22. fejezet. :)

Itt is lennék! :D Szintén késtem, de nem voltam otthon, így esélyem sem volt arra, hogy megírjam... de mostantól talán vissza tudok állni a rendszerességre és remélem azért elolvassátok! :))


egy lány:) : Hát néha kell egy-két depis rész is... hisz olyan nincs, hogy mindig boldogság van. :) Köszönöm és amennyire tőlem telt, siettem!!! :) ♥ A másik blogon meg majd válaszolok. :D
Névtelen: Ha minden igaz, akkor te Anita vagy.. :D Javíts ki ha tévedek. :) Köszönöm szépen, de még mindig nem... :P ♥
Ildikó: Köszönöm, köszönöm és köszönöm! :) De azért nem volt annyira jó.. :) ♥

Taken (foglalt)

- Reggelt'. - mormoltam fáradtan. Egész éjjel csak forgolódtam vagy ha sikerült is elaludnom, újrajátszódott a fejemben minden pillanat a tegnap délután történtekből. Már a gondolatától is kirázott a hideg. Mit tett volna velem az a szemét, ha Zayn nem érkezik meg időben... belegondolni is rossz.
- Hogy vagy? - kérdezte, én meg csak megvontam a vállam.
- Sehogy. - válaszoltam, de tisztán kivehető volt hangomból, hogy nagyon nem vagyok jól. Zayn csak morgott valamit, majd nyomott egy puszit a fejemre. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és a gardrób felé vettem az irányt. Bent kerestem valami kényelmes ruhát itthonra, majd magamra kaptam. Az oldalam még mindig ugyanolyan "csodálatos" volt, mint tegnap, pedig reméltem, hogy minden csak egy rossz álom volt. A szám széle sebes volt, de hál' isten arcom visszanyerte régi kinézetét. Zaynnel váltottuk egymást. Én kimentem a gardróbból, ő meg beviharzott. Hova ez a nagy sietség!? Majd elmondja...
Lementem a konyhába, hogy keressek valami reggeli félét. Lent volt már Tessa és Harry is. Ahogy leértem, egyből letámadott barátnőm és agyon ölelgetett. Elmosolyodtam ezen, majd őt Harry váltotta fel.
- Srácok, köszönöm, hogy tegnap segítettetek. - néztem hálásan rájuk, ők meg egy legyintéssel letudtak. Fintorogtam egyet, majd csináltam magamnak egy tál müzlit, de igencsak nehezemre esett legyűrni. De mivel muszáj volt ennem, így magamba erőszakoltam. Ezután Zayn futott le az emeletről és elkapta Tessát, arrébb húzta, majd sugdolózni kezdtek. Felvontam a szemöldököm, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Pár perc múlva Tess felviharzott az emeletre, Zayn pedig telefonálgatni kezdett. Na ezt már egy kicsit furcsának találtam és kérdőn néztem Harryre, aki szintén nem értett semmit. Megvontuk a vállunkat, majd beszélgetni kezdtünk. Igazából konkrét dologról nem, de jó volt.... elterelte a gondolataimat.
- Én imádom a macskákat! - jelentette ki kisfiús mosollyal az arcán, mire felnevettem.
- Én is, de szerintem én minden állatot. - gondolkodtam el, majd bólintottam, hogy belegondolva is igaz, amit mondtam. - Mindig akartam egy selyem majmot. - ahogy kijelentettem, Harryből kitört a nevetés.
- Selyem majmot? Ez komoly? - kezdett el most már inkább visítani, mint nevetni. - Más lány kiscicát kér, hörcsögöt, esetleg madarat, halat és így tovább, erre te majmot. - törölgette könnyeit, én meg csak megvontam a vállam.
- De az olyan cuki! - védtem meg a majmok becsületét, ő meg vigyorogva legyintett egyet. Ezek után még egy csomó értelmetlen témán átrágtuk magunkat, majd befutott Zayn és megállt előttem. Ránéztem és igaz, hogy nem mosolygott, de szemei elárulták.
- Menj fel, öltözz valami utcai ruhába és köszönj el Tessáéktól. - adta ki az utasításokat, én meg felvontam a szemöldököm. - Elviszlek valahova és pár napig biztos távol leszünk. - jelentette ki, nekem pedig kattogni kezdett az agyam.
- De Zayn, nekem kedden meg kell jelennem a nyelviskolában. - azt hittem, hogy ha ezt kimondom el is felejti, mit akart, de tévedtem.
- Már megoldottam. Lerendeztem velük, hogy nekiállhass a tanfolyamnak és ne kelljen kedden bemenned, a papírokat pedig kiküldik neked. - hadarta el, én meg elmosolyodtam.
- Hát akkor... - folytattam volna, de Harry a szavamba vágott.
- Menj már öltözni te csoda csibe. - azzal elindultam az emeletre. A szobámba lépve Tesst pillantottam meg az én bőröndömmel valamint Zaynéval és mind a kettő útra készen össze volt pakolva. Aha... akkor ezt beszélték Zaynnel. Be sem kellett mennem a gardróbba ruháért, mert Tess a kezembe nyomta és elparancsolt a fürdőbe. Benn magamra kaptam a kiválasztott ruhadarabokat és kezdtem valamit a hajammal is. Mikor visszamentem a szobámba, Tessa leültetett a tükrösöm elé és kisminkelt. Olyan gyors volt, hogy nem tudtam követni mozdulatait, de a végeredmény még tetszett is.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd megölelgettem. - Fogalmam sincs mikor, de majd jövök. - fogtam meg a bőröndömet és Zaynét is, majd elindultam lefelé. Lenn elköszöntem Harrytől is, majd miután bepakoltunk a kocsiba, elindultunk. Fogalmam sem volt hova megyünk, de mikor a reptéren megálltunk, néztem egy nagyot.
- Zayn mi ez az egész? - kérdeztem tőle, mikor a magán repülőjéhez értünk. Lecövekeltem. Eldöntöttem, hogy addig nem vagyok hajlandó felszállni rá, amíg nem mondja meg hova is megyünk pontosan. Mondjuk tény, hogy nem akartam hisztisnek tűnni, de a valós ok az volt, hogy eddig még nem repültem.
- Kérlek gyere. - nézett rám könyörgőn, én meg sóhajtottam egyet és felszálltam a gépre. A cuccainkat Zayn felpakolta, majd helyet foglalt mellettem. Nem is érdekelt, hogy repülni fogok, semmi nem érdekelt. Egyszerűen csak felejteni akartam. Semmi nem tudott lekötni. A tegnapi nap elég rendesen belém égett és mindent megteszek annak érdekében, hogy ezt kiverjem a fejemből, bár szerintem sosem fog menni.
- Rendben vagy már? - kérdezte, miközben átkarolt és magához húzott. Fejem mellkasának döntöttem és úgy néztem ki az ablakon.
- Dehogy vagyok... nem aludtam semmit az éjjel vagy ha igen, akkor is újra álmodtam az egészet. Nem tudom elfelejteni és én ebbe beleőrülök. - csak úgy dőlt belőlem a szó. Éreztem, hogy Zayn ideges emiatt, bár nem értettem, hogy most miért is!? Már felesleges, hiszen itt vagyok és nem történt semmi, csak az emlék marad velem örökre.
- Egy hétig távol leszünk mindentől és mindenkitől. Csak remélni tudom, hogy ez majd segít valahogy. - nyomott egy puszit fejemre, én meg elmosolyodtam. Soha senki nem tett értem ilyet. Azért utazni, hogy nekem jobb legyen.... hihetetlen! Most érzem azt két év után, hogy van aki pótolja a bennem lévő űrt. Szeretem őt és belehalnék ha elveszíteném.
- Zayn. - felültem és szemeibe néztem. Kíváncsi tekintettel méregetett, én meg elmosolyodtam. - Köszönöm. - ahogy kijelentettem, felém hajolt és megcsókolt.
- Ez volt a legkevesebb. - mosolygott rám, én meg megráztam a fejem. Ő meg az ötletei. Ezek után csak ültem és bámultam kifelé. Nem tudtam hova tartunk, de nem bántam. Igaza van Zaynnek. Távol mindentől, mindenkitől segít majd felejteni vagy legalábbis enyhíteni ezen az egészen.
Időközben arra lettem figyelmes, hogy szemhéjam egyre nehezebb lett, majd pár perc múlva már a sötétségben voltam. Csak feketeség és hangok. Semmit nem láttam, viszont mindent tisztán hallottam.
"- Sophie. - suttogta valaki a nevem. Körbefordultam, de mindent sötétség borított. Megijedtem. - Az enyém leszel. - hangja nagyon ismerős volt, de nem ismertem fel. - Sophie. - susogta tovább és hangját egyre közelebbről hallottam. Egy idő után mintha valaki átölelte volna derekam. A levegő megfagyott körülöttünk. Nem mertem lélegezni és mikor megéreztem az "idegen" leheletét, testem megfeszült és nem tudtam megmozdulni. Bárhogy próbálkoztam, egyszerűen lehetetlen volt a mozgás. Teljesen biztos voltam abban, hogy Max áll mögöttem. Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem hátamban, de nem tudtam ellene tenni, mintha kikötöztek volna. Se a karjaim, se a lábaim, se a testem nem engedelmeskedtek nekem. Sikítani próbáltam a fájdalomtól, de Max befogta a számat. Most már láttam alakját és arcát is. Arca sokatmondó volt, de lényegében láttam rajta a bosszú vágyat. Fogalmam sem volt arról, hogyan tud ekkora fájdalmat okozni nekem, ha most már előttem áll. A hátamban hasogató érzés nem akart enyhülni, sőt inkább erősödött. Próbáltam odanyúlni, de nem ment. Csak akkor láttam, hogy tényleg ki voltam kötözve. A falból kivezetett kötelek tartották kezeim és lábaim is. Fejem hosszú próbálkozások után sikerült épp annyira elforgatnom, hogy lássam mi van mögöttem. Nem akartam hinni a szemeimnek. Egy tüzes vasat nyomott bőrömnek, ami belém égette a következő feliratot: "Taken" (foglalt). Akkor abban a pillanatban bennem pattant valami és elsikítottam magam. 
- Hagyj békén! - sikítottam, amilyen hangosan csak tudtam." A következő pillanatban már Zayn aggódó tekintetével találkoztam. Azonnal a hátamhoz kaptam és megnyugodtam, hogy csak egy álom volt az egész. Közelebb bújtam megmentőmhöz, mire ő körém fonta karjait és nyugtatóan simogatta hátam.
- Csak egy rossz álom volt. - suttogta fülembe, nálam pedig akkor törött el a mécses. - Csss, nyugi. Sophie. - tolt el egy picit magától, hogy szemébe nézhessek. Féltem... rettenetesen féltem. Mi van akkor, ha bekövetkezik!? Szemei tele voltak kétségbeeséssel és aggodalommal. Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi baj, megvagyok, de ő nem hitt nekem. - Mond el, kérlek! - hangja nyugtatóan hatott rám, én meg letöröltem egy-két kósza könnycseppet arcomról, majd vettem egy mély levegőt.
- Az álmomban... -kezdtem, de nem tudtam, hogy fejezzem ki magam. - Az álmomban egy sötét szobában voltam és csak a hangokat hallottam. - emlékeztem vissza, ő pedig türelmesen várta a folytatást. - Aztán hallottam, hogy valaki a nevemet suttogja, majd nem sokkal később kijelentette, hogy az övé leszek. - ahogy kimondtam, Zayn arca megfeszült, de nem csinált semmit, még mindig csak várt. - Ahogy megéreztem leheletét testemen és azt, hogy átkarolt, testem megfeszült és nem bírtam mozogni. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, csak azt tudtam, hogy Max van szobában. Pár perc múlva iszonyatos fájdalmat éreztem a hátamban, de nem tudtam mozogni, így megnézni sem tudtam, hogy mi az. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ki vagyok kötözve. A falból lógtak ki kötelek, azok tartottak és nagyon nehezen de hátrafordítottam annyira a fejem, hogy lássam, miért fáj ennyire a hátam. És.... - elcsuklott a hangom. Még mindig nem fogtam fel, hogy mit is álmodtam. - Egy tüzes vassal a hátamba égette, hogy foglalt, aztán sikítottam, hogy hagyjon békén és felébredtem. - ahogy a végére értem, Zayn ökölbe szorította kezét. Láttam, hogy ujjpercei elfehérednek, mire megfogtam kezeit és gyengéden néztem szemeibe. Azonnal leengedte öklét és összekulcsolta ujjainkat.
- Soha nem hagynám, hogy bárki ezt tegye veled. - minden szavát kihangsúlyozta és tudtam, hogy igazat mond. - Szeretlek! - mélyen a szemembe nézett, én pedig halványan elmosolyodtam. Mindig tudja mit kell mondani.
- Tudom. - játszottam vele újra, majd megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba, majd ahogy hajába túrtam, hátradöntött székkel együtt. Meglepődtem, de aztán éreztem, hogy tart és lehelyez a székbe, így csak elmosolyodtam rajta.
- Szóval tudod... - célzott az előbbi egy szavas válaszomra. Gondolom mást várt, de ki nem!? Én viszont szeretek az emberek idegeivel játszani. Kacéran mosolyogtam rá, ő meg felvonta szemöldökét és megejtette rosszfiús mosolyát, amitől teljesen elolvadtam.
- De azért lekászálódhatnál rólam. - próbáltam még egy kicsit felpiszkálni, de ő nem az a fajta srác, aki szót fogad egy lánynak.
- Majd ha megkaptam, ami jár nekem. - kacsintott, én meg megforgattam a szemeimet és úgy tettem, mintha nem tudnám miről lenne szó. - Szerencséd, hogy megérkeztünk. - nyomott egy puszit az orromra, majd felkelt és a csomagjainkért ment. Addig én összeszedtem magam és a már nyitott ajtóhoz léptem. Ahogy leértem a lépcsőn, tátva maradt a szám.
- Zayn Jawaad Malik! Te nem vagy normális. - szóltam picit hangosabban, mire ő is kivánszorgott a repülőből. Dorgálón néztem rá, ő meg csak megvonta a vállát. Ingatni kezdtem a fejem és mikor közelebb lépett hozzám, meg akartam fojtani. - Hogy lehettél ilyen hülye? Dubai? Normális vagy? - vontam kérdőre, ő meg jót szórakozott rajtam.
- Egy sima köszönöm is megteszi. - vette pimaszra, én meg elnevettem magam, majd megcsókoltam. - Azért ez jobb volt. - kacsintott, én meg rosszallóan megingattam a fejem. Miután leszidtam és tudomásul vettem, hogy itt vagyunk, összeszedtük a csomagokat és fogtunk egy taxit. Zayn mondta a címet és már úton is voltunk. Hihetetlenül gyönyörű hely. Minden álmom volt, hogy egyszer ide eljussak és lám... itt vagyok! És azzal, akit a világon mindennél jobban szeretek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, így nyomtam egy puszit Zayn arcára. Meglepődött és kérdőn nézett rám.
- Hát ha te ezen így meglepődsz, akkor többet nem is kapsz puszit. - vigyorogtam, ő meg felvonta a szemöldökét.
- Igazad van... puszi nem is kell. - jelentette ki, én meg afféle "igen?" fejjel néztem rá, mire bólintott. - Nekem ez kell. - azzal megcsókolt. Elmosolyodtam, majd mielőtt jobban lefoglalhattuk volna egymást, a sofőr szólt, hogy megérkeztünk. Pénzt nem kért, csak egy aláírást Zayntől majd már el is hajtott. Elismerően bólintottam, ő meg csak megvonta a vállát, majd gyorsan beléptünk a szállodába. A portás rögtön adott egy kulcsot, majd a hátsó ajtóhoz vezetett minket. Furcsán néztem Zaynre, ő meg bekötötte a szemem. Hirtelen megijedtem, de bíztam Zaynben.
- Na... ne szórakozz velem Malik! - szidtam meg, mikor fél percenként eljátszotta, hogy "itt vagyunk, ja mégse" - Viccesnek érzed magad? - fordultam felé, legalább is reméltem, hogy felé.
- Itt vagyok te méreg zsák. - vigyorgott mögöttem, mire megfordultam. - Aha, hát most már itt.-  újra mögöttem volt. Elnevettem magam. Had szórakozzon, én meg addig is megszabadulhatok a szem kendőtől. Persze, meg ahogy én azt elképzeltem.... Zayn odafigyelt rám és nem engedte levenni. Morogtam egyet, ő meg adott egy arcra puszit, majd megfogta a kezem és tovább vezetgetett. Nem sétáltunk sokat ezek után és megálltunk.
- Levehetem végre? - kérdeztem türelmetlenül, ő meg válasz helyett, csak kikötötte a csomót a kendőről, én meg egy határozott mozdulattal lehúztam a fejemről. Akkor azt hittem elájulok! - Na neeeeeeeeem. - nyújtottam el az e betűt. - Menjünk haza! - fordultam felé, ő meg egy féloldalas mosollyal az arcán ingatta a fejét.
- Sophie. - húzott közelebb magához, ügyelve az oldalamra, ami belül melegséggel töltött el. - Nem azért utaztam el eddig, hogy 5 perc után hazamenjek. Azért jöttem, mert segíteni akarok neked. És ehhez ez kell. Kicsit ki kell szakadnod a megszokott környezetből és magad mögött hagyni a rossz emléket. Hidd el nekem, hogyha hallgatsz rám, jobb lesz! - mélyen a szemembe nézett és minden egyes szót kihangsúlyozott. Hirtelen nem tudtam mit mondani neki, de nem is kellett, hiszen folytatta. - Itt a lehetőség. Egy hét Dubaiban csak te és én vagy visszamegyünk és minden folytatódik ott és úgy, ahogy ott hagytuk. Lehet, hogy nem sikerül Maxot rács mögé juttatni és első dolga az lesz, hogy megkeressen, de én ezt nem akarom. Meg akarlak óvni tőle és egyelőre ezt csak itt tudom megtenni. Mire hazamegyünk, arra lecsillapodnak a kedélyek mindenkinél és minden más lesz. - elgondolkodtam szavain és igazat adtam neki. Ezek a lehetőségek mind-mind fennállnak és a legelső tetszett a legjobban.

- Zayn. - sóhajtottam egyet, ő meg kíváncsian fürkészte arcom. - Maradjunk itt. - ahogy kimondtam, elmosolyodott és ajkaimra tapadt. A csomagjaink a földön landoltak, valahogy azok most nem izgattak minket. - Köszönöm. - suttogtam, mire magához ölelt és fejem vállába fúrtam. A következő percben, mintha energia italt ittam volna, felkaptam a táskáimat és elindultam előre.
- Hé, nyugi! - vigyorgott mögöttem barátom, mikor már harmadszorra próbálkoztam az ajtóval, de csak nem akart kinyílni. - Nálam van a kulcs, nem zavar? - dobta felém, én meg miután elkaptam, belevarázsoltam a zárba és tádáááám.... már benn is voltunk. Az állam is leesett. Gyönyörű volt! Ezek szerint igaz, hogy Dubaiban belül is elképesztően néz ki minden, nem csak kívül.
- Egyszer én még megöllek ezért! - fordultam felé. Csak mosolygott és becipelte táskáinkat. Amíg ő lepakolta, felfedező útra indultam. Úgy gondoltam, hogy a házat majd este úgy is látom, így inkább a partra mentem. Hihetetlen, hogy ennyire egyformán néznek ki a nyaralók...
Levettem a cipőm és úgy sétáltam tovább. A homok szinte égette talpam, a kellemes meleg szellő összeborzolta hajam és csak szimplán nyugodt volt a környezet. Csodálkoztam is, hogy nincs zaj, kiabálás, sikítozás, pedig ez egy strand. De mikor jobban körülnéztem, láttam, hogy ez csak a szálloda lakó részére van fenntartva. A mólóra sétáltam és megálltam a végén. Már most annyira más volt minden.
- Tetszik? - karolta át Zayn a derekam és fejét megtámasztotta vállamon.
- Tökéletes. - fordítottam oldalra a fejem és nyomtam egy puszit arcára. - De... - álltam oldalra, ő pedig szembe velem. - Így élvezetesebb. - kicsit meglöktem, mire a vízben landolt. Nevetve futottam, mert tudtam, ha most utolér, baj lesz. Visszapillantva, láttam, hogy siet ki a vízből, de hál isten volt előnyöm. Szememmel keresni kezdtem valami menedékhelyet, mikor valaki megszólított.
- Sophie? - kérdezte az ismeretlen, mire megfordultam. Nem hittem a szemeimnek. Tom? Mit keres ő itt? Nem is láttam a buli óta...
- Tom! - ugrottam a nyakába, ő meg hirtelen alig tudott reagálni. Majd mikor észbe kapott, szorosan körém fonta karjait, ezzel megnyomva az oldalamon lévő sebet. Nagyon nehezen tartottam magamban a kikívánkozó sikítást, de nem akartam, hogy tudjon a tegnapi dologról. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle, miután elengedtem.
- Nyaralni jöttünk. Te? - érdeklődött, mire megvontam a vállam.
- Úgyszintén. - mosolyogtam rá, ő meg összehúzott szemekkel méregetett. Valamin igencsak gondolkodhatott. Csak akkor vág ilyen fejet. Kíváncsian néztem rá, közben láttam, hogy Zayn felénk igyekszik.
- Kivel vagy itt? - bökte ki végre, mire mögé mutattam. Megfordult és egy kis csalódottságot láttam szemeiben, amit nem tudtam hova tenni. - Már értem. - próbált mosolyogni, de én rájövök arra, ha valaki mást mutat, mint amit kéne.
- Tom. - nyújtott kezet Zayn, amit haverom el is fogadott. Zayn jelentőség teljes pillantást küldött felé, mire megforgattam a szemeimet. Rám emelték tekintetüket, én meg afféle "most mi van?" nézéssel válaszoltam. Zayn szemeiben tükröződött, hogy bosszút fog állni az előbbiért, Tom pedig furcsa volt.
- Na, de én megyek. - köszönt el tőlem egy öleléssel, majd intett egyet és már el is tűnt.
- Nem tetszik nekem a gyerek. - szuggerálta továbbra is Tomot, mire adtam neki egy fejbeket.
- Zayn! több mint 5 éve ismerem. Tudom, milyen. - próbáltam megértetni vele, hogy ő semmi rosszat nem akar és haverom, legjobb barátom. Csak sikerül egyszer elfogadnia...
- Hogy is volt? - fordult felém, mire újra futásnak eredtem, de most már nem volt meg az-az előnyöm, mint az előbb. Ajj... Sokkal gyorsabb, mint én és ezt ki is használja. Direkt a parttal ellentétes irányban futottam, hátha úgy megúszom, hogy vizes legyek. - Megvagy. - kapott fel a karjába, mire szemeibe néztem. Csillogtak és szeretetet sugároztak, amitől nekem lepkéim felébredtek. - Ha én vizes vagyok, te is az leszel. - kacsintott és megindult velem a tenger felé. Kapálóztam és ficánkoltam, hogy engedjen el, de nem. Miért is!? Pár pillanat múlva, minden figyelmeztetés nélkül landoltam a vízben...

ui: Sajnálom, sajnálom, sajnálom a késést és azt, hogy ilyen szar lett a rész!!!!!!:///  Ja.. és a legelső kép az idézettel... jegyezzétek meg! ;)