egy lány:) : Soha nem lehet tudni, miféle ötletek pattannak ki a fejemből.. ;) Köszönöm a kedves szavakat és igyekeztem ezzel, ahogy csak tudtam.! ♥ :)
- Normális vagy ember? Én fel nem kelek, amíg 11-et nem üt az óra. Hagyjál, had aludjak! - durcásan és mérgesen rántottam vissza magamra a takarót és újra aludni akartam, de természetesen nem hagyta.
- Gyere már te hisztis popsztár. Itt a pasid is, apukád is, mennünk kell! - jött az ágyam mellé és megrázta a karom. Engem ha valaki így ébreszt, az meneküljön. Mindig is utáltam ha kiabálva ébresztettek vagy rázogatni kezdtek.
- Ryan fogd már be! - kiabáltam rá, mire szemei nagyra nyíltak. Nem szólt vissza, mert tudta, hogy reggel van és én kómás vagyok. Meg gondolom rájött, hogy nem volt tanácsos ezt tennie. - Bocs. - nyögtem ki, majd hanyatt feküdtem. - Hova kéne mennem, ahova nem megyek? - tettem fel neki a kérdést, mire elnevette magát.
- Úgy is tudom, hogy jönni fogsz. - hangjából kivettem, hogy ő teljesen biztos ebben. Felvontam a szemöldököm és felé fordítottam a fejem. Afféle "hagyjálmár" fejjel meredtem rá, ő meg még jobban nevetett. - Tetszeni fog, de gyere vagy szódásüveggel foglak kikergetni az ágyból. - fenyített be, mire úgy csináltam, mint aki felkel. Odaléptem a szekrényem elé, Ryan vette az adást és kiment a szobából. Ahogy elhagyta a helységet, visszazuhantam a meleg és puha ágyamba. Már épp visszaaludtam volna, mikor hallottam nyílni a szobám ajtaját. Már előre felkészültem a hideg vízre, de nem az történt, amit vártam. Becsukták az ajtóm és a "hívatlan vendégem" az ágyamhoz sétált. Leült és simogatni kezdte a hátam. Ahogy helyet foglalt és megéreztem az illatát, sőt az érintését, én már tudtam, hogy ki az. Mennyivel másabb, ha így ébresztik az embert.
- Sophie. - duruzsolta a fülembe, mire kirázott a hideg. - Gyere. Ígérem tetszeni fog. És ha én feltudtam kelni, neked is menni fog. - nyomott egy puszit az arcomra, mire megfogtam és berántottam magam mellé. Hirtelen jött neki gondolom, mert másik kezével megkapaszkodott ott, ahol ült, így kialakult az a helyzet, hogy ő fél kezével átkarolt a másikon meg rajta feküdt. - Idióta vagy! - mosolygott rám, majd közelebb húzott magához. - De az én idiótám. - nyomott egy puszit a számra, mire széles mosoly terült el arcomon.- Nem akarok menni. Fáradt vagyok! - csuktam le a szemeimet és fejem nyakába fúrtam.
- Ott is tudsz aludni. - jelentette ki, mire összeráncoltam a szemöldököm, ő pedig felnevetett. - És ezt még egyszer ne, csikiz. - vigyorgott, mire elmosolyodtam és nyomtam egy puszit arcára. - Na pattanj. - keltünk ki az ágyból. Nagy nehezen rávettem magam, hogy normális ruhába öltözzek és kezdjek valamit a fejemmel. Csak átfésültem a hajam, mert most az jobban ment a ruhámhoz, ami egy csőfarmer volt, saru és egy szürke felső.
- Na induljunk. - jelentettem ki, mikor leértem a nappaliba. Ha már egyszer felkeltettek, akkor menjünk. Nem fogok még várni is. - Ha most várnom kell, akkor visszafekszem aludni. - tettem csípőre a kezeimet, mire a többiek felnevettek. Két perc múlva már a kocsiban ültem Zaynnel. Úgy döntöttünk, hogy kettő autóval megyünk, mert Ryan onnan már nem jön vissza velünk... Ryan és apa mentek előttünk, én meg majdnem bealudtam.
- Amint megnéztük a meglepetésed, megyünk és veszünk neked kávét. - vigyorgott mellettem Zayn, nekem meg csak annyira volt erőm, hogy bólintsak. Utána már csak annyira emlékszem, hogy Zayn végigsimított a kezemen egy "megérkeztünk" kíséretében. Ezek szerint mégis csak sikerült elaludnom....
- Te mégis mit akarsz azzal? - néztem kérdőn rá, mikor egy fekete kendőt tartott kezében.
- Csak be akarom kötni a szemed. - mondta hanyagul, én viszont rémült fejet vághattam. Nekem nagyon gyanús itt valami. - Bízz bennem. - suttogta szinte a számba, majd egy lágy csókot nyomott rá. Még így is volt bennem egy kis félsz. Fogalmam sincs miért, de ez ijesztő volt. - Kérlek... - a hátam mögé lépett és a szememre kötötte a kendőt. Egyszerűen csak féltem. Azt nem tudnám megmagyarázni miért, de féltem. Egyből Zayn kezéért nyúltam, aki szorosan összekulcsolta övét az enyémmel, másik kezét pedig derekamra vezette, majd elindultunk. Fogalmam sem volt róla hol járhatunk, csak mentünk. Nem sétáltunk sokat, talán kettő percet, mikor még egy kéz megfogott. Összerezzentem és ösztönösen közelebb bújtam Zaynhez.
- Nyugi, csak én vagyok. - szólalt meg Ryan, mire kifújtam a pár másodperce benn tartott levegőt. - Reméljük tetszeni fog, ugyanis mától itt fogsz lakni. - ahogy managerem kimondta, Zayn levette a fejemről a kendőt, én meg tátott szájjal meredtem az előttem álló hatalmas nagy építményre.
- Mi? Miről maradtam le? Miért?- tettem fel a megválaszolatlan kérdéseimet és nem csak Ryanhez, hanem mindenkihez intéztem őket. Mi az, hogy itt fogok lakni? Miért kell átköltöznöm ide? És apa miért nem?- Menjünk beljebb, körbevezetlek és közben elmondok mindent. - ajánlotta fel Ryan, mire vonakodva, de belementem. Már kívülről akkora a ház, hogy legszívesebben fejbe vágtam volna azt, aki ezt a hülyeséget kitalálta. Nagyon nagy és nagyon drága lehetett. Ezeknek elment az eszük.
Rögtön ahogy beléptünk a kovácsoltvas kapun, ami körbe volt rakva tujákkal, így senki nem láthatott be, megpillantottam egy kis tavat, majd egy kis utat a házhoz.
- Nem vagytok normálisak! Nekem ez a ház nem kell... - torpantam meg, mire Ryan megfogta a kezem és elkezdett beljebb húzni.
- Már nem lehet visszaadni. A tiéd. - vigyorgott gonoszul, mire fejbe kólintottam. Szerintem megérdemelte. Hogy juthatott ilyen az eszébe? - Na mindegy is. A lényeg az, hogy a cég úgy gondolta olyan helyen kell laknod, ami a központban van. Innen szinte minden alig tíz percre van, beleértve a régi házadat is. Ebbe a házba beépített gardróbszekrényed is lesz, mert a stylistok szeretnék ha magadtól öltözködnél átlagos napokon és nem kéne kijárniuk hozzád. Ja és már fel van töltve ruhákkal, cipőkkel és minden lányos dologgal. - kezdett el belemenni a részletekbe, én meg csak fogtam a fejem. - Viszont apukád mondta, hogy ő nem költözik ide. - jelentette ki, mire apu felé kaptam a fejem. Kérdő pillantásomat látta, így száját szólásra nyitotta.
- De én nem fogok itt lakni egyedül... - makacsoltam meg magam a bejárati ajtó előtt.
- Majd benn megváltozik a véleményed! - mosolygott Ryan és apával együtt betoloncoltak a házba. Ahogy beléptem, vissza akartam fordulni. Szó sincs arról, hogy nem tetszett, amit láttam, mert nagyon is. Teljesen az én stílusom. Már kívülről is az volt, de hogy belülről is!? Viszont nem érdemlem meg és fogalmam sincs, hogy pontosan miért is kapom, mert valljuk be, elég gyenge kifogás volt, amit Ryan mondott.
- Nem, én nem vagyok hajlandó tovább menni. Felesleges volt megvenni a házat! Ryan, hogy lehetett ennyi eszed? Biztos, hogy nem fogok olyan házban lakni, amibe még csak bele sem fizettem, sőt ki sem érdemeltem.... Felejtsd el! - fontam össze kezeimet a mellkasomon, mire csak megingatta a fejét és mint aki meg sem hallott, folytatta tovább.
- Ez itt a konyha. - léptünk be és mikor megláttam, a fejemet fogtam. - Majd jó háziasszony leszel és itt fogsz sertepertélni. - kacsintott rám, mire felvontam a szemöldököm.- Mi az, hogy csak leszek? Az vagyok! - kértem ki magamnak, mire mind felnevettek. Zayn nyomott egy puszit a homlokomra, apu mosolyogva nézett minket, Ryan pedig hülye fejeket vágott. Néha elgondolkodom rajta, hogy ő tényleg 32 éves-e? De nem bánom, hogy ilyen. Inkább legyen laza, mint egy begyöpösödött rabszolgahajcsár.
- Gyere már! - húzott felfele a lépcsőn Zayn, mikor megkapaszkodtam a korlátban. Én aztán nem megyek fel az emeletre. Normálisak!? Az alsó szinten, csak egy nagy nappali, konyha, étkező és egy kis folyosó volt, ami az udvarra vezet. Igaz, hogy azt még nem láttam, de nem is akarom. Nem kell, nem érdemlem meg! - Sophie! - vigyorgott Zayn, majd intett Ryannek és apunak, akik rögtön jöttek segíteni. Viszont én olyan vagyok, hogy a kezeim közül senki nem tud kivenni semmit, így a korlátról sem tudtak leszedni. - Akkor megcsikizlek. - jelentette be drága barátom, mire magamhoz húztam a karjaimat, de még mindig kapaszkodtam. Zayn végigzongorázott a bordáimon, mire hangos nevetésben törtem ki és kénytelen voltam elengedni a támasztékomat.
- Na végre. - vigyorgott apa, majd hárman együtt felcipeltek az emeletre. Fenn leraktak, majd megláttam egy könyvespolcot tele vörös pöttyös könyvekkel, valamint tini regényekkel. Azt hittem elájulok. Ez a mennyország! Na jó, ezt ennyire nem kéne hangoztatnom, de imádok olvasni. - Erre gyere. - mutatott apu egy fordulóra, mire vonakodva tettem meg a lépéseket felé. Mikor odaértem, tátva maradt a szám. Még egy nappali!?
- Ti nem vagytok normálisak! - ütöttem bele Ryan vállába, mire ő játékosan odakapott és jajgatni kezdett. Elnevettem magam, majd körbejártam a szobát. Nagyon tetszett. Az erkélyre nem mentem ki, mert sietni kellett a ház többi felébe, ugyanis Ryannek időre kellett valahol megjelennie. Így elég tempósan haladtunk.- Ez lenne az egyik szoba a három közül. - jelentette ki, mikor beléptünk az elsőbe.
- Három!? Minek annyi? - vontam fel a szemöldököm. Volt egy fura érzésem, mintha tervezett volna valamit, vagy csak szimplán azért, hogy ha valaki jön vendégségbe, legyen hol aludnia. - Amúgy hihetetlenül gyönyörű ez a szoba. - néztem körbe, mire Zayn megköszörülte a torkát.
- De nem ez lesz a tiéd. - mosolygott rám, mire megráztam a fejem.
- Egyik se lesz az enyém. Én aztán nem költözöm ide. - részleteztem tovább nekik, miközben haladtunk az én szobám felé. Mondanom sem kell, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor beléptünk. Valami hihetetlenül csodálatos volt. Teljesen az én ízlésemnek megfelelően volt berendezve. Elképesztő... Van egy olyan megérzésem, hogy ebbe apa és Zayn keze könyékig benne van. Ennyire senki nem találhatta el az ízlésem, hacsak nem él régóta velem, vagy ismer annyira, hogy tudja mit szeretek. A szobában az ággyal szemben, volt egy kanapé, két fotel, egy kis asztalka, rajta gyertyákkal és az asztallal szemben volt egy hatalmas nagy ajtó. Odamentem és kinyitottam. Nem hittem a szememnek. Akkor Ryan mégis igazat mondott. Saját gardrób, ráadásul telepakolva jobbnál jobb ruhákkal, amiket szintén nem én vettem... Ajj... lelkiismeret furdalásom lesz.- Légyszi, ne kelljen tovább mennünk. Rosszul érzem magam, hogy semmit nem tettem ezért a házért. Nem akarom ezt... Felesleges. Kérlek ne! - kezdtem el hisztizni, ami igen szokatlan volt tőlem, hiszen sosem szoktam. Mindig megoldottam a problémáimat, most viszont nem hallgathatok erről.
- Sophie. - jött oda Zayn és félrehúzott a többiektől. Kimentünk a "szobám" elé a folyosóra. - Ne csináld ezt légyszíves. Tudom, hogy nem örülsz neki, de ne hisztizz. - nézett mélyen a szemembe, mire felvontam a szemöldököm.
- Miért, te mit csinálnál, ha csak úgy a managered adna egy házat azzal a szöveggel, hogy közelebb legyél mindenhez... Szerinted? Ezer százalék, hogy van valami más is a háttérben, amit nem mond el. Se ő, se apa, se te... - az utolsó szót direkt kihangsúlyoztam, kíváncsi voltam az arcára, mikor meghallja, de semmi. Semmi érzelmet nem mutatott. - Ráadásul nem akarok itt lakni egyedül. - kezdtem el körbe-körbe sétálgatni, amit csak idegességemben szoktam vagy ha nagyon gondolkodok valamin. Hirtelen beugrott valami, aminek szerintem mindenki örülne. - Költözz ide te is és akkor elfogadom a házat! - kaptam Zayn felé a fejem, ő meg nagy szemekkel nézett rám.
- De ez a te házad, biztos, hogy nem pofátlankodok ide. - jelentette ki magabiztosan, mire elé léptem és a szemébe néztem.
- Az én házam és én azzal szeretnék itt lakni, akit szeretek és sokat jelent nekem. Azt az embert szívesen nézegetem a házamban a nap huszonnégy órájában. - ahogy ezeket a szavakat kimondtam, kezeit derekamra fonta és teljesen testéhez préselt. - Szóval vagy ideköltözöl vagy nem fogadom el a házat. Nélküled nem. - olyan erélyesen közöltem vele a tényeket, amennyire csak tudtam. Szemei csillogtak és benedvesítette ajkait.
- Na ezt itt és most befejezzük. - húztam ki magam kezei közül és visszamentem Ryanékhez. - Szóval elfogadom a házat, de csak akkor ha Zayn is ideköltözhet. - néztem a két, nálam egy fejjel magasabb férfiakra, akik összenéztek, majd rám és bólintottak.
fejem mellkasába fúrtam.
- De menjünk tovább. - sürgetett minket Ryan, mire szétváltunk és bementünk a gardróbba!? - Szóval, itt tudsz tovább menni a cipőkhöz, táskákhoz és a többi lányos dologhoz. - húzott el egy ajtót, én meg az ájulás határán voltam.
- Beteg állatok! - vigyorodtam el. Azért valljuk be, tetszett. Sosem volt még talán egyszerre ennyi ruhám és cipőm, mint most. Minden nő álma egy ilyen. A stylistok tényleg kitettek magukért. Meg kell köszönnöm nekik.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. - mosolygott managerem, majd már mentünk is ki innen. Ahogy kiléptünk a folyosóra, majdnem eltévedtem, de szerencsémre a férfiaknak jobb volt a tájokozódási képességük.
- Ez a harmadik szoba. Azé lesz, akié lesz. De ha ti összeköltöztük, akkor valószínű, hogy a jövendőbeli gyerek lesz majd a tulajdonosa. - mondta Ryan a hülyeségeit, mire apu felkapta a fejét.- Sophie, ugye nem!? - nézett rám, mire kikerekedtek a szemeim.
- Apa! Dehogyis. - háborodtam fel, majd mind a négyen nevettünk ezen egy jót. Azért elég jó témánk van. Én, terhes? Ennyi idősen? Ezek tényleg nem normálisak...
- Gyere, még megnézzük a fürdőket meg a különleges szobádat, aztán én el is megyek, te meg hazamehetsz összepakolni és átcuccolni ide. - kaptam az instrukciókat, mire csak bólintottam, meg már mentünk is tovább. Az első fürdő, amit láttam, csodálatos volt. Harmonizált a ház többi részével és ez tetszett. Sokszor a fürdőt elhanyagolják az emberek, mert hogy oda minden design, úgyse nézi senki... hát ezzel nem értek egyet. Szerintem azt is ugyanúgy ki lehet csinosítani, hogy otthonosabb legyen és úgy azért mégis csak kellemesebb fürdeni. A kis fal mögött volt egy zuhanyzó is és egy szauna, csak a formalitás kedvéért.... Borzasztó!- A másik fürdő. - léptünk be a plussz fürdőszobába, ami szintén meseszép volt. Nekem ez is nagyon tetszett, szóval esténként gondban leszek, hogy hova is menjek fürdeni. De majd megoldom valahogy. Egyszer itt, egyszer ott.
- Hihetetlenek vagytok! - dicsértem agyon a három férfit, akik épp velem voltak és felforgatták az életemet, mert miért is ne!? DE, hogy ennyire eltaláltak mindent, ahhoz tehetség kell.
- A különleges szobádat pedig használd egészséggel és kérlek ne mérgelődj mikor meglátod mi az... - tette össze a két kezét főnököm és az égre emelte tekintetét.
- Hahaha.... - vittem egy kis szarkazmust hangomba, ami biztos, hogy érezhető volt, mert mindenki ingatni kezdte a fejét. Hát igen, nehéz eset vagyok. De ők így szeretnek.- Tádááááááááám!- nyitotta ki előttem az ajtót apu és közben idegenvezetőnek képzelte magát. Vicces volt, mindaddig, amíg meg nem láttam az extra ajándékot a házban. MOZISZOBAAAAA...!!!!!!
- Azt az istenverte formátokat! - káromkodtam el magam, majd bementem a szobába és jó alaposan körülnéztem. Egyszerűen csodálatos volt. Szerintem elég sok időt fogok itt tölteni.
- Na, mielőtt kitörne a harmadik világháború, lelépek. - vigyorgott az én drága managerem, majd átadta a lakás kulcsait. - Használd egészséggel. - ölelt magához, majd már el is viharzott. Fejcsóválva néztem a kezemben tartott kulcsokra, majd apu felé fordultam.
- Tudom mit akarsz mondani, de nem.... én nem jövök ide és különben is. Hogy nézne már ki, ha a 19 éves lányom és a pasija együtt akar lakni, én meg a nyakukon vagyok? Nem jövök ide. - mosolyogva mondta mindezt, én meg felvontam a szemöldököm. Ekkora hülyeséget életemben nem hallottam.
- Apa! Az igazat kérem. Miért nem költözöl ide!? - tettem csípőre a kezem és vártam a válaszát. Arcára különös kifejezés ült ki, de mégse mondta el mi az igazság. Terelni kezdett.
- Sophie, miért nem megyünk haza és segítek átcuccolni. - indult meg lefelé, én meg egy nagy sóhaj kíséretében mentem utána. Úgy tudtam, hogy van valami, amit eltitkol. Most már csak meg kell várnom, hogy elmondja.
A kocsiban szó szerint kézzel fogható volt a feszültség. Zayn meg sem szólalt vezetés közben, apu a hátsó ülésen SMS-ezett, én meg kifelé bámultam az ablakon. Mindössze a rádió szólt halkan. Alig vártam, hogy megérkezzünk és kiszállhassak. Olyan érzés volt, mintha fojtogatnának és ezt még apával kapcsolatban sosem éreztem. Biztos valami nagy dologról lehet szó...
- Akkor én hozom a bőröndjeidet. - rohant apu a tároló felé, én meg kétségbeesetten néztem Zaynre, hogy segítsen valahogy. Bárhogy! Vette is a jelemet és először jó szorosan magához ölelt.
- Kérlek, csinálj valamit. Vagy mond el, ha tudod miről van szó. Én nem bírok így viselkedni apuval. Nem bírok úgy csinálni, mintha semmi gond nem lenne. Mintha nem titkolna valamit. - bújtam olyan közel hozzá, amennyire csak tudtam.
- Én nem mondhatom el, de annyit tudok, hogy nem fogsz örülni neki. Viszont had mondja el apukád akkor, amikor akarja. - vette két kezet közé arcom, bennem pedig elkezdett forrni valami. Akkor még nem tudtam, mikor fogok robbanni, de itt kezdődött el minden. Tudja és nem mondja el. Inkább hagyja, hogy őrlődjek. Remek...
Kihúztam magam kezei közül és felmentem a szobába. Elővettem a legnagyobb bőröndöm, ami a szobámban volt és elkezdtem belehajtogatni a ruháimat. Rájöttem, hogyha csend van, csak gondolkodni fogok, így a laptopomhoz léptem és miután bekapcsoltam, Bruno Mars Runaway baby-ét, mindjárt más volt a helyzet. Gyorsabban is ment a pakolás, valamint elterelte a gondolataimat.
- Itt van még két táska és ha nem elég, szólj. - tette le apu a földre őket, majd ki akart menni, de megállítottam.
- Apu! Kérlek mond el, miről van szó! Nem igazság, hogy Zayn is tudja, szerintem Ryan is. Mindenki, csak én nem. A lányod vagyok az isten szerelmére. Ennyit megérdemlek vagy tévedek!? - értetlen arccal bámultam rá, mire sóhajtott egyet.
- Csak este akartam elmondani, mert nagyon nem fog tetszeni. De ha annyira akarod. - jelentőségteljes pillantást vetett rám, majd leült az ágyamra. - Sophie. Elköltözök. - jelentette ki, majd arcomat fürkészte és erre az egyszavas mondatára a reakciómat várta. Nem akartam elhinni, amit mondott.
- Hova? - ennyit tudtam kinyögni hirtelen.
- Magyarországra. - közölte, mire kidülledtek a szemeim. Hogy hova? És még is mit csinál ő majd ott? És én mit csinálok apu nélkül? Miért nem mehetek vele?
- Apa! Ezt te sem gondoltad komolyan! - emeltem meg a hangom. Mérges voltam, frusztrált és rettentően ideges. Éreztem, hogy a sok feszültség és minden egyéb, ami bennem van, kikívánkozik. Viszont apuval mégsem kiabálhatok...
- Sophie, sajnos már nem mondhatom vissza és a másik szörnyű dolog ebben az egészben, hogy téged nem vihetlek. A munka kötelez és valószínű, hogy örökre abban az országban ragadok majd. Úgy tűnik ez lesz a végleges helye a cégnek. - szomorúan közölte mindezt, de valahogy nem érdekelt.
- Mióta tudsz róla? - csuklott el hangom a végére.
- Két hete. Annyi idő alatt kerestünk kint szállást, valamint el kellett intéznünk, hogy a család hogyan lesz, mert van olyan, akinek hat-hét éves fia van. Viszont csak havonta egyszer jöhetünk haza pár napra. - részletezte, engem viszont nagyon nem érdekelt.
- Hát.... oké. - válaszoltam közömbösen, majd nekiálltam pakolni. A lehető legjobban tettem, hogy meg sem szólaltam. Kell egy kis idő, hogy feldolgozzam, végleg kiköltözünk ebből a házból és távol leszek apától. Nem volt elég anya elvesztése, erre apu munkája is közbeszól. Remek...
- Segítek. - állt fel és belekezdett a hajtogatásba.
- Azzal segíthetsz, ha most kimész. - háttal álltam neki és csak egy picit fordítottam oldalra a fejem, így láthatta az arcom, de nem több. Éreztem, hogy mondani szeretne valamit, de nem tette. Fogta magát és kisétált. Vettem egy mély levegőt és folytattam, amit elkezdtem. Ki akartam zárni minden gondolatot a fejemből, így csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy minél hamarabb végezzek. Mikor végeztem a szekrényem kipakolásával, behúztam a nagy bőröndöm cipzárját, majd az íróasztalomhoz léptem.
- Sophie. - jött be Zayn a szobába. - Beszélhetnénk? - állt meg mellettem, én viszont arra sem méltattam, hogy ránézzek. Egyszerűen csak mérges voltam rá. Hogy titkolhatta el előlem!? És mióta tudta?
- Zayn, hagyj békén. Had pakoljak össze. - válaszoltam neki, miközben a laptopomat és a hozzátartozó kütyüket helyeztem bele, a külön erre a célra alkalmazott táskámba.
- Nem! - próbálta alkalmazni hatalmát felettem, de közömbös maradtam. Nem mutattam semmilyen érzelmet, sőt még csak meg sem rezzentem. Fogtam a kis táskámat és belepakoltam minden ékszeremet, parfümöt és egyéb csecsebecsét, amit találtam a szobába. A negyedik táskámat miután felkaptam, elindultam kifelé a szobámból, de Zayn megfogta a karom és visszahúzott. Kirántottam magam kezei közül és végre rápillantottam. - Nem fogom hagyni, hogy így elmenjünk egymás mellett, vagy rosszabbik esetben, így legyen vége az egésznek... - kezdett bele, mire grimaszoltam egyet, majd újra megpróbálkoztam a kijutással, de ugyanúgy jártam.
- Zayn nem érdekel! Eltitkoltad előlem, pedig tudtad, hogy apán kívül nincs senkim. Tudtad, hogyha a manager erről tudomást szerez, egyből megoldás után fog kutakodni és te ezer örömmel segítettél neki, mert így itt maradok. Viszont abba belegondoltál, hogy nekem ez milyen? Van bármi fogalmad róla, hogy milyen úgy felnőni, hogy nincs melletted anyukád és akkor most apukád mérföldekre legyen tőled? Van neked bármi sejtésed arról, hogy milyen nehéz úgy élni, hogy pont az nincs melletted, akihez segítségért fordulnál és egy emberre nem zúdíthatsz rá mindent. Semmit nem tudsz az életemről és akkor ilyen döntéseket hoztok meg helyettem, hogy máshova költözzek és a többi. Fogalmam sincs, hogy mióta tudod, viszont csalódtam benned. - szemeimbe könnyek szöktek és tudtam, hogy ezzel megkezdődött a lavina. Bárki, bármit kérdezni mer tőlem vagy csak egy rossz szava lesz hozzám, robbanok.
- Miért csak a rosszat látod meg mindenben? - tette fel a számomra elég egyértelmű kérdést. Általában pozitív ember vagyok, viszont ilyen helyzetekben nekem olyan oldal nincs. Ebbe jó dolog? Az hogy vele leszek? Oké, persze az a legjobb, de szülők nélkül, úgy hogy nem jöhetek át és nem ölelhetem meg, ha csak szimplán hiányzik!? Nem....
- Hagyjuk a témát... és egy kis időre hagy engem is békén. - suttogtam a végét, majd a táskámmal együtt átvándoroltam a fürdőbe.....
ui: Remélem tetszett a rész... ha nem, akkor ígérem lesz ez még jobb is!! :)
Zsó. xx :) ♥
jajj nagyon nagyon jó lett :) miért vesztek össze? :( remélem minél előbb kibékülnek :o kár, hogy elköltözik Sophie apukája..:/ a ház*-* gyönyörű :) és a gardrób...:D én is elfogadnám :) nagyon várom a köviiiiit..siess! :)
VálaszTörlésAztaaa. tegnap olvastam az egész sztorit.. Őszintén már késő este volt, így nem kommenteltem. .túl fáradt voltam hozzá.. Viszont,ahw.. :3 csak ennyit tudok mondani. Istenien írsz.. Amúúúgy..
VálaszTörlésA blogodat úgy találtam meg, hogy egy másikat eléggé lehordtál (Egyébként tényleg nem minőségi, az egész egy katyvasz volt :P) és elkezdtem agyalni, hogy amúgy én is megmondanám a véleményem.. és rákattintottam a nevedre.. aztán a blogodon kötöttem ki.. és ahw, elvarázsoltál.. >.< :D Csak annyit, hogy következőőőt :D Ahogy részletezel, meg hogy mindig átérezni, hogy a szereplők mit, miért csinálnak, és hogy az egésznek milyen a hangulata.. Csak tényleg hozd a kövit :D