16. fejezet. :)

Meg is hoztam a következő részt! :D Remélem azért nem okoztam csalódást azzal, hogy az előző unalmas volt... ez talán jobb lett, de majd ti eldöntitek. Ismertek és tudjátok, hogy nekem sosem tetszik, amit írok, szóval a ti véleményetekre adok leginkább. Ebbe a részbe rengeteg képet raktam, remélem nem lett túl csicsás.... :) Nem is rizsáznék tovább. Jó olvasását. ! :)


egy lány:) : Soha nem lehet tudni, miféle ötletek pattannak ki a fejemből.. ;) Köszönöm a kedves szavakat és igyekeztem ezzel, ahogy csak tudtam.! ♥ :)

- Sophie! - ébredtem meg arra, hogy valaki ordítja a nevem. Kinyitottam a szemem és a telefonomhoz nyúltam. Mikor megláttam hány óra, visszafejeltem a párnámba. Hajnali fél hat. Ki az-az elmebeteg, aki ilyenkor ébren van. Hát erre a kérdésemre is hamar megkaptam a választ. - Kelj fel, megyünk! - pörgött túl az ajtómban RYAN!?!? Mit keres ő itt?
- Normális vagy ember? Én fel nem kelek, amíg 11-et nem üt az óra. Hagyjál, had aludjak! - durcásan és mérgesen rántottam vissza magamra a takarót és újra aludni akartam, de természetesen nem hagyta.
- Gyere már te hisztis popsztár. Itt a pasid is, apukád is, mennünk kell! - jött az ágyam mellé és megrázta a karom. Engem ha valaki így ébreszt, az meneküljön. Mindig is utáltam ha kiabálva ébresztettek vagy rázogatni kezdtek.
- Ryan fogd már be! - kiabáltam rá, mire szemei nagyra nyíltak. Nem szólt vissza, mert tudta, hogy reggel van és én kómás vagyok. Meg gondolom rájött, hogy nem volt tanácsos ezt tennie. - Bocs. - nyögtem ki, majd hanyatt feküdtem. - Hova kéne mennem, ahova nem megyek? - tettem fel neki a kérdést, mire elnevette magát.
- Úgy is tudom, hogy jönni fogsz. - hangjából kivettem, hogy ő teljesen biztos ebben. Felvontam a szemöldököm és felé fordítottam a fejem. Afféle "hagyjálmár" fejjel meredtem rá, ő meg még jobban nevetett. - Tetszeni fog, de gyere vagy szódásüveggel foglak kikergetni az ágyból. - fenyített be, mire úgy csináltam, mint aki felkel. Odaléptem a szekrényem elé, Ryan vette az adást és kiment a szobából. Ahogy elhagyta a helységet, visszazuhantam a meleg és puha ágyamba. Már épp visszaaludtam volna, mikor hallottam nyílni a szobám ajtaját. Már előre felkészültem a hideg vízre, de nem az történt, amit vártam. Becsukták az ajtóm és a "hívatlan vendégem" az ágyamhoz sétált. Leült és simogatni kezdte a hátam. Ahogy helyet foglalt és megéreztem az illatát, sőt az érintését, én már tudtam, hogy ki az. Mennyivel másabb, ha így ébresztik az embert.
- Sophie. - duruzsolta a fülembe, mire kirázott a hideg. - Gyere. Ígérem tetszeni fog. És ha én feltudtam kelni, neked is menni fog. - nyomott egy puszit az arcomra, mire megfogtam és berántottam magam mellé. Hirtelen jött neki gondolom, mert másik kezével megkapaszkodott ott, ahol ült, így kialakult az a helyzet, hogy ő fél kezével átkarolt a másikon meg rajta feküdt. - Idióta vagy! - mosolygott rám, majd közelebb húzott magához. - De az én idiótám. - nyomott egy puszit a számra, mire széles mosoly terült el arcomon.
- Nem akarok menni. Fáradt vagyok! - csuktam le a szemeimet és fejem nyakába fúrtam.
- Ott is tudsz aludni. - jelentette ki, mire összeráncoltam a szemöldököm, ő pedig felnevetett. - És ezt még egyszer ne, csikiz. - vigyorgott, mire elmosolyodtam és nyomtam egy puszit arcára. - Na pattanj. - keltünk ki az ágyból. Nagy nehezen rávettem magam, hogy normális ruhába öltözzek és kezdjek valamit a fejemmel. Csak átfésültem a hajam, mert most az jobban ment a ruhámhoz, ami egy csőfarmer volt, saru és egy szürke felső.
- Na induljunk. - jelentettem ki, mikor leértem a nappaliba. Ha már egyszer felkeltettek, akkor menjünk. Nem fogok még várni is. - Ha most várnom kell, akkor visszafekszem aludni. - tettem csípőre a kezeimet, mire a többiek felnevettek. Két perc múlva már a kocsiban ültem Zaynnel. Úgy döntöttünk, hogy kettő autóval megyünk, mert Ryan onnan már nem jön vissza velünk... Ryan és apa mentek előttünk, én meg majdnem bealudtam.
- Amint megnéztük a meglepetésed, megyünk és veszünk neked kávét. - vigyorgott mellettem Zayn, nekem meg csak annyira volt erőm, hogy bólintsak. Utána már csak annyira emlékszem, hogy Zayn végigsimított a kezemen egy "megérkeztünk" kíséretében. Ezek szerint mégis csak sikerült elaludnom....
- Te mégis mit akarsz azzal? - néztem kérdőn rá, mikor egy fekete kendőt tartott kezében.
- Csak be akarom kötni a szemed. - mondta hanyagul, én viszont rémült fejet vághattam. Nekem nagyon gyanús itt valami. - Bízz bennem. - suttogta szinte a számba, majd egy lágy csókot nyomott rá. Még így is volt bennem egy kis félsz. Fogalmam sincs miért, de ez ijesztő volt. - Kérlek... - a hátam mögé lépett és a szememre kötötte a kendőt. Egyszerűen csak féltem. Azt nem tudnám megmagyarázni miért, de féltem. Egyből Zayn kezéért nyúltam, aki szorosan összekulcsolta övét az enyémmel, másik kezét pedig derekamra vezette, majd elindultunk. Fogalmam sem volt róla hol járhatunk, csak mentünk. Nem sétáltunk sokat, talán kettő percet, mikor még egy kéz megfogott. Összerezzentem és ösztönösen közelebb bújtam Zaynhez.
- Nyugi, csak én vagyok. - szólalt meg Ryan, mire kifújtam a pár másodperce benn tartott levegőt. - Reméljük tetszeni fog, ugyanis mától itt fogsz lakni. - ahogy managerem kimondta, Zayn levette a fejemről a kendőt, én meg tátott szájjal meredtem az előttem álló hatalmas nagy építményre.
- Mi? Miről maradtam le? Miért?-  tettem fel a megválaszolatlan kérdéseimet és nem csak Ryanhez, hanem mindenkihez intéztem őket. Mi az, hogy itt fogok lakni? Miért kell átköltöznöm ide? És apa miért nem?
- Menjünk beljebb, körbevezetlek és közben elmondok mindent. - ajánlotta fel Ryan, mire vonakodva, de belementem. Már kívülről akkora a ház, hogy legszívesebben fejbe vágtam volna azt, aki ezt a hülyeséget kitalálta. Nagyon nagy és nagyon drága lehetett. Ezeknek elment az eszük.
Rögtön ahogy beléptünk a kovácsoltvas kapun, ami körbe volt rakva tujákkal, így senki nem láthatott be, megpillantottam egy kis tavat, majd egy kis utat a házhoz.
- Nem vagytok normálisak! Nekem ez a ház nem kell... - torpantam meg, mire Ryan megfogta a kezem és elkezdett beljebb húzni.
- Már nem lehet visszaadni. A tiéd. - vigyorgott gonoszul, mire fejbe kólintottam. Szerintem megérdemelte. Hogy juthatott ilyen az eszébe? - Na mindegy is. A lényeg az, hogy a cég úgy gondolta olyan helyen kell laknod, ami a központban van. Innen szinte minden alig tíz percre van, beleértve a régi házadat is. Ebbe a házba beépített gardróbszekrényed is lesz, mert a stylistok szeretnék ha magadtól öltözködnél átlagos napokon és nem kéne kijárniuk hozzád. Ja és már fel van töltve ruhákkal, cipőkkel és minden lányos dologgal. - kezdett el belemenni a részletekbe, én meg csak fogtam a fejem. - Viszont apukád mondta, hogy ő nem költözik ide. - jelentette ki, mire apu felé kaptam a fejem. Kérdő pillantásomat látta, így száját szólásra nyitotta.

- Kicsim, nem szeretném ott hagyni a másik házat, de te nyugodtan költözz ide. Nem szeretném ha most miattam nemet mondanál és különben is, most mondták, hogy már a tied. Szóval... - magyarázott, de én csak mérgesen néztem rá. Akkor most!?
- De én nem fogok itt lakni egyedül... - makacsoltam meg magam a bejárati ajtó előtt.
- Majd benn megváltozik a véleményed! - mosolygott Ryan és apával együtt betoloncoltak a házba. Ahogy beléptem, vissza akartam fordulni. Szó sincs arról, hogy nem tetszett, amit láttam, mert nagyon is. Teljesen az én stílusom. Már kívülről is az volt, de hogy belülről is!? Viszont nem érdemlem meg és fogalmam sincs, hogy pontosan miért is kapom, mert valljuk be, elég gyenge kifogás volt, amit Ryan mondott.
- Nem, én nem vagyok hajlandó tovább menni. Felesleges volt megvenni a házat! Ryan, hogy lehetett ennyi eszed? Biztos, hogy nem fogok olyan házban lakni, amibe még csak bele sem fizettem, sőt ki sem érdemeltem.... Felejtsd el! - fontam össze kezeimet a mellkasomon, mire csak megingatta a fejét és mint aki meg sem hallott, folytatta tovább.
- Ez itt a konyha. - léptünk be és mikor megláttam, a fejemet fogtam. - Majd jó háziasszony leszel és itt fogsz sertepertélni. - kacsintott rám, mire felvontam a szemöldököm.
- Mi az, hogy csak leszek? Az vagyok! - kértem ki magamnak, mire mind felnevettek. Zayn nyomott egy puszit a homlokomra, apu mosolyogva nézett minket, Ryan pedig hülye fejeket vágott. Néha elgondolkodom rajta, hogy ő tényleg 32 éves-e? De nem bánom, hogy ilyen. Inkább legyen laza, mint egy begyöpösödött rabszolgahajcsár.
- Gyere már! - húzott felfele a lépcsőn Zayn, mikor megkapaszkodtam a korlátban. Én aztán nem megyek fel az emeletre. Normálisak!? Az alsó szinten, csak egy nagy nappali, konyha, étkező és egy kis folyosó volt, ami az udvarra vezet. Igaz, hogy azt még nem láttam, de nem is akarom. Nem kell, nem érdemlem meg! - Sophie! - vigyorgott Zayn, majd intett Ryannek és apunak, akik rögtön jöttek segíteni. Viszont én olyan vagyok, hogy a kezeim közül senki nem tud kivenni semmit, így a korlátról sem tudtak leszedni. - Akkor megcsikizlek. - jelentette be drága barátom, mire magamhoz húztam a karjaimat, de még mindig kapaszkodtam. Zayn végigzongorázott a bordáimon, mire hangos nevetésben törtem ki és kénytelen voltam elengedni a támasztékomat.
- Na végre. - vigyorgott apa, majd hárman együtt felcipeltek az emeletre. Fenn leraktak, majd megláttam egy könyvespolcot tele vörös pöttyös könyvekkel, valamint tini regényekkel. Azt hittem elájulok. Ez a mennyország! Na jó, ezt ennyire nem kéne hangoztatnom, de imádok olvasni. - Erre gyere. - mutatott apu egy fordulóra, mire vonakodva tettem meg a lépéseket felé. Mikor odaértem, tátva maradt a szám. Még egy nappali!?
- Ti nem vagytok normálisak! - ütöttem bele Ryan vállába, mire ő játékosan odakapott és jajgatni kezdett. Elnevettem magam, majd körbejártam a szobát. Nagyon tetszett. Az erkélyre nem mentem ki, mert sietni kellett a ház többi felébe, ugyanis Ryannek időre kellett valahol megjelennie. Így elég tempósan haladtunk.
- Ez lenne az egyik szoba a három közül. - jelentette ki, mikor beléptünk az elsőbe.
- Három!? Minek annyi? - vontam fel a szemöldököm. Volt egy fura érzésem, mintha tervezett volna valamit, vagy csak szimplán azért, hogy ha valaki jön vendégségbe, legyen hol aludnia. - Amúgy hihetetlenül gyönyörű ez a szoba. - néztem körbe, mire Zayn megköszörülte a torkát.
- De nem ez lesz a tiéd. - mosolygott rám, mire megráztam a fejem.

- Egyik se lesz az enyém. Én aztán nem költözöm ide. - részleteztem tovább nekik, miközben haladtunk az én szobám felé. Mondanom sem kell, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor beléptünk. Valami hihetetlenül csodálatos volt. Teljesen az én ízlésemnek megfelelően volt berendezve. Elképesztő... Van egy olyan megérzésem, hogy ebbe apa és Zayn keze könyékig benne van. Ennyire senki nem találhatta el az ízlésem, hacsak nem él régóta velem, vagy ismer annyira, hogy tudja mit szeretek. A szobában az ággyal szemben, volt egy kanapé, két fotel, egy kis asztalka, rajta gyertyákkal és az asztallal szemben volt egy hatalmas nagy ajtó. Odamentem és kinyitottam. Nem hittem a szememnek. Akkor Ryan mégis igazat mondott. Saját gardrób, ráadásul telepakolva jobbnál jobb ruhákkal, amiket szintén nem én vettem... Ajj... lelkiismeret furdalásom lesz.
- Légyszi, ne kelljen tovább mennünk. Rosszul érzem magam, hogy semmit nem tettem ezért a házért. Nem akarom ezt... Felesleges. Kérlek ne! - kezdtem el hisztizni, ami igen szokatlan volt tőlem, hiszen sosem szoktam. Mindig megoldottam a problémáimat, most viszont nem hallgathatok erről.
- Sophie. - jött oda Zayn és félrehúzott a többiektől. Kimentünk a "szobám" elé a folyosóra. - Ne csináld ezt légyszíves. Tudom, hogy nem örülsz neki, de ne hisztizz. - nézett mélyen a szemembe, mire felvontam a szemöldököm.
- Miért, te mit csinálnál, ha csak úgy a managered adna egy házat azzal a szöveggel, hogy közelebb legyél mindenhez... Szerinted? Ezer százalék, hogy van valami más is a háttérben, amit nem mond el. Se ő, se apa, se te... - az utolsó szót direkt kihangsúlyoztam, kíváncsi voltam az arcára, mikor meghallja, de semmi. Semmi érzelmet nem mutatott. - Ráadásul nem akarok itt lakni egyedül. - kezdtem el körbe-körbe sétálgatni, amit csak idegességemben szoktam vagy ha nagyon gondolkodok valamin. Hirtelen beugrott valami, aminek szerintem mindenki örülne. - Költözz ide te is és akkor elfogadom a házat! - kaptam Zayn felé a fejem, ő meg nagy szemekkel nézett rám.
- De ez a te házad, biztos, hogy nem pofátlankodok ide. - jelentette ki magabiztosan, mire elé léptem és a szemébe néztem.
- Az én házam és én azzal szeretnék itt lakni, akit szeretek és sokat jelent nekem. Azt az embert szívesen nézegetem a házamban a nap huszonnégy órájában. - ahogy ezeket a szavakat kimondtam, kezeit derekamra fonta és teljesen testéhez préselt. - Szóval vagy ideköltözöl vagy nem fogadom el a házat. Nélküled nem. - olyan erélyesen közöltem vele a tényeket, amennyire csak tudtam. Szemei csillogtak és benedvesítette ajkait.

- Ideköltözök. - suttogta a számba, majd ráérősen megcsókolt. Belemosolyogtam, majd szemeibe néztem. - Hihetetlen vagy még mindig. Szoknom kell, hogy nem vagy olyan, mint a többi lány. Téged másképp is kell kezelnem. - kezdett el arról beszélni, hogy milyen vagyok. Remek... másik kedvenc témám.
- Na ezt itt és most befejezzük. - húztam ki magam kezei közül és visszamentem Ryanékhez. - Szóval elfogadom a házat, de csak akkor ha Zayn is ideköltözhet. - néztem a két, nálam egy fejjel magasabb férfiakra, akik összenéztek, majd rám és bólintottak.

- Áááááá. - felsikítottam, majd a nyakukba ugrottam. - Köszönöm! - vigyorogtam, majd miután földet értek lábaim, Zaynhez rohantam. Szorosan körém fonta karjait, mire
fejem mellkasába fúrtam.
- De menjünk tovább. - sürgetett minket Ryan, mire szétváltunk és bementünk a gardróbba!? - Szóval, itt tudsz tovább menni a cipőkhöz, táskákhoz és a többi lányos dologhoz. - húzott el egy ajtót, én meg az ájulás határán voltam.
- Beteg állatok! - vigyorodtam el. Azért valljuk be, tetszett. Sosem volt még talán egyszerre ennyi ruhám és cipőm, mint most. Minden nő álma egy ilyen. A stylistok tényleg kitettek magukért. Meg kell köszönnöm nekik.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. - mosolygott managerem, majd már mentünk is ki innen. Ahogy kiléptünk a folyosóra, majdnem eltévedtem, de szerencsémre a férfiaknak jobb volt a tájokozódási képességük.
- Ez a harmadik szoba. Azé lesz, akié lesz. De ha ti összeköltöztük, akkor valószínű, hogy a jövendőbeli gyerek lesz majd a tulajdonosa. - mondta Ryan a hülyeségeit, mire apu felkapta a fejét.
- Sophie, ugye nem!? - nézett rám, mire kikerekedtek a szemeim.
- Apa! Dehogyis. - háborodtam fel, majd mind a négyen nevettünk ezen egy jót. Azért elég jó témánk van. Én, terhes? Ennyi idősen? Ezek tényleg nem normálisak...

- Gyere, még megnézzük a fürdőket meg a különleges szobádat, aztán én el is megyek, te meg hazamehetsz összepakolni és átcuccolni ide. - kaptam az instrukciókat, mire csak bólintottam, meg már mentünk is tovább. Az első fürdő, amit láttam, csodálatos volt. Harmonizált a ház többi részével és ez tetszett. Sokszor a fürdőt elhanyagolják az emberek, mert hogy oda minden design, úgyse nézi senki... hát ezzel nem értek egyet. Szerintem azt is ugyanúgy ki lehet csinosítani, hogy otthonosabb legyen és úgy azért mégis csak kellemesebb fürdeni. A kis fal mögött volt egy zuhanyzó is és egy szauna, csak a formalitás kedvéért.... Borzasztó!
- A másik fürdő. - léptünk be a plussz fürdőszobába, ami szintén meseszép volt. Nekem ez is nagyon tetszett, szóval esténként gondban leszek, hogy hova is menjek fürdeni. De majd megoldom valahogy. Egyszer itt, egyszer ott.
- Hihetetlenek vagytok! - dicsértem agyon a három férfit, akik épp velem voltak és felforgatták az életemet, mert miért is ne!? DE, hogy ennyire eltaláltak mindent, ahhoz tehetség kell.
- A különleges szobádat pedig használd egészséggel és kérlek ne mérgelődj mikor meglátod mi az... - tette össze a két kezét főnököm és az égre emelte tekintetét.
- Hahaha.... - vittem egy kis szarkazmust hangomba, ami biztos, hogy érezhető volt, mert mindenki ingatni kezdte a fejét. Hát igen, nehéz eset vagyok. De ők így szeretnek.
- Tádááááááááám!- nyitotta ki előttem az ajtót apu és közben idegenvezetőnek képzelte magát. Vicces volt, mindaddig, amíg meg nem láttam az extra ajándékot a házban. MOZISZOBAAAAA...!!!!!!
- Azt az istenverte formátokat! - káromkodtam el magam, majd bementem a szobába és jó alaposan körülnéztem. Egyszerűen csodálatos volt. Szerintem elég sok időt fogok itt tölteni.
- Na, mielőtt kitörne a harmadik világháború, lelépek. - vigyorgott az én drága managerem, majd átadta a lakás kulcsait. - Használd egészséggel. - ölelt magához, majd már el is viharzott. Fejcsóválva néztem a kezemben tartott kulcsokra, majd apu felé fordultam.
- Tudom mit akarsz mondani, de nem.... én nem jövök ide és különben is. Hogy nézne már ki, ha a 19 éves lányom és a pasija együtt akar lakni, én meg a nyakukon vagyok? Nem jövök ide. - mosolyogva mondta mindezt, én meg felvontam a szemöldököm. Ekkora hülyeséget életemben nem hallottam.
- Apa! Az igazat kérem. Miért nem költözöl ide!? - tettem csípőre a kezem és vártam a válaszát. Arcára különös kifejezés ült ki, de mégse mondta el mi az igazság. Terelni kezdett.
- Sophie, miért nem megyünk haza és segítek átcuccolni. - indult meg lefelé, én meg egy nagy sóhaj kíséretében mentem utána. Úgy tudtam, hogy van valami, amit eltitkol. Most már csak meg kell várnom, hogy elmondja.
A kocsiban szó szerint kézzel fogható volt a feszültség. Zayn meg sem szólalt vezetés közben, apu a hátsó ülésen SMS-ezett, én meg kifelé bámultam az ablakon. Mindössze a rádió szólt halkan. Alig vártam, hogy megérkezzünk és kiszállhassak. Olyan érzés volt, mintha fojtogatnának és ezt még apával kapcsolatban sosem éreztem. Biztos valami nagy dologról lehet szó...
- Akkor én hozom a bőröndjeidet. - rohant apu a tároló felé, én meg kétségbeesetten néztem Zaynre, hogy segítsen valahogy. Bárhogy! Vette is a jelemet és először jó szorosan magához ölelt.
- Kérlek, csinálj valamit. Vagy mond el, ha tudod miről van szó. Én nem bírok így viselkedni apuval. Nem bírok úgy csinálni, mintha semmi gond nem lenne. Mintha nem titkolna valamit. - bújtam olyan közel hozzá, amennyire csak tudtam.
- Én nem mondhatom el, de annyit tudok, hogy nem fogsz örülni neki. Viszont had mondja el apukád akkor, amikor akarja. - vette két kezet közé arcom, bennem pedig elkezdett forrni valami. Akkor még nem tudtam, mikor fogok robbanni, de itt kezdődött el minden. Tudja és nem mondja el. Inkább hagyja, hogy őrlődjek. Remek...
Kihúztam magam kezei közül és felmentem a szobába. Elővettem a legnagyobb bőröndöm, ami a szobámban volt és elkezdtem belehajtogatni a ruháimat. Rájöttem, hogyha csend van, csak gondolkodni fogok, így a laptopomhoz léptem és miután bekapcsoltam, Bruno Mars Runaway baby-ét, mindjárt más volt a helyzet. Gyorsabban is ment a pakolás, valamint elterelte a gondolataimat.
- Itt van még két táska és ha nem elég, szólj. - tette le apu a földre őket, majd ki akart menni, de megállítottam.
- Apu! Kérlek mond el, miről van szó! Nem igazság, hogy Zayn is tudja, szerintem Ryan is. Mindenki, csak én nem. A lányod vagyok az isten szerelmére. Ennyit megérdemlek vagy tévedek!? - értetlen arccal bámultam rá, mire sóhajtott egyet.
- Csak este akartam elmondani, mert nagyon nem fog tetszeni. De ha annyira akarod. - jelentőségteljes pillantást vetett rám, majd leült az ágyamra. - Sophie. Elköltözök. - jelentette ki, majd arcomat fürkészte és erre az egyszavas mondatára a reakciómat várta. Nem akartam elhinni, amit mondott.
- Hova? - ennyit tudtam kinyögni hirtelen.
- Magyarországra. - közölte, mire kidülledtek a szemeim. Hogy hova? És még is mit csinál ő majd ott?  És én mit csinálok apu nélkül? Miért nem mehetek vele?
- Apa! Ezt te sem gondoltad komolyan! - emeltem meg a hangom. Mérges voltam, frusztrált és rettentően ideges. Éreztem, hogy a sok feszültség és minden egyéb, ami bennem van, kikívánkozik. Viszont apuval mégsem kiabálhatok...
- Sophie, sajnos már nem mondhatom vissza és a másik szörnyű dolog ebben az egészben, hogy téged nem vihetlek. A munka kötelez és valószínű, hogy örökre abban az országban ragadok majd. Úgy tűnik ez lesz a végleges helye a cégnek. - szomorúan közölte mindezt, de valahogy nem érdekelt.
- Mióta tudsz róla? - csuklott el hangom a végére.
- Két hete. Annyi idő alatt kerestünk kint szállást, valamint el kellett intéznünk, hogy a család hogyan lesz, mert van olyan, akinek hat-hét éves fia van. Viszont csak havonta egyszer jöhetünk haza pár napra. - részletezte, engem viszont nagyon nem érdekelt.
- Hát.... oké. - válaszoltam közömbösen, majd nekiálltam pakolni. A lehető legjobban tettem, hogy meg sem szólaltam. Kell egy kis idő, hogy feldolgozzam, végleg kiköltözünk ebből a házból és távol leszek apától. Nem volt elég anya elvesztése, erre apu munkája is közbeszól. Remek...
- Segítek. - állt fel és belekezdett a hajtogatásba.
- Azzal segíthetsz, ha most kimész. - háttal álltam neki és csak egy picit fordítottam oldalra a fejem, így láthatta az arcom, de nem több. Éreztem, hogy mondani szeretne valamit, de nem tette. Fogta magát és kisétált. Vettem egy mély levegőt és folytattam, amit elkezdtem. Ki akartam zárni minden gondolatot a fejemből, így csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy minél hamarabb végezzek. Mikor végeztem a szekrényem kipakolásával, behúztam a nagy bőröndöm cipzárját, majd az íróasztalomhoz léptem.
- Sophie. - jött be Zayn a szobába. - Beszélhetnénk? - állt meg mellettem, én viszont arra sem méltattam, hogy ránézzek. Egyszerűen csak mérges voltam rá. Hogy titkolhatta el előlem!? És mióta tudta?
- Zayn, hagyj békén. Had pakoljak össze. - válaszoltam neki, miközben a laptopomat és a hozzátartozó kütyüket helyeztem bele, a külön erre a célra alkalmazott táskámba.
- Nem! - próbálta alkalmazni hatalmát felettem, de közömbös maradtam. Nem mutattam semmilyen érzelmet, sőt még csak meg sem rezzentem. Fogtam a kis táskámat és belepakoltam minden ékszeremet, parfümöt és egyéb csecsebecsét, amit találtam a szobába. A negyedik táskámat miután felkaptam, elindultam kifelé a szobámból, de Zayn megfogta a karom és visszahúzott. Kirántottam magam kezei közül és végre rápillantottam. - Nem fogom hagyni, hogy így elmenjünk egymás mellett, vagy rosszabbik esetben, így legyen vége az egésznek... - kezdett bele, mire grimaszoltam egyet, majd újra megpróbálkoztam a kijutással, de ugyanúgy jártam.
- Zayn nem érdekel! Eltitkoltad előlem, pedig tudtad, hogy apán kívül nincs senkim. Tudtad, hogyha a manager erről tudomást szerez, egyből megoldás után fog kutakodni és te ezer örömmel segítettél neki, mert így itt maradok. Viszont abba belegondoltál, hogy nekem ez milyen? Van bármi fogalmad róla, hogy milyen úgy felnőni, hogy nincs melletted anyukád és akkor most apukád mérföldekre legyen tőled? Van neked bármi sejtésed arról, hogy milyen nehéz úgy élni, hogy pont az nincs melletted, akihez segítségért fordulnál és egy emberre nem zúdíthatsz rá mindent. Semmit nem tudsz az életemről és akkor ilyen döntéseket hoztok meg helyettem, hogy máshova költözzek és a többi. Fogalmam sincs, hogy mióta tudod, viszont csalódtam benned. - szemeimbe könnyek szöktek és tudtam, hogy ezzel megkezdődött a lavina. Bárki, bármit kérdezni mer tőlem vagy csak egy rossz szava lesz hozzám, robbanok.
- Miért csak a rosszat látod meg mindenben? - tette fel a számomra elég egyértelmű kérdést. Általában pozitív ember vagyok, viszont ilyen helyzetekben nekem olyan oldal nincs. Ebbe jó dolog? Az hogy vele leszek? Oké, persze az a legjobb, de szülők nélkül, úgy hogy nem jöhetek át és nem ölelhetem meg, ha csak szimplán hiányzik!? Nem....
- Hagyjuk a témát... és egy kis időre hagy engem is békén. - suttogtam a végét, majd a táskámmal együtt átvándoroltam a fürdőbe.....

ui: Remélem tetszett a rész... ha nem, akkor ígérem lesz ez még jobb is!! :)
Zsó. xx :) ♥

15. fejezet. :)

Sziasztok! :) Megérkeztem a következő résszel. :) Remélem tetszeni fog nektek, amikor csak tudtam, ezt írtam. De szó szerint. Suliba, itthon, nyaraláson és ahol csak tudtam. :) Nem is akarok többet rizsázni, csak még annyit, hogy köszönöm a 9 feliratkozót, a 2 rendszeres komit és a több mint 3000 oldalmegjelenítést. :) :* Imádlak titeket!!! ♥

egy lány: Még előfordulhat olyan is, hogy nem békülnek ki.. ;) Köszönöm! :* ♥
Ildikó: Nagyon szépen köszönöm, de van ennél jobb blog is.. :) Siettem ahogy csak tudtam, de még mindig nem az igazi a rész.. :) köszönööm! :* ♥

MÁR MEGTÖRTÉNT...

A lányok röpke fél óra alatt kicsinosítottak és letoloncoltak a nappaliba. Apu elismerően bólintott, majd nyomott egy puszit a homlokomra. Büszke tekintete erőt adott az egész délutánhoz, amire most igencsak szükségem volt.
- Elviszlek. - kulcsolta össze a kezünket Zayn, majd elköszöntünk a többiektől és beültünk a kocsiba.
- Én egyre jobban félek ettől az egésztől. - jelentettem ki, mikor leparkoltunk a hatalmas stúdió előtt.
- Felesleges. - próbált nyugtatni, ami nem igazán sikerült neki. - Tudom, hogy nem lesz semmi gond. Bízom benned! - préselt a kocsi oldalához és fölém magasodott.
- Remélem igazad lesz. - sóhajtottam, majd indulni akartam, de Zayn ajkait az enyémekre nyomta és még közelebb vont magához.
- Majd telefonálj, ha végeztél. - kacsintott és még egy utolsó csókot nyomott számra. Pár perc múlva már az épületben voltam és Ryant kerestem, de nem találtam sehol.
- Sophie! - szólított meg valaki, mire megfordultam és Ryan állt velem szemben.
- Helló. - mosolyogva köszöntem neki, de még mindig volt bennem egy kis félsz.
- Gyere, idemegyünk. - mutatott egy fehér, két szárnyú ajtóra. Ahogy beléptünk, tátva maradt a szám. Egy hatalmas stúdiószoba tárult elém. Az egész mahagóni színben pompázott, fekete gurulós székekkel és kellemes környezettel.
- Nem lesz semmi extra. Aláírsz még egy papírt, énekelsz egyet és végeztünk. - mosolygott, majd elém rakta a papírokat, amit átfutottam és aláírtam. - Akkor már csak el kell döntened, hogy mit szeretnél énekelni. - jelentette ki, mire gondolkozni kezdtem. Ötletem sem volt, hogy mit, de valamit muszáj. Lejátszottam magamban az összes olyan dal címét, amit tudok kívülről, végül Kelly Clarkson Because of You című zenéjénél maradtam. - Tökéletes választás. - felmutatta a hüvelykujját Ryan, majd betessékelt a mikrofon mögé, megvárta, míg felkészültem, majd adta is a zenei alapot. Egy időben nagyon sokat hallgattam ezt a számot és rengeteget sírtam rá, de ettől függetlenül szívesen éneklem. Miközben énekeltem, becsuktam a szemem, mert így jobban bele tudtam élni magam és könnyebben kijöttek a magas hangok.
- Ez fantasztikus volt! - ujjongott, mikor végeztem, de én csak legyintettem. - Gyere, hallgasd meg! - mutatott a pultra, mire kimásztam a mikrofon mögül és mellé siettem. Ahogy odaértem, már indította is. Sose hallgattam vissza magam. Igazából soha nem fordult meg a fejemben, hogy felvegyem, ahogy éneklek. Furcsa volt most hallani, de azért nem volt olyan borzasztó.
- Mondjuk úgy, hogy elmegy. - jelentettem ki, mikor a refrénhez értünk.
- Te nem vagy normális. Az emberek imádni fognak! - lelkendezett, de én csak hallgattam. Szerintem Tessa kapósabb lesz majd.
- És most hogyan tovább? - néztem szemeibe, de már rájöttem, hogy ez hülye kérdés volt.
- Már két ember megkeresett, hogy szívesen csinálva veled CD-t, videókat és így tovább. - sorolta el, nekem meg az égbe szaladt a szemöldököm. - De neked már van dalszerződ, koreográfusod, stylistod, meg minden, ami kell. - ismertette velem a helyzetet.
- Mi? - csodálkoztam. - Már is? - gondolkodni kezdtem. Ha már ezek megvannak, akkor kész tervei is lehetnek. Ez gyorsan ment.
- Persze. - felelte magától értetődően. - Mielőtt aláírtad volna a papírokat, már akkor megvoltak. Mertem remélni, hogy aláírod. - mosolygott bocsánat kérően, én meg legyintettem. Most már teljesen mindegy.
- De azért jó lenne, ha én is tudnék egy-két tervedről. - dőltem hátra a széken, jelezve, hogy várom a híreket.
- A héten lesz egy találkozod a(z) One Directionnel egy műsorban, ahol te és a fiúk párbajoztok. - jelentette ki, majd megnézte a naptárát. - Pontosítok... holnap! - fejezte be gondolatát, mire elnevettem magam.
- Ezt te sem gondoltad komolyan! - vigyorogtam még mindig.
- Mi a baj ezzel? - kérdezte úgy, mintha semmiről nem tudna.
- Pont nekünk kell párbajozni? - hitetlenkedtem. - Kíváncsi leszek, mit szólnak majd hozzá.
- Nyugi! Zayn szeret téged. - nyugtatgatott, ami felesleges volt, mert nem voltam ideges. Inkább tetszett az ötlet. - Ja és tíz perc múlva itt vannak. - állt fel a helyéről és, mint aki meg se szólalt, elrendezte a papírokat.
- Jól van Ryan. Jössz te még az én utcámba! - fenyítettem be, ő meg elnevette magát.
- Öt évig biztos. - célzott a szerződésünkre. Bólintottam egyet, majd beszélgettünk tovább. Elég sok mindenről volt szó, de kiderült, hogy a srácon elleni párbajból fogjuk megtudni, megállom-e a helyem a szakmában, mert ha ott teljesítek, akkor a közönség talán megszeret.
- Ryan! - hallottunk kívülről egy férfi hangot. Számomra ismeretlen volt, de ahogy láttam, manageremnek nem. Amint belépett a férfi és a vendégeink, rögtön tudtam, hogy ki a hang tulajdonosa. Paul, a srácok managere.
- Sophie. - üdvözölt egy kézfogással, majd leültünk az asztalhoz. Egyik oldalamon Ryan, a másikon meg Paul foglalt helyet és Zayn meg velem szemben. A többi srác csak vigyorgott rajtam, én meg inkább rájuk sem néztem.
- Szóval srácok, holnap lesz egy párbajotok... - kezdett bele Paul és Ryan. Részletesen ismerették velünk az egészet. Ahogy láttam, Zaynnek nagyon nem tetszett ez az egész.
- Pár perc múlva meg is hallgatjuk, hogy el tudjátok-e énekelni a kiválasztott dalokat. - tapsolt egyet Paul, mire kicsit összerezzentem. Nekem nagyon idegen ez az egész. Félek...
- Én nem éneklek! - jelentette ki hirtelen Zayn, mire mind felé kaptuk a fejünket.
- Zayn, olyan nincs! - nézett mérgesen Paul.
- Nem érdekel, nem és kész! - makacsolta meg magát.
- Beszélhetünk négyszemközt? - kérdeztem Zayntől, mire mind a ketten felkeltünk és kimentünk a folyosóra, ahol egy árva lélek sem volt. - Miért csinálod ezt? - néztem a szemébe most először az itt létük óta.
- Mert én nem akarom ezt. - vágta rá idegesen, mire felvontam a szemöldököm és vettem egy mély lélegzetet.
- Pedig muszáj lesz! Fikarcnyit sem értek ehhez, de ahogy mondták, erre szól a szerződés egy kis része is. - próbáltam észhez téríteni, de reménytelennek bizonyult.
- Én meg értek hozzá és tudom, hogy rossz ötlet. Ebből az lesz, hogy éneklünk mind és téged a Directionerek kiutálnak. Taylorral is ez történt és ő is énekes. - magyarázta, de én ingatni kezdtem a fejem. Már értettem mindent. Engem akar védeni... de ennyire nem kell félteni engem. Felesleges.
- De az más. Taylort a magánélete miatt utálták nagyon. Viszont én Twitteren és Facen is egy csomó kedves üzenetet kapok már most. Ne félts ennyire! - győzködtem és végre úgy tűnt, sikerül megtörni.
- Sophie. - préselt a falhoz. Két kezével a falat támasztotta fejem mellett és fölém magasodott. - Ez nem játék. Biztos benne vagy? A műsorban már nem lesz visszavonuló.
- Már végigcsinálom. Leszerződtem, akkor teljesítem a kötelességemet. - jelentettem ki határozottan, ő meg elmosolyodott.

- Hihetetlen vagy te nő. - villantotta rám rossz fiús mosolyát, majd megcsókolt. - Viszont egyet meg kell ígérned. - mondta két csók között. Kíváncsi tekintettel pillantottam rá, így jelezve, hogy hallgatom. - Amint bántanak a rajongóik vagy bármi más, szólsz! - ellenkezést nem tűrő hangon közölte mindezt, mire bólintottam. - És kérlek, ne csinálj úgy a managerek előtt, mintha nem is ismernél. - folytatta, én meg idegesíteni akartam, így gondolkodó fejet vágtam.
- De a magánéletet nem keverjük ide. - incselkedtem vele, mire magához húzott és túlzok, ha azt mondom, hogy egy hajszál elfért volna köztünk.
- Már megtörtént. - kacsintott egyet, majd nyomott egy puszit a számra. Több is lett volna belőle, ha a fiúk nem szólnak közbe.
- Na, ha szent a béke, akkor mehetnénk énekelni. - vigyorgott Liam, a többiek pedig a háta mögött kuncogtak. Fejcsóválva mentem vissza Ryanékhez és álltam be a mikrofon mögé, mivel úgy döntöttünk, én kezdek. Első dalom Demi Lovatótol a Give Your Heart a Break volt. Ismertem a dalt, sőt imádtam, de én sehol se vagyok hozzá képest. Az ő hangja fényévekre van az enyémtől. Amíg ő befutott énekesnő, addig én még csak most vagyok a karrierem elején, még az is lehet, hogy nem is sikerül.
- Készen állsz? - kérdezte Ryan, mire bólintottam és már indult is a dal.
- The day I first met you.... - kezdtem bele és voltak olyan részek, ahol Zaynre pillantottam. Már ennél az első mondatnál, sunyin vigyorgott rám, mire nekem is mosolyognom kellett és ezek után széles mosollyal folytattam a dalt. - Don't wanna break your heart... - szerintem most kivételesen a legmagasabb hangot is sikerült kiénekelnem. Bár nekem a belső hangom azt súgta, lehetett volna jobb is. Miután végigénekeltem, Zaynre pillantottam, akinek a szemében büszkeség tükröződött, miközben tapsolt a többiekkel együtt. Arcomra kislányos mosoly szökött egy kis pír kíséretében, így lehajtottam a fejem.
- Na, hogy egy kicsit visszanyerd önmagad, a fiúk is eléneklik az egyik dalukat. - mosolygott rám Paul, mire levettem a fejhallgatót, leraktam és kimentem hozzájuk. Mindenki megölelgetett, majd szó szerint Zayn elé toltak. Egyszerűen nem mertem a szemébe nézni. Nem tudtam mit is gondol pontosan.
- Sophie! -emelte fel a fejem az államnál fogva, mire ráemeltem tekintetem és arcán egy féloldalas mosoly jelent meg. - Ne szégyelld a hangod, mert tökéletes. - vont magához és megcsókolt. Belemosolyogtam, majd hagytam, had menjen énekelni.
- Nagyon szeret téged. - ült le mellém Paul és mosolygott.
- Én is őt. - néztem rá Zaynre, aki épp belekezdett a Little Thingsbe. Végig a szemembe nézve énekelt, nekem pedig iszonyatos tempót diktált a szívem.
- Sophie nagyon jó hatással vagy rá. - bólintott elismerően Paul, mier értetlen fejjel néztem rá. Sose énekelte még ilyen jól. - adta meg a magyarázatot, én meg elmosolyodtam és tapsolni kezdtem, mert a srácok végeztek.
- Te jössz! - mosolygott Ryan, majd már váltottuk is egymást a stúdióban. - Szerintem a következő dalt is ismered. Demi Lovato szintén, a Heart by Heart. - közölte a tényeket, én meg megörültem neki, hiszen most ez a száma nagy kedvencem. A filmet, aminek a betétdala, még nem láttam, de szeretném megnézni.
- When your soul finds the soul... - énekeltem és behunytam a szemem. Teljesen átadtam magam a dalnak, csak a refrénnél néztem Zaynre.
- No there's no one else's eyes, that could see into me. No one else's arms can lift. Lift me up so high. Your love lifts me out of time and you know my heart by heart. - rögtön megértette, hogy mit jelent és szemébe könnyeket láttam. Ezek után már direkt rá néztem, mikor úgy gondoltam, hogy akár rólunk is szólhatna. - Someone comes into you world. Suddenly your world has change forever. - mikor itt ránéztem, Liam átkarolta a vállát és végre nekem is sikerült kicsikarnom belőle valamit, mert meghatódott. Elmosolyodtam, majd így zártam le a dalt. Ahogy befejeztem, tapsvihar keletkezett, így elnevettem magam és megingattam a fejem.
- Csodálatos volt! - örült a fejének Ryan, én meg szép lazán megforgattam a szemeim. - Szerintem most énekeld még el a harmadik számot, mert be van melegítve a hangod. - ajánlotta, mire bólintottam. - Nem tudom mennyire lesz sikere, de Taylor Swift egyik dalát kéne elénekelned. - húzta el a száját.
- Attól függ melyiket. - néztem gyanúsan rá, mert az I Knew You Were Trouble-t vagy a We Are Never Ever Getting Back Togethert nem vagyok hajlandó...
- Nem tudom ismered-e a Haunted-ot. - kérdőn pillantott rám managerem, én pedig bólintottam. Hogy ne ismerném? Sokat sírtam rajta, szóval egyáltalán nem ismeretlen. A zene már indult is, én meg énekeltem. Eszembe jutott Anyu és szemeim megteltek könnyekkel. Mikor meghalt, olyan elveszettnek éreztem magam és ez a dal pont passzolt az akkori időszakomhoz. Végig énekeltem, majd letöröltem a könnycseppeket arcomról és kimentem a stúdióból, de nem hagytam, hogy megölelgessenek, inkább megkerestem a mosdót. Picit felfrissítettem magam, majd belenéztem a tükörbe. Igazából nem voltam szomorú vagy bármi, valójában hiányérzetem volt. Anyu... Rettenetesen hiányzik, pedig már két éve ennek.
Vettem egy mély levegőt, majd kiléptem a mosdóból. Egyből a stúdió felé vettem az irányt.
- Már észre sem veszel? - szólalt meg mögöttem a már jól ismert mély, férfi hang. Elmosolyodtam, majd megfordultam.
- Bocsi. - néztem fel rá, mikor megállt előttem.
- Minden oké? - váltott át aggódóba, mire bólintottam. Késztetést éreztem, hogy megöleljem, így cselekedtem is. Zayn nem ellenkezett, hanem szorosan körém fonta karjait. Fejem, mellkasába fúrtam és mélyen beszívtam bódító illatát.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd összekulcsolt kézzel mentünk vissza a többiekhez. Belépve már csak annyit láttam, hogy Ryan és Paul papíroznak, a srácok meg egyből a nyakamba ugrottak. - Ti nem fogtok énekelni? - néztem rájuk érdeklődve.
- Már megtörtént. - vigyorgott Niall, én meg egy bólintással letudtam.
- Na srácok. Holnap egykor lesz a műsor. Szóval fél egyre gyertek az MTV-hez. - adta ki az utasítást Paul, mi meg egy 'oké'-val letudtuk. - Ja és még valami. Sophie és Zayn. - fordult felénk. - Azt kell mutatnotok, hogy a kapcsolatotoknak semmi köze a karrierhez. - folytatta, majd Ryanre nézett.
- Nyugodtan szóljatok be egymásnak, szekáljátok a másikat, de közbe legyen egy-két ölelés vagy puszi. - részletezte, mire Zaynnel összenéztünk. Láttam rajta, hogy ő nem fog ilyet csinálni.
- Meglátjuk. - mosolyogtam, majd elköszöntünk egymástól és kimentünk a stúdió elé. - Tegnap ilyenkor még a fesztiválon hülyéskedtem, mint átlag ember, holnap meg már egy TV műsorban fogok szerepelni, mint feltörekvő énekes. - fogtam a fejem. - Én ezt nem tudom elhinni. - néztem a srácokra, akik csak vigyorogni tudtak rajtam.
- Ez nem baj. - karolta át a vállam Liam. - Bármi is lesz, mit itt vagyunk neked! - jelentette ki, mire megöleltem. Nem olyan, mintha Zayn lenne, viszont értem, Danielle mit szeret rajta annyira.
- Én sose kaptam még ilyen ölelést tőled. - szomorodott el Niall.
- Én se. - csatlakozott a durcihoz Louis is, mire elnevettem magam.
- Majd ha kiérdemeltétek. - kacsintottam rájuk, mire fintorogtak egyet. Néha elgondolkodom rajta, hogy őt tényleg azok a 19-20 éves srácok, akik a színpadon énekelnek vagy éppen kisgyerekekkel foglalkoznak, Afrikába mennek, hogy segítsenek a rászorulókon és egyebek. Ilyenkor rettenetesen gyerekesek, de őket így kell szeretni.
- De Zayn mindig kap. - kezdett gyerekeskedni Loui, mire felvontam a szemöldököm. Nagyon remélem, hogy csak hülyéskedik.
- Loui! - elnevettem magam. - Még jó, hogy ő mindig kap. Milyen barátnő lennék, ha nem ölelném meg? - tettel fel a számomra költői kérdést, majd fejbe kólintottam és megöleltem. Őrült, mint majom a farkának. Te lökött. - engedtem el, majd összekulcsoltuk a kezünket Zaynnel és elköszöntünk tőlük.
- Nálad jobbat nem is kívánhatnék. - fordult felém és egy gyors puszit nyomott a számra. Elmosolyodtam, majd beszálltunk a kocsijába. Most jut eszembe. Zayn nem is tudja, hogy tudok vezetni. Mondjuk nem is baj, így tudok még meglepetéseket okozni neki.
- Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből holnap. - indultam meg házunk felé, miután Zayn kinyitotta nekem az ajtót. Sajnost még mindig rajta van a gyerekzár. - Szedd már le róla azt a francos zárat! - mérgelődtem, ő meg jót szórakozott rajtam.
- Majd ha nem felejtem el, leszedem. - kacsintott, mire megforgattam a szemeimet. Ahogy ismerem úgyse fogja leszedni.
- Megjöttünk! - kiabáltam el magam, mikor beléptünk a lakásba. Mivel választ nem kaptam, így felmentem az emeletre és benéztem apu szobájába. Már értem miért nem jött a választ, hiszen aludt. Bementem, betakartam, majd nyomtam egy puszit az arcára és visszamentem Zaynhez, de sehol sem volt. Gondoltam magamban, majd megkeres, ha hiányol, így felmentem a szobámba. Benn lefeküdtem az ágyamra és felhívtam Tesst.
- Kész, végem. - kezdtem bele, mikor felvette.
- Neked is Szia! - nevette el magát, majd folytatta. - Mi a baj?
- Holnap egy TV műsorban fogok szerepelni a fiúkkal, de konkrétan ellenük leszek, mert párbajozunk és el kel énekelnem három dalt, de ha a közönségnek nem tetszem, akkor itt a vége és semmi értelme nem volt az egésznek. Segíts! - hadartam el az egészet egy levegővel, mire két-három perces hallgatás következett.
- Menni fog! Énekeld le a fiúkat! - szólalt meg, mikor azt hittem letette.
- Az lehetetlen, már három éve ezt csinálják. - magyaráztam neki, mikor úgy is tudja.
- Olyan nincs, hogy lehetetlen. - próbált bátorítani, de én akkor se akartam engedni neki.
- Úgyse tudsz meggyőzni, megyek, éneklek és figyeld meg, hogy nem tetszem majd a közönségnek. - le akartam tudni ennyivel, de drága barátnőm ezt nem hagyta.
- Most vagy észhez térsz magadtól, vagy átmegyek és én raklak helyre, de így megzavarnám az estéteket. - hallottam a hangján, hogy mosolyog és tudja, hogy bármennyire is szeretem, de Zayn már közelebb áll hozzám. Persze ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolom vagy nem foglalkozom vele, mert nem így van.
- Tudod, hogy szeretlek-imádlak, de meg fogsz haragudni, ha most nem szeretnék találkozni veled? - húztam el a számat.
- Meg fogok! - felelte, mire megállt bennem az ütő. Nem gondoltam volna, hogy ezt fogja válaszolni. - Csak hülyéskedtem. - nevette el magát, mire fellélegeztem.
- Ezért én még megöllek! - nevettem most már én is. - De most megyek. Jó éjt maki. - köszöntünk el egymástól, majd letettük. Mosolyogva terültem el az ágyamon és a plafont kezdtem bámulni. Sok minden megfordult a fejemben, de igazából a holnapi napról gondolkodtam. De rájöttem, hogy így csak beleképzelek valamit, szóval felhagytam vele. Felkeltem, majd a laptophoz sétáltam, hogy kapcsoljak valamit háttérzajnak. Victoria Justice számát választottam. A Shut up and Dance-t. Nagyon szeretem ezt a számát, így énekeltem és még valami tánc félét is produkáltam mellé, vagy valami ahhoz hasonlót.
- Shut up and dance, show me watcha' got, Shut up and dance are you in or not, You moving your mouth Baby don't speak, well shut up and dance if you're into me. - énekeltem, majd a következő pillanatban Zayn ajkait éreztem az enyémeken. Egyik kezemmel hajába túrtam, míg másikat arcára helyeztem. Ő ezzel egy időben halántékomat cirógatta és másik kezét derekamra vezetve húzott közelebb magához.
- Mire ez a hirtelen jött szeretetbomba? - mosolyogtam rá, ő meg homlokát az enyémnek döntötte.
- Ennek két egyszerű oka van. - kezdett bele. - Az egyik, hogy te mondtad vagyis énekelted, hogy fogjam be és mivel táncolni nem tudok, így ezt jobbnak láttam. - mondta el az első okot, mire éreztem, hogy arcomba vér szökik és elnevettem magam. - A második érvem már nyomósabb ok. Egész egyszerűen, mert szeretlek. - csókolt meg újra, én meg az ájulás határán voltam.
- Amennyire féltem tőled az elején, most annyira szeretlek. - vallottam be, ami már több napja motoszkált bennem. Zayn szemei mégjobban csillogni kezdtek, mint eddig, én meg megtörtem a pillanatot. - Viszont fáradt vagyok és fürödnöm kéne. - közöltem vele, ő meg bólintott, hogy megértette.
- Akkor én megyek. - leindult a bejárati ajtóhoz, ahova kikísértem. - Holnap érted jövök délre. - nyomott egy puszit a számra, majd kilépett az ajtón. Valahogy úgy éreztem, nekem ennyi nem elég és megfogtam a kezét. Ahogy visszahúztam, mintha csak tudta volna mit akarok. Vadul tépte ajkaimat és egyre közelebb és közelebb vont magához. Ez az érzés felülmúlhatatlan. Szó szerint megrészegít...
- Jó éjt. - adtam még egy utolsó puszit neki, majd megvártam, míg beül a kocsijába és elhajt. Visszaslattyogtam a házba, bementem a fürdőbe és egy gyors zuhanyzás után, beleugrottam a pizsimbe. Fáradtam zuhantam bele az ágyamba és már csak annyira volt erőm, hogy elolvassam Zayn SMS-ét.
"Jó éjt Baby. Szeretlek. xx, Zayn. :*"
Elmosolyodtam, majd gyorsan visszaírtam neki és ahogy letettem a fejem a párnámra, már aludtam is.

Remélem azért ez már jobb, mint az előző, ha nem sebaj, majd lesz még milliószor jobb is! ;) ♥
Zsó. xx. :)

14. fejezet. :)

Köszönöm a kedves szavakat az előző részhez, bár nem érdemeltem meg.... Az a rész borzalmas lett, mint ahogy szerintem ez is. Ezt is és a múltkorit is munkaidőben írtam meg és hát látszik is rajta. Összecsapottak lettek, de ezek ellenére is jó véleményeket kaptam róla. Ennek örültem és örülök is. Azért begépeltem nektek ezt a részt is, hátha elfogadhatónak bizonyul.... remélem azért elolvassátok! :) ♥


Ildikó: Köszönöm szépen a komit, hihetetlenül jól esett és remélem a jövőben is a blog olvasójaként tudhatlak. :) ♥
egy lány: Neked is nagyon szépen köszönöm a komit. Igazán megmelengette a szívemet, hogy úgy gondolod te nem tudnál úgy írni mint ahogy én, de ha nem szeretnél béta lenni, nem erőltetem a dolgot. :) Az is elég nekem, hogy a blog olvasója vagy! :) ♥ Köszönöm. :*

MIÉRT ÖLELGETJÜK AZ ELLENFELEKET!?

- Igen? - szóltam bele kómásan a telefonba.
- Jó reggelt! Ryan Fields. Nem tudom, hogy emlékszik-e rám tegnapról. Én gratuláltam önnek és a barátnőjének a remek szerepléshez. - hadarta el a mondandóját, nekem pedig leesett a dolog. A manager.
- Igen, emlékszem. - ültem fel az ágyban és próbáltam nem felkelteni Zaynt.
- Azért telefonálok, mert érdeklődnék, hogy leszerződne-e hozzám, mint énekes? - tette fel a kérdést, mire már nem bírtam egy helyben megülni. Felpattantam, de a szerencsétlen formámnak köszönhetően inkább kiestem az ágyból, így felébresztettem Zaynt is.
- Te mit csinálsz? - nézett rám, mire én csak legyintettem.
- Nem tudom, fogalmam sincs. Nem tartom magam jó énekesnek. - válaszoltam Ryannek, közben pedig folyamatosan Zaynre néztem, aki rögtön megértette miről van szó é mérgesen nézett rám. Egyből felkelt és felém indult. Ezzel egy időben én hátrálni kezdtem.
- Mi viszont nagyon is jó énekesnek tartjuk önt. A barátnőjét is felkerestük, de őt az apukája testvére már "lefoglalta". Azt szerettük volna, ha maguk csapatban énekelnek, de így szóló karrierbe kezdhetnek. - folyamatosan tolattam, amíg Ryan mondta a tényeket. Elértem a kilincset, majd gyors léptekkel haladtam a földszintre, Zaynnel a nyomomban. - Akkor a válaszod? Énekesi karrier? - tette fel a kérdést, mire gyökeret eresztett a lábam. Még egy ilyen lehetőségem nem lesz soha, viszont nem tartom magam remek vagy kiváló énekesnek.
- Sophie... - állt meg előttem Zayn, mire felnéztem rá. - Kérlek! - unszolt tovább és a derekamnál fogva magához húzott. Picit megingattam a fejem, mire ő még közelebb préselt magához. Kihasználta gyengeségem és elvette tőlem a mobilom.
- Elvállalja. - szót bele, mire kidülledtek a szemeim. - Akkor majd beszélnek, viszhall. - letette, de én akkor már ott se voltam.
Mindig is utáltam, ha valaki helyettem döntött vagy beleszólt bármibe is, amibe nem kellett volna. Ezzel engem nagyon fel lehet idegesíteni és most Zaynnek sikerült is.
Felmentem a szobába, összeszedtem az elől lévő fontos holmijaimat, majd átsiettem a fürdőbe. Gyorsan rendbe szedtem magam és átöltöztem. Miután mindennel megvoltam, felkaptam a táskám, lenn felhúztam a cipőm és örültem, hogy nem találkoztam össze Zaynnel. Elég nagy döntést hozott meg helyettem és lehet, hogy én nemet mondtam volna. Nem vagyok színpadra való és én ezt tudom is magamról.
- Picur! - fogta meg a kezem és megfordított. Tudja, hogy lehet rám hatással és ezt ki is használja... - Miért haragszol? - tette fel a számomra költői kérdést, mire felvontam a szemöldököm.
- Olyasvalamiben döntöttél helyettem, ami meg is változtathatja az életem! - fakadtam ki, de látszólag őt nem érdekelte
- De tudom, hogy jó hangod van, lazán megállnád a helyed a szakmában. - bizonygatott, de ezzel csak még mérgesebb lettem.
- Zayn! Az, hogy bekerültél az életembe, hatalmas változással járt, de azt nem engedem, hogy a jövőmet is te alakítsd ki, annak ellenére, hogy benne leszel! - kiabáltam rá, majd tekintetéből rájöttem, hogy ezt nem csak gondoltam, hanem ki is mondtam.
- Mit mondtál? - láttam a döbbenetet az arcán, mire én megráztam a fejem.
- Semmit! - halkult el a hangom és megfordultam, azzal a céllal, hogy hazamegyek. Zayn sose tervezne előre egy ilyen lánnyal, mint én... Hogy is gondoltam? Tudhattam volna, hogy csak egy vagyok a sok közül...
Idegesen és csalódottan léptem ki az ajtón, ami segített, hogy ne sírjam el magam. Naiv és nevetséges vagyok. Zayn százszor jobb lányokat megkaphat, én csak játék vagyok neki.
- Sophie! - jött utánam és a kapuban sikerült elkapnia. Tekintetemmel a földet pásztáztam, mert nem mertem a szemébe nézni. Zayn az állam alá nyúlt és gyengéd erőszakkal kényszerített, hogy ránézzek. Belenéztem sötét, szinte fekete szemeibe és azok csillogtak. Fogalmam sem volt, hogy mit is jelent ez az egész. - Komolyan gondoltad azt, amit mondtál? - végig a szemembe nézett és szája sarkában egy apró mosoly bujkált, mikor bólintottam. Azt a fél lépés távolságot is, ami köztünk volt, megszüntette és megcsókolt. Van volt és vággyal teli, olyan, mintha több éve nem érhetett volna hozzám. Gyengéden beleharaptam alsó ajkába, mire felszisszent.
- Megharaptál? - incselkedett, mire vigyorogva bólogattam. - A következményeket is tűrni kell. - jelentette ki játékosan, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá. Zayn féle bünti... ismerős. Arcomra széles vigyor ült ki, miközben szabadulni próbáltam kezei közül, de reménytelen volt.
- Te szadista! - kaptam a vállamhoz, ahova egy picit beleharapott. - Most fáj! - kezdtem bele egy kis egészséges nyafogásba, de persze nem gondoltam komolyan. Sose voltam hisztis.
- Kapsz rá gyógypuszit. - mosolygott sejtelmesen, majd már kaptam is azt a puszit kárpótlásképp. Azt hittem, hogy ennyi lesz, de tudhattam volna... Ő Zayn! Száját résnyire nyitva hagyta és úgy érintette bőrőm a vállamtól a nyakamig. Nekem is pánt nélküli felsőt kellett felvennem...
- Az illatod. - nyomott egy puszit a kulccsontomnál lévő gödröcskébe. - A bőröd. - haladt felfelé és a nyakamat célozta meg. - A szemed. - folytatta az állkapcsomnál. Minden egyes kimondott szó után kaptam egy-egy puszit. - A szád. - ért hozzá ajkaimhoz. - Egyszóval mindened! Megőrjít. - emelte meg egy picit a fejem és ajkait vadul az enyémekre nyomta. Nyelve rögtön bejutást kért, amit meg is adtam neki. Kellemes bizsergés futott végig gerincemen, mikor tarkómat kezdte cirógatni.
- Bocsi, hogy az előbb kikeltem magamból, csak nem szeretem ha irányítani akarnak. - próbáltam elmagyarázni neki, miért viselkedtem úgy, ahogy.
- Tudom, hogy nem szereted, de én tudom, hogy nagyon tehetséges vagy és nem hagyhattam, hogy a butaságaid miatt nemet mondj. - húzott magához, mire fejem a mellkasába fúrtam. Soha nem gondoltam volna, hogy anyán kívül még fogok valakihez ennyire kötődni. Apu és Tessa is igen sokat jelent nekem, de Zayn túlszárnyalta őket.
- Mi lesz így az egyetemmel? - idegesen néztem fel rá.
- Ugyanúgy beiratkozol, maximum otthagyod, mert sikerül a karrier. - tudta le a problémámat. Nekem még mindig nem tetszett ez az egész... - Tudom, hogy neked egyáltalán nem jön be az ötlet, de kérlek higgy nekem! Én is így álltam hozzá 2 éve, lassan 3. - győzködött, mintha belelátott volna a fejembe, a gondolataimba.
- Ne hasonlíts össze magaddal. Te kiváló énekes vagy, a nyomodba sem érek... - gesztikuláltam a mondandóm mellé, ami egy apró mosolyt csalt Zayn arcára.
- Ne vitatkozz velem! Úgy is én nyerek! - dugta ki a nyelvét. Elnevettem magam, majd összeszedtem a táskáimat.
- Nekem viszont ha kéne mennem. Apu már hazaért. - dobtam a vállamra az egyiket. Nyomtam egy puszit Zayn szájára és el akartam indulni, de nem engedett.
- Nem gondoltad, hogy hagyom, hogy ennyi cuccal sétálj... - rosszallóan ingatta a fejét és átvette a nehezebbeket, amíg nálam csak egy válltáska maradt. Bezárta az ajtót és elsétáltunk az autóig, ahol bepakoltuk a tatyóimat, majd beültünk és már úton is voltunk. - Apukádnak úgy is jelentenem kell a sok rosszaságot. - sejtelmes mosoly húzódott arcára, én meg felvontam a szemöldököm.
- Milyen rosszaságot? - vontam kérdőre, ő meg legyintett egyet. Nagyon utálok tudatlan lenni! - Jól van Zayn, megjegyeztelek. - fenyítettem be, majd mind a ketten az utat figyeltük. Fél óra múlva leparkoltunk a házunk előtt és kikapkodtuk a táskáimat a csomagtartóból. Besiettünk a nappaliba, ledobtuk a nem kívánatos dolgokat, majd a konyhába igyekeztünk, ahonnan tányércsörömpölés hallatszott.
- Búúúú. - ugrottam rá apu hátára, aki megijedt ugyan, de elnevette magát. Rögtön úgy alakította a helyzetet, hogy szorosan magához húzott.
- Hiányoztál Manó. - nyomott egy puszit a fejemre, mire én még szorosabban öleltem. Most érzem csak, hogy mennyire hiányzott nekem.
- Te is nekem. - néztem szemeibe, mire megrázta fejét.
- Ne hazudj! Zayn pótolt engem! - kacsintott ránk, én meg vigyorogva boxoltam bele a vállába. Játékosan odakapott és fájlalni kezdte.
- Zayn nem tud téged pótolni! - váltottam át komolyba. - Te az apám vagy. Egy apa pótolhatatlan! - mosolyogtam, majd újra megöleltem.
- Gyere ide te is. - intette apu Zaynnek, ő meg megrázta a fejét.
- Én csak nézelődöm, nem akarok zavarni. - próbálta magát kimenteni, de mi ezt nem hagytuk. Apa közelebb ment hozzá és mondott neki valamit, úgy, hogy én ne halljam. Zayn pillantása meleg volt és kedves. Fogalmam sincs mit mondott apu, csak azt tudom, hogy igen volt rá a válasz. Azt sikerült leolvasnom Zayn szájáról.
- Én is itt vagyok ám! - háborodtam fel, mikor suttogva kezdtek beszélgetni.
- Tudjuk! - karoltak át két oldalról, majd csináltunk egy nagy ölelést.
- Együnk valamit! - törtem meg a csendet, mire elnevettük magunkat.
- Te aztán tudod, hogy kell megtörni a pillanatot. - indult meg apu a hűtő felé. - Semmi nincs itthon. - csukta be az ajtaját. - Pizza? - nézett ránk, mire mi bólintottunk. Amíg apa megrendelte, visszamentünk a nappaliba és a táskáimat felvittük az emeletre. Gyorsan összeszedtem a mosnivalót és beraktam a helyére. Visszamentünk apuhoz, aki a nappaliban ült és papírokat bújt. Odasiettem hozzá és kivettem a kezéből a fehér köteget, mire mérgesen nézett rám.
- Most jöttél haza... Ne dolgozz már megint. - tettem le az asztalra az előbb szóban forgó tárgyat, majd lehuppantam mellé. - Figyelj Apu! - váltottam át komolyba. - Nem tudom örülsz-e majd neki, de ...- épp elmondtam volna, amit szeretnék, de közbe vágott.
- Énekesi karrierre készülsz. - nem törődöm hangom közölte, ami nála azt jelentette, hogy ideges.
- Honnan tudod? - halkultam el, ő újra a papírokért nyúlt, amit az előbb elvettem tőle és a kezembe nyomta őket. - A szerződésed, amit még alá kell írnod. Két perce ment el a managered és kért, hogy háromra menj be hozzá, megbeszélni a továbbiakat. - kelt fel a kanapéról, mire én felpattantam, de Zayn megelőzött.
- Erről nem Sophie tehet. Én erőltettem reggel ezt az egészet. - próbálta elmagyarázni, de apu hajthatatlan ilyenkor.
- Hagyjuk... nem akartam aláírni a szerződést. Tudod, hogy adok a véleményedre, annak ellenére is, hogy nem mindig fogadom meg. - néztem rá, ő meg a lépcső alján megállt és gondolkodóba esett.
- Hogy jött az ötlet és honnan lett a manager? - kérdezte, mire Zayn odament mellé és elé tolta a telefonját. Tudtam mit mutat neki, de én nem akartam ott lenni, mikor megnézi. Felmentem az emeletre a szobámba és leültem a laptopom elé. Bekapcsolt és a képernyőn megjelentünk Tessával. A szalagavatós ruháinkban voltunk és épp egy ölelést sikerült elkapnia apunak. Annyira jó pillanatkép lett, hogy Tessnek is ezt a háttere... és a legviccesebb az, hogy nem beszéltünk össze...
Ahogy felléptem netre, egyből bekapcsoltam a lejátszási listámat, ami Austin Mahone What about Love című dalával kezdődött. Közben beléptem Facebookra és Twitterre is. Mind a két helyen őrültek háza volt. Facen egy csomó barátjelölés, üzenet és értesítés. Csak a fiúkat igazoltam vissza, meg a lányokat és persze azokat akiket ismertem. Az üzenetek nagy része "rajongói' levél volt, amikkel most nem foglalkoztam. Innen kiléptem és elhűltem a Twitteremen. A követőim száma igencsak megnőtt és mivel a fiúk miatt gyarapodott meg, így gondoltam visszakövetem őket. Próbáltam mindenkit, de egyre többen lettek. Ami tőlem telt, megtettem.
"You're the best person in the world" ♥
Ahogy kiírtam, rögtön retweetelték és kommentelték is. Egy-kettőt elolvastam és mosolyogtam rajtuk, de azon kívül mást nem csináltam. Kiléptem mindenből és ismétlésre raktam Austint. Felkeltem a laptopom elől és az ablakomhoz sétáltam. Kinyitottam, majd kiültem a párkányra. Gondolkodni kezdtem az éneklésen. Ha aláírom a szerződést és netalántán sikerülne a dolog, minden megváltozna. Apu nem örül az ötletnek és vele nem szeretnék rosszban vagy haragban lenni. Viszont ha nem próbálkozom, sose tudom meg, hogy értek-e hozzá. De emellett az egyetem sem menne... Ha a karrier sikerül, mindenképpen ott kell hagynom a manageri sulit, ugyanis annak szerettem volna továbbtanulni.
- Picur. - nyomott egy puszit a vállamra Zayn, amitől egy picit összerezzentem, mert nem hallottam, hogy bejött.
- Fogalmam sincs, mi legyen az egésszel. Annyi pozitívum megfordult a fejemben, de negatívum is... - néztem fel rá.
- Írd alá a szerződést. - rakta le elém, de én csak meredtem rá. - Apukád is benne van... - mondta ki, mire egy "ne hazudj" nézéssel jutalmaztam. - Menj és kérdezd meg, ha nem hiszel nekem. - vágta oda sértődöttem, majd kiviharzott a szobámból. Ezt megcsináltam...
- Hülye vagy Sophie! - korholtam az eszem, majd lehuppantam az asztalomhoz és gyorsan a szerződésre firkantottam a nevem, mielőtt meggondoltam volna magam. Miután ezzel megvoltam, összeszedtem a papírköteget és lementem a nappaliba. Apu valószíná, hogy a szobájában van, Zayn viszont haza is mehetett, ha akart. Kinéztem az utcára, de a kocsija még ott állt, így valahol itt kell lennie. A megérzésem a kert felé irányított és én hallgattam is rá. Ahogy kiértem, megláttam Zaynt a hintaágyban. Arcáról leolvastam, hogy mérges, ráadásul azt is tudom, hogy miért. Most már több, mint két hete együtt vagyunk és tudom, hgoy utálja, hogy nem bízom benne.
Odasétáltam mellé és az ölébe csúsztattam a papírköteget.
- Aláírtam. - jelentettem ki, majd vissza akartam venni, de elkapta a kezem és maga mellé rántott. ahogy lehuppantam, egyből én kerültem elnyomásba.
- Miért nem bízol meg bennem? Reméltem, hogy ennyi idő alatt rájössz, hogy én semmi rosszat nem akarok neked! - nézett végig a szemembe. Sosem mutatta ki, mit érez, most viszont látszott szemeiben, hogy bántja a dolog. - Sophie egy kapcsolat alapja a bizalom. De ha nincs meg, nem tudunk mit kezdeni vele. - minden szavának hatalmas súlya volt és most igazat adtam neki. Nem adott okot arra, hogy hitetlen legyek vele szemben.
- Zayn... - próbáltam valami értelmeset kipréselni magamból, de nem ment.

- Csókolj meg! - állt fel a hintaágyról és várta a reakciómat. Gyomromba hatalmas görcs keletkezett ahogy felálltam a helyemről és Zayn elé léptem. Úgy izgultam, mint érettségi előtt, sőt jobban! Felpipiskedtem magam és ajkaimat gyengéden az övéire nyomtam. Rögtön, ahogy hozzáértem, már cselekedett is. Karjait körém fonta és közelebb préselt magához, mintha a testébe akart volna húzni. Olyan volt, mint az első csókunk, csak milliószor jobb. Lövésen sincs, mivel vált ki belőlem ilyen érzéseket, de rájöttem, hogy menthetetlenül beleszerettem. Levegőhiány miatt el kellett válnunk egymástól és a szemébe néztem.
- Akkor mégis szeretsz. - suttogta, mire bólintottam. Hogy a bánatba ne szeretném!?
- Menjetek szobára! - hallottam meg barátnőm hangját és mögötte egy csapat nevetését.
- Nem tudtam mi hiányzott. -fordultam feléjük vigyorogva, mire Tess a nyakamba ugrott. De nem is a mi társaságunk lenne, ha a többiek nem csatlakoznának, így lett egy nagy csoportos ölelés.
- Miért ölelgetjük az ellenfeleket? - szólalt meg Louis, mire szétrebbentünk. Tessel külön álltuk a többiektől és kidugtuk a nyelvünket.
- Mi úgy is jobbak leszünk! - szekírozta őket Tess, én meg csak vigyorogva bólogattam.
- Pofátlanok! Kihasználtátok a hírnevünket azért, hogy ti is ismertek legyetek. Szégyelljétek magatokat! - dorgált meg minket Liam, mire mi csak megvontuk a vállunkat.
- Nem volt ellenetekre, hogy veletek legyünk. Szóval csitu. - kacsintott rájuk Tessa.
- Úgy ám. Sőt, kettőtök előszeretettel töltötte velünk az időt. - ingázott a szemem Zayn és Harry között, akik felháborodva néztek egymásra, majd ránk.
- Aljas rágalom! Megvezettetek minket! - mutogatott Harold, mire barátnőm felvonta a szemöldökét.
- Mi vagyunk az áldozatok! - jelentette ki Zayn és itt vége volt mindennek, elnevettük magunkat.
- Ti milyen idióták vagytok! - röhögött a mi kis ír manónk is.
- Erre még csak most jöttél rá? - vigyorgott Eleanor, mire Niall megvonta a vállát. Imádom ezt a bandát, visznek egy kis színt az életembe.
- Sophie! Telefon!- kiabált ki apu, mire besiettem és már beszéltem is.
- Igen? - kezdtem bele.
- Hello Sophie, Ryan vagyok. - szólt bele újdonsült managerem.
- Hello. - köszöntöttem és vártam a folytatást.
- Csak azért hívtalak, hogy megkaptad-e a szerződést? - érdeklődött, nekem meg eszembe jutottak a papírok. Gyorsan kiszaladtam a többiekhez és elvettem Zayntől, vagyis csak akartam. Mikor látta, hogy mit szeretnék, a háta mögé dugta és megrázta a fejét.
- Várj egy picit Ryan, nem akarják odaadni! - az utolsó szavakat kicsit kihangsúlyoztam és erélyesen néztem Zaynre.
- Csak ha kapok érte valamit. - felelte az én drága barátom, mire felvontam a szemöldököm.
- Zayn! Kérlek! - próbáltam komolyra fordítani az egész szitut, de ő hajthatatlan volt.
- Zayn, a(z) One Directionból? - kérdezte Ryan, mire rájöttem, hogy mindent Hallott.
- Igen, ő az. És nem adja oda a papírokat. Vinnem kell háromra? - érdeklődtem.
- Szükség van rá. Addig még van három óra, szerintem megszerzed. - hallottam hangján, hogy mosolyog.
- Nagyon remélem. Feleltem és gyilkos tekintettem néztem Zaynre.
- Akkor hajrá és majd délután találkozunk. Szia. - köszönt el és már le is rakta.
- Te idióta majom, add már ide! - vigyorogtam és közben püföltem Zaynt, aki fél kézzel lefogott és magához húzott.
- Ehhez még egy-két gombócot meg kell enned. - kacsintott rám, mire a többiekből kitört a nevetés. Mondjuk ezen én is csak nevetni tudtam.
- Megkapom a papírokat? - kérdeztem, mikor a többiek elvonultak a hintaágyhoz.
- Kapok cserébe valamit? - vette elő rossz fiús mosolyát, amitől a gyomromban szunnyadó összes lepke felébredt. Legelső találkozásunkkor is ugyanígy mosolygott, erre tisztán emlékszem.
- Mit szeretnél? - néztem szemeibe és mosolyogtam.
- Téged! - vágta rá, majd lehet egy csókolt számra és már meg is kaptam, amit akartam. Bevittem őket a házba, ahol éppen apu átvette a pizzákat. Mikor megláttam a sok dobozt, tátva maradt a szám.
- Ennyit?- vettem át tőle hármat.
- Ez az enyém. - tett le egyet az asztalra. - Ez a tiéd és Zaynné. - mutatott az egyikre. Ezeket meg vidd ki és add a többieknek. - mutatott három dobozra, én meg köszönetem jeléül nyomtam egy puszit az arcára. Vigyorogva indultam vissza a többiekhez. Ahogy kiérte az udvarra, Niall mintha tudta volna, hogy pizza van nálam, még két lépést se tettem feléjük, már megfordult és felcsillantak a szemei.
- Most te vagy gondolatolvasó vagy és nagyon megy neked a dolog, vagy ilyen jó a szaglásod... - tettem le az asztalra a dobozokat, mire mindenki köré gyűlt. De mivel a kerti asztalunknál csak hat személynek van hely és mi kilencen vagyunk, így Tess és én elmentünk a hintaágyba egy-egy szelet pizza kíséretében, amíg Danielle beleült Liam ölébe és úgy ettek.
- Na mi van te újdonsült énekes? - vigyorgott rám, mire én rosszallóan ingatni kezdtem a fejem.
- Ez is miattad van! Én nem akartam tegnap énekelni. - mutogattam és közben vigyorogtunk, mint egy idióta.
- Szívesen. ! - ölelt magához, majd mind a ketten elnevettük magunkat és ettük tovább a pizzánkat. Kíváncsi leszek, hogy mi fog kisülni ebből. Mindenki támogat minket, de szerintem csapatban sokkal jobbak lennénk.
- De ígérjük meg a másiknak, hogy soha nem fordulunk egymás ellen. - néztem mélyen szemébe, ő meg a kisujját tartott, majd esküt tettünk. Szokásunkhoz híven a kézfogásunk se maradhatott el. A többiek kinevettek minket, de mi csak megvontuk a vállunkat és beszélgettünk tovább. Mindent átbeszéltünk, amit csak lehetett és rájöttünk, hogy csapatban egyszerűbb lenne mind a kettőnknek, de sajnos már aláírtuk a szerződéseket.
- Sophie. - ült le mögém Zayn, majd a hintaágy végébe húzott. Meglkasának dőltem, míg ő a hintaágynak és kezeit összekulcsolta hasamon. Tessa és Harry is hasonló pózban ültek velünk szemben.
- Na mi is van azzal, hogy ti voltatok az áldozatok? - incselkedett velük Tess, mire a fiúk elnevették magukat.
- Gonosz boszorkányok. - vigyorgott Harry és mutogatott ránk.
- Muhahahaaa. - nevettünk fel egyszerre barátnőmmel, majd összepacsiztunk.
- Tuti, hogy az újságok is hasonlóképp hozzák majd le. - készített fel minket Zayn.
- Nem érdekel, én tudom, hogy mi az igazság. - vágtam rá rögtön. Engem sosem érdekelt, hogy más mit mondott, gondolt, kivéve ha hozzám közel álló személyről volt szó.
- Ez az egyik dolog, amit nagyon szeretek benned. - nyomott egy puszit az arcomra Zayn.
- És még nem is ismeritek az imádni való oldalát. - vigyorgott sunyin Tess, mire kidugtam a nyelvem.
- Fogadjunk, hogy ismerem. - mondta drága barátom magabiztosan, mire Tess gondolkodóba esett.
- Na akadjatok le rólam. - próbáltam menteni magam valahogyan, de mintha meg se hallották volna, beszéltek tovább.
- Lehet, sőt tuti, hogy hármat ismersz belőle. - latolgatta Tess, mire Zayn szeme felcsillant.
- És én miért nem láttam? - nézett furán Harry, mire legyintettem egyet, jelezve, hogy hülyeségeket beszélnek.
- Azért, mert még nem aludtál vele, nem veszekedtetek, nem hoztad zavarba és a többi. - ecsetelte Tess, mire tenyerembe temettem arcom.
- Így van. Imádom nézni, mikor alszik vagy mikor zavarban van, mint most. - mutatott rám, de én csak takartam magam. Úgy utálom, ha én vagyok a téma. - Amikor meg mondja a magáét, hát annál aranyosabb nincs is. - puszilt bele a nyakamba, amibe beleborzongtam.
- Na, ha kellőképp kibeszéltetek, nem beszélhetnénk másról? - néztem picit erélyesebben Tessre, aki igen élvezte ezt az egészet. Pukkadj meg! - kacsintottam barátnőmre, aki elnevette magát és vele együtt Zayn és Harry is.
- Mi folyik itt? - jött oda Loui és beleült az ölembe. Meglepődtem, de aztán szétnyitottam a lábaimat, ő meg leesett a földre. áldom az eszem, hogy nadrágot vettem fel.
- Gonosz törpe. - morgolódva kelt fel és foglalt helyet mellettünk.
- Csigalom, nyugavér. - csókolta meg Eleanor, mi meg pár perc hatásszünet után hatalmas nevetésben törtünk ki.
- Ugye mennyire összeillenek? - kérdezte vigyorogva Danielle, mire mindenki kórusban bólintott.
- Eleanor, Louis kettő lány változatban. - magyarázta meg Liam és ő is beült mellénk, az ölébe húzva Daniellet. Eleanor is helyet foglalt Loui combjain és szegény Niall kuporgott köztünk egymagában.
- Srácok, nekem készülődnöm kell. - keltem fel a helyemről és szembefordultam velük.
- Segítünk! - pattantak fel a lányok is, majd behúztak a házba és felvonszoltak a szobámba...





Meghoztam a következő részt is! Ez sem tartozik a legjobbak közé, mert ezt még a munkahelyen írtam... de azért talán olvasható lett. :)
Zsó. xx. :)