi senki... hát ezzel nem értek egyet. Szerintem azt is ugyanúgy ki lehet csinosítani, hogy otthonosabb legyen és úgy azért mégis csak kellemesebb fürdeni. A kis fal mögött volt egy zuhanyzó is és egy szauna, csak a formalitás kedvéért.... Borzasztó!
- A másik fürdő. - léptünk be a plussz fürdőszobába, ami szintén meseszép volt. Nekem ez is nagyon tetszett, szóval esténként gondban leszek, hogy hova is menjek fürdeni. De majd megoldom valahogy. Egyszer itt, egyszer ott.
- Hihetetlenek vagytok! - dicsértem agyon a három férfit, akik épp velem voltak és felforgatták az életemet, mert miért is ne!? DE, hogy ennyire eltaláltak mindent, ahhoz tehetség kell.
- A különleges szobádat pedig használd egészséggel és kérlek ne mérgelődj mikor meglátod mi az... - tette össze a két kezét főnököm és az égre emelte tekintetét.
- Hahaha.... - vittem egy kis szarkazmust hangomba, ami biztos, hogy érezhető volt, mert mindenki ingatni kezdte a fejét. Hát igen, nehéz eset vagyok. De ők így szeretnek.
- Tádááááááááám!- nyitotta ki előttem az ajtót apu és közben idegenvezetőnek képzelte magát. Vicces volt, mindaddig, amíg meg nem láttam az extra ajándékot a házban. MOZISZOBAAAAA...!!!!!!
- Azt az istenverte formátokat! - káromkodtam el magam, majd bementem a szobába és jó alaposan körülnéztem. Egyszerűen csodálatos volt. Szerintem elég sok időt fogok itt tölteni.
- Na, mielőtt kitörne a harmadik világháború, lelépek. - vigyorgott az én drága managerem, majd átadta a lakás kulcsait. - Használd egészséggel. - ölelt magához, majd már el is viharzott. Fejcsóválva néztem a kezemben tartott kulcsokra, majd apu felé fordultam.
- Tudom mit akarsz mondani, de nem.... én nem jövök ide és különben is. Hogy nézne már ki, ha a 19 éves lányom és a pasija együtt akar lakni, én meg a nyakukon vagyok? Nem jövök ide. - mosolyogva mondta mindezt, én meg felvontam a szemöldököm. Ekkora hülyeséget életemben nem hallottam.
- Apa! Az igazat kérem. Miért nem költözöl ide!? - tettem csípőre a kezem és vártam a válaszát. Arcára különös kifejezés ült ki, de mégse mondta el mi az igazság. Terelni kezdett.
- Sophie, miért nem megyünk haza és segítek átcuccolni. - indult meg lefelé, én meg egy nagy sóhaj kíséretében mentem utána. Úgy tudtam, hogy van valami, amit eltitkol. Most már csak meg kell várnom, hogy elmondja.
A kocsiban szó szerint kézzel fogható volt a feszültség. Zayn meg sem szólalt vezetés közben, apu a hátsó ülésen SMS-ezett, én meg kifelé bámultam az ablakon. Mindössze a rádió szólt halkan. Alig vártam, hogy megérkezzünk és kiszállhassak. Olyan érzés volt, mintha fojtogatnának és ezt még apával kapcsolatban sosem éreztem. Biztos valami nagy dologról lehet szó...
- Akkor én hozom a bőröndjeidet. - rohant apu a tároló felé, én meg kétségbeesetten néztem Zaynre, hogy segítsen valahogy. Bárhogy! Vette is a jelemet és először jó szorosan magához ölelt.
- Kérlek, csinálj valamit. Vagy mond el, ha tudod miről van szó. Én nem bírok így viselkedni apuval. Nem bírok úgy csinálni, mintha semmi gond nem lenne. Mintha nem titkolna valamit. - bújtam olyan közel hozzá, amennyire csak tudtam.
- Én nem mondhatom el, de annyit tudok, hogy nem fogsz örülni neki. Viszont had mondja el apukád akkor, amikor akarja. - vette két kezet közé arcom, bennem pedig elkezdett forrni valami. Akkor még nem tudtam, mikor fogok robbanni, de itt kezdődött el minden. Tudja és nem mondja el. Inkább hagyja, hogy őrlődjek. Remek...
Kihúztam magam kezei közül és felmentem a szobába. Elővettem a legnagyobb bőröndöm, ami a szobámban volt és elkezdtem belehajtogatni a ruháimat. Rájöttem, hogyha csend van, csak gondolkodni fogok, így a laptopomhoz léptem és miután bekapcsoltam, Bruno Mars Runaway baby-ét, mindjárt más volt a helyzet. Gyorsabban is ment a pakolás, valamint elterelte a gondolataimat.
- Itt van még két táska és ha nem elég, szólj. - tette le apu a földre őket, majd ki akart menni, de megállítottam.
- Apu! Kérlek mond el, miről van szó! Nem igazság, hogy Zayn is tudja, szerintem Ryan is. Mindenki, csak én nem. A lányod vagyok az isten szerelmére. Ennyit megérdemlek vagy tévedek!? - értetlen arccal bámultam rá, mire sóhajtott egyet.
- Csak este akartam elmondani, mert nagyon nem fog tetszeni. De ha annyira akarod. - jelentőségteljes pillantást vetett rám, majd leült az ágyamra. - Sophie. Elköltözök. - jelentette ki, majd arcomat fürkészte és erre az egyszavas mondatára a reakciómat várta. Nem akartam elhinni, amit mondott.
- Hova? - ennyit tudtam kinyögni hirtelen.
- Magyarországra. - közölte, mire kidülledtek a szemeim. Hogy hova? És még is mit csinál ő majd ott?  És én mit csinálok apu nélkül? Miért nem mehetek vele?
- Apa! Ezt te sem gondoltad komolyan! - emeltem meg a hangom. Mérges voltam, frusztrált és rettentően ideges. Éreztem, hogy a sok feszültség és minden egyéb, ami bennem van, kikívánkozik. Viszont apuval mégsem kiabálhatok...
- Sophie, sajnos már nem mondhatom vissza és a másik szörnyű dolog ebben az egészben, hogy téged nem vihetlek. A munka kötelez és valószínű, hogy örökre abban az országban ragadok majd. Úgy tűnik ez lesz a végleges helye a cégnek. - szomorúan közölte mindezt, de valahogy nem érdekelt.
- Mióta tudsz róla? - csuklott el hangom a végére.
- Két hete. Annyi idő alatt kerestünk kint szállást, valamint el kellett intéznünk, hogy a család hogyan lesz, mert van olyan, akinek hat-hét éves fia van. Viszont csak havonta egyszer jöhetünk haza pár napra. - részletezte, engem viszont nagyon nem érdekelt.
- Hát.... oké. - válaszoltam közömbösen, majd nekiálltam pakolni. A lehető legjobban tettem, hogy meg sem szólaltam. Kell egy kis idő, hogy feldolgozzam, végleg kiköltözünk ebből a házból és távol leszek apától. Nem volt elég anya elvesztése, erre apu munkája is közbeszól. Remek...
- Segítek. - állt fel és belekezdett a hajtogatásba.
- Azzal segíthetsz, ha most kimész. - háttal álltam neki és csak egy picit fordítottam oldalra a fejem, így láthatta az arcom, de nem több. Éreztem, hogy mondani szeretne valamit, de nem tette. Fogta magát és kisétált. Vettem egy mély levegőt és folytattam, amit elkezdtem. Ki akartam zárni minden gondolatot a fejemből, így csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy minél hamarabb végezzek. Mikor végeztem a szekrényem kipakolásával, behúztam a nagy bőröndöm cipzárját, majd az íróasztalomhoz léptem.
- Sophie. - jött be Zayn a szobába. - Beszélhetnénk? - állt meg mellettem, én viszont arra sem méltattam, hogy ránézzek. Egyszerűen csak mérges voltam rá. Hogy titkolhatta el előlem!? És mióta tudta?
- Zayn, hagyj békén. Had pakoljak össze. - válaszoltam neki, miközben a laptopomat és a hozzátartozó kütyüket helyeztem bele, a külön erre a célra alkalmazott táskámba.
- Nem! - próbálta alkalmazni hatalmát felettem, de közömbös maradtam. Nem mutattam semmilyen érzelmet, sőt még csak meg sem rezzentem. Fogtam a kis táskámat és belepakoltam minden ékszeremet, parfümöt és egyéb csecsebecsét, amit találtam a szobába. A negyedik táskámat miután felkaptam, elindultam kifelé a szobámból, de Zayn megfogta a karom és visszahúzott. Kirántottam magam kezei közül és végre rápillantottam. - Nem fogom hagyni, hogy így elmenjünk egymás mellett, vagy rosszabbik esetben, így legyen vége az egésznek... - kezdett bele, mire grimaszoltam egyet, majd újra megpróbálkoztam a kijutással, de ugyanúgy jártam.
- Zayn nem érdekel! Eltitkoltad előlem, pedig tudtad, hogy apán kívül nincs senkim. Tudtad, hogyha a manager erről tudomást szerez, egyből megoldás után fog kutakodni és te ezer örömmel segítettél neki, mert így itt maradok. Viszont abba belegondoltál, hogy nekem ez milyen? Van bármi fogalmad róla, hogy milyen úgy felnőni, hogy nincs melletted anyukád és akkor most apukád mérföldekre legyen tőled? Van neked bármi sejtésed arról, hogy milyen nehéz úgy élni, hogy pont az nincs melletted, akihez segítségért fordulnál és egy emberre nem zúdíthatsz rá mindent. Semmit nem tudsz az életemről és akkor ilyen döntéseket hoztok meg helyettem, hogy máshova költözzek és a többi. Fogalmam sincs, hogy mióta tudod, viszont csalódtam benned. - szemeimbe könnyek szöktek és tudtam, hogy ezzel megkezdődött a lavina. Bárki, bármit kérdezni mer tőlem vagy csak egy rossz szava lesz hozzám, robbanok.
- Miért csak a rosszat látod meg mindenben? - tette fel a számomra elég egyértelmű kérdést. Általában pozitív ember vagyok, viszont ilyen helyzetekben nekem olyan oldal nincs. Ebbe jó dolog? Az hogy vele leszek? Oké, persze az a legjobb, de szülők nélkül, úgy hogy nem jöhetek át és nem ölelhetem meg, ha csak szimplán hiányzik!? Nem....
- Hagyjuk a témát... és egy kis időre hagy engem is békén. - suttogtam a végét, majd a táskámmal együtt átvándoroltam a fürdőbe.....

ui: Remélem tetszett a rész... ha nem, akkor ígérem lesz ez még jobb is!! :)
Zsó. xx :) ♥