23. fejezet. :)

Megérkeztem a következő résszel! :)) Kérek mindenkit, hogy aki elolvassa a blogom, hagyjon valami jelet arra, hogy jó vagy rossz.... nem tudok úgy tovább írni egy sztorit, hogy csak 4-5-en komiznak és mindenki dícsér. Nem tudom mi a hiba, mit kéne máshogy csinálnom! Kérlek titeket, igen titeket, akik olvassátok ezt... komizzatok vagy írjatok chatbe!! :) ♥

egy lány:) : Csak jegyezd meg, része lesz még a történetemnek. ;) Titkokat nem árulhatok el. :P Megyünk együtt Dubaiba, mit szólsz??? :D köszönöm szépen! :) ♥
Anita(névtelen): Örülök, hogy ennyire tetszik, de akkor se jó ennyire. Nem érzem annak.. :D de azért köszönöm szépen! :) ♥
Ildikó: Hát köszönöm szépen, de szerintem én sosem fogok könyvet írni... ahhoz előbb meg kell tanulnom szépen fogalmazni.. :D ♥

Én vagy Ő!? 

"Kapálóztam és ficánkoltam, hogy engedjen el, de nem. Miért is!? Pár pillanat múlva, minden figyelmeztetés nélkül landoltam a vízben..."
- Te mocskos. - vigyorogtam rá, mikor a felszínre értem.
- Éppen fürdök, szóval koszos nem lehetek. - kacsintott rám, mire elnevettem magam. Tegnaphoz képest, jó kedvem van és ezt mind neki köszönhetem. Ezen gondolkodtam, mikor Zayn felkeltette az érdeklődésem az egyik kijelentésével. - Nagyon sokat változtál. - mosolyodott el, én meg kíváncsian vizslattam.
- Annyit azért nem. - ellenkeztem, de ő megrázta a fejét.
- De. - jött közelebb. Még mindig a vízben álltunk és ahogy közeledett, apró hullámokat idézett elő. Megállt előttem és a szemembe nézett. - Emlékezz rá, hogy mikor találkoztunk mennyire visszahúzódó és ellenséges voltál velem. Szerintem el sem tudtad volna képzelni az életed az én társaságomban. - ezt így hallani furcsa volt, de igaz. Egyetértően bólintottam és széles mosollyal vártam a folytatást. - Láttam rajtad, hogy törhetetlen vagy és biztos nem adod meg magad nekem, ezért elhatároztam, hogy megtörlek. Bármi áron. - melegséggel töltött el, hogy kihívásnak tekintett és küzdött értem, ahelyett, hogy tovább állt volna és egy másik lánnyal enyelegne. - Éreztem, hogy mindenképpen az enyém leszel. Nem hagyhattam, hogy más csapjon le a kezemről, szóval mindent megpróbáltam. Vacsi, ahonnan megszöktél. - villantotta meg rossz fiús mosolyát, mire arcomra pír kúszott és szégyenlősen lehajtottam a fejem. - Képes voltam téged üldözni a sulidig és szinte mindenhova, csakhogy ne más pasival találkozz. - vallotta be, én meg elkerekedett szemekkel néztem rá. Ezekről nem tudtam. - Apukád bizalmába férkőztem, hátha úgy jobban megkedvelsz és sikerült is. Kaptam az alkalmon, mikor a díj átadó volt és nálam aludtál. Ha ott akkor nem hagyod, hogy megcsókoljalak, feladtam volna. Szerintem életem legrosszabb döntése lett volna, ha nem úgy alakul az egész, ahogy akartam és nem küzdök érted tovább. Aztán ugye volt az-az egy hét, amit nálam töltöttél, de akkor már a barátnőm voltál. - kisregénye közben gyengéden átkarolta a derekam és magához húzott. - Tudod milyen gondolatok kavarogtak akkor a fejemben? Mikor minden áldott nap érettségizni mentél, majd utána hazaestél idegesen, kiabáltál velem és elvonultál tanulni!? - ahogy eljutottak a szavak tudatomig, elszégyelltem magam.... ÚJRA! Igaza van és tényleg ő itta meg a levét az egész tanulósdinak. - Csak arra gondoltam, hogy velem vagy. Sikerült megtörni téged. Megszereztelek magamnak és most meg is kell, hogy tartsalak. Az sem érdekelt volna, ha pofon csapsz. Tudtam, hogy ez csak ilyen átmeneti dolog lesz és igazam lett. Vizsgák után mintha kicseréltek volna. Teljesen más lettél. Nem vagy annyira visszahúzódó, se csendes és már nem fordulsz magadba. Viszont az ártatlanságod... sosem foglak tudni bepiszkítani. Hihetetlenül tiszta lelki ismereted van. - mosolyodott el, én meg megráztam a fejem, jelezve hogy nincs igaza.
- Az ártatlanságomat már régen neked adtam. - ahogy kiejtettem a számon a szavakat és Zaynnek leesett, hogy mit is mondtam, szemei csillogni kezdtek és még közelebb vont magához. Éreztem szíve dobbanását, légvételeit és ettől végigfutott gerincemen a kellemes bizsergés.
- Szeretlek Sophie és ezen senki és semmi nem tud változtatni. - suttogta már szinte a számba és lágyan megcsókolt. Nyelvét gyengéden végigsimította alsó ajkamon bejutásért könyörögve, amit ezer örömmel adtam meg neki. - De gyere, pakoljunk ki és menjünk enni valamit. - fogta meg a kezem és együtt indultunk meg a partra. A víz kellemesen langyos volt és élveztem, hogy itt lehetek. Ráadásul Vele! Elgondolkodtam szavain és igaza van. Az elején még álmaimban sem gondoltam volna arra, hogy én egyszer itt sétálgatok majd vele kézen fogva és olyat fogok érezni, mint még soha.
- Annyira utálom, hogy igazad van. - grimaszoltam egyet, ő meg felnevetett. - Te vagy az egyetlen ember, akivel szembe mindig veszítek. Sosem tudok győztesen kijönni bármiből is. - dugtam ki a nyelvem, ő meg egyre jobban szórakozott rajtam.
- Húzd vissza, mert leharapom. - kacsintott, mire tettem, amit mondott és nevetve léptem be a házba. A táskáink a nappali közepén voltak leszórva. Dorgálón néztem Zaynre, de őt meg sem hatotta, csak megvonta a vállát és kikutatott egy törölközőt a csomagok közül, majd eltűnt a fürdőbe. Aha... akkor én pakolok. Miért nem lepődöm meg!? Gyorsan bevittem a szobába a bőröndöket és kerestem elő magamnak valami száraz ruhát. Amíg Zayn rendbe szedte magát, kipakoltam a ruháinkat a szekrényekbe és a fontosabb dolgokat is elővettem, ki tudja, mikor kellenek.
- Mehetsz. - nyomott egy puszit arcomra barátom. A fürdőbe siettem és beálltam a zuhany alá. Valamit muszáj kezdenem a hajammal, különben egy szénaboglya lesz. Gyorsan hajat mostam és letusoltam, majd törölközőbe csavarva léptem ki a kabinból. Rájöttem, hogy fehérneműt nem hoztam be, így ki kell mennem érte. Visszasétáltam a szobába és előkerestem magamnak a megfelelő darabokat, majd mikor indultam vissza, Zayn elkapott az ajtóban és ha abban a pillanatban nem fogom a törölköző tetejét, leesik.
- Őrült vagy. - vigyorogtam rá, majd mentem volna tovább, de nem engedett. - Zayn Malik. - néztem rá fenyegetően, mire ő felvonta a szemöldökét. Ajj már... sosem nyerhetek!? Dehogynem! - Légyszíves engedj. - bújtam közelebb hozzá és apró puszikat hagytam nyakán. Folyamatosan haladtam felfelé és ajkait szándékosan kihagytam. Én is had kínozzam egy picit.
- Sophie. - suttogta a nevem, mikor a nyaka és állkapcsa találkozásához értem és egy elég intenzív csókot nyomtam rá. Ki is használtam gyengeségét és kibújtam kezei közül. Sietős léptekkel vágtattam vissza a fürdőbe és egy gonosz mosollyal nyugtáztam, hogy most én győztem. Magamra kapkodtam a ruháimat és a hajamat is megcsináltam majd már mentem is ki. Nem akartam kisminkelni magam, hiszen felesleges. Amint késznek nyilvánítottam magam, már igyekeztem is vissza Zaynhez. Nem kellett sokat keresnem, mert a nappaliban ült. Lehuppantam mellé, de egy méterre mellé, mert tudtam, hogy büntetés lesz az előbbi húzásom vége.
- Ugye tudod, hogy szeretlek!? - néztem rá vigyorogva, ő meg elgondolkodott. Na, ezen felháborodtam. - Héé! - közelebb húzódtam hozzá. - Vérig sértettél! - közöltem vele, mire ő csak megvonta a vállát. - incselkedtem vele, mire ő hevesen bólogatott. Hümmögtem egyet, megkerestem a türkizkék conversem, mert az illett a ruhámhoz. Felhúztam, intettem Zaynnek és elindultam vissza a hotelbe. Tudtam, hogy úgy is utánam jön, hiszen nem fogja hagyni, hogy egyedül mászkáljak. Úgy meg főleg nem, hogy Tom is itt nyaral....
- Sophie! - kiabált utánam, mire megfordultam. Nagy léptekkel sietett utánam a mobilommal a kezében, amiből eszméletlen hangon üvöltött Demi Lovato-tól a Neon Lights.
- Gyorsan, már ezer éve csöröghet, mert ez már a dal közepe. - sürgettem, mire grimaszolt egyet és felvette.
- Szia. Nem, Zayn. - válaszolta telefonálómnak. - Itt áll velem szembe. - jelentette ki, én meg küzdöttem azért, hogy adja vissza, de magasabb, erősebb és ügyesebb, mint én.  - Épp erősködik, hogy adjam vissza neki a telefonját, de egy kis bünti nem árt neki, szóval majd én átadom az üzeneted. - fejtette ki kicsit részletesebb, hogy miért is beszél ő az én mobilomon. Felvontam a szemöldököm, mert már kíváncsi voltam, hogy ki hívott. - Ja, értem. Akkor inkább odaadom. - amilyen gyorsan csak lehetett, a kezembe nyomta a készüléket, mire elnevettem magam.
- Igen!? - szóltam bele, majd meghallottam barátnőm hangját.
- Te majom te.... miért hagyod el a telefonod? - kezdett el piszkálni, én meg csak megforgattam a szemem. Még így is tud szekálni... tehetsége van hozzá!
- Én is téged. Na de mit mondtál Zaynnek, hogy ilyen gyorsan visszaadta nekem? - érdeklődtem, majd a következő pillanatban elnevettem magam. Tessa közölte Zaynnel, hogy azért hívott, mert szeretné megbeszélni a köröm gomba veszélyeit. - Te beteg vagy. - vihogtam még mindig, Zayn meg szörnyülködve nézett. Férfiak...
- Na, megérkeztünk. Fogalmam sincs még mindig, hogy mikor megyünk haza... - gondolkodtam el és Zaynre pillantottam, jelezve, hogy elmondhatná.
- Egy hét múlva. - közölte szép lazán, én meg elkerekedett szemekkel meredtem előre.
- Hát Tess.... nagyon úgy tűnik, hogy ki kell bírnod egy hétig nélkülem. - ahogy kimondtam, sóhajtott egyet.
- Most komolyan egy hétig össze leszek zárva ezzel a vadállattal? - kérdezte vigyorogva, majd a következő percben felsikoltott.- Aúúúúúú. - vinnyogott, én meg nevettem. - Ne nevess, megharapott!! - háborodott fel, majd a következő pillanatban megszakadt a vonal. Ingattam a fejem, majd zsebre tettem a telót és folytattam tovább az utam a hotelbe.
- Gyere ide, picúr. - húzott vissza Zayn, de akkora erővel, hogy mellkasának csapódtam. Szorosan körém fonta karjait, mire fejem mellkasába fúrtam. Ennél közelebb nem is lehettünk volna egymáshoz, de még így sem éreztem elégnek... Olyan erősen szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam és ez őt megmosolyogtatta.
- Szeretlek. - ennyit tudtam kinyögni akkor abban a pillanatban, aminek hatására Zayn picit eltolt magától. Csillogó szemeivel az enyémekbe nézett és elmosolyodott.
- Én is téged. - nyomta ajkait enyémekre. Szerintem még folytattuk volna, ha valaki nem zavar meg minket. Zayn szemei vérben forogtak, mikor meglátta a hang tulajdonosát.
- Kajálni jöttök? - nézett ránk Tom, mire én bólintottam, barátom meg elnézett másik irányba. Hát sosem fogják megkedvelni egymást. - Akkor majd ott találkozunk. - kacsintott rám, mire csak mosolyogtam, Zayn meg még szorosabban húzott magához. Szinte már fájt, de nem szóltam érte... Fogalmam sincs, hogy miért zavarja őt ennyire Tom, de ha ő nem szereti, akkor nem fogok összejárni vele kávézni.
Miután Tom elment, Zayn felé fordultam.
- Mit vétett neked ez a srác, hogy így utálod? - kérdeztem tőle, mire egész egyszerűen megvonta a vállát.
- Láttam, hogy néz rád. Láttam, ahogy végigmér a szemeivel és szó szerint levetkőztetett a tekintetével. Láttam azt is, hogy legszívesebben engem a pokolba kívánna és ő lenne melletted. Ezeket mind-mind leolvastam az arcáról, nem hiszem el, hogy nem veszed észre... - fakadt ki, én meg elmosolyodtam féltékenységén. - Ne mosolyogj. Mondtam, hogy a legnehezebb feladatom, hogy magam mellett tartsalak és mikor ezt mondtam, az ilyenekre céloztam. - biccentett a fejével oda, ahol az előbb Tom állt.
- Ne izgulj. Nem fenyeget az a veszély, hogy átpártolok máshoz. - vigyorogtam rá, majd otthagytam és elindultam a hotel étterme felé, de Zayn visszahúzott és a bejárati ajtó felé irányított. - Hova megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Egy másik étterembe. - közölte, mintha magától értetődő lett volna. De tudtam, hogy szimplán csak Tom miatt nem akar itt ebédelni. Nem akar vele egy levegőt szívni. De ebből az ebédből semmi nem lett. Néztem mindenfelé, sétáltam mindenfelé csak étterem felé nem. Zaynnek már fájt a lába, korgott a hasa és kimerült volt. Nem csodálom... három órát biztos, hogy sétáltunk megállás nélkül.
- Éhes vagyok. - szólaltam meg délután négy óra környékén, mire Zayn vett egy mély levegőt.
- Itt van egy pizzázó. Gyere. - nézett körbe, majd behúzott a pizzázóba. Leültetett, ő meg elment rendelni. Eddig észre sem vettem, mennyire elfáradtam, csak most, hogy így hirtelen lenyugodtam. - Végre, hogy sikerült lecsillapodnod. - foglalt helyet velem szemben. Kislányos mosolyt varázsoltam arcomra, ő meg fáradtan legyintett egyet. - Haza megyünk és alszok. - jelentette ki, mire megráztam a fejem.
- Nem lehet.... még van egy sétálóutca, amit nem jártunk végig és még a város másik fele is kimaradt. - kezdtem megint belelkesedni, de ő leállított.
- Kérlek ne ma... - könyörgőn pillantott rám. - Leszakadnak a lábaim. Tudod, hogy bárhova elmegyek veled, de kérlek, hogy majd valamelyik másik nap. - győzködött, én pedig beadtam a derekam.
- Legyen, de akkor ha visszaértünk én is aludni fogok. - vigyorogtam, mire elnevette magát. Akkor ezt megbeszéltük. Még sok másról szó esett, mikor kikaptuk a pizzát. Szerencsémre volt esze Zaynnek és kettőnknek rendelt egy egészet. Miközben ettünk, nem hagyott nyugodni az, hogy ő és Tom egyáltalán nem kedvelik egymást...
- Min gondolkodsz ennyire? - kérdezte. Gondolom megérezte, hogy nem itt járok fejben, hanem valahol kilóméterekre ide....
- Azon, hogy semmi nem igaz abból, amit mondtál Tomról. Már több, mint 5 éve ismerem és semmi olyan lépést nem tett felém. Szerintem tévedsz. - cáfoltam rá, de ő csak sóhajtott egyet.
- Hidd el, hogy látom az ilyet. De úgy is mindegy, hogy mit mondok. Nem tilthatom meg, hogy találkozzatok. Te életed! Azt csinálsz, amit akarsz. - mosolygott rám keserűen, én meg észre sem akartam venni. Ettem tovább, majd miután végeztünk, elindultunk vissza. Az út csendesen telt. Én nézelődtem, ő meg gondolkodott. Tisztán látszott rajta, de nem kérdeztem rá. Ahogy visszaértünk a házhoz és beértünk, rögtön a konyha felé vettük az irányt, mert vettünk ezt-azt, amit ki kéne pakolni. Ezzel hamar végeztünk és már este hét óra volt. Előkaptam a laptopomat, mert én azt is elhoztam, és bebújtam vele az ágyba. Ahogy bejelentkeztem Facebookra, elképedtem. Több száz barátjelöléstől elkezdve az értesítésekig és az üzenetekről már ne is beszéljünk. Akit ténylegesen ismertem azt visszaigazoltam és vissza is írtam neki, de mással nem igen foglalkoztam. Twitteremen úgyszintén őrültek háza volt, de nem értettem, hogy miért. Eddig is pörgött ezerrel, de ennyire durva még nem volt. Ahogy görgettem lejjebb, megláttam ennek okát. Egy fénykép arról, hogy Max megbilincselve megy a rendőrségre és mellette elmagyarázták, hogy miért is... Ahogy olvastam a kommenteket, elmosolyodtam. Mindenki aggódott értem és ez melegséggel töltött el.
"Thank you Sweeties. I love you! ♥ #i'mfine ;)"
Ahogy kiírtam, rengetegen retweetelték és mégtöbben komiztak hozzá. Ahogy olvasgattam a hozzászólásokat, valaki megjelölt a saját kiírásában. Zayn volt az... gyorsan el is olvastam és megnéztem a mellé csatolt fényképet is, ami most délután készült.
"@sophiemoore You're mine! #iloveyou ♥ (..she's a sexy animal...)"
Elmosolyodtam kiírásán. Mondjuk a zárójeles részre kíváncsi vagyok, hogy honnan is szedte.
"@zaynmalik You're an idiot. But I love the idiots. ;) #metoo. ♥"
Ahogy válaszoltam neki, beviharzott a szobába. Mosolyogva néztem fel rá, mire befeküdt mellém.
- Honnan a bánatból jutott eszedbe a zárójeles rész!? - vontam kérdőre, ő meg elnevette magát.
- Először is mert igaz. Másodszor pedig az új albumunkon van egy szám, aminek ez az egyik sora. De ez még titok. - kacsintott, majd nyomott egy puszit számra és átvette a laptopot. Átjelentkezett saját fiókjába és kiírta, hogy öt perc múlva twitcam.
- Akkor, addig én kimegyek a nappaliba tévézni. - keltem fel, de ő utánam kapott és visszahúzott az ágyra.
- Nem, nem. Te is benne leszel. Egyedül nem csinálnék ilyet. - kacsintott, én meg ingattam a fejem.
- Még mindig idióta vagy. - tapadtam ajkaira és heves csókolózásba kezdtünk. Pólóm alá nyúlt és simogatni kezdte hátam, oldalam és hasam, mire egy picit elhúzódtam tőle. - Szerintem ezt nem a rajongóid előtt kéne. - vigyorogtam rá, ő meg ki akarta írni, hogy elmarad a twitcam, de én nem hagytam. - Zayn! Vállaltad, csináld is meg. Még van itt egy egész hetünk. - mosolyogtam rá, ő meg sóhajtott egyet és amint mind a ketten elhelyezkedtünk az ágyban, bekapcsolta a camot és máris több ezer nézőnk volt.
- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre, majd olvasgattuk, hogy mit kérdeznek/üzennek nekünk. Az elején csak Zayn válaszolgatott, én meg figyeltem vagy telefonoztam. Ki akartam vonni magam ebből, mert nem az én rajongóim és igazából nem is kéne itt lennem.
- Sophie. Azt kérdezték, hogy mikor hallhatnak tőled saját dalt? - zökkentett ki barátom a gondolkodásból.
- Ha minden jól megy, akkor nemsokára. - mosolyogtam a kamerába és olvastam a következő kérdést. - Hogy hol vagyunk most!? - néztem Zaynre, aki rögtön válaszolt is.
- Ágyban. - közölte velük, mire én elnevettem magam. - Most mond, hogy nincs igazam... - nézett rám, én meg felvontam a szemöldököm.
- Nincs igazad. De csak mert azt kérted, hogy mondjam. - vigyorogtam, majd visszaemeltem tekintetem a gépre és olvasgattam visszafelé a kéréseket. - Nézd Zayn, magyarok! - mutattam az egyik lány tweetjére.
- Hallottam már arról az országról, de sajnos ott még nem voltunk. - vallotta be, mire a chat teljesen megőrült. A magyarok bombáztak minket üzeneteikkel és kérték, hogy a srácok menjenek oda is. - Igyekszünk és ígérem, hogy egyszer oda is eljutunk! - kacsintott nekik, én meg büszke voltam rá. Ezek után még egy csomó kérdésre válaszoltunk. Csodálkoztam, hogy engem is kérdezgettek, hiszen ez Zayn twitcamja volt, nem az enyém.
- De mi megyünk. Már este tíz óra van és fáradtak vagyunk. Lejártuk a lábunkat. - kezdett el búcsúzkodni.
- Dubaiban vagyunk? - olvastam fel egy rajongó kérdését, mire Zayn nagy szemekkel pislogott.
- Ezt honnan találtad ki? - kérdezett vissza és várta a választ. Pár másodperccel később meg is kaptuk.
- Az időből. - csak ennyit írt, nekünk pedig rögtön leesett. Az idő eltolódás. Vicces...
- Na de akkor most már ezt is tudjátok, mi tényleg megyünk. Sziasztok! - integettünk a kamerába, majd kikapcsoltuk. A laptopot letettem az asztalra és sietősen visszafeküdtem az ágyba, mert már álló helyzetben ragadtak le a szemeim. Ahogy befeküdtem Zayn mellé, rögtön átkarolt és magához húzott. Fejem mellkasára tettem és behunytam szemeimet. Már majdnem elaludtam, mikor drága jó barátom piszkálni kezdett.
- Nem felejtettél el valamit? - kérdezte, mikor felemeltem buksim és hatalmas mogyoróbarna szemeibe néztem. Kérdő tekintetem látva, nem is kérdezett többet, csak megcsókolt. Elmosolyodtam, majd levegő hiány miatt elváltunk egymástól.
- De, elfelejtettem. - vallottam be, ő meg megvillantotta rosszfiús mosolyát. Kárpótlásul még egyszer megcsókoltam, majd visszafeküdtem és pár pillanat múlva már aludtam is.

/4 nap múlva/

Ez a négy nap életem eddigi legforgalmasabb napjai voltak. Körbejártuk Dubait Zaynnel, strandoltunk és csak élveztük egymás társaságát. Nem volt olyan nap, hogy két óránál többet lettünk volna távol egymástól és ezek is csak miattam voltak, mert Tom folyamatosan elhívott ide-oda. Vele is voltam strandolni, szórakozni és egyebek. Tudtam, hogy ez Zaynnek nem tetszik, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ekkora veszekedés lesz ebből. De akkor mindent szép sorjában az elejéről.
- Vedd fel te, én alszok. - morogtam reggel, mert a telefonom ébresztett minket. Zayn fáradtan szólt bele a készülékbe.
- Mondjad. - kicsit bunkó is volt, de na.... reggel van! - Tom az. - nyújtotta oda nekem és hangjában megvetés hallatszódott.
- Igen!? - szóltam bele most már én és meghallottam haverom vidám hangját.
- Ma nem megyünk el moziba?- kérdezte, mire én gondolkodni kezdtem.
- Nem, mára már van programom. - feleltem kérdésére és láttam, hogy Zaynnek tetszik, hogy ő miatta koptatom le.
- Értem, azért gondold át. Nekem este is jó és néha lóghatsz mással is, nem csak Zaynnel. - ahogy kijelentette, elkerekedtek a szemeim.
- Ezt most úgy mondtad, mintha ezen a héten csak Zaynnel lógtam volna. Miközben veled majdnem hogy több időt töltöttem, mint vele... - kezdtem ideges lenni. Ez most mi akar lenni? Sosem mondott még ilyet és sosem volt féltékeny senkire sem, merthogy vele is ugyanúgy elszórakozom.
- De ő a faszid, vele életed végéig ott vagy, velem nem. - háborodott fel, én meg kiakadtam.
- Szerintem ezt a beszélgetést most fejezzük be, mert csak idegesebb leszek. Jó hogy nem szabod meg kivel töltsem a szabadidőm. Nagyon megváltoztál és ez nem tetszik. Samantha rossz hatással volt rád. Addig ne is keress, amíg nem tudsz normálisan beszélgetni velem. - azzal kinyomtam. Zayn kérdő tekintettel méregetett, mire csak legyintettem. Nem akartam elmondani neki, mert tudtam, hogy csak annyit szólna hozzá, hogy ő megmondta. Kiszálltam az ágyból, kerestem elő valami ruhát és elvánszorogtam a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és most kivételesen gyors voltam. Nem akartam gondolkodni a meleg víz alatt. Hamar megszárítkoztam és magamra kaptam a ruháimat. Kerestem egy cipőt és zsebre tettem a telefonom, majd elmentem sétálni a partra. Gondoltam magamban, hogy kiszellőztetem a fejem, de nem hagytak békén. Zayn is utánam futott, ráadásul Tom meglátta, hogy a parton sétálgatok, ő is odajött.
- Te mit keresel itt? - kezdte a vitát Zayn, mire Tom felvonta szemöldökét.
- Jöttem Sophiehoz, ha már te egyedül hagytad. - mondta a magáét Tom is, én meg csak kapkodtam köztük a fejem.
- Mi az, hogy egyedül hagytam? Nem jöhet ki sétálni felügyelet nélkül vagy mi? - ebben most igazat adtam Zaynnek, de abban nem, hogy minek kell veszekedni?
- Hagyjuk. Nem azért jöttem, hogy veled beszélgessek. - intette le, majd felém fordult. - Még most se akarsz eljönni velem moziba? - kérdezte, mire Zayn mellém lépett és átkarolta derekam. Elegem van belőlük...
- Nem. - mondtam ki erélyesen, majd Zaynre néztem. - Te meg engedj el! - ahogy kiejtettem a szavakat számon, barátom tette amire kértem. - Elegem van belőletek. Azért jöttünk ide Zaynnel, hogy kicsit kikapcsolódjunk, erre mit csináltok? Te próbálsz szétszedni minket. - mutattam Tomra, aki csak megvonta a vállát. - Te meg még bele is mész a játékába. - fordultam most Zayn felé. - Nem ismerek rátok! Én nem egy trófea vagyok, hogy csak úgy játszatok velem. - dőlt belőlem a szó és jeleztem a srácoknak, hogy fogják be, most én beszélek! - Miért kell ezt csinálni?? Te miért nem fogod fel, hogy Zaynt szeretem, mint férfit, téged meg, mint egy barátot? Miért olyan nehéz ez? - kérdeztem Tomtól és láttam szemeiben, hogy fáj neki, amit mondtam. Remek... akkor tényleg Zaynnek volt igaza. - Te meg értsd meg, hogy azért, mert haver és vele is eltöltök egy kis időt, még nem vagyok szerelmes belé és külön tudom választani a haverságot és szerelmet. - ahogy közöltem vele is a tényeket, elmosolyodott.
- De Sophie... - kezdte Tom.
- Nem! Nincsen Sophie. - vágtam szavába. - Négy napja folyamatosan ingáztam köztetek, hogy mind a kettőtökkel elég időt legyek és nem hiszem el, hogy te közben végig arra játszottál, hogy szakítsak vele... - hitetlenkedtem még mindig, pedig nagyon is nyilvánvaló volt. - Sosem tettél még ilyen célzásokat, mint az elmúlt napokban és még soha nem közeledtél úgy felém, mint mostanában. Bárcsak hittem volna Zaynnek. - ahogy szavakat kiejtettem, Tomon látszott, hogy összetörtem.
- Akkor ha ennyire mély nyomot hagytam benned válassz! Én vagy ő!? - tette fel a váratlan kérdést 'haverom', mire elhűltem. Hogy kérdezhet ilyet!?
- Persze, hogy Zayn! - válaszoltam. - Nem is értem, hogy gondoltad, hogy majd téged választalak... Legjobb barátomnak tekintettelek. - ahogy meghallotta, hogy múlt időben beszélek erről az egészről, elnézett oldalra. - A ma reggeli telefonnal meg végleg elástad magad. Gratulálok! - fejeztem be mondandómat, majd otthagytam a két srácot és a mólóra sétáltam. Remekül indult a reggel...
Leültem a végére és csak gondolkodtam. Most ez tulajdonképpen mire is volt jó? Még mindig nem értem... Most legszívesebben hazamennék. Pedig még három napunk hátra van, de akkor is. Így már nem élvezem.
- Sophie. - állt meg mellettem Zayn, mire felpattantam és ránéztem.
- Nem érdekel.... - ennyit mondtam neki, majd otthagytam.

ui: Remélem tetszett valamennyire... ha nekem nem is. :)) 

22. fejezet. :)

Itt is lennék! :D Szintén késtem, de nem voltam otthon, így esélyem sem volt arra, hogy megírjam... de mostantól talán vissza tudok állni a rendszerességre és remélem azért elolvassátok! :))


egy lány:) : Hát néha kell egy-két depis rész is... hisz olyan nincs, hogy mindig boldogság van. :) Köszönöm és amennyire tőlem telt, siettem!!! :) ♥ A másik blogon meg majd válaszolok. :D
Névtelen: Ha minden igaz, akkor te Anita vagy.. :D Javíts ki ha tévedek. :) Köszönöm szépen, de még mindig nem... :P ♥
Ildikó: Köszönöm, köszönöm és köszönöm! :) De azért nem volt annyira jó.. :) ♥

Taken (foglalt)

- Reggelt'. - mormoltam fáradtan. Egész éjjel csak forgolódtam vagy ha sikerült is elaludnom, újrajátszódott a fejemben minden pillanat a tegnap délután történtekből. Már a gondolatától is kirázott a hideg. Mit tett volna velem az a szemét, ha Zayn nem érkezik meg időben... belegondolni is rossz.
- Hogy vagy? - kérdezte, én meg csak megvontam a vállam.
- Sehogy. - válaszoltam, de tisztán kivehető volt hangomból, hogy nagyon nem vagyok jól. Zayn csak morgott valamit, majd nyomott egy puszit a fejemre. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és a gardrób felé vettem az irányt. Bent kerestem valami kényelmes ruhát itthonra, majd magamra kaptam. Az oldalam még mindig ugyanolyan "csodálatos" volt, mint tegnap, pedig reméltem, hogy minden csak egy rossz álom volt. A szám széle sebes volt, de hál' isten arcom visszanyerte régi kinézetét. Zaynnel váltottuk egymást. Én kimentem a gardróbból, ő meg beviharzott. Hova ez a nagy sietség!? Majd elmondja...
Lementem a konyhába, hogy keressek valami reggeli félét. Lent volt már Tessa és Harry is. Ahogy leértem, egyből letámadott barátnőm és agyon ölelgetett. Elmosolyodtam ezen, majd őt Harry váltotta fel.
- Srácok, köszönöm, hogy tegnap segítettetek. - néztem hálásan rájuk, ők meg egy legyintéssel letudtak. Fintorogtam egyet, majd csináltam magamnak egy tál müzlit, de igencsak nehezemre esett legyűrni. De mivel muszáj volt ennem, így magamba erőszakoltam. Ezután Zayn futott le az emeletről és elkapta Tessát, arrébb húzta, majd sugdolózni kezdtek. Felvontam a szemöldököm, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Pár perc múlva Tess felviharzott az emeletre, Zayn pedig telefonálgatni kezdett. Na ezt már egy kicsit furcsának találtam és kérdőn néztem Harryre, aki szintén nem értett semmit. Megvontuk a vállunkat, majd beszélgetni kezdtünk. Igazából konkrét dologról nem, de jó volt.... elterelte a gondolataimat.
- Én imádom a macskákat! - jelentette ki kisfiús mosollyal az arcán, mire felnevettem.
- Én is, de szerintem én minden állatot. - gondolkodtam el, majd bólintottam, hogy belegondolva is igaz, amit mondtam. - Mindig akartam egy selyem majmot. - ahogy kijelentettem, Harryből kitört a nevetés.
- Selyem majmot? Ez komoly? - kezdett el most már inkább visítani, mint nevetni. - Más lány kiscicát kér, hörcsögöt, esetleg madarat, halat és így tovább, erre te majmot. - törölgette könnyeit, én meg csak megvontam a vállam.
- De az olyan cuki! - védtem meg a majmok becsületét, ő meg vigyorogva legyintett egyet. Ezek után még egy csomó értelmetlen témán átrágtuk magunkat, majd befutott Zayn és megállt előttem. Ránéztem és igaz, hogy nem mosolygott, de szemei elárulták.
- Menj fel, öltözz valami utcai ruhába és köszönj el Tessáéktól. - adta ki az utasításokat, én meg felvontam a szemöldököm. - Elviszlek valahova és pár napig biztos távol leszünk. - jelentette ki, nekem pedig kattogni kezdett az agyam.
- De Zayn, nekem kedden meg kell jelennem a nyelviskolában. - azt hittem, hogy ha ezt kimondom el is felejti, mit akart, de tévedtem.
- Már megoldottam. Lerendeztem velük, hogy nekiállhass a tanfolyamnak és ne kelljen kedden bemenned, a papírokat pedig kiküldik neked. - hadarta el, én meg elmosolyodtam.
- Hát akkor... - folytattam volna, de Harry a szavamba vágott.
- Menj már öltözni te csoda csibe. - azzal elindultam az emeletre. A szobámba lépve Tesst pillantottam meg az én bőröndömmel valamint Zaynéval és mind a kettő útra készen össze volt pakolva. Aha... akkor ezt beszélték Zaynnel. Be sem kellett mennem a gardróbba ruháért, mert Tess a kezembe nyomta és elparancsolt a fürdőbe. Benn magamra kaptam a kiválasztott ruhadarabokat és kezdtem valamit a hajammal is. Mikor visszamentem a szobámba, Tessa leültetett a tükrösöm elé és kisminkelt. Olyan gyors volt, hogy nem tudtam követni mozdulatait, de a végeredmény még tetszett is.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd megölelgettem. - Fogalmam sincs mikor, de majd jövök. - fogtam meg a bőröndömet és Zaynét is, majd elindultam lefelé. Lenn elköszöntem Harrytől is, majd miután bepakoltunk a kocsiba, elindultunk. Fogalmam sem volt hova megyünk, de mikor a reptéren megálltunk, néztem egy nagyot.
- Zayn mi ez az egész? - kérdeztem tőle, mikor a magán repülőjéhez értünk. Lecövekeltem. Eldöntöttem, hogy addig nem vagyok hajlandó felszállni rá, amíg nem mondja meg hova is megyünk pontosan. Mondjuk tény, hogy nem akartam hisztisnek tűnni, de a valós ok az volt, hogy eddig még nem repültem.
- Kérlek gyere. - nézett rám könyörgőn, én meg sóhajtottam egyet és felszálltam a gépre. A cuccainkat Zayn felpakolta, majd helyet foglalt mellettem. Nem is érdekelt, hogy repülni fogok, semmi nem érdekelt. Egyszerűen csak felejteni akartam. Semmi nem tudott lekötni. A tegnapi nap elég rendesen belém égett és mindent megteszek annak érdekében, hogy ezt kiverjem a fejemből, bár szerintem sosem fog menni.
- Rendben vagy már? - kérdezte, miközben átkarolt és magához húzott. Fejem mellkasának döntöttem és úgy néztem ki az ablakon.
- Dehogy vagyok... nem aludtam semmit az éjjel vagy ha igen, akkor is újra álmodtam az egészet. Nem tudom elfelejteni és én ebbe beleőrülök. - csak úgy dőlt belőlem a szó. Éreztem, hogy Zayn ideges emiatt, bár nem értettem, hogy most miért is!? Már felesleges, hiszen itt vagyok és nem történt semmi, csak az emlék marad velem örökre.
- Egy hétig távol leszünk mindentől és mindenkitől. Csak remélni tudom, hogy ez majd segít valahogy. - nyomott egy puszit fejemre, én meg elmosolyodtam. Soha senki nem tett értem ilyet. Azért utazni, hogy nekem jobb legyen.... hihetetlen! Most érzem azt két év után, hogy van aki pótolja a bennem lévő űrt. Szeretem őt és belehalnék ha elveszíteném.
- Zayn. - felültem és szemeibe néztem. Kíváncsi tekintettel méregetett, én meg elmosolyodtam. - Köszönöm. - ahogy kijelentettem, felém hajolt és megcsókolt.
- Ez volt a legkevesebb. - mosolygott rám, én meg megráztam a fejem. Ő meg az ötletei. Ezek után csak ültem és bámultam kifelé. Nem tudtam hova tartunk, de nem bántam. Igaza van Zaynnek. Távol mindentől, mindenkitől segít majd felejteni vagy legalábbis enyhíteni ezen az egészen.
Időközben arra lettem figyelmes, hogy szemhéjam egyre nehezebb lett, majd pár perc múlva már a sötétségben voltam. Csak feketeség és hangok. Semmit nem láttam, viszont mindent tisztán hallottam.
"- Sophie. - suttogta valaki a nevem. Körbefordultam, de mindent sötétség borított. Megijedtem. - Az enyém leszel. - hangja nagyon ismerős volt, de nem ismertem fel. - Sophie. - susogta tovább és hangját egyre közelebbről hallottam. Egy idő után mintha valaki átölelte volna derekam. A levegő megfagyott körülöttünk. Nem mertem lélegezni és mikor megéreztem az "idegen" leheletét, testem megfeszült és nem tudtam megmozdulni. Bárhogy próbálkoztam, egyszerűen lehetetlen volt a mozgás. Teljesen biztos voltam abban, hogy Max áll mögöttem. Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem hátamban, de nem tudtam ellene tenni, mintha kikötöztek volna. Se a karjaim, se a lábaim, se a testem nem engedelmeskedtek nekem. Sikítani próbáltam a fájdalomtól, de Max befogta a számat. Most már láttam alakját és arcát is. Arca sokatmondó volt, de lényegében láttam rajta a bosszú vágyat. Fogalmam sem volt arról, hogyan tud ekkora fájdalmat okozni nekem, ha most már előttem áll. A hátamban hasogató érzés nem akart enyhülni, sőt inkább erősödött. Próbáltam odanyúlni, de nem ment. Csak akkor láttam, hogy tényleg ki voltam kötözve. A falból kivezetett kötelek tartották kezeim és lábaim is. Fejem hosszú próbálkozások után sikerült épp annyira elforgatnom, hogy lássam mi van mögöttem. Nem akartam hinni a szemeimnek. Egy tüzes vasat nyomott bőrömnek, ami belém égette a következő feliratot: "Taken" (foglalt). Akkor abban a pillanatban bennem pattant valami és elsikítottam magam. 
- Hagyj békén! - sikítottam, amilyen hangosan csak tudtam." A következő pillanatban már Zayn aggódó tekintetével találkoztam. Azonnal a hátamhoz kaptam és megnyugodtam, hogy csak egy álom volt az egész. Közelebb bújtam megmentőmhöz, mire ő körém fonta karjait és nyugtatóan simogatta hátam.
- Csak egy rossz álom volt. - suttogta fülembe, nálam pedig akkor törött el a mécses. - Csss, nyugi. Sophie. - tolt el egy picit magától, hogy szemébe nézhessek. Féltem... rettenetesen féltem. Mi van akkor, ha bekövetkezik!? Szemei tele voltak kétségbeeséssel és aggodalommal. Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi baj, megvagyok, de ő nem hitt nekem. - Mond el, kérlek! - hangja nyugtatóan hatott rám, én meg letöröltem egy-két kósza könnycseppet arcomról, majd vettem egy mély levegőt.
- Az álmomban... -kezdtem, de nem tudtam, hogy fejezzem ki magam. - Az álmomban egy sötét szobában voltam és csak a hangokat hallottam. - emlékeztem vissza, ő pedig türelmesen várta a folytatást. - Aztán hallottam, hogy valaki a nevemet suttogja, majd nem sokkal később kijelentette, hogy az övé leszek. - ahogy kimondtam, Zayn arca megfeszült, de nem csinált semmit, még mindig csak várt. - Ahogy megéreztem leheletét testemen és azt, hogy átkarolt, testem megfeszült és nem bírtam mozogni. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, csak azt tudtam, hogy Max van szobában. Pár perc múlva iszonyatos fájdalmat éreztem a hátamban, de nem tudtam mozogni, így megnézni sem tudtam, hogy mi az. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ki vagyok kötözve. A falból lógtak ki kötelek, azok tartottak és nagyon nehezen de hátrafordítottam annyira a fejem, hogy lássam, miért fáj ennyire a hátam. És.... - elcsuklott a hangom. Még mindig nem fogtam fel, hogy mit is álmodtam. - Egy tüzes vassal a hátamba égette, hogy foglalt, aztán sikítottam, hogy hagyjon békén és felébredtem. - ahogy a végére értem, Zayn ökölbe szorította kezét. Láttam, hogy ujjpercei elfehérednek, mire megfogtam kezeit és gyengéden néztem szemeibe. Azonnal leengedte öklét és összekulcsolta ujjainkat.
- Soha nem hagynám, hogy bárki ezt tegye veled. - minden szavát kihangsúlyozta és tudtam, hogy igazat mond. - Szeretlek! - mélyen a szemembe nézett, én pedig halványan elmosolyodtam. Mindig tudja mit kell mondani.
- Tudom. - játszottam vele újra, majd megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba, majd ahogy hajába túrtam, hátradöntött székkel együtt. Meglepődtem, de aztán éreztem, hogy tart és lehelyez a székbe, így csak elmosolyodtam rajta.
- Szóval tudod... - célzott az előbbi egy szavas válaszomra. Gondolom mást várt, de ki nem!? Én viszont szeretek az emberek idegeivel játszani. Kacéran mosolyogtam rá, ő meg felvonta szemöldökét és megejtette rosszfiús mosolyát, amitől teljesen elolvadtam.
- De azért lekászálódhatnál rólam. - próbáltam még egy kicsit felpiszkálni, de ő nem az a fajta srác, aki szót fogad egy lánynak.
- Majd ha megkaptam, ami jár nekem. - kacsintott, én meg megforgattam a szemeimet és úgy tettem, mintha nem tudnám miről lenne szó. - Szerencséd, hogy megérkeztünk. - nyomott egy puszit az orromra, majd felkelt és a csomagjainkért ment. Addig én összeszedtem magam és a már nyitott ajtóhoz léptem. Ahogy leértem a lépcsőn, tátva maradt a szám.
- Zayn Jawaad Malik! Te nem vagy normális. - szóltam picit hangosabban, mire ő is kivánszorgott a repülőből. Dorgálón néztem rá, ő meg csak megvonta a vállát. Ingatni kezdtem a fejem és mikor közelebb lépett hozzám, meg akartam fojtani. - Hogy lehettél ilyen hülye? Dubai? Normális vagy? - vontam kérdőre, ő meg jót szórakozott rajtam.
- Egy sima köszönöm is megteszi. - vette pimaszra, én meg elnevettem magam, majd megcsókoltam. - Azért ez jobb volt. - kacsintott, én meg rosszallóan megingattam a fejem. Miután leszidtam és tudomásul vettem, hogy itt vagyunk, összeszedtük a csomagokat és fogtunk egy taxit. Zayn mondta a címet és már úton is voltunk. Hihetetlenül gyönyörű hely. Minden álmom volt, hogy egyszer ide eljussak és lám... itt vagyok! És azzal, akit a világon mindennél jobban szeretek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, így nyomtam egy puszit Zayn arcára. Meglepődött és kérdőn nézett rám.
- Hát ha te ezen így meglepődsz, akkor többet nem is kapsz puszit. - vigyorogtam, ő meg felvonta a szemöldökét.
- Igazad van... puszi nem is kell. - jelentette ki, én meg afféle "igen?" fejjel néztem rá, mire bólintott. - Nekem ez kell. - azzal megcsókolt. Elmosolyodtam, majd mielőtt jobban lefoglalhattuk volna egymást, a sofőr szólt, hogy megérkeztünk. Pénzt nem kért, csak egy aláírást Zayntől majd már el is hajtott. Elismerően bólintottam, ő meg csak megvonta a vállát, majd gyorsan beléptünk a szállodába. A portás rögtön adott egy kulcsot, majd a hátsó ajtóhoz vezetett minket. Furcsán néztem Zaynre, ő meg bekötötte a szemem. Hirtelen megijedtem, de bíztam Zaynben.
- Na... ne szórakozz velem Malik! - szidtam meg, mikor fél percenként eljátszotta, hogy "itt vagyunk, ja mégse" - Viccesnek érzed magad? - fordultam felé, legalább is reméltem, hogy felé.
- Itt vagyok te méreg zsák. - vigyorgott mögöttem, mire megfordultam. - Aha, hát most már itt.-  újra mögöttem volt. Elnevettem magam. Had szórakozzon, én meg addig is megszabadulhatok a szem kendőtől. Persze, meg ahogy én azt elképzeltem.... Zayn odafigyelt rám és nem engedte levenni. Morogtam egyet, ő meg adott egy arcra puszit, majd megfogta a kezem és tovább vezetgetett. Nem sétáltunk sokat ezek után és megálltunk.
- Levehetem végre? - kérdeztem türelmetlenül, ő meg válasz helyett, csak kikötötte a csomót a kendőről, én meg egy határozott mozdulattal lehúztam a fejemről. Akkor azt hittem elájulok! - Na neeeeeeeeem. - nyújtottam el az e betűt. - Menjünk haza! - fordultam felé, ő meg egy féloldalas mosollyal az arcán ingatta a fejét.
- Sophie. - húzott közelebb magához, ügyelve az oldalamra, ami belül melegséggel töltött el. - Nem azért utaztam el eddig, hogy 5 perc után hazamenjek. Azért jöttem, mert segíteni akarok neked. És ehhez ez kell. Kicsit ki kell szakadnod a megszokott környezetből és magad mögött hagyni a rossz emléket. Hidd el nekem, hogyha hallgatsz rám, jobb lesz! - mélyen a szemembe nézett és minden egyes szót kihangsúlyozott. Hirtelen nem tudtam mit mondani neki, de nem is kellett, hiszen folytatta. - Itt a lehetőség. Egy hét Dubaiban csak te és én vagy visszamegyünk és minden folytatódik ott és úgy, ahogy ott hagytuk. Lehet, hogy nem sikerül Maxot rács mögé juttatni és első dolga az lesz, hogy megkeressen, de én ezt nem akarom. Meg akarlak óvni tőle és egyelőre ezt csak itt tudom megtenni. Mire hazamegyünk, arra lecsillapodnak a kedélyek mindenkinél és minden más lesz. - elgondolkodtam szavain és igazat adtam neki. Ezek a lehetőségek mind-mind fennállnak és a legelső tetszett a legjobban.

- Zayn. - sóhajtottam egyet, ő meg kíváncsian fürkészte arcom. - Maradjunk itt. - ahogy kimondtam, elmosolyodott és ajkaimra tapadt. A csomagjaink a földön landoltak, valahogy azok most nem izgattak minket. - Köszönöm. - suttogtam, mire magához ölelt és fejem vállába fúrtam. A következő percben, mintha energia italt ittam volna, felkaptam a táskáimat és elindultam előre.
- Hé, nyugi! - vigyorgott mögöttem barátom, mikor már harmadszorra próbálkoztam az ajtóval, de csak nem akart kinyílni. - Nálam van a kulcs, nem zavar? - dobta felém, én meg miután elkaptam, belevarázsoltam a zárba és tádáááám.... már benn is voltunk. Az állam is leesett. Gyönyörű volt! Ezek szerint igaz, hogy Dubaiban belül is elképesztően néz ki minden, nem csak kívül.
- Egyszer én még megöllek ezért! - fordultam felé. Csak mosolygott és becipelte táskáinkat. Amíg ő lepakolta, felfedező útra indultam. Úgy gondoltam, hogy a házat majd este úgy is látom, így inkább a partra mentem. Hihetetlen, hogy ennyire egyformán néznek ki a nyaralók...
Levettem a cipőm és úgy sétáltam tovább. A homok szinte égette talpam, a kellemes meleg szellő összeborzolta hajam és csak szimplán nyugodt volt a környezet. Csodálkoztam is, hogy nincs zaj, kiabálás, sikítozás, pedig ez egy strand. De mikor jobban körülnéztem, láttam, hogy ez csak a szálloda lakó részére van fenntartva. A mólóra sétáltam és megálltam a végén. Már most annyira más volt minden.
- Tetszik? - karolta át Zayn a derekam és fejét megtámasztotta vállamon.
- Tökéletes. - fordítottam oldalra a fejem és nyomtam egy puszit arcára. - De... - álltam oldalra, ő pedig szembe velem. - Így élvezetesebb. - kicsit meglöktem, mire a vízben landolt. Nevetve futottam, mert tudtam, ha most utolér, baj lesz. Visszapillantva, láttam, hogy siet ki a vízből, de hál isten volt előnyöm. Szememmel keresni kezdtem valami menedékhelyet, mikor valaki megszólított.
- Sophie? - kérdezte az ismeretlen, mire megfordultam. Nem hittem a szemeimnek. Tom? Mit keres ő itt? Nem is láttam a buli óta...
- Tom! - ugrottam a nyakába, ő meg hirtelen alig tudott reagálni. Majd mikor észbe kapott, szorosan körém fonta karjait, ezzel megnyomva az oldalamon lévő sebet. Nagyon nehezen tartottam magamban a kikívánkozó sikítást, de nem akartam, hogy tudjon a tegnapi dologról. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle, miután elengedtem.
- Nyaralni jöttünk. Te? - érdeklődött, mire megvontam a vállam.
- Úgyszintén. - mosolyogtam rá, ő meg összehúzott szemekkel méregetett. Valamin igencsak gondolkodhatott. Csak akkor vág ilyen fejet. Kíváncsian néztem rá, közben láttam, hogy Zayn felénk igyekszik.
- Kivel vagy itt? - bökte ki végre, mire mögé mutattam. Megfordult és egy kis csalódottságot láttam szemeiben, amit nem tudtam hova tenni. - Már értem. - próbált mosolyogni, de én rájövök arra, ha valaki mást mutat, mint amit kéne.
- Tom. - nyújtott kezet Zayn, amit haverom el is fogadott. Zayn jelentőség teljes pillantást küldött felé, mire megforgattam a szemeimet. Rám emelték tekintetüket, én meg afféle "most mi van?" nézéssel válaszoltam. Zayn szemeiben tükröződött, hogy bosszút fog állni az előbbiért, Tom pedig furcsa volt.
- Na, de én megyek. - köszönt el tőlem egy öleléssel, majd intett egyet és már el is tűnt.
- Nem tetszik nekem a gyerek. - szuggerálta továbbra is Tomot, mire adtam neki egy fejbeket.
- Zayn! több mint 5 éve ismerem. Tudom, milyen. - próbáltam megértetni vele, hogy ő semmi rosszat nem akar és haverom, legjobb barátom. Csak sikerül egyszer elfogadnia...
- Hogy is volt? - fordult felém, mire újra futásnak eredtem, de most már nem volt meg az-az előnyöm, mint az előbb. Ajj... Sokkal gyorsabb, mint én és ezt ki is használja. Direkt a parttal ellentétes irányban futottam, hátha úgy megúszom, hogy vizes legyek. - Megvagy. - kapott fel a karjába, mire szemeibe néztem. Csillogtak és szeretetet sugároztak, amitől nekem lepkéim felébredtek. - Ha én vizes vagyok, te is az leszel. - kacsintott és megindult velem a tenger felé. Kapálóztam és ficánkoltam, hogy engedjen el, de nem. Miért is!? Pár pillanat múlva, minden figyelmeztetés nélkül landoltam a vízben...

ui: Sajnálom, sajnálom, sajnálom a késést és azt, hogy ilyen szar lett a rész!!!!!!:///  Ja.. és a legelső kép az idézettel... jegyezzétek meg! ;) 

21. fejezet. :)

Megérkezteeeem! :D Sajnálom a késést, de..... Nem fogok magyarázkodni, a lényeg, hogy nem voltam a toppon, de mást nem tudok mit mondani most, szóval csak jó olvasást! :) :*


Egy lány:) : Nem lehet mindig veszekedni, de én ebből az összeköltözésből, sztárságból és egyebekből elég sok mindent fogok majd kihozni. :D Köszönöm és siettem. :) ♥
Ildikó: Köszönöm szépen, de azért nem... :D Siettem. :) ♥
Bekii^^: Türelem, rózsát terem! ;) :D siettem, ahogy tudtam. :) ♥
Anita: Azért ez nem a legjobb blog... van ennél jobb is! ;) De azért köszönöm szépen! ♥ :)

"... és csak a vér ízét éreztem ..."

- Megjöttem! - kiabálta el magát Zayn a garázsajtóból, mire odaszaladtam segíteni neki. Hát mikor megláttam mennyi cuccal jött, elnevettem magam. Vicces, hogy fiú létére még talán több holmija van, mint nekem! - Ne nevess. - dorgált meg, mire kidugtam a nyelvem, majd a könnyebb táskákat felkaptam és felcipeltem a szobámba. Így is kettőt fordultunk....
- Csináltam helyet a ruháidnak a gardróbban, nyugodtan pakolj be. Addig én kipakolom a kütyüidet. - mutattam a laptopos táskájára és minden elektronikai eszközére. Mikor nekiláttam, rácsodálkoztam. Nem kicsit... nagyon! Laptop, tablet, IPhone, IPad és ez csak pár darab közülük. - Minek ennyi szir-szar neked? - kérdeztem tőle, mire kijött a gardróbból és felvont szemöldökkel nézett rám.
- Mi az, hogy szir-szar? Ezek életfontosságú dolgok! - vette a szívére a dolgot, én meg egy egyszerű szemforgatással letudtam. - Amúgy meg neked is van! - védekezni kezdett, én meg afféle "komolyan?" fejjel meredtem rá.
- Igen, van egy laptopom és egy telefonom. Neked szinte mindenből kettő van! - mutogattam, ő meg csak megvonta a vállát, majd visszament, hogy befejezze a pakolást. Hát eddig ha ránéztem az íróasztalomra láttam egy laptopot, két hangfalat, egy-két könyvet, laptop töltőt és nagyon mást nem... Most viszont két laptop, egy tablet, töltő mindenhez, egy IPhone, IPad és két mobil. Hát... furcsa.
- Kész vagyok. - csukta be a 'szekrény' ajtót, majd mellém lépett. Az asztalra nézett és elnevette magát. - Tényleg sok kütyüm van. De csak a tiédhez képest. Harry tart mindenből tartalékot is! - mentegetőzött, én meg csak hallgattam. Most szégyenli magát előttem? Nem normális...
- És én Harryvel költöztem össze vagy veled!? Harryvel alszok egy ágyban vagy veled!? Harrynek adtam oda magam vagy neked!? - kötöttem bele mondanivalójába, mire gondoltam elmondok neki egy-két dolgot. A tegnapi baklövésem után, ennyivel tartozom. - Ha most Harryvel lennék ebben a szobában, nem történne ilyen. - nyomtam egy puszit szájára, ő meg csak türelmesen figyelt. - De ha más lenne itt, akkor se. Nekem csak te vagy Zayn. És felesleges mással példálóznod, hisz úgy szeretlek, ahogy vagy. Ha még mindig cigiznél, nem szólnék érte, elhiszed? - kíváncsi tekintettel fürkésztem és egy bólintást kaptam válaszul. - Ez az egész meg csak poén.... Azt se bánnám, ha mindenből tíz darabod lenne, a lényeg, hogy te itt vagy. - néztem fel szemeibe, ő meg elmosolyodott majd magához húzott.
- Szeretlek. - mondta ki azt az egy szót, amitől lepkéim öngyilkossági merényletet folytattak. Ajkait enyémekre tapasztotta, én meg belemosolyogtam majd átadtam magam az érzésnek. Nem volt erőszakos vagy vad. Lágy volt, de minden érzelmet belevitt.
- Tudom. - mosolyogtam rá, mikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Felvonta a szemöldökét, én meg gonoszul vigyorogtam. - Na jó... - kezdtem bele, mert tekintetével akart megölni. - Talán én is téged. - azért még incselkedtem vele picit és gyorsan kikecmeregtem kezei közül, mert tudtam, ha olyan kedvében van, akkor ebből büntetés lesz.
- Sophie Moore! - nézett rám dorgálón, én meg kidugtam a nyelvem, majd kiszaladtam a szobából, le a földszintre és ott is a konyhába, ahol Niall, Liam, Danielle és Eleanor ültek. Na, csak meglesz a társaság.
- Ha Zayn jönne, védjetek meg. - vigyorogtam, ők meg minden ellenkezés nélkül belementek. Szükség is volt rájuk, hiszen ahogy beleegyeztek, Zayn megjelent. - Leül és mindjárt eszünk! - mutattam egy üres helyre, ő meg fenyegetően pillantott rám. Megvontam a vállam, majd gyorsan beraktam a mikróba a kaját, mert időközben kihűlt. Amíg én a konyhába sertepertéltem, a többiek is megérkeztek és helyet foglaltak köztünk. Gondoltam, hogy nem úszom meg, hogy Zayn mellett üljek, de hát jól van. Csak túlélem.
- Mi a kaja? - jött be Tess is segíteni, én meg rámutattam az előttem lévő étel hegyekre. Hát ha ennyien vagyunk, akkor kell ennyi. - Spagetti! - csillogtak a szemei, én meg elnevettem magam. Segített az asztalra pakolni, majd leültünk mi is.
- Sophie, mióta főzől? - nézett rám Eleanor mosolyogva, én meg egy picit lelombozódtam. Amióta anyu meghalt. Sajnos azóta valakinek muszáj volt, mert hát ennünk mégis csak kellett.
- Két éve. - válaszoltam tettetett mosollyal az arcomon, ő pedig átlátott rajtam. Tudta, érezte, hogy valami nem oké, de nem kérdezett rá és ezért hálás voltam neki. - Srácok, addig maradtok majd ameddig akartok, de én négy órakor lelépek. - váltottam gyorsan témát.
- Hova mész? - kérdezte Zayn. Ja, igen.... még neki sem mondtam. Mindenki kíváncsi tekintettel méregetett, én meg válaszra nyitottam a szám.
- Be kell mennem a managerhez, mert fel kell énekelnem az első dalom. - ahogy kijelentettem, mindenki ujjongani kezdett, én meg legyintettem egyet. - Túl gyors és szerintem még semmi értelme nem lenne... - adtam meg a magyarázatot előző cselekedetemre. - Azt sem tudom mit gondolnak rólam az emberek, de már saját dalt énekeljek!? Felesleges... Lehet, hogy nem is szeretnek. - ahogy kijelentettem, mindenki egy emberként kapta elő a telefonját és pötyögtek valamit.
- Na idefigyelj Sophie. Ha olyan kis nyomi vagy, hogy nem látod saját magadtól, majd én megmutatom. - tolta az orrom elé Tess a mobilját, amin egy csomó üzenetet olvastam. Neki küldték, de egy csomóban rólam kérdeztek és arról, hogy mikor fogok legközelebb énekelni. Zayn szintén kapott üzeneteket, ahogy a többiek is.
- Vedd észre, hogy szeretnek! Szóval állj neki annak a dalnak, egy albumnak, videóklippeknek és mindennek, mert hiányolnak téged. Paul mondta, hogy amióta volt a kis párbajunk, egy csomóan jelentkeztek nála, hogy szívesen hallanának élőben. - részletezte Liam, én meg nagyra nyílt szemekkel figyeltem. - Ryan is tud ezekről és elég sok talk show, rádió már keresett. Biztos ma akarta mondani, de hidd el, hogy van értelme folytatnod az éneklést. - és ezzel be is fejezte. Mosolyogva néztem körbe rajtuk, ők meg mind bíztatóan tekintettek rám. Hát ha ők mondják, biztos úgy van. Elvégre Liamék jobban benne vannak ebben a témában, mint én. Reméljük igazuk van.
- Köszönöm Srácok. - pattantam fel és körbe ölelgettem mindenkit. Zayn előtt megálltam és úgy tettem, mint aki milliószor átgondolja, hogy megtegye-e ezt az egyszerű mozdulatot. A többiek jót vigyorogtak ezen, Zayn meg szúrós szemekkel méregetett, aztán elnevette magát, majd megfogta a kezem és szó szerint magához rántott. Nekicsapódva érkeztem, mire gyorsan átkaroltam és fejem mellkasába fúrtam.
- Te kis törperős. - vigyorgott, én meg beleborzongtam.
- Vigyázz a szádra Malik. - fenyegettem meg, ő meg felvonta a szemöldökét. Hát igen.... lehet, hogy nem is vagyok annyira ijesztő, mint ahogy én azt elképzeltem.
- Höhö.... talajradar. - kezdett el a magaságommal piszkálni, én meg kidugtam a nyelvem és visszaültem a helyemre. Még nagyon sokáig beszélgettünk a többiekkel, majd olyan két óra fele, nekiálltak hazaszállingózni. Tessa, Harry, Zayn és én maradtunk.
- Srácok, én a szobámban leszek. Ti meg érezzétek otthon magatokat, ezentúl úgy is itt laktok. - kacsintottam nekik, majd az emeletre siettem és azon belül is a szobámba. Fenn felkaptam a laptopomat a helyéről és leültem vele a kanapéra. Még Tessnél a fejembe vettem, hogy megtanulok magyarul és teszek is ennek érdekében, így nyelvtanfolyamok után kutakodtam. Találtam is egyet, nem olyan messze, London másik felében lenne és azt írták róla, hogy intenzív kurzus és hogy két-három hónap alatt meg lehet tanulni a nyelvet. Bár olvastam, hogy ehhez viszont maximális odafigyelés kell, szorgalom és jó ha az embernek van nyelvérzéke, mert a világ legnehezebb nyelve nyelvtani szempontból. Engem mondjuk ez sem tudott elijeszteni, elég elszánt típus vagyok. Ha a németet megtanultam, akkor ez is menni fog. Gyorsan kitöltöttem a jelentkezési lapot, mert a határidő hétfő, most meg csütörtök van. Kaptam is egy visszaigazoló levelet, hogy köszönik a jelentkezésem és hogy kedden jelenjek meg. Gyorsan leírtam magamnak a címet, kiraktam a tükrömre, majd összecsuktam a laptopot és visszatettem a helyére. El is ment az időm ezzel a keresgéléssel. Negyed négy volt, nekem pedig négyre kell Ryanhez érnem. Gyorsvágtában kaptam magamra valami elfogadható szerelést, átfésültem a hajam, zsebre tettem a telefonom és már siettem is le.
- Elmentem, sziasztok. - kiabáltam el magam, mielőtt kiléptem volna a garázsba. Furcsa volt , hgoy kinyitottam és csak négy autót pillantottam meg és mind a négy Range Rover volt... Na jó, melyik az én kocsim!? Gondolkodni kezdtem, hogy vajon hova állhattam, de egyáltalán nem jutott eszembe. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy nekem van egy kereszt a tükrömön. Gyorsan megvizsgáltam mindegyiket és meg is találtam az enyémet. Beszálltam, majd már mentem is a stúdió felé. Azért ide húsz percre van, szóval hálás voltam magamnak, hogy előbb elindultam. Odaérve, mindenki pörgött, én meg álltam ott értetlenül.
- Sophie! - ölelt meg Ryan, majd bementünk az irodájába, ahol egy öt fős társaság fogadott. Annyira ismerősek voltak nekem ezek a fiúk, csak tudnám, hogy honnan. - Ők azért vannak itt, hogy véleményt mondjanak a dalodról és arról, hogyan énekelsz. Tudom, hogy összetűzésben állnak a haverjaiddal, illetve pasiddal, de kérlek.... ne csináld te is ugyanazt, mint a két banda. - részletezte, nekem meg rögtön leesett, hogy honnan is voltak olyan ismerősek. Ők a The Wanted.
- Sziasztok srácok. - mosolyogtam rájuk. Nekem nincs bajom velük, sőt van olyan daluk, amit kifejezetten imádok, szóval nem lesz nehéz jófejnek lenni.
- Hello. - köszöntek egyszerre, én meg mosolyogva ültem le velük szembe a kanapéra.
- Hallom, hogy ma énekled fel az új dalod. - szólalt meg először Nathan ha minden igaz. Erre én csak bólintottam egyet, majd már be is ért managerem egy hatalmas papír kupaccal a kezében.
- Na mi az Főnök Úr!? Csak nem úszunk az adminisztrációban? - incselkedtem vele, ő meg felvonta a szemöldökét, kidugta a nyelvét, majd helyet foglalt. Elnevettem magam, majd kíváncsian vártam, hogy mi lesz. Elrendezte azt a nagy fehér kupacot és felém nyújtott egy teleírt papírt. Mikor elvettem, elmosolyodtam. - Tell me something I don't know. - olvastam fel a dal címét, ami rögtön megfogott. Egyszerűen csak beleszerettem. Ahogy gyorsan átfutottam a sorokat, rájöttem, hogy ez sima ügye lesz. Imádom a dalt, a dallamát is és az egész tökéletes. Szóval eldöntöttem, hogy nem érdekel, hogy ez az öt tökkelütött mit fog mondani, akkor is az én véleményem lesz a lényeg és én imádom.
- Na? - kérdezte Ryan, mikor úgy látta, hogy átfutottam az egészet és válasz képes vagyok.
- Egyszerűen imádom. Mikor énekelhetem? - kérdeztem rögtön, ő meg felnevetett.
- Énekeld el most itt így, csak úgy, mert ha oda bemész. - mutatott a stúdióra. - Ott már profin kell csinálnod. - jelentette ki, én meg mindenféle beéneklés nélkül belekezdtem. Volt egy-két hang, ami elcsúszott, de összességében jó volt. És igen ritka, ha én magam dicsérgetem. - Szerintem mehetsz is befelé. - kacsintott egyet managerem, majd felpattantam és megindultam befelé. Nathan is felállt és elkapott útközben. Ahogy visszahúzott, akart egy puszit adni, de én hátrébb húzódtam tőle. Ez felejtős...
- Nathan... - néztem rá. Körülbelül egymagasak lehettünk és ez furcsa volt. Megszoktam, hogy Zayn egy fejjel nagyobb nálam, így fel kell néznem rá. Nem tudom... nekem valahogy Nathan részéről nem sugárzik semmi olyan, hogy " húúúúú én vagyok a pasi, vigyázz". Nem szeretem a nyápicokat. - Én már foglalt vagyok. - közöltem vele, majd beálltam a mikrofon mögé. A papírt egyszerűen eldobtam, úgy éreztem, hogy nekem ez megy anélkül is és igazam lett. Kiénekeltem minden hangot egytől-egyig, a szöveget hibátlanul tudtam és egyszerűen csak élveztem. Ez a kedvenc számom. Sosem hittem volna, hogy ilyet mondok. A saját számom ... és még tetszik is. Hihetetlen. !
- Sophie. Azt a hurrikán söpörte mindenit. Ez valami hihetetlen volt. - dicsért oda-vissza Ryan, én meg meghajoltam, majd kivánszorogtam a többiekhez. Ódákat kezdtek zengeni rólam, én viszont leállítottam őket.
- Elég lesz, jó? - vigyorogtam, ők meg hál' isten abbahagyták. Mosolyogva dőltem le a kanapéra, majd Max mellém és fél kezével átkarolt. Mi van ma!? Először Nathan, majd ő... - Max, figyelj... - kezdtem volna, de Ryan a szavamba vágott.
- Fél pillanat és jövök. - ugrott fel, majd már ki is viharzott. Majd fél perc múlva résnyire kinyitotta az ajtót és bedugta rajta fejét. - Srácok, köszönjük, de ha gondoljátok, mehettek. - ezután tényleg elment. Nathan, Tom, Siva és Jay rögtön felpattantak, majd miután elköszöntek, le is léptek. Max is felkelt, de megállt előttem. Felvontam a szemöldököm és felnéztem rá. Hiba volt... Ahogy ráemeltem tekintetem, megcsókolt! Egyből hátrahúztam fejem, felpattantam, a kezem lendült és arcán csattant. Az ütés erőssége miatt feje oldalra fordult, de ő végig mosolygott.
- Undorító vagy! Takarodj innen és soha többet ne merd betenni ide a lábad. - olyan gyűlölettel közöltem vele, hogy még én is megijedtem magamtól. Ő viszont nem tágított, egyre inkább csak közelített felém, én meg hátrálni kezdtem. Mit akar tőlem? Meg egyáltalán kinek képzeli ez magát!?
- Szeretem a tüzes lányokat. - sejtelmesen vigyorgott, én meg undorodó hangot próbáltam kiadni, ami sikerült is. Hatalmas piros pont magamnak.
- Felejtsd el, bármit is akarsz. Barátom van és szeretem! - jelentettem ki olyan határozottan, amennyire csak tudtam, de őt nem érdekelte. Sajnos sarokba szorultam, így ő teljes testével a falnak nyomott és durván csókolgatni kezdte nyakam. Hiába próbáltam megütni, rúgni, nem tudtam, mert kezeimet lefogta, lábával, pedig lábaimat tartotta. Megpróbáltam kikecmeregni szorításából, de lehetetlen volt. - Max, engedj el! MOST!!! - kiabáltam vele, de nem hatotta meg. Próbált megcsókolni, de nem hagytam magam. Elfordítottam a fejem és ez a jelenet vagy milliószor lejátszódott köztünk, mire megunta, felkapott és egyenesen a kanapé felé igyekezett. Bárhogy kapálóztam, nem tudtam megmenekülni előle. Lerakott a kanapéra, majd pólóm alá nyúlt. Egyszerűen borzasztó volt. Egy hirtelen mozdulattal, lerúgtam magamról, majd felpattantam és az ajtó felé igyekeztem, de mielőtt kinyithattam volna, elkapott. Arra még volt időm, hogy telefonomon benyomjam az egyes gombot, mint gyorshívót. A telefont kivette a kezemből és ledobta a földre, de a hívást nem szakította meg.
- Hagyj már békén! Engedj el! - próbálkoztam még mindig a szabadulással, de egyre lehetetlenebbnek bizonyult.
- Nem Cica... Nem engedhetem, hogy egy ilyen jó csaj, mint te, Zayné legyen. Kellesz nekem! - azzal teljes erejéből a kanapénak lökött, majd már ott is volt és lefogta kezeimet. A pólóm egyik pillanatról a másikra széttépte és eldobta. Nadrágom gombját kereste, de nem hagytam és folyamatosan lerúgtam magamról, egy idő után megunta és pofon csapott. Az ütés miatt, szám széle felrepedt és csak a vér ízét éreztem. Könnyeim szüntelenül folytak és nem tudtam mit tenni. Durván beleharapott oldalamba, amitől felszisszentem. Soha életemben nem éltem át, még ekkora borzalmat. Hol van már Ryan!? Miért nem jön vissza!?!?!? Nem hiszem el.... meg fog erőszakolni. Csak sírtam és sírtam, amíg ő leráncigálta rólam nadrágom és melltartóm kapcsa után kezdett kutakodni. Próbáltam mindig úgy helyezkedni, hogy ne érje el, ami sikerült is. Megfeszítettem testem, hogy még véletlenül se tudjon elmozdítani ebből a helyzetből, de már régen rájöttem, hogy messze nem érek fel az ő ereje ellen. Kezeimet hátam mögé feszítette, úgy emelt meg egy picit, majd a következő pillanatban Max a szoba másik felében landolt. Könnyektől elhomályosult látásom miatt nehezen ismertem fel megmentőmet.
- Ne lássalak még egyszer a barátnőm közelében te barom. - rúgott bele Zayn. - Különben a szuszt is kiverem belőled. Hogy vetemedhet valaki ilyenre? Ja bocs, te egy senki vagy... - ütötte tovább. Tessa futott be az ajtón, Harryvel a nyomában. Harry felmérte a terepet és Zaynhez futott, Tess pedig hozzám. Odaadta a nadrágom, amit gyorsan magamra kaptam, de felsőm nem volt, mert az a vadállat széttépte.
- Te gerinctelen féreg. - püfölte tovább Zayn, mire Harry lefogta.
- Haver, ne öld meg... már megkapta a büntetését. Sophienak szüksége van rád. - ennyit hallottam és Zaynnek is ennyi kellett, egyből mellettem termett. Lekapta a pólóját és rám adta. Fájt megmozdulni, minden porcikám sajgott.
- Sophie. - suttogta elhaló hangon, mikor meglátta számat, az arcom, rajta Max keze nyomával és azt, hogy nehezemre esik megmozdulni is. Magához ölelt, mire fejem mellkasába fúrtam. Rázott a hideg, sírtam és minden porcikám remegett.
- Te úristen mi történt itt? Negyed órára tettem ki a lábam. - szörnyülködött Ryan is, mikor belépett a szobába. Én nem tudtam megszólalni, Zayn nem akart, Tessa világosította fel, mert Harry lefogta Maxot, amíg vártuk a rendőröket. Ugyanis az, hogy sztár, nem menti fel. - Sophie. - jött oda és vizslatni kezdett. Egy apró mosolyt erőltettem magamra, amiről senki nem hitte el, hogy igazi, de mégis mosoly volt. Senki nem kérdezett semmit, addig amíg a rendőrök meg nem jöttek. Egyből megbilincselték és elhurcolták azt a mocskot, engem pedig kérdezgettek, de látták, hogy megszólalni sem tudok, így megbizonyosodtak arról, nem hazudok, majd egy "innentől lerendezzükkel" elmentek. Mi is elköszöntünk Ryantől, majd elindultunk kifelé. Beültem Zayn mellé a kocsiba, Harry vezetett, Tess pedig az én autómat vezette mögöttünk.
- Köszönöm srácok. - nyögtem ki ennyit azóta, mióta velük vagyok. Harry biccentett, Zayn meg közelebb húzva magához, nyomott egy puszit a homlokomra. Hál isten hamar hazaértünk, bementem a házba és felmentem az emeletre. Mindenem sajgott, de nem tudtam, hogy most amiatt, mert így jön ki rajtam az idegesség, vagy ezt mind Max okozta... Kerestem valami kényelmes ruhát, ami megfelel pizsinek és elvánszorogtam a fürdőbe. Ledobáltam a ruháimat, majd a tükör elé álltam. Az oldalamon Max harapásának nyoma meglátszott egy kékes-lilás-zöldes nagy folt képében. Az arcom feldagadt, ahogy a szám is, nyakam vöröslött ott, ahol Max szorította, kezeim úgyszintén. Lábaimon szabályosan kivehető volt kezeinek nyoma... és egyszerűen undorodtam magamtól. Bemocskolta testem az a vadállat... Beálltam a zuhany alá, hogy lemossam magamról a "rontást". Ahogy a forró víz átjárta testem, megkönnyebbülés volt. Úgy éreztem, minden egyes vizcseppnél, hogy "tisztább" lettem. Egy órát biztos benn voltam. Tusolás után, megszárítkoztam, a hajam is elrendeztem, majd miután felöltöztem, kiléptem a fürdőből. A többiek a fenti nappaliban ültek, én meg halkan odaálltam a falat támasztva. Tessa ült velem szemben és ahogy kiszúrt, csupán szemkontaktussal megbeszéltünk mindent. Bólintottam egyet és egy halvány mosoly húzódott arcomra. Zayn felém fordult, majd felkelt és elém állt. Szemeiben mérhetetlen bánat tükröződött, én pedig megráztam a fejem .
- Nem te tehetsz róla. - suttogtam neki, de semmi nem változott.
- Megcsókolhatlak? - kérdezte, én meg válaszra sem méltatva, ajkaimat az övéire nyomtam. Karjait óvatosan körém fonta és picit közelebb vont magához. Egyáltalán nem akart ártani nekem... éreztem a gyengédséget minden mozdulatából. A csókja lágy volt és mámorító. Testem egyből átjárta egy kellemes melegség, bizsergés és egyszerűen nem akartam megszakítani ezt. Ez mind hiányzott Maxból és fúúúj... összehasonlíthatatlan a két ember.
- Szeretlek. - mondtam alig hallható hangon, mikor elváltunk egymástól.
- Mindennél jobban. - nézett szemeimbe, én meg végre egy őszinte mosolyt mutattam.
Még megölelgettem Tesst és Harryt is, hiszen a segítségemre siettek, majd elköszöntem tőlük és bementem a szobámba. Zayn is nem sokkal utánam jött. Bebújtam a takaróm alá nyakig magamra húztam. A következő pillantban besüppedt mellettem az ágy, mire kinyitottam a szemem és Zayn hatalmas nagy barna ékszereibe néztem. Fél kezével átkarolt, majd mellkasára húzott, én meg felszisszentem erre a mozdulatra. Pont ott fogta meg oldalam, ahol Max megharapott. Zayn rögtön elengedett és aggódó pillantást vetett rám.
- Semmiség. - próbáltam nem kimutatni vagy éppen rávezetni arra, hogy hol is fáj. Nem akartam, hogy még idegesebb legyen.
- Sophie. - mondta ki a nevem afféle "nekem ne hazudj" hangsúllyal. Fölém magasodott, majd a takarót derekamig visszahajtotta és feltűrte pólóm alját. Kezemmel egyből takarni akartam a sebes bőr felületet, de ő megfogta a kezem és arrébb tolta. Ránézett a gyönyörű lila foltomra, majd lehunyta szemeit. Így próbált megnyugodni, mert szerintem képes lett volna hülyeséget csinálni. Mikor újra rámnézett, szemében fájdalom látszott, majd apró, gyengéd puszikkal halmozta el a fájó pontot. Pólóm visszatűrte, majd miután a takarót újra magunkra húzta, óvatos mozdulatokkal alakította ki ugyanazt a helyzetet, mint előtte. Elmosolyodtam, majd felnéztem szemeibe.
- Köszönöm. - nyomtam egy puszit szájára, majd fejem visszatettem mellkasára és már csak arra emlékszem, hogy simogatta a hátam, mert nem sokkal utána elaludtam.

ui: Hihetetlenül sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel... nem így terveztem. De a lényeg a lényeg, hogy itt van, meghoztam és remélem tetszett.! :)

Story Of My Life ♥

Végigsírtam az egész klippet.... Annyira jó, egyszerűen imádom.! ♥ 

Döntsünk rekordot Directionerek!!!!!!!! 

Hajráá!!!!!!! :D ♥

http://www.youtube.com/watch?v=W-TE_Ys4iwM&feature=c4-overview&list=UUbW18JZRgko_mOGm5er8Yzg