10. fejezet. :)

Olah! :) Meghoztam a következő részt is, amihez annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy a szereplők fejezetet bővítettem. Csak mert ebbe a részbe 2 új egyénünk is lesz.
 Beszüntetek mindenféle határt vagy kérést... akinek tetszik, tetszik, akinek nem, nem... De azért a visszajelzések jól esnének. :) Van 6 feliratkozóm és általában csak 3-4 komim... De köszönöm nektek! :)) ♥

swagmaster* : Nagyon örülök, hogy tetszett a rész. Köszönöm és igyekeztem. :) ♥
egy lány:) : Reméltem, hogy elnyeri tetszéseteket. Ezek szerint igen. Köszönöm és siettem. :) ♥
Vanessza: Szülők...:D Az enyémek is szoktak ilyeneket mondani. :) Köszönöm és itt is vagyok. :) ♥

...CSAK A TIÉD...

/Sophie szemszöge/

- Jó reggelt. - puszilt bele Zayn a hajamba, mire kinyitottam a szemeimet és elmosolyodtam. - Fél 7 van, készülődj suliba. - hajolt fölém, én meg morogtam egyet.
- Ezért képes voltál felkelteni? - vontam fel a szemöldököm, ő meg egy pimasz vigyorral ajándékozott meg.
- Mindjárt itt az érettségi, utána addig alszol, ameddig akarsz. - nézett mélyen szemeimbe, én meg bólintottam, ezzel igazat adtam neki.
- Na elmegyek letusolni. - finoman lelöktem magamról és felültem az ágyon. Mielőtt felkelhettem volna, átkarolta a hasam és visszahúzott maga mellé. - Kérlek engedj. - néztem rá, de ő megrázta a fejét.
- Egy csókért cserébe elengedlek. - mormolta a fülembe mély hangján, mire gerincemen kellemes borzongás futott végig. - De most neked kell csinálnod. Eddig mindig én kezdeményeztem, most te jössz! - nézett a szemembe, engem meg elkapott egy érzés. Az az ismerős érzés, amit akkor érzel, mikor először mész iskolába, mikor először ülsz fel a vidámparkban az óriáskerékre és ez ugyanaz az érzés, amit az első randi előtt érzel... Izgalom.
Bátortalanul néztem szemeibe, ő pedig kíváncsi tekintettel pásztázott. Közelebb húzódva hozzá, egyik kezem tarkójára vezettem és csökkentettem a köztünk lévő távolságon. Ahogy szánk összeért, mintha elpárolgott volna belőlem a félénkség és vadul téptük egymás ajkait. Nyelve heves táncra hívta enyémet, amibe én belementem. Hátradöntött az ágyon és beletúrt a hajamba. Kezeimmel bejártam felsőtestét és hátát. Belemosolygott csókunkba, majd szenvedélyes csókokkal hitette be arcom és haladt lefelé. A nyakamon hagyott még egy utolsó nedves puszit majd elvált tőle és a szemembe nézett. Szívverésem eszeveszett tempót diktált még mindig, légzésem továbbra is szapora volt és bensőmet elöntötte a melegség. Kínzó volt számomra itt abbahagyni az egészet.
- Csak egy csókról volt szó. - vigyorgott kajánul, az én arcom pedig égni kezdett. Valószínű, hogy elpirultam. - De ez így sokkal jobb volt. - kacsintott, én meg kezeimet a nyakára kulcsoltam. Nem tudtam egy szót se kinyögni, próbáltam magam normális állapotomba visszaállítani. Ami bevallom nagyon nehezen ment, főleg, hogy egy ilyen srác, mint Zayn könyökölt fölöttem. - De nem zuhanyozni akartál menni? - vigyorgott rám, mire megforgattam a szemeimet és gyengéden lelöktem magamról. Gyorsan kerestem valami ruhát és bevágtattam a fürdőbe. Egy gyors zuhanyzás és hajmosás után magamra kaptam a kiválasztott ruháimat és próbáltam kezdeni valamit a hajammal. Megszárítottam és az alját laza hullámokba sütöttem, amiket hagytam szabadon a hátamra omlani. A sminkemmel nem bajlódtam, csak a szokásos iskolai festéket kentem fel, az-az szempillaspirált, szemceruzát és egy kis szájfényt. Belenéztem a tükörbe és késznek nyílvánítottam magam. Ahogy kiléptem a fürdőből, Tessa őrült sebeséggel vágódott be és zárta magára az ajtót.
- Elaludt. - legyintett Loui, mikor látta az értetlen arckifejezésem.
- Negyed 8 van. - néztem az órára. - Van negyed órája elkészülni. - vigyorogtam majd visszamentem a szobámba. Halkan léptem be, amit Zayn nem vett észre, mert az íróasztalomon lévő képeket nézegette. Semmihez sem ért hozzá, kivéve a kiskori fényképemet. A képen mind a hárman rajta vagyunk és alig lehettem 5 éves, mikor a fotó készült. Régi emlék...
- Nagyon aranyos voltál. - tette vissza a helyére, én pedig közelebb léptem hozzá. - Bár most is az vagy. - karolta át a derekam és közelebb vont magához.
- Esti mesét nem kértem. - kacsintottam rá, ő meg ingatta a fejét, majd a szemembe nézett.
- Nem hazudok... neked nem! - komoly arccal mondta, én pedig hittem neki. Ezt legalábbis elhittem , amin nagyon meglepődtem, mert nekem soha semmit nem tudtak megmagyarázni. - Akit szeretek, azt megtisztelem annyival, hogy őszinte vagyok hozzá. - orrával megbökte az enyémet, mire elmosolyodtam.
- Hiszek neked. - suttogtam, mire arcára egy mosoly kúszott és megcsókolt. Egyik kezét a tarkómra vezette és cirógatni kezdte. Egy mély sóhajtással jeleztem, hogy jól esik, amit csinál. Adott még egy csókot majd a táskámat fölkapva kimentünk a szobámból. A lépcsőn leérve egy jókedvű társaság fogadott minket.
- Jó reggelt! - köszöntöttem a többieket.
- Nektek is! - vigyorgott Niall, miközben egy tál müzli elpusztításán volt. A többiek csak mosolyogtak és tovább beszélgettek.
- Mehetünk! - loholt le a lépcsőn barátnőm és a nyakamba ugrott. - Megpusztulok! - suttogta a fülembe.
- Miért? - toltam picit arrébb magamtól és még mindig suttogva beszélgettünk. Tudjuk, hogy társaságban ilyet nem illik csinálni, de most muszáj volt. Elvégre a legjobb barátnőmről van szó.
- Nem alhattam együtt Harryvel... - szenvedő arckifejezését látva, megsajnáltam. - Ezt még valahogy elviseltem. De nem is csókolhatom meg! - fakadt ki, én meg magamhoz öleltem.
- Nyugi, csak estig kell kibírnod, utána mindent lehet. Elvégre egy napról volt szó és mivel délután játszottunk, így délutánig kell csak ezt csinálnotok. - próbáltam egy kis lelket vinni belé. Nagyon rossz lehet nekik, hiszen egy napja vannak együtt és ilyen feladatot kaptak. Nem érhetnek egymáshoz csak nézhetik egymást. Egy ilyenbe bele is őrülhetnének...
- Az a szerencse, hogy ma suli van... - gondolkodott el, majd az órára nézet. - Ahonnan el fogunk késni, ha nem sietünk. - mutatott a falon heverő kattogó tárgyra, mire ránéztem. Negyed óra múlva kezdődik az első óránk. Még szerencse, hogy 5 percnyire lakoma a sulitól.
- Nekünk mennünk kell! Sziasztok! - gyors léptekkel indultunk meg kifelé, de mielőtt Tess után mehettem volna, valaki visszahúzott.
- Minden nélkül lelépnél? - vonta fel a szemöldökét Zayn.
- Most ne. Kérlek. - néztem rá könyörgőn, de láttam az arcán, hogy nem ért semmit. - Majd elmagyarázom. - nyomtam egy puszit arcára és azzal ott is hagytam. Tolerálni akartam barátnőmet azzal, hogy nem csókolom meg Zaynt, hiszen tudom, hogy ha ő ezt látná valószínű megőrülne, hogy ő viszont nem csókolhatja meg a barátját. Lehet, hogy most Zayn megharagudott, de majd elmagyarázom neki.
- Köszönöm. - nézett rám hálásan Tessa, én meg legyintettem. Ennyit megtudok tenni érte.
Futólépésben indultunk meg az iskolába és pont csengetésre beestünk a terembe. Hátrasiettünk a padunkhoz és helyet foglaltunk. Az első óránk matek, szóval az egész osztály unottan várja a tanárt vagy éppen beszélgetnek, levelezgetnek, telefonoznak és hasonlók, míg mi Tessával előpakoltunk és próbáltuk a sulira rendezni a gondolatainkat.
- Sophie, Tessa! - lépett elénk az osztály legnagyobb dívája egy mélyen dekoltált, sárga miniszoknyában. Samantha...Samantha Johns. Sosem szerettük ezt a lányt és ennek fő oka az volt, hogy ahol tudott, ott tett keresztbe az embernek, mégis ő a suli nagymenője csak mert anyuci meg apuci mindent megad neki.
- Samantha? - vontam fel a szemöldököm és ráemeltem tekintetem.
- Láttunk titeket a díjátadón. - kezdett bele az alázásba, mert általában egy ilyen nyálas kezdés után mindig az jön. - Förtelmesen néztetek ki. - folytatta, mi meg összenéztünk. Ha annyira szörnyűek lettünk volna, akkor nem rólunk csámcsognának az újságok, immár második napja.
- Csakugyan? És abba belegondoltál, hogy minket olyan förtelmesen is elfogadott a világ? Hogy van, aki annyira rondán is szeret minket? Hogy minket többre tartanak, mint téged? - mordult fel Tessa, mire Samantha egy lenéző pillantással vizslatta.
- Többre tartanak? Szeretnek? Elfogadnak? Ne röhögtess már... Csak azért ilyenek veletek, mert két híres sztárnak a barátnői vagytok. De amúgy egy kis senkik vagytok a nagyvilágban, akik két pénzes pasira ráakaszkodtok. - gesztikulált a mondatai mellé, én meg kezdtem ideges lenni. Eddig minden szó nélkül eltűrtem ha beszólt, bántott minket, de most a mai valamiért más... Érzem, hogyha folytatja nem lesz jó vége.
- Egészségedre. - mosolygott Tessa, mire Samantha felvonta a szemöldökét.
- Azt hiszitek, hogy most majd beveszünk titeket a csapatba? Felejtsétek el... ugyanolyanok vagytok, mint a szüleitek. Senkik... - és nálam itt volt vége mindennek.
- Idefigyelj Samantha! - álltam fel a helyemről és az az egy szerencséje volt neki, hogy én ültem belül. - Azt még eltűröm, hogy engem gyalázz meg mások előtt, de azt, hogy a szüleimre mondj bármit is vagy éppen lenézd őket nem engedem! Fogalmad sincs róla, hogy amit te elherdálsz pénz, azt milyen kemény munkával lehet megkeresni. Azzal menőzöl, hogy mennyi jó cuccod van, hogy milyen gazdag vagy és hogy bármit megtehetsz, úgy is a szüleid fizetik ki... De a valóság az, hogy az a pénz a szüleidé és nem a tiéd, de erre te majd csak akkor fogsz rájönni, mikor a saját lábadon kell megállnod a helyed az életben és akkor majd nem lesz Gucchi táska, Bugatti cipő és a többi. - csak úgy dőlt belőlem a szó és ez valószínű az elmúlt öt év. Eddig soha nem mondtam ki hogy mit gondolok, hát most itt az alkalom. - Ébredj fel a tökéletes kis rózsaszín világodból és vedd észre, hogy nem te vagy a minden. Az, hogy a díjátadón nem csili-vili flitteres ruha volt rajtunk, nem jelenti azt, hogy nem nézhettünk ki jól. Rajtad kívül mindenkinek tetszettünk és most nem túlzok. Az újságok két napja ezen kattognak és nem leszólnak minket, sőt, még dicséreteket is kapunk. És mi az, hogy a pénzükért vagyunk a srácokkal? Mi nem olyanok vagyunk, mint te... - mutattam rá, ő meg plázacicás mozdulattal a szája elé kapta a kezét. - Minket a pénz nem érdekel ilyen téren. Nem azért vagyunk velük, merthogy annyit keresnek vagy mert híresek. Nem... mi azért vagyunk velük, mert szeretjük őket, de ezt neked hiába is magyaráznám, a borsóméretű agyaddal sosem fognád fel. Szóval gondolkodj el magadon és ne ártsd bele magad a magánéletünkbe. Fikarcnyi közös sincs hozzá. - kacsintottam neki, majd visszahuppantam a székemre. Az egész osztály tapsolni és fütyülni kezdett, Tessa a nyakamba ugrott, a mi kis dívánk pedig hisztisen a helyére ment és csak puforgott.
- Ezt várta már az osztály öt éve. - mosolygott barátnőm, én meg csak legyintettem. Nem hiszem hogy az osztály az én kitörésemre várt volna.
- Sophie! - kiabált át a termen Tom. Az egyetlen olyan srác az osztályban, akivel első év óta jól megvoltunk. Felmutatta a hüvelykujját, mire kacsintottam neki. Nem tartott sokáig ez az állapot, mert a tanár bejött és kezdtük is az órát. Éreztem magamon, hogy meglehetősen nyugodt vagyok. Legalább is az elmúlt években ilyen nyugodtan még nem ültem egy órán sem.

- Szia. - köszöntem Zaynnek mikor bepattantam a kocsijába, ami a suli előtt várt.
- Szia. - közömbösen odavágta ezt az egy szót, majd már indította is az autót és elindultunk. Tudtam, hogy haragszik a reggeli miatt, de azt nem gondoltam volna, hogy annyira, hogy még csak egy puszit se kapjak tőle.
Hozzánk érve, kikapcsoltam a biztonsági övem és minden köszönés nélkül kiugrottam a kocsiból majd az ajtaját becsukva indultam el a házba. Épp megtaláltam a lakáskulcsom és tettem volna bele a zárba, mikor Zayn a karomnál fogva magához húzott.
- Mi volt ez az egész reggel? - vont kérdőre, én meg sóhajtottam egyet.
- Tessának és Harrynek azt a feladatot adtátok tegnap, hogy egy napig nem csókolhatják meg egymást, nem is alhatnak együtt, semmi. Mind a ketten szenvedtek és nem akartam még megnehezíteni a dolgukat azzal, hogy látnak minket csókolózni. Csak ennyi... - néztem mogyoróbarna szemeibe, ő meg felvonta a szemöldökét.
- Most komolyan? Ennyi? - hitetlenkedett, én meg bólogattam. - De neked ők miért fontosabbak, mint a kapcsolatunk? - szemeivel arcomat fürkészte, én meg elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Fontosabbak? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Nem fontosabbak, csak tudom mi az, hogy tolerálni valakit vagy ez esetben valakiket. Neked sem esne jól, ha fordított helyzetben lennénk, nem? - próbáltam továbbra is elmagyarázni neki ezt az egészet, de nem igazán akarta megérteni.
- De Sophie ha te mással többet foglalkozol... vagy bocsánat, tolerálod őket, mint azt, ami köztünk van, akkor ennek az egésznek mi értelme van? Akkor lehetne köztünk barátság extrákkal, nem? - kezdett el kikelni magából és én semmit nem értettem. Most azért vitatkozunk, mert reggel nem csókoltam meg!?
- Ha te úgy szeretnéd. - válaszoltam megsemmisülve. Azért ekkora ügyet nem kéne csinálni. Erre szokták azt mondani, hogy bolhából elefántot.
- Én azt szeretném, hogy csak az enyém legyél! - tolt neki az ajtónak, én meg felnéztem szemeibe.
- De hiszen csak a tiéd vagyok! - jelentettem ki, mire egy pimasz vigyort ejtett meg és megcsókolt. Nem volt erőszakos, inkább olyan, mintha megbánta volna az előbbi kis összeszólalásunkat.
- Sophie. - fogta két keze közé arcom. - Sajnálom az előbbit, de fontos vagy nekem és nem értettem, hogy miért csináltad azt amit... - döntötte homlokát az enyémnek, így ennek köszönhetően orrunk is összeért.
- Akkor ha legközelebb ilyen lesz és megkérdezed, kérlek higgy nekem. - egy halvány mosolyt engedtem meg felé, ő meg egy aprót biccentett, jelezve, hogy vette.
Kinyitottam az ajtót és bevánszorogtunk rajta, majd a cipőnket lerúgva ledőltünk a nappaliba a kanapéra. Apu nincs itthon és majd csak jövőhéten hétfőn jön haza... Addig mit csinálok? Azon kívül, hogy tanulok...
- Nem akarsz ebbe az egy hétbe nálam aludni? - csillantak fel Zayn szemei, mikor koppant neki, hogy csak ketten vagyunk a házba és ez így is lesz egy hétig.
- Lehet róla szó, de akkor reggel fel foglak ébreszteni, mikor felkelek és te szeretsz sokáig aludni... - elég gyenge próbálkozás, beismerem. De nem volt jobb ötletem, amiért nemet kellett volna mondanom.
- Szerintem ennyi áldozatot hozhatok érted. - mosolygott, én meg vonakodva bólintottam egyet. Kíváncsi leszek, hogy mi sül ki ebből... - Akkor viszont pakolj össze, vagy szeretnél mindennap előtte idejönni és összeszedni a másnapra való holmid? - zökkentett ki gondolataimból, én meg megráztam a fejem. Rám fog férni egy új környezet. Anyu halála óta nem igazán voltam másnál, maximum Tessáéknál, de ők is fél utcányira laknak innen. És ha azt nézem, hogy eddig egyedül Zaynnek sikerült elterelnie a gondolataimat Anyuról, akkor örömmel vele megyek.
- Felmegyek összepakolok. - mosolyogtam rá, majd felpattantam a kanapéról és felszaladtam az emeletre. Fenn előszedtem a sporttáskámat, mert úgy gondoltam, hogy az elég lesz egy hétre, nem kell a bőrönd. Pakoltam bele egy hétre elég felsőt, nadrágot, cipőt és fehérneműket majd bementem a fürdőbe, hogy onnan is kihozzam a szükséges cuccaimat. Miután mindent elpakoltam, amiről úgy gondoltam, hogy kellhet, behúztam a táska cipzárát és leültem az ágyamra. A kezembe vettem anyu fényképét és elmosolyodtam. Ha jobban megnézem a képet, rá kell jönnöm, hogy egy picit hasonlítok rá. Ugyanolyan a hajunk és a szemünk is. Rettentően hiányzik, de tudom, hogy fentről figyel és segít, ahol csak tud. Mert ő ilyen ember. Mert ő csupa szív ember. Mert ő az anyukám!
- Szeretlek. - pusziltam meg a képet, majd visszatettem a helyére és felkaptam a sporttáskám. Körülnéztem még egyszer, hogy nem-e hagyok itt valamit, majd az ajtót becsukva, elindultam lefele. Hangokat hallottam a földszintről és fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet a hívatlan vendégünk. Gondtalanul lebattyogtam a lépcsőn, majd a lépcső legalsó fokára letettem a táskám és elindultam a nappali felé.
- Zayn ké... - kezdtem bele, mikor beléptem a helyiségbe, de rögtön belém is fagyott a szó. A látvány ami fogadott, teljesen lesokkolt. Csak álltam ott, mint egy idióta és fogalmam sem volt róla, hogy mit kéne csinálnom. Csak álltam és éreztem, ahogy a könnycseppek elárasztják arcomat...

 Remélem tetszett a rész és hogy várjátok a következőt. Nincs komihatár, se semmi, érkezem amikor tudok. Lehetőleg minél előbb!!!! :)) ♥
Zsó. xx. :)