27. fejezet. :)

Mindenki Boldog Karácsonyt kívánok így utólag is! És mivel szilveszter napján nem találkozunk, se az új év első napján, így előre Boldog Új évet mindenkinek!!!! :) ♥♥ Most pedig következzen az új rész. :)


Directioner: Hát még nem sikerült kiismerned??? :D Tudod, hogy én akár a lehetetlen helyzetből is megmenekülök... (képletesen értem, szóval értelmezd. ;)) Köszönöm szépen♥ Boldog Karácsonyt így utólag is és örülök, hogy még mindig a blogom olvasója vagy!!!!! :*
Anita: De kis gonosz vagy... Ejjejj!! :D Sebaj, majd meglátod, hogy még mit alakítok a storyból. ;) Boldog Karácsonyt kívánok még így utoljára és rettenetesen örülök, hogy most már pár hónapja velünk vagy! Köszönöm! :) ♥

'...Menj az emeletre, jobbra a második szobába!...'

- Sziasztok! - köszöntött minket széles mosollyal Eleanor. Próbálkoztunk az öleléssel, de a sok cucc miatt nem ment.
- Szerintem előbb lepakoljuk az ajándékokat és utána végig ölelgetünk mindenkit. - mosolyogtam kedvesen, ő meg szélesebbre tárta az ajtót és beengedett minket. Beléptünk a nappaliba, ahol a hatalmas karácsonyfa állt és a többiek a kanapén ülve beszélgettek. Köszöntünk mindenkinek, majd elhelyeztük az ajándékokat a fa alatt. Egy kivételével természetesen, mert Louinak szülinapja is van ma. Tomot kerestem a szememmel és meg is találtam. Épp Ellel beszélgetett. - A kis répa imádót hol találjuk? - mosolyogtam barátnőmre, aki biccentett egyet a konyha felé. Welcome Drink-et készített. Mögé léptem és megköszörültem a torkom. - Nagyon boldog szülinapot te vén csont! - öleltem át, ő meg elnevette magát, majd szorosan körém fonta karjait.
- Köszönöm szépen. De azért nem vagyok én olyan öreg. Még csak huszonkettő lettem! - háborodott fel, majd kezetfogott Tommal. Jó látni, hogy kijönnek egymással. Otthagytam a két srácot, had beszélgessenek, én meg Daniellehez léptem.
- Sophie! - borult nyakamba, még egy picit fel is emelt a földtől, mire sikítottam egy aprót. - Jaj de hiányoztál már. - ölelgetett továbbra is.
- Na elég már! Én is had öleljem meg! - jött oda Niall, szó szerint félrelökte Danit és magához húzott. - Hiányoztál törpe. - egy puszit is nyomott arcomra, amitől csak mosolyognom kellett.
- Ti is hiányoztatok nekem! - körbe ölelgettem a bandát, de amikor Zayn elé értem, csak mosolyogtam és bólintottam egyet. Értette és tudta is, hogy miért nem ölelem meg. A többiek feszélyezve érezték magukat ez alatt a kis 'eszmecsere' alatt, de mikor látták, hogy mosolygunk, leengedtek. - Had mutassak be valakit. - kezdtem bele, mikor mindenki engem nézett. Mivel Tomot Zaynen kívül más nem ismeri, így gondoltam, hogy bemutatom. - Srácok, ő itt Tom, a barátom. - álltam mellé, mire ő átkarolta a derekam és intett egyet a társaságnak. A srácok rögtön befogatták és elvitték kifaggatni rólam. Hát szép mondhatom... Zayn persze nem szimpatizált vele, de nem is vártam el tőle. Az is éppen elég, hogy nem esett neki.
- Segítsünk valamit? - kérdezte Tess, de a lányok csak megingatták a fejüket és rámutattak a megterített asztalra, amin már ott gőzölögtek a finomabbnál finomabb ételek. - Azta... ügyesek vagytok! - dicsérte meg őket, én meg csak mosolyogtam.
- Még nem vagyunk kész, mert az utolsó hús még sül, de tíz perc és ehetünk. - közölte Dani, mi meg bólintva jeleztük, hogy értettük. Leültem a nappaliba és a fát néztem. Nagyobb és díszesebb, mint a miénk, de ez várható volt.
- Örülök, hogy eljöttél. - mosolygott rám Zayn, aki velem szemben ült.
- Hát... én is. - viszonoztam mosolyát és beszélgetni kezdtünk. Igazából semmi érdekesről. Csak a szimpla "hogy vagy? aha, az jó és stb..." kérdések-válaszok hangzottak el. Tiszta sablon beszélgetés... - És hogy alakul a karrier? - hamis mosollyal érdeklődtem, de ő ezt látta rajtam.
- Szerintem ne menjünk ebbe bele... - próbálta terelni a témát, amit meg is értettem, de még egy dologra nagyon kíváncsi voltam. Annyira fúrta az oldalam, hogy gondolkodtam miként kérdezhetném meg. Tudtam, hogy vagy nem válaszol rá vagy szintén eltereli majd a témát. - Na és te meg Tom? Megvagytok? - kérdezősködött ő is, én meg csak bólintottam.
- A barátnőd hol van? Vagy csak nem láttam? - néztem körbe és végre megkérdezhettem, amit akartam. Tény, hogy bírom a Little Mixet, de annyira megnéztem volna Perrie arcát, mit szól ahhoz, hogy együtt karácsonyozom a pasijával, aki történetesen az exem.
- A családjával karácsonyozik. - adott egy egyértelmű választ, én viszont folytatni akartam.
- És te hogy-hogy nem vagy velük? Vagy nem hívott meg? - tudtam, hogy hangomban egy kis cinizmus is érezhető, de ez valószínű az elmúlt öt hónap eredménye. Nem kerestem Zaynt és nem mondhattam el neki a véleményem erről az egészről. Most végre itt a lehetőség, csak egy a gond.... Karácsony van!
- Hívott, de nem mentem. - láttam arcán, hogy zavarja a téma, de én bizony folytatni fogom.
- És miért nem? Hogy hagyhatod, hogy drága barátnőd a családjával karácsonyozzon, nélküled? Én ezt nem értem. Vajon miért tetted ezt? - provokáltam tovább, benne pedig látszott, hogy felmegy a pumpa. Csak azért is... csak egy kicsit legyen dühös rám. Csak egy kicsit érezze ugyanazt, mint én egészen eddig. - Mi okod volt erre? Érthetetlen... - és itt elszakadt nála a cérna.
- Téged akartalak látni és nem őt. Hacsak egy este erejéig is, de láthatlak. Miért lennék azzal a lánnyal, mikor oda-vissza utálom? Téged választottalak helyette ma este. Talán baj? - kelt ki magából, mire felvontam a szemöldököm.
- Ha öt hónappal ezelőtt is engem választottál volna, most nem ez lenne. - ahogy kimondtam, megdöbbent. Gondolom nem ezt a reakciót várta. Felálltam és otthagytam. A konyhába mentem és ittam a lányokkal egy kis Jägert, ami most kellett is. Mintha mi sem történt volna, úgy ültünk Zaynnel az asztalnál. Merő véletlenségből mellém került, de tudtam, hogy semmit nem fog csinálni. Először is mert Tom a másik oldalamon ül, másodszor meg nem olyan.... - Lányok, le a kalappal előttetek. - dicsértem meg őket. Nagyon jó kaját csináltak.
- Szerintem is. De ajándékozzunk! - pattant fel Loui és mint egy izgatott kisgyerek, a fához sietett. Nevetnem kellett rajta, de hát ő Louis! Mindenki követte őt, majd egy szép nagy körbe összetoltuk a kanapékat és helyet foglaltunk rajta. Én Tom ölébe ültem, mert nem volt elég hely és Eleanor is így járt, csak ő Louiéba foglalt helyet. - Kezdjék Harryék. - adta ki az utasítás Boo Bear, mire Tessék felpattantak és összeszedték a csomagokat. Mindenkinek egyesével egy kis szöveggel kísérve odaadták, majd elém léptek.
- Drága egyetlen Sophiem. - kezdte Tess, mire arcomra hatalmas mosoly kúszott. - Tudom, hogy már mindened megvan, ami kellhet. A Zene, az Éneklés, egy Pasi, Barátok.... - folytatta volna, de Harry közbevágott.
- Én!!! - ahogy kimondta, elnevettem magam.
- Csssss. - intette le Tess. - De azt hiszem ezeknek mégis hasznát fogod venni és remélem hogy tetszenek is. - kacsintott majd sunyi mosollyal adta át az ajándékom. Nagyon óvatosan vettem el, mintha bomba lenne benne, de elnevettük magunkat és megöleltem. Harry átadta Tomnak az ajándékot, mire mi összenéztünk és félve kezdtük el kibontani. Mikor megláttam mi van benne, felnevettem.
- Idióta majom! - kiabáltam oda neki, ő meg elbújt egy párna mögé, mert tudta, hogy ez bosszút követel. De sebaj... én is jó ajándékot vettem  neki.
- Boldog Karácsonyt! - vigyorgott rám ő is és Harold is, majd Tom felé biccentettek. Bele sem mertem gondolni, hogy ő mit kaphatott, ha én kaptam egy csomag óvszert. Mondjuk volt mellette még egy gyönyörű ruha és nyaklánc is, amiknek kifejezetten örültem.
- Tessa, te állat! - vigyorgott barátom is, mire a doboz fölé hajoltam és elvörösödtem.
- Ebbe Harry keze is benne van! - közöltem vele, mi meg egy "megbánjátok ti ezt még" nézéssel letudtuk az egészet. Van már óvszerünk, bilincsünk, ruhánk, ékszerünk és parfümünk. Minden, ami kell. Viccesek, de szerencsénkre mi már gondoltunk az ilyenekre és mindenkinek csempésztünk bele valami ilyet. Kaptam még cipőtől elkezdve, sminkig mindent meg persze a sok hülyeséget. Kaptam babaruhát, hogy az jó lesz a kilenc hónap múlva születendő gyerekemnek.
- Miért érzem úgy, hogy keresztszülők akartok lenni? - vontam fel szemöldököm, mikor Eleanorék csomagjának végére értem és még találtam benne a ruhához illő kis babacipőt is. Loui csak megvonta a vállát és mosolygott. Tommal összenéztünk majd a gyerekcuccokra és előtört belőlünk a nevetés. Hát igen... őrült társaság!
A következő kör a miénk volt. Felálltunk és miután összeszedtük a csomagokat, körbejártuk mindenkit. Tessáékra vetettem egy gonosz pillantást, majd egy kevés szöveg után átadtam a csomagjaikat. Ezt még mindenkivel eljátszottam, majd Zayn elé léptünk. Ha akkor szemmel ölni lehetett volna, se Tom, se Zayn nem élne már...
- Én nem mondok semmit. - nyögte ki barátom, majd nyomott egy puszit fejemre és visszaült helyére.
- Bár már nem vagyunk együtt, azért mégis gondoltam rád. Boldog Karácsonyt. - mosolyogtam. Látszott rajta, hogy megölelne, de nem engedtem neki. Visszaültem Tom ölébe, aki rögtön átkarolt és fejét nyakamba fúrta. Tetszett ez az egész, de valahogy testem nem járta az a bizsergés, aminek kellett volna. Nem volt rossz, sőt.... csak más. Nagyon más.
- Sophie, már eszembe volt, hogy megkérdezzem.... - pillantott rám Liam. - Mit csináltál a kezeddel? - vont kérdőre, mire csak legyintettem.
- Csak a szokásos bénaságom. Leestem Tess nyakából, mikor a díszeket kerestem. - adtam meg a magyaráztatot, ők meg fogták a fejüket. Nem is én lettem volna, de ez van. Már megszoktam.
Zayn hitetlenkedő fejjel bámult rám miután kinyitotta ajándékát. Vettem neki egy parfümöt, egy csokit és egy levél kíséretében egy képet. A képen mi vagyunk rajta még a Dubai nyaraláson. Gondoltam, hogy legyen neki is valami emléke rólunk, mert minden nálam van. A fotók, szuvenírek, MINDEN! Direkt olyan képet választottam, ami egy kicsit elgondolkodtatja. Nem szeretném őt lelkileg nyomorba dönteni, de egy kicsit érezze azt, amit én.
- Hát... akkor én jövök. - állt fel Zayn a kanapéról és gyorsan letudta a körét. Jelentőségteljes pillantással adta át a lyukas dobozt, mire összeráncoltam szemöldököm. Amikor megpróbáltam kinyitni, megmozdult. El sem tudtam képzelni mi lehet benne..
- Úristen! Egy kiscica!! - vettem ki a dobozból az édes kis állatot. Annyira aranyos és pici. - Tróger lesz a neve. - ahogy kijelentettem, mindenki elnevette magát. - Valami hihetetlenül édes. - ölelgettem a kis jószágot.
- Hát Tom úgy látom, ezt a csatát elvesztetted. - vigyorgott Harry, Tom pedig csak bólogatott. Mást nem is tehetett volna. - De Sophie. - szólított, mire rá emeltem tekintetem. - Miért pont tróger? - kérdezte meg azt, amit mindenki meg akart. De felesleges kérdés, hisz olyan nyílvánvaló...
- Nézz rá! Olyan a feje, mintha maszkot viselne. Tróger. - tartottam felé a kiscicát, ők meg megértették végre. Ahogy leakartam rakni a dobozt, észrevettem benne egy fehér borítékot a nevemmel. Rögtön ráismertem Zayn kézírására... Kivettem és kinyitottam. Ennyi állt benne. "Menj az emeletre, jobbra a második szobába! Boldog Karácsonyt!" Ahogy elolvastam, összehajtogattam a papírt és furcsán nézhettem Zaynre, aki bátorítón pillantott vissza. Trógert átadtam Tessnek és elindultam fel. Senki nem értette, hova is megyek, de nem szóltam egy szót sem. Felértem a hosszú lépcsőn és jobbra fordultam. Azt írta, hogy a második szoba. Az ajtaja előtt még elgondolkodtam, hogy bemenjek-e, de rájöttem, veszíteni valóm nincs, így benyitottam. Bent először nem hittem a szemeimnek. Tátott szájjal meredtem előre és csak pislogtam.
- Boldog Karácsonyt! - fonta körém karjait Apu, mire kapcsoltam és jó szorosan magamhoz húztam. Annyira hiányzott már. Utoljára két hónapja láttam és úgy volt, hogy nem tud karácsonyra hazajönni. - Hiányoztál. - beszélt miközben még mindig öleltük egymást.
- Te is nekem! - néztem fel szemeibe, mire ő letörölt egy kósza könnycseppet arcomról. - De hogy? Azt mondtad, nem tudsz hazajönni.... - engedtem el és beszélgetni kezdtünk.
- Azt csak azért mondtam, mert Zayn már egy hónapja szólt, hogy szeretné ha meglepetés lennék számodra. - ahogy ezt így elmondta, lelkiismeret furdalásom lett. Zayn mindent megtett azért, hogy nekem tökéletes karácsonyom legyen, én meg egy szemét voltam vele... Provokáltam, piszkáltam és köcsög módon egy olyan képet adtam neki, ami akár padlóra is teheti. Gratulálok Sophie... megcsináltad! - Sajnálom, hogy már nem vagytok együtt. De tudnod kell, hogy támogatlak mindenben, annak ellenére is, hogy nem kedvelem Tomot. Tudom, hogy boldog vagy és én nem akarok ebbe beleszólni, de szerintem életed legnagyobb hibáját követted el azzal, hogy elengedted Zaynt. - ültünk le az ágyra és átkarolta vállaimat.
- Én nem engedtem el, ő ment el. A mai napig ugyanúgy szeretem, mint mielőtt szakított velem. Semmi nem változott bennem, csak még magamnak sem mertem bevallani. Szeretem és mindennél jobban szükségem lenne rá, de nem tehetem tönkre a karrierjét. Én nem érek annyit... - mondandóm közbe elsírtam magam, ő meg magához húzott.
- Akkor miért vagy együtt Tommal? - tette fel azt a kérdést, amire igazából nem is tudok válaszolni.
- Azt hiszem .... megszerettem. - szipogtam, neki meg égbeszaladt a szemöldöke.
- Szereted!? Valóban!? - kezdett el kérdezősködni és hangjában egy kis szarkazmus érződött. - Mikor kijöttetek hozzám, nem ezt láttam rajtad. A hátad közepére nem kívántad a gyereket és ő sem téged. Nem szeret téged, akkor te hogy szeretheted őt!? - próbált észhez téríteni és láttam igazságot szavaiban. - Hova lett a mindig épeszű lányom? Hova tűnt az igazi Sophie? Ő sosem lenne olyan mellett, akit nem szeret. Nem tűrné el és küzdene azért, amit akar! - mondta ki gondolatait, én meg igazat adtam neki. Én nem ilyen vagyok!
- Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy hiányzik Zayn. Sosem fogok tudni mást szeretni, de meg kell próbálnom. Ő mást választott helyettem és én ezt elfogadom. Legalább egyenes és őszinte volt, nem titkolta el. - vontam meg vállam, apu meg hitetlenkedve nézett rám.
- Sophie Moore! - állt fel és felhúzott. - Most azonnal szedd össze magad! Meg akarod keseríteni a saját életed? Mire lenne jó? Kérlek legyen egy csöpp eszed, menj oda Zaynhez, csókold meg és legyetek újra együtt! - mutatott az ajtó irányába, mire megráztam fejem.
- Nem lehet... Ott van Tom és Perrie, Zayn barátnője. Nem bírnám ki a tudatot, hogy tönkretettem egy kapcsolatot, ráadásul még a sajátomét is... - kerestem elő egy zsepit és rendbe szedtem magam. - Különben is. Ha Zayn nem keresett eddig és nem hiányoztam neki, akkor miért törjem magam? Úgy is csak visszautasítana, amit most per pillanat nem bírnék ki. - néztem rá, ő meg lehunyta szemeit és látszott rajta, hogy gondolkodik, elmondja-e, amit tud.
- Sophie. - fogta meg kezeim. - Zayn nem szereti azt a lányt. Ha te tudnád miket mondott nekem mikor beszéltünk. Ne dobd ki Tomot, elvégre karácsony van. De ahogy vége az ünnepnek, azonnal szakítsd ki életedből, mert ez így nem mehet tovább. Én nem fogom végignézni, hogy a lányom lelkileg összetörik. Ha ezt pedig megteszed, meglátod, minden más lesz... Talán jobb. - kacsintott. Tud valamit és nem mondja el! Ezt úgy utálom.... De megfogadom tanácsát. Ráébresztett arra, hogy én tényleg nem szeretem Tomot. Nekem valójában még mindig Zayn kell és ha őt nem kaphatom meg, akkor inkább legyek egyedül, minthogy kihasználjak egy másik srácot, hitegessem majd durván a padlóra küldjem. Ez nem én vagyok. Én nem tűrök, én küzdök! És ez most sem lesz másképp.
Köszönetem jeléül megöleltem, ő meg tudta, hogy elérte célját és diadalittas mosollyal fonta körém karjait.
- Majd elfelejtettem. - kapott fejéhez és előhúzott zsebéből egy kis dobozkát. - Boldog Karácsonyt mégegyszer! - nyújtotta át, mire fejcsóválva vettem el. Ahogy kinyitottam, elmosolyodtam. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne, amin egy végtelen jeles medál lógott.
- Köszönöm szépen! - öleltem meg újra. - A te ajándékod viszont nálunk van. Szóval majd ha átjössz hozzánk, odaadom. - mosolyogtam rá, majd kimentünk a szobából és megcéloztuk a földszintet. Leérve mindenki csodálkozva meredt ránk. Ismerték már aput, így nem mutattam be. Rögtön le is csapták a kezemről, mondván, hogy régóta nem ehetett és elhurcolták a konyhába. Elnevettem magam és a kezemben lévő dobozkára tévedt újra tekintetem. Annyira hihetetlen. Apu és a tanácsai hiányoztak nekem. Mikor felnéztem csak Zayn volt a nappaliban, a többiek mind a konyhában beszélgettek Apával.
- Zayn... - elé léptem és öt hónap után most éreztem először közelségét. - Én nagyon sajnálom. - kértem bocsánatot és értette, hogy mire gondoltam. Kevés kellett ahhoz, hogy elsírjam magam.... újra. - Nagyon szépen köszönöm. Ennél szebb és jobb karácsonyi ajándékot nem is kaphattam volna. - mosolyogtam rá, ő meg leszarta, hogy ki lát minket, a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Ahogy hozzámért, mintha ezer és ezer lepke éledt volna fel hasamban, testem elöntötte az ismerős melegség és gerincemen is végigfutott a kellemes bizsergés. Ez hiányzott nekem és hiányzik még most is. Tom nem tudja nekem ezt megadni! Hallgatnom kell apura...
- Tudom, hogy én szúrtam el. Sőt, azt is tudom, hogy nem tudsz megbocsájtani, de tudnod kell, hogy még mindig szeretlek. Amit írtam neked, az a mai napig igaz és az is lesz. Soha nem fogok tudni más nőre úgy nézni, mint rád. Még akkor sem, ha neked sikerült továbblépned. - szemeiből csalódottság tükröződött, én meg hihetetlen fájdalmat éreztem. A többiek nem láthattak ránk, mert a konyha pont úgy volt elhelyezve, hogy egy fal eltakart minket. Zayn tekintete fölénk tévedt, mire én is felemeltem fejem. Fagyöngy... Mind a ketten tudtuk, hogy ilyenkor mit szokás csinálni, de én nem mertem kezdeményezni. - Ha nem szeretnéd... - beszélt, ahogy egyre közeledett felém arca. Nem húztam el fejem és nem is ellenkeztem. Ahogy ajkai enyémekhez értek, mintha bomba robbant volna. Hevesen csókoltuk a másikat és rögtön tudta mindkettőnk, hogy nem tettük túl magunkat egymáson. Kezem tarkójára csúsztattam és beletúrtam hajába. Morgott egyet és elmosolyodott. Elváltunk egymástól, mert azért mégis csak barátom, neki meg barátnője van....
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd elléptem előle és a konyhába mentem a többiekhez. Mintha mi sem történt volna, leültem Apa mellé és bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Tess visszaadta Trógert, aki időközben valami okból kifolyólag vizes lett. Egyszer bízom rájuk, akkor is ez lesz... szegénykém. Kerestem egy törölközőt és megtörölgettem, majd leültem vele a földre és játszani kezdtünk. Nem is érdekelt, hogy körülöttem miről van szó. Annyira nyugodt voltam és mintha kicseréltek volna. Mosolyogva szórakoztam kiscicámmal, majd arra lettem figyelmes, hogy mindenki engem néz. - Attól, hogy nem nézek rátok, még látom, hogy mindenki engem bámul. - beszéltem miközben tovább játszottam Trógerrel.
- Srácok, már későre jár. - kelt fel apu és hozta a formáját.
- Szerintem is indulni kéne. - mosolyogtam a társaságra és egy pillanatra összenéztünk Zaynnel. Láttam szemeiben, bánja, hogy mennem kell, de mind a ketten tudtuk, hogy a karácsony nem jelenti azt, hogy együtt leszünk újra.... Összeszedtük a cuccainkat, felöltöztünk és felkaptam Trógert. - Nagyon szépen köszönünk mindent! Imádlak titeket. - csináltunk egy hatalmas csoportölelést, majd mindenki elbúcsúzott mindenkitől és beszálltunk a kocsiba. Én vezettem haza, mellettem pedig apu ült, a három jómadár meg hátul. Majdnem tökéletes karácsony. Akkor lett volna az igazi ha Tom helyett Zayn oldalán ünnepelnék. Ahogy hazaértünk és kipakoltunk mindent a kocsiból, kerestem valami fekhelyet Trógernek és adtam neki tejet. Ünnepek után muszáj lesz vásárolnom neki, mert semmi kiscicának való nincs itthon. - Apu, gyere. Megmutatom hol fogsz aludni és átadom az ajándékod. - mosolyogtam majd felvezettem az emeletre. A vendégszobába pakoltam a bőröndjét és otthagytam pár percre, amíg elsiettem a csomagjáért. - Hát akkor Boldog Karácsonyt! - nyújtottam át, ő meg fejcsóválva vette el. Kinyitotta és elnevette magát. Vettem neki egy üveg bort, amit mindig is szeretett és készítettem rá egy képet rólunk. Kapott mellé még egy nyakkendőt és inget, valamint csokit.
- Köszönöm. - ölelt magához. - Olyan vagy, mint anyád, amilyen volt. Mindig tudta kinek mi kell és kinézetre is egyre inkább hasonlítasz rá. Büszke vagyok rád! - ahogy ezeket elmondta, szemeim könnybelábadtak.
- Szeretlek. - mondtam neki magyarul, amin meglepődött, de rögtön válaszolt, hogy ő is. Egyszerűen imádom.
- Már akartam kérdezni, hogy mi a jó fészkes fenét csináltál a kezeddel??? - nézett rám, mire megvontam a vállam.
- Csak hoztam a formám. - elnevettem magam, ő meg csak ingatta fejét. Tudja, milyen vagyok. Meg sem lepődött. Nem sokat beszélgettünk már, mert ő is fáradt volt a hosszú út miatt meg az egész este miatt, ahogy én is. Elment fürdeni, addig én megágyaztam neki is és a saját szobánkba is, majd szintén elmentem fürdeni. Úgy döntöttem, hogy nem várom meg a többieket. Elköszöntem aputól és Tróger kíséretében bementem a szobámba. Kerestem neki valami ideiglenes fekhelyet és elhelyeztem az ágy melletti üres helyen. Magamban összegeztem ezt a napot és azt kell mondanom, rosszabbra számítottam. Sokkal rosszabbra. Megtudtam, hogy Zayn még mindig szeret és most már biztos, hogy én is őt. Rájöttem, hogy Tom nekem nem kell és hogy igaza van apunak. Nem szerethetem őt, mikor rajta tisztán látszik, hogy sose lenne kölcsönös. Fogalmam sincs mi volt az a fellángolás nyáron vagy hogy miért is vagyunk együtt, de szerintem már nem sokáig.... Karácsony után útjára engedem. Ő is úgy éli az életét, ahogy akarja, meg én is. Úgy jobb lesz! Éreztem, hogy szemeim leragadnak, így még utoljára megsimogattam Trógert és az oldalamra fordulva mély álomba szenderültem.

ui: Remélem azért valamennyire elnyerte tetszésetek ez a rész.. :)) 

Zsó.xx. :) ♥

Karácsony! :) ♥

Manók!:)

" A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Életre kelt, beléd költözött és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül, hisz ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnep napokká változnak!" :) ♥ 

Szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánni! :) ♥ 

Tegnap Loui szülinapja volt, így utólag is Boldog Születésnapot neki!!! :D Remélem mindenki írt neki Twitteren.! ;) 

26. fejezet. :)

Itt is vagyok! :D Ebben a részben, egy nagyobb ugrás jön most, mert nem úgy fogok végezni a történettel, mint ahogy én azt elterveztem... :) Sajnálom, hogy ennyit késtem, de próbáim voltak délutánonként, ráadásul beteg is lettem, de azért siettem vele! Remélem tetszeni fog! :)

egy lány:) : Én is sírtam, miközben írtam a részt, de majd meglátjátok mit alakítok ki ebből. :) Addig pedig itt a kövi rész. :D ♥
Anita:  Hát igen... az a rész érzelmileg jóra sikeredett. ♥

'...Akkor a szakítás gondolata elveszett...'

/5 hónappal később/

- Jó reggelt! - köszöntött Tom és fölém hajolva adott egy csókot. Rámosolyogtam és közelebb bújtam hozzá. Hát igen.... öt hónapja annak, hogy Zayn itt hagyott. Azóta csak a hírekből és újságokból hallottam felőle, na meg persze a fiúktól. Egy hónapon keresztül csak sanyargattam magam miatta és mindenki próbált észhez téríteni, ami részben sikerült, részben nem. Sikerült, mert "tovább léptem", de részben nem, mert még mindig ugyanúgy szeretem. Tomot ezzel csak kihasználom, de nincs merszem bevallani, még magamnak sem... Főleg úgy, hogy holnap karácsony. Úgy néz ki, hogy megyünk a Direction házba, mert hívtak a lányok is és a fiúk is Zayn kivételével, de fogalmam sincs mi legyen. Vettem ajándékot mindenkinek, de félek. Mi lesz ha belépek oda? Mi lesz ha egy helyiségben leszek újra Zaynnel, ráadásul úgy, hogy Tom is ott lesz? Hát holnap megtudjuk.
A karrierem az egekben. Az első klipemmel hatalmas sikert arattam, aminek nagyon örültem. Azóta már egy csomó mindenen túl vagyok. Interjúk tömkelege, egy album és már csináljuk a másikat. Fellépések, utazások és ajánlatok. El sem tudtam képzelni, milyen nehéz is ez, bár én igen élvezem. Ryan büszke rám, mondván, hogy kevés sztárnak sikerül ilyen rövid idő alatt ekkora hírnevet szerezni. Én csak örülök a dicséretnek, de még mindig az van bennem, hogy még, még, még és még!
- Tom. - emeltem fel fejem, hogy szemeibe nézhessek. - Ha holnap nem szeretnél menni, akkor nem megyünk. - igazából nem Tom miatt mondtam ezt. Reméltem, hogy valami olyan választ kapok, amire számítottam, de nem...
- Hát nem repesek az örömtől, hogy lássam az exed, de tudom, hogy neked a többiek nagyon jó barátaid és nem hanyagolhatod el őket miattam. Így se láttad őket sokat. - mosolygott, én meg magamban fojtogattam. Hát akkor tényleg megyünk. - De gondoltam már arra is, hogy csak te mész, én meg nem. - ahogy kimondta, felvontam a szemöldököm.
- Felejtsd el! Akkor én is maradok. - dőltem vissza az ágyba, ő meg fölém hajolt.
- Te meg ezt felejtsd el. Nem hagyom, hogy hülye legyél. Szóval megyünk holnap és hidd el, én túl fogom élni. - kacsintott, majd nyomott egy puszit számra és kikászálódott az ágyból. Már egy hónapja rájöttem, hogy én őt soha nem fogom tudni szeretni, úgy, mint Zaynt. Zayn sosem hülyézett le és sosem kezelt úgy, mind egy idiótát. Tom nem tud elvonatkoztatni attól, hogy én nem a haverja vagyok most már és ez zavar. Persze akkor jó egy kapcsolat, ha tudunk úgy hülyülni, mint a barátok, de nálunk csak ez megy, meg egy-két csók. De vele sosem tudnék lefeküdni, annyira abszurd. Én nem szeretem őt! Lelkiismeret furdalásom is van miatta, hogy csak kihasználom. Nem akarom egyedül érezni magam és csak így tudtam megoldani... mondjuk az elején még reménykedtem benne, hogy megszeretem, de nem megy. Akárhányszor ránézek a Zayntől kapott láncomra, rájövök, hogy Tom nem érhet fel hozzá. Egyre inkább gondolkodom azon, hogy karácsony és szilveszter között véget vetek ennek az egész "nincs kapcsolatnak".
- Sziasztok! - ugrottam barátnőm nyakába és agyon ölelgettem. Harry már féltékenységi rohamot kapott, hogy Tess engem jobban szeret, mint őt, mire fejbe vágtam. - Te idióta maki. Hogyan szeretne már jobban, ha egyszer te vagy a pasija, én meg csak a barátnője.!? Gondolkodj öcsi. - kacsintottam, ő meg felvonta a szemöldökét.
- A kis csoda csibe felerősödött. Akkor akár segíthetsz is behozni a fát! - nézett rám afféle "nesze neked" fejjel, mire hátba veregettem.
- Ja... szép álom. - mosolyogtam rá és Tomra mutattam, aki éppen szalon képesen mászott le a lépcsőn. - Majd ő segít neked. - vigyorogtam és kirugdostuk a srácokat az ajtón. - Tessa! - húztam fel az emeletre és bementünk a szobámba. - Én ezt nem bírom! - fakadtam ki, ő meg értetlen fejjel meredt rám.
- Zayn? - kérdezte elsőre, én meg leültem az ágyra és ránéztem.
- Részben, de most Tomról és rólam beszélek. Tessa, én őt nem szeretem úgy, mint pasit és egyszerűen nem bírok mellette lenni. Ő nem olyan, akinek minden nélkül odaadnám magam. - végre elmondtam valakinek!
- Akkor miért vagy még mindig vele? - jogos volt kérdése és tudom, hogy egy aljadék vagyok.
- Fogalmam sincs... az elején még azt hittem, hogy ebből lehet valami, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Ő és én maximum csak haverok lehetünk, hisz most is úgy kezel. Annyi, hogy egy-két csók még közbe-közbe elcsattan, de nem több. Lelki ismeret furdalásom is van miatta, hiszen kihasználom, de már nem sokáig. Szerintem karácsony és szilveszter között útjára engedem. Ez így nekem nem megy... beleőrülök. - fogtam a fejem, barátnőm meg leült mellém és átkarolt.
- Ha nem szereted, akkor mond meg neki. Ne kelts benne hiú reményeket, bár szerintem ő is rájött ezekre, mert feltűnt, hogy már nem úgy viselkedik, mint az elején... - részletezte, én meg nagyon megörültem ennek a hírnek. - De a karácsonyt még várd meg. Ha pasiként nem is szereted, de a haverod. Ne dobd ki, még két-három napot kibírsz. - győzködött, én meg bólintva keltem fel. Sokkal jobban érzem magam, hogy ő is tudja. - De keressük elő a karácsonyi díszeket. - karolt belém és énekelve trappoltunk ki a tároló helyiségbe. Ja igen, időközben Tessa karrierje is felpörgött. Egy csomó klipje és száma van már és szintén a második albumán dolgozik. Hál' Isten mind a kettőnknek megy és reméljük, hogy ez még sokáig így lesz.
- Megvannak. - mutattam fel az egyik polcra, amit mi nem fogunk elérni. Ha kinyújtom a kezem, akkor van még több, mint egy méter... Na, ez vicces lesz.
- Sophie kitaláltam, hogy szedjük le. - villant fel Tess feje fölött egy kis villanykörte. Érdeklődve néztem rá, ő meg folytatta. - Beleülsz a nyakamba, leszeded én meg leteszlek a földre. - részletezte, mire felvontam a szemöldököm.
- Le fogsz ejteni... tudom. - védekeztem. Hülye ötletnek tartottam, de mi mindig hülyeséget csinálunk, ha együtt vagyunk. Ebből kifolyólag, ez nem volt kérdés számunkra. - Na, akkor hajrá. - ahogy kijelentettem, felegyenesedett velem együtt, mire felnyúltam az egyik dobozért, de még így is kellett egy kicsi. - Ööö... Tess? - néztem le rá, ő meg nagy nehezen felfelé biccentette egy picit a fejét. - Tudsz egy kicsit ugrani? egy centi kéne, de bárhogy nyújtózkodom, nem érem el... - közöltem vele a tényeket, mire egy aprót ugrott. - Nagyobbat, így nincs meg. - szóltam le neki, ő meg vett egy nagy levegőt és ugrott. A nagy lendületnek köszönhetően megfogtam a dobozt.. igen, de magammal rántottam. Tess elvesztette az egyensúlyát, így én leestem róla, a doboz rám, Tess meg a lábaimon feküdt.
- Úristen. Mi történt itt? - futott be Harry és Tom, mi meg nyöszörögtünk. Tom lekapta rólam a dobozt és felsegített. A jobb kezem fájt és alig bírtam megmozdítani, de nem akartam szólni nekik.
- Csak levettük a karácsonyi díszeket. - magyarzkodott Tess, majd felkapta az egyik dobozt és elindult vele le a földszintre. Harry egy "lehetetlen vagy" nézéssel nyugtázta, majd ő is felkapott párat és segített lecipekedni.
- Minden oké? - aggódó tekintetét Tom a szemeimbe fúrta és mintha tudta volna, hogy valami nem oké... Persze én bólintottam és felvettem egy könnyebb dobozt, de a bal kezemmel. Ahogy tartottam és mentem lefelé, csak azon imádkoztam, hogy megrándult vagy bármi más, de ne legyen törött. Pár percen belül gyönyörű lila színekben pompázott kezem és duplájára dagadt. Próbáltam a bal kezem használni mindenhez, hogy ne vegyék észre a másikat, de nem voltam elég óvatós.
- Csoda csibe!? - hallottam meg Harry gyanakvó hangját, mire félve néztem rá. - Mi történt a kezeddel? - lépett mellém és óvatosan megemelte. Felszisszentem a fájdalomtól, pedig próbáltam leplezni. Ebből a mozdulatomból tudta mindenki, hogy mi a helyzet és pár perc múlva már a kocsiban ültünk, a kórház felé sietve. Ahogy gondoltam.... eltört. Az orvos hamar megvizsgált és rögtön be is gipszelte, de mielőtt távoztunk, a lelkemre kötötte, hogy nagyon figyeljek rá, mert akkor három héten belül leszedhetjük. Remek karácsony elé nézünk.
- Nem is én lettem volna... - sóhajtottam, majd levágtam magam a nappali kanapéjára. Tessa vigyorogva bólogatott, csakúgy, mint Tom, Harry viszont értetlen arckifejezéssel meredt rám. - Minden fontosabb ünnep, alkalom előtt csinálok valami ilyesmit. Húsvétkor kificamodott a bokám, mert beleléptem egy gödörbe, nyáron szülinapomkor eltörtem az ujjam, apához mentünk látogatóba és leestem a lépcsőn, így szétzúztam a térdem és jó pár napig nem tudtam lábra állni. Szerinted? - ahogy részleteztem, kinevetett. Hát ezen mást nem is lehet csinálni. Olyan tipikus... - Ne nevess, nem vicces! - szóltam rá és annak ellenére, hogy durcásra terveztem, elég szépen elnevettem magam.
- Gyere ide. - karoltak át Tessel, Tom pedig mosolyogva figyelt minket. Furcsálltam, hogy nem jött oda, de megvontam a vállam és nem törődtem vele. Ha ő nem akar testi kontaktust, én nem fogom erőltetni...
- Fejezzük be a fát! - pattantam fel és próbáltam egy kézzel ferakogatni a díszeket, de nem igazán sikerült. Egy idő után Harry megunta ezt, leültetett a kanapéra, adott egy könyvet, hogy olvassak, amíg ők befejezik. Nem akartam beleegyezni, de mikor megláttam a könyv címét, érdekelni kezdett. Magyar volt, mert időközben sikerült letennem az anyanyelvi szintű vizsgát belőle. Nem is volt olyan nehéz, mint ahogy azt egyesek mondják...
- Csitt-csitt. - olvastam fel magyarul, mire mindenki felém kapta a fejét.
- Mi? - ráncolta a szemöldökét Tom, én meg elnevettem magam arckifejezésén.
- Magyarul szólaltam meg és azt mondtam Csitt-csitt (hush-hush). - magyaráztam meg, ők meg vállukat megvonva folytatták a munkát. Már régebben olvastam angolul ezt a könyvet, de kíváncsi voltam rá, hogyan fordították le, így belekezdtem. Szabályosan faltam a könyvet és arra lettem figyelmes, hogy Tom beállt elém a csúcs díszt tartva a kezében. Felnéztem rá értetlen tekintettel, mire átadta a díszt minden szó nélkül és felsegített a kanapéról. A fához sétáltunk, amiről már csak ez az egy hiányzott. Felkapott a nyakába és nagyon vigyázva rám, közelebb mentünk és felhelyeztem a tetejére a lét fontosságú díszt.
- Kész! - szóltam le Tomnak, aki óvatosan letett és a szemembe nézett. Nem láttam semmi csillogást bennük és tudtam, hogy az enyémben sincs... egyszerűen éreztem, hogy ez csak szimpla barátság. De azért, mégis csak együtt vagyunk és ennek jeléül megcsókolt.
- Na srácok, akkor mi megfőzünk, ti meg elmentek ajándékokat csomagolni. Harry, fenn a szobánkban az egyik szekrényben mindenki ajándéka benn van... kérlek csomagold be! - nézett rá Tess kiskutya szemekkel, Hazz meg megadóan bólintott, a következő pillanatban meg felcsillantak a szemei. - Nyugodj meg, a tiéd nincs köztük. - adott neki barátnőm egy puszit, Harry meg csalódott arcot vágott és elindult fel az emeletre. Ezen muszáj volt nevetnem. Olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek.
- Tom, szerintem te is tudod, hol tárolom a meglepetéseket. - csak ennyit mondtam neki, ő meg már ott sem volt. Ez gyorsan ment.
Tessa és én bementünk a konyhába és előszedtünk mindent. Megbeszéltük, hogy Tess csinálja a húsokat, addig én meg mézeskalácsozok. Végighülyéskedtük az időt, főleg, hogy én fél kézzel bénább voltam, mint máskor. Nagy nehezen összehoztam, de a többit most barátnőmre hagytam. Összepakoltam a nappaliban, mert elég nagy kupit hagytunk magunk után és miután ezzel megvoltam, visszaültem a könyvem elé. Csak olvastam, olvastam és olvastam. Arra lettem figyelmes, hogy Tessa már nincs a konyhában és ég a villany a nappaliban. Beesteledett. Vajon mennyit olvashattam!? Mindegy is... nyújtózkodtam egyet és miután megjelöltem, hogy hol is tartok a könyvben, felmentem az emeletre. Tom már aludt mikor felértem, így szép csendben kerestem magamnak pizsit és mentem a fürdőbe. Hát gipszel a kezemen nehéz volt fürdeni, de összehoztam nagy nehezen. Mikor visszamentem a szobámba, valahogy nem vonzott az ágy. Annyira furcsa még mindig más férfi mellett aludni és máshoz hozzábújni, hogy sokszor nem is teszem, mint ahogy most sem. Fogtam magam és elmentem a moziszobába. Kerestem elő egy DVD-t és merő véletlenségből egy szerelmes akadt a kezembe. Szép lazán félredobtam és kutakodtam valami vígjáték után vagy bármi más nézhető film után és végre találtam egyet. Igazából sorozat. Once Upon a Time a címe és ez így elsőre megfogott. Biztos Tessa gyűjteményébe tartozik, mert én ilyet soha nem néztem. - Na majd most. - beszéltem saját magamhoz és beraktam a lejátszóba. Beültem leghátra és érdeklődve figyeltem. Ahogy egyre több részt néztem meg, annál inkább felcsigázott. Nagyon jó sorozat, biztos, hogy nálam örök marad.

- Sophie. - hallottam egy ismerős hangot, de szemeimet még nem nyitottam ki. - Ébresztő! - szólogatott tovább és megismertem Tess hangját. Nagy nehezen kinyitottam pilácsaimat és elmosolyodtam az előttem álló kis társaságon.
- Boldog Karácsonyt! - pattantam fel és agyon ölelgettem mindenkit. Tomnak adtam egy csókot is, azért mégis csak... Fel voltam spannolva és az sem érdekelt, hogy ma a többieknél töltjük a szentestét és látom Zaynt. Valami különleges boldogság kerített hatalmába, de fogalmam sem volt róla, hogy minek köszönhető.
- Gyere, ebédeljünk aztán a délután csak a miénk. - húzott maga után Tessa, a két srácot meg magukra hagytuk. Magamra kaptam valami kényelmes ruhát, összekötöttem a hajam és lementem a konyhába. Mivel tegnap nem fejeztük be a főzést, így még az hátra volt. Nem vett igénybe az egész két óránál többet, így hamar asztalhoz ülhettünk. Ebéd közben jó hangulat uralkodott köztünk, ami rendesen meglátszott. Sosem voltam még ilyen felszabadult, mióta Tommal együtt vagyok. Talán most értem el oda, hogy elfelejtsem Zaynt? Talán meg tudom szeretni a mellettem ülő srácot!? Talán új életet kezdhetek végre!? Nem tudom...
- Lányok, ez valami isteni volt. - dicsért meg minket barátom, mire nyomtam egy puszit arcára. Meglepődött, mert nagyon ritkán csináltam ezt idáig. Tessa és Harry is csak pislogtak, de meg is értem őket. Sosem mutattunk Tommal olyat, amiből arra lehetett következtetni, hogy együtt vagyunk. De, ami késik, nem múlik.
- Mit csinálunk hétig? Csak mert fél órája beszéltem Louval és mondta, hogy fél nyolcra várnak minket. - érdeklődött Harry, mire mi csak megvontuk a vállunkat.
- Szerintem majd jön magától. - beszéltem, miközben segítettem leszedni az asztalt és bepakoltunk a mosogatógépbe. - De azt tudom, hogy nekem ma senki és semmi nem ronthatja el a kedvem. Esküszöm egy éjszaka alatt megváltoztam. Sokkal felszabadultabb és vidámabb vagyok, mint eddig. - vigyorogva néztem a többiekre, akik mosolyogva jelezték, hogy észrevették. Elpakoltunk és érdekes módon mindenki a nappaliba ment. A fa előtti kanapéra ültünk le. Harry és Tom ültek középen, mi meg Tessel kétoldalt és lábainkat a srácok ölébe pakoltunk. Tudjuk, mi az a kényelem.
- Lányok. Szerintem mi csak nyertünk veletek. - jelentette ki Harold, mire Tess szerelmes tekintettel pillantott rá és megcsókolták egymást. Annyira édesek.

- Sophie. - rakta le lábaimat Tom és felállt. Megfogta a még ép kezem és felhúzott. Kicsit arréb sétáltunk, hogy nem zavarjuk őket, meg így mi is nyugodtabban tudtunk beszélgetni. Legalább is azt hittem, hogy beszélgetni akar, de kiderült, hogy nem. Ahogy eljöttünk Harryéktől, gyengéden a falnak nyomott és ajkait enyémekre tapasztotta. Most először élveztem ezt ennyire, ami érződött is. Tom észrevette, hogy most én is más vagyok és hagyom magam, így bátrabb volt és heves csók csatába kezdett velem. Eddig sosem engedtem egy apró puszinál többet vagy egy rövid csóknál. Most viszont... Annyira más és csak azt érzem, hogy jó, ez pedig kell nekem. Mindennél jobban. - Mi történt, hogy megváltoztál? - suttogva kérdezte, miközben homlokát enyémnek döntötte.
- Fogalmam sincs, talán sikerült végre elfogadnom, hogy te már nem Zayn vagy. Talán sikerült túllépnem, még magam sem tudom. De egyet viszont tudok. - néztem mélyen szemeibe, amik csillogtak. Négy hónap után most először. Igen... tizennyolcadikán négy hónaposak lettünk. - Még több kell nekem belőled. - ahogy kijelentettem, elmosolyodott és újra mohón falta ajkaimat. Nem sokkal ez után tapsot hallottunk, mire elvörösödve fordultam Tessék felé. Barátnőm a nyakamba ugrott, Harry meg Tomhoz sétált és összepacsiztak.
- Akkor a szakítás gondolata elveszett. - mosolygott barátnőm, miközben halkan beszélt. Bólintottam, majd Tomhoz sétáltam és összekulcsoltam kezeinket. Harry arcán is hatalmas mosoly volt. Ezek szerint örült boldogságunknak, de be kell vallanom, én is. Őszintén szólva az előző négy hónapot nem is lehetett tekinteni kapcsolatnak. Csak ilyen "azért vagy, hogy melegíts az ágyban" szinten voltunk.
- Azt hiszem ez lesz az egyik legjobb szentestém. - mosolyogtam fel barátomra, mire ő nyomott egy puszit homlokomra. Mivel jól elszórakoztuk az időt, már hat óra volt és mivel mindannyian akartunk fürdeni, készülődni, kapkodni kezdtünk. Gyors zuhanyzás és kín keserves haj mosás után, beszaladtam a gardróbba és kutakodtam valami megfelelő ruha után. Hamar meg is találtam és magamra öltöttem. Tom már nadrágban futkosott a szobában, amin csak vigyorognom kellett, viszont tekintetem elidőzött kidolgozott felsőtestén, amit észre is vett.
- Jót látsz? - incselkedett, mire felhorkantam.
- Ne nevettes. Már milliószor láttam jobbat. - kacsintottam, mire ő felvont szemöldökkel közelített felém.
- Igen!? - állt meg előttem, én meg bólintottam. - Hazudsz! - vádolt meg, mire arcomra pimasz mosoly húzódott. - Látszik rajtad, hogy kívánsz és mindent megadnál értem. - növelte saját egóját, mire megveregettem mellkasát és elléptem előle, de ő megfogta kezem és visszahúzott. Magához préselt, annyira, hogy hallottam szíve dobogását, éreztem légvételeit és azt, amit eddig nem. A szeretetet! Mosolyogva néztem hatalmas zöld szemeibe, mire ő nevetve ingatta meg fejét és megcsókolt. - Én mondtam, hogy hazudsz. - beszélt miközben egy póló után kutakodott. Elnevettem magam, majd leültem a tükrösöm elé és visszaakasztottam nyakamba a Zayntől kapott láncomat, átfésültem a hajam és beparfümöztem magam. Nem akartam sminket rakni, mert nem divat bemutatóra készülök, csak egy kellemes estére a barátaimmal. Megkértem Tomot, hogy bal kezemre akassza fel a karkötőt, amit még tőle kaptam és ő készségesen ugrott is. Miután elkészültünk, összeszedtük mindenki ajándékát és bepakoltuk a csomagtartóba. Tessék is ugyanígy cselekedtek, így a kocsim csomagtartója tele volt csomagokkal. Magunkra kaptuk kabátjainkat, beültünk az autóba és már úton is voltunk a közös ház felé. Mondjuk én nem értettem, hogy miért vagyok hivatalos, mikor már csak haveri szinten tartozom közéjük, de legyen. Az út vidám hangulatban telt. Végig hülyéskedtünk, énekeltünk és ökörködtünk. Röpke negyed óra alatt megérkeztünk és tökéletesen pontosak voltunk, mert hét óra huszonkilenc perc volt. Összeszedtük az ajándékokat és nagy nehezen becsengettünk. Már kintről hallottam Loui hangját, ahogy üvölti, hogy "megjöttek az utódaim". Mindenki egyszerre nevetett fel és abban a pillanatban kitárták előttünk az ajtót.

Feliratkozók!!!!

Sziasztok! :) 

Sajnos a blogspot elvesztette a feliratkozóit!! Így kérek mindenkit, aki olvassa a blogom, az iratkozzon fel bloglovinon, mert csak ott látjátok, ha új rész kerül fel!!! Előre is köszönöm szépen! :) ♥♥

25. fejezet. :)

Meg is érkeztem! :D Hát akkor induljon a lavina... csak ennyit fűznék hozzá. :)


egy lány:) : Köszönöm szépen, de már késő bánat... már megterveztem! :D

"Menj, éld az életed, egyengesd az utad és keress egy olyan társat, aki megérdemel téged..."

- Most azt mondod választanom kell!? Normális vagy? Nem teheted ezt velem... - kiabált Zayn valakivel a telefonján keresztül. Épp a nappaliba raktam rendet, mert amíg mi egy hétig távol voltunk, Tessáék disznóólat csináltak a házamból. Zayn az emeleti nappaliban volt és tisztán hallottam, hogy ideges. Fogalmam sincs miért és kivel mérgelődik, de tudtam, hogy ma nem lesz jó napja...
- Mi van itt? - jött le Tess és beállt segíteni. Megvontam a vállam, jelezve, hogy pont ugyanannyit tudok, mint ő. Csak remélni tudtam, hogy nem nagy a baj.
- Harry? - kérdeztem, mikor feltűnt, hogy még nem üdvözölt szokásosan. Valamiért én vagyok a csoda csibe... Biztos... Ő tudja.
- Elment vásárolni, mert üres a hűtő. - jelentette ki lazán és ledőlt a kanapéra. Csatlakoztam hozzá, hiszen kitakarítottuk az egész lakást. Végre volt valami formája.
- Mit csináltatok, amíg mi távol voltunk? Feléltetek mindent? - néztem rá afféle "hihetetlenek vagytok" nézéssel, amit ő egy váll vonással lerendezett. Legyintettem egyet, mert igazából nem érdekelt. Az ő házuk is és azt csinálnak, amit akarnak. Csak maradjon egyben a lakás.
Előhalásztam a mobilom a zsebemből és megnéztem az SMS-em. Ki mástól lett volna, mint drága manageremtől, Ryantől. Már hiányozhatok neki, mert azt írta, hogy " Törpe. Jó lenne, ha adnál magadról valami élet jelet. Ja és délután videóklipp. xx, R." Hát akkor már azt is tudom, hogy délután mi lesz a program.
- Tess, délután el kell mennem forgatásra. Csak szóltam, hogy tudj róla! - jelentettem be, majd mind a ketten az ajtó felé kaptuk a fejünket, mert az nagy hanggal csapódott be. Harry... - Mi lenne ha nem szednéd szét a házam? - vigyorogtam rá, mire eldobta a csomagokat és megölelt.
- Csoda csibe! - vigyorgott, én meg elnevettem magam. Furcsa, aranyos és egyben vicces is, hogy így szólít. Elengedtük egymást, segítettem becipekedni és kipakolni. Zayn még mindig az emeleten vitatkozott valakivel, én meg egyre inkább untam. - Mit csinál? - biccentett az emelt felé Hazz, mire mindketten megvontuk vállunkat.
- Fogalmam sincs... ez megy már fél órája, ha nem több. - ahogy közöltem vele, mintha bevillant volna valami a fejében. Megrázta a fejét és "feltűnés nélkül" felment Zaynhez. Tudtam, hogy tudja. Majd elmondják, ha akarják. Ha meg nem, azt jelenti nincs közöm hozzá.
Igazából volt még talán egy órám itthon, az alatt ettem, lefürödtem, hajat mostam és összeszedtem a cuccaim. Miután mindennel megvoltam, visszakiabáltam az ajtóból, hogy elmentem, majd már a kocsimban ültem és igyekeztem a stúdió felé. Viszonylag hamar odaértem, de ahogy leparkoltam és a bejárathoz sétáltam, megtámadtak az emlékek. Legutóbb sírva jöttem ki innen és most nagyon remélem, hogy most más lesz.
- Jó napot Miss Moore. - köszöntött egy biztonsági őr!? Visszaköszöntem és értetlen fejet vágva mentem be az épületbe. Benn is találkoztam egy-egy őrrel, akik mosolyogva köszöntöttek.
- Szia. - ugrott a nyakamba managerem. A nagy lendület miatt majdnem a földön landoltunk, de szerencsénkre időben kapcsolt és megtartott minket.
- Jól van Ryan. Én is téged, csak engedj el, mert nem kapok levegőt. - ahogy kijelentettem, elengedett és kitört belőlünk a nevetés. - Gondoltam ám rád. - vigyorogtam, ő meg gyanakvó tekintettel pásztázott. - Hoztam neked valamit. - adtam át neki a táskát, amit egész eddig cipeltem, ő meg megrázta.
- Csak megnéztem, ketyeg-e... - adta meg a magyarázatot előbbi cselekedetére, mire fogtam a fejem. Ezért jó, ha az embernek fiatal főnöke van. - Tartsd is magad ehhez! - nevette el magát, mikor meglátta mit hoztam neki. Egy fekete póló volt, az elején egy "Big Boss" felirattal. Persze volt mellette még egy-két csoki is, hiszen tudom, hogy imádja... ki nem!?
- Na, forgatunk? - izgatottan néztem rá, ő meg bólintott és bementünk a stúdió melletti fotó terembe. A múltkori fehér vászon helyett, most fekete volt és már vártak rám a sminkesek és stylistok.
- Menj, öltözz át és rögtön kezdjük. - utasított, azzal ott hagyott a lányokkal, akik segítettek ruhát választani. Vagyis inkább csak a kezembe nyomták őket, azzal a szöveggel, hogy "vedd fel". Hát igen, így megy ez. A lányok közölték velem, hogy a klip megköveteli, hogy kicsit kislányosabb legyek, szóval minden szettem, ami szerepelni fog, visszaváltoztat egy tizenhat, tizenhét éves tinivé. Nem volt ellenemre a dolog. Első szerelésem egy fehér topból, kék-csíkos blézerből és farmer rövidnadrágból állt. A nyakamba aggattak egy ezüst színű sálat és már el is küldtek a sminkeshez, fodrászhoz. A sminkem egyszerű volt. Szemeim kihúzták feketével és raktak rá szempillaspirált is, emellett volt még rajtam szájfény és semmi más. A fodrászom összekötötte a hajam és megcsinálta úgy, mintha lenne oldal frufrum és elcsatoltam volna. Vicces volt "visszaváltozni".
- Na, itt vagyok. - léptem a vászon elé és vártam az utasításokat.
- Igazából a klipnek a nagy része, majd máshol játszódik, ez csak ilyen közbe-közbe megjelenő kép kocka lesz. Szóval csak a szövegnek megfelelően mutogass ha úgy van és táncikálj, de a lényeg az, hogy tátogd a dalt. Pontosan, különben nem lesz jó és kezdjük előröl! - mondta el teendőimet Ryan és egyáltalán nem tűnt nehéznek. Csak állnom kell, kicsit tennem magam és ha úgy van mutogatni, valamint tátogni a szöveget. Menni fog. Bólintottam, hogy kezdhetjük és már kezdődött is a múltkori felvétel a hangommal, mire tátogtam és táncikáltam, pózoltam, mutogattam. Kicsit furcsán éreztem magam, de tetszett. Ahogy vége lett, odafutottam a kamera elé, hogy megnézzem. Ryan meg sem szólalt, csak mutatta, hogy jó voltam és már néztük is mit alkottam. Be kell valljam, nekem nagyon tetszik ez az egész.
- Na jó... te már biztos, hogy csináltad ezt előtte! - háborodott fel Ryan. - Soha senki nem tudta elsőre megcsinálni. Mi titkolsz előlünk? - bökött oldalba könyökével, mire felvontam szemöldököm.
- Én nem titkolok semmit, de tudod az otthon való éneklésnek meg vannak az előnyei. Főleg mikor beteg vagy, elment a hangod és tátogsz a zenére - magyaráztam meg, hogy miért tudok jól tátogni és egyszerre mozogni is. - Bár szerintem ezt mindenki tudja, nem kell hozzá tudomány. Összevágni meg úgysem én fogom. - villantottam egy gonosz vigyort az operatőrre, mire ő afféle "valahogy úgy" fejet vágott.
- Hát akkor oké. Akarod ma folytatni, mert akkor átmegyünk a fő helyszínre, de ha nem szeretnéd, akkor majd holnap. - hagyta rám a döntést managerem, mire én megvontam a vállam.
- Csináljuk ma. Minél hamarabb, annál jobb. - vigyorogtam. A technikusok összepakoltak, engem meg visszatoloncoltak a stylistokhoz, hogy öltözzek vissza, mert ők is pakolni szeretnének. Semmit nem értettem ebből az egészből és rájöttem, hogy túl könnyen ment az eleje... Akkor a vége nehéz lesz. Tudom, érzem.
- Sophie! Telefon! - kiabált Ryan, mikor éppen a stylistok öltöztettek. Valami furcsa háznál voltunk, aminek a falai graffitikkel voltak tele, belül meg tisztaság és mintha senki nem lakná, pedig de.
Odafutottam és felkaptam a mobilom. Meg sem néztem, ki a telefonálóm, csak felvettem.
- Igen!? - kérdeztem afféle "csak gyorsan" hangsúllyal, de ez rögtön eltűnt, mikor meghallottam a túloldalról egy aggódó hangot. - Na, lassíts! Nem értek semmit! - próbáltam picit lenyugtatni, de úgy tűnt nagyon ideges. - Harry!!! Mi a fészkes fenéről beszélsz!? - kezdtem el én is ideges lenni, de fogalmam sem volt róla, miért... - Majd otthon megbeszéljük, mert semmit nem értettem az ég egy adta világon. - köszöntem el tőle és kinyomtam. Valamiért rossz előérzetem volt. Mintha legbelül tudnám mi a gond, csak még magam elől is el akarom rejteni. Kíváncsi vagyok, most már nagyon! - Gyorsan csináljuk, amit lehet! - sürgettem őket, majd magamra kaptam egy takarító nő jelmezt és pár pillanat múlva már a sminkeseknél álltam. Hamar elkészültem, vártam az utasításokat, de természetesen ilyenkor döglik be a kamera is. Ááááá... idegességemben már fel-alá járkáltam. Ryan elmondta, hogy kapok egy felmosót, azzal kell táncikálnom, hülyéskednem és az egész klipnek az lesz majd a lényege, hogy a rabszolga lány, kitörni készül a 'fogságból', amit majd a végén tánccal és bandázással jelképezünk. Így már értettem, mire kellett a graffitis ház és miért vannak táncosok. De egy bökkenő még van...

Nem tudom a táncot. - Szerintem hagyjuk az egészet! Legalábbis a táncos részét, mert én még a mozdulatokat sem tudom, a többit pedig megcsinálom. - néztem körbe, mire mindenki bólintott és már benn is voltam a házban. Kaptam egy szereplőt, aki a rabszolga hajcsárt játszotta. Az egész tök jól ment, ahhoz képest, hogy bennem milyen gondolatok kavarogtak. Tudtam mosolyogni, ökörködni és csak hoztam a formám. A táncos és kinti részen kívül szinte mindennel megvoltunk, így nem érdekeltek a többiek. Visszavettem a ruhám, beugrottam a kocsimba és úton voltam hazafelé. Egész végig bömbölt a rádió és csak kattogott az agyam. Mi lehet az a nagy gond, ami miatt Harry ideges és mintha a háttérben Tessa is kiabált volna. De ezt nem merem kijelenteni....
Az út most valamiért hosszabbnak tűnt, mint általában. Az utolsó tíz méteren már alig bírtam kivárni, hogy beérjek. Ahogy kipattantam, beviharoztam a házba és Harryt kerestem.
- Harry! - kiabáltam és felszaladtam az emeletre. Berontottam a szobájukba és végignéztem a szép kis társaságon. Harry és Tessa mérges és aggodalmas fejjel sétálgattak körbe-körbe, Zayn meg ült az ágyon és könyökeire támasztotta fejét. - Mi van itt!? - gyanakvóan mértem végig őket, mire Tessa szemeiből egy sajnálomot tudtam kiolvasni. Harry is szintén bűnbánó tekintettel méregetett, egyedül Zayn nem nézett rám. - Valaki mondjon már valamit, mert szét vet az ideg. - szinte már toporzékoltam. Tessa és Harry kimentek a szobából, egyedül hagyva engem Zaynnel. - Zayn, mi ez az egész? Miért nem beszél senki? - kezdtem el dobálni kérdéseimmel, ő meg vett egy mély levegőt és olyan tekintettel meredt rám, mint még soha. Tudott uralkodó lenni és ijesztő, de most... Tekintetéből csak az utálat sugárzott és minden olyan érzés, amit még egyetlen egyszer sem mutatott irántam.
- Szakítanunk kell. - jelentette ki határozottan, én meg kikerekedett szemekkel néztem rá. Azt sem tudtam hirtelen hol vagyok. Hogy mi!? Szakítani? Ő erőltette a kapcsolatot és megvárta, míg beleszeretek. Így akar eldobni magától? Ekkora fájdalmat akar okozni? Tudtam, hogy nem lett volna szabad megadnom magam neki... Én hülye!
- Jól hallottam? - suttogva kérdeztem. Féltem.... féltem, hogy nekem ront, pedig ismerem milyen. De most tekintete, mozdulatai nem a megszokott dolgokat tükrözték. Minden porcikám remegett és egyszerűen csak fel akartam ébredni ebből a rossz álomból.
- Igen, jól. Muszáj, mert másik barátnőm van... - ahogy kimondta, bennem az ütő is megállt. Azt a határozottságot és képmutatást, ami áradt belőle. Meg tudtam volna folytatni egy kanál vízben is. Másik barátnő? Mióta? Mi van.!?!?
- Te szemét! - pofon vágtam és hátrébb léptem. - Hogy tehetted ezt? Megvártad, míg teljesen beléd esek és úgy gondoltad, hogy majd akkor vágsz földhöz? Mert akkor jobban fáj vagy mert így tartotta kedved? Ezek szerint én is csak egy voltam a sok közül és nem feleltem meg a kibaszott elvárásaidnak. Gratulálok ehhez a teljesítményedhez, elérted amit akartál.... - töröltem le könnyeimet és szemeibe néztem. - Csak egy választ kérek. Miért a másik lányt választottad? - tettem fel az egyetlen kérdést, ami akkor bennem volt.
- Egyszerű. A karrier miatt. A little mix énekeséről, Perrieről van szó... biztos ismered. Pörgetjük majd egymás karrierét úgy, ahogy csak tudjuk és sajnos ebbe az életbe te már nem férsz bele. - el sem hittem, hogy ezeket a szavakat ő mondja. Ő, aki mindig is utálta ha a karrier beleszólt valamibe. Ő, aki sosem szeretett a munkája miatt lemondani, eldobni valamit vagy éppen csak változtatni.
- Fogd a cuccaidat és ne lássalak többet Zayn Malik. Életem legnagyobb hibája vagy! - vágtam a fejéhez mérgemben és kirugdostam az ajtón. Ahogy becsuktam, lerogytam a földre és hangos zokogásban törtem ki. Megcsalt, titkolózott és összetört. Ha tudom, hogy ez lesz, soha nem jöttem volna össze vele. A lehető legtávolabb húzódtam volna, sőt eltűntem volna a föld felszínéről. Csak zokogtam és zokogtam. Könnyeim nem akartak fogyni, viszont erőm kezdett elhagyni. Égett az arcom, a szemem és mintha kiszívtak volna belőlem minden életet. Erőtlen, esetlen és elveszett voltam. Soha nem törtem össze még ennyire. Még akkor sem, mikor anyu meghalt. Akkor azt hittem, hogy annál nagyobb fájdalom sosem ér.... tévedtem. Zayn ezzel bizonyította, hogy ki lehet tépni valaki szívét. Hihetetlenül fájt, amit tett és még csak azt sem értem miért. Karrier!? Ugyan már.... ezt ő sem gondolta, hogy elhiszem!
- Sophie! - hallottam meg barátnőm hangját kívülről. Erőm nem volt ahhoz, hogy megemeljem a kezem, csak ültem ott felhúzott lábakkal és sírtam. - Bemegyek. - jelentette ki, majd nyílt az ajtó és már mellettem is volt. Nem szólt semmit csak átölelt. Fejem nyakába fúrtam és már úgy zokogtam, hogy fulladozni kezdtem. - Cssss, Sophie. - nyugtatásképp simogatta hátam, de engem ez most nem hatott meg. Felpattantam és kiviharoztam a szobából. Fogalmam sincs, honnan szedtem ennyi erőt, de valami vezérelt.
- Zayn!? - kérdeztem Harryt, aki idegesen ült a fenti nappaliban. Fejével a földszint felé biccentett, mire nem kérdeztem többet, csak lerobogtam a lépcsőn és a garázshoz futottam. Épp a bőröndjeit pakolta be az autójába, mire odamentem hozzá és vállára raktam a kezem.
- Sophie... - itt megakadt. Nyoma sem volt az előbbi határozottságnak vagy törhetetlen önbizalmának. Arcán meggyötörtség látszott és fájdalom.
- Miért Zayn!? Miért? Nem gondoltad, hogy elhiszem a karrieres sztorit... - szipogtam és próbáltam megerőltetni magam, mert hangom az már alig volt. Remegtem, fáztam és úgy éreztem, mintha lángolt volna az arcom.
- Kérlek ne nehezítsd ezt meg. - könyörgőn nézett rám. - Csak fogadd el válasznak, amit az előbb mondtam. Mind a kettőnknek jobb lesz. - próbálta magát is meggyőzni, de láttam rajta, hogy legszívesebben megölelne. Nem értettem, miért nem teszi.
- Hogyan lenne jobb!? - keltem ki magamból és minden erőmet összeszedve kiabálni kezdtem. - Azzal, hogy most elmész engem végleg összetörsz. Miért kellett elhitetned velem, hogy szeretsz, miközben nem így volt? Miért jó az neked, hogy most így látsz engem? Mit vétettem neked, hogy ezt tedd velem? - könnyeim szüntelenül folytak, de folytattam. - Ennyit értem neked? Ennyit ért a kapcsolatunk? Hazudsz arról, miért mész el és akkor ezek szerint az egész kapcsolat alatt hazudtál. Tisztában vagyok vele, hogy jobbat is kaphattál volna...- ahogy kijelentettem, szemeiben könnyeket véltem felfedezni.
- Sophie. - fogta kezei közé arcom. - Ezt kell tennem. Nincs választásom. Kérlek értsd meg! Én még most is ugyanúgy szeretlek és soha nem hazudtam neked. Ma sem... Mindennél jobban szeretnék veled lenni, mert nálad jobb és tökéletesebb nincs, de nem tehetem, meg van kötve a kezem. Ne nehezítsük meg egymás dolgát. Beülök a kocsiba és ígérem, soha többé nem látsz, így jobb lesz neked is, nekem is. - homlokát enyémnek döntötte és ahogy szemeimbe nézett, láttam benne a bűntudatot és a szenvedést. - Szeretlek. - azzal nyomott egy puszit homlokomra, majd elengedett, beült a kocsiba és elhajtott. Na most így még jobb... itt hagyott kétségek között. Elindultam vissza a házba és ahogy beléptem, megláttam az aggódó Tesst és Harryt.
- Elment. - nyögtem ki, de hangom sem volt. Tessa azonnal leültetett a kanapéra és utasította Harryt, hogy csináljon nekem egy nagy adag mézes teát. Kaptam egy pokrócot és egy doboz zsepit is. Én ezt nem értem... - Tessa. - próbáltam kommunikálni. - Nektek elmondta a valós okot? Nekem azt mondta, hogy a karrier miatt, valami Perrie a barátnője. A Little Mixből. - suttogtam, ő meg semmit nem mondott rá. Szemeiből kiolvastam, hogy igen, igaz.

- Reggel, mikor veszekedett valakivel telefonon, az a managere, Paul volt. Állítólag azt mondta neki, hogy választani kell közted és a banda között. De ha téged választ, akkor teljesen, véglegesen kiteszik a csapatból és neki itt leáldozik, valamint elveszt mindent, amiből egy kevés jövedelmet is tudna csinálni. - részletezte, én meg abbahagytam a sírást.
- Szóval a munkát választotta helyettem. - vontam le a következtetést, mire Tess vonakodva bólintott. Hát jó... megértem. Fontos a karrier és akkor nem is hazudott. De ezt így se tudom elnézni neki. - Mindegy is. - rántottam meg a vállam.
- Itt a teád. - adta a kezembe Harry a bögrémet megtöltve a gőzölgő itallal. Mélyen belélegeztem illatát és egy picit megnyugodtam. - Gyere ide csoda csibém. - ült le a másik oldalamra a mi kis göndörkénk és megölelt. Jól esett, hogy mellettem vannak és támogatnak, bármi történjék is.
- Hagyjuk, ne is beszéljünk róla.... mintha semmit sem történt volna. - erőltettem magamra valami mosoly félét és belekortyoltam a teámba. Mind a ketten értették, hogy miért kérem ezt és egy bólintással jelezték, hogy oké. Miután megittam a teámat, semmi másra nem vágytam, minthogy lezuhanyozhassak és befekhessek a meleg ágyamba. Megköszöntem a teát, felálltam mellőlük és elindultam fel az emeletre. Kerestem elő pizsit és amilyen gyorsan csak tudtam, beálltam a zuhany alá. Ahogy a forró víz átjárta testem, kicsit jobban éreztem magam. Nem álltam sokat alatta, mert nem volt kedvem gondolkodni. Kiszálltam, megtörölköztem és miután magamra kaptam a kiválasztott pizsamám, visszaslattyogtam a szobámba. A gardróbba benézve, újra rám tört a sírás. Zayn minden egyes cuccát elvitte. Ott volt az üres hely, mint a szívemen tátongó űr. Közelebb mentem és nekidőltem. Még mindig nem fogtam fel, hogy elment. Nem lesz, aki esténként magához öleljen és csak úgy adjon egy puszit, mert szeret. Nem lesz, akihez fordulhatok, ha bármi olyan problémám van és nem lesz, aki azt éreztesse velem, hogy én vagyok a legfontosabb számára.
Ahogy felemeltem a fejem és még egyszer utoljára az üres polcokra néztem, találtam egy borítékot az én nevemmel. Levettem és leültem vele a fotelbe. Megismertem Zayn írását, így érdeklődve nyitottam ki. Találtam benne egy levelet és egy nyakláncot, rajta egy 'Forever' feliratú medállal.
"Drága, egyetlen Sophiem, 
Mikor ezt a levelet olvasod, már nem leszünk együtt. Csak szeretném, hogy tudd, nem a te hibád, hogy elmentem. Mint említettem, a karrier közbeszólt. Hidd el, ez most ugyanúgy fáj nekem, mint neked és nem szeretném, hogy miattam gyötrődj. Menj, éld az életed, egyengesd az utad és keress egy olyan társat, aki megérdemel téged. Ígérem, soha többet nem kereslek és nem kavarok bele az életedbe, hiszen innentől már nem igazán van hozzá közöm. Csak még egyet tudnod kell.... Soha nem fogok úgy más nőre nézni, mint rád. Bárhogy is hozza a sors, számomra te örök maradsz. Ennek jelképéül vettem neked ezt a láncot és ha nem is fogod hordani, legalább emlékszel arra, amink volt. 
Szeretlek, 
Zayn. xx" 
Olvasás közben újra könnyek homályosították el látásom. Még párszor átfutottam ezt a pár sort és lehunytam a szemem. Hiányzik, Szeretem, Kell Nekem! A nyakláncot minden gondolkodás nélkül a nyakamba akasztottam és megígértem magamnak, hogy soha, de soha nem fogom levenni. A levelet az íróasztalomhoz vittem és kerestem neki egy megfelelő helyet. A tükrömet választottam, így fogtam és felragasztottam az egyik sarkába. Soha nem felejtem el.! Minden gondolkodás nélkül felkaptam a telefonom és megkerestem a számát. Csak ennyit írtam : "Köszönöm!♥" Ahogy megnyomta a küldés gombot, kikapcsoltam mobilom, mert nem akartam, hogy felhívjon. Nem akartam hallani a hangját, mert tudtam, hogy azzal csak magamnak ártanék.
Pár óra múlva még mindig forgolódtam az ágyban és rájöttem, hogy az alvás nem fog menni. Nélküle nem.... Mivel gondolataim visszaterelődtek Zaynre, újra elkapott a sírhatnék, így olyan hajnali egy-kettő tájba, sikerült álomba sírnom magam.


ui: Remélem azért valamennyire hoztam a formám.... :)
Zsó. xx. :)

24. fejezet. :)

Itt lennék!!! :D Kicsit csalódott vagyok.... annyian olvastátok az előző részeket és mindig csak ugyanazok komiznak. Nekik nagyon köszönöm, hogy támogatnak!!!! :*♥ De a rendszeres olvasók száma sem változik, chaten se ír senki... 2-3 komi a maximum a kapok, hát így nem sok jóra gondolok a blogomat illetően... ://

egy lány:) : Igyekeztem és köszönöm szépen!:) ♥ Az meg kiderül ebben a részben, hogy mi lesz velük, de annyit elárulok, hogy tervezek most már egy nagy összeszólalkozást...:$
Anita: Meglátjuk! ;) Siettem! :) ♥

Akkor mond el. 

(zene: One Direction - Strong. )

" - Sophie. - állt meg mellettem Zayn, mire felpattantam és ránéztem. 
- Nem érdekel.... - ennyit mondtam neki, majd otthagytam."
Semmi nem érdekelt most ezzel kapcsolatban. Úgy voltam vele, hogy leszarom. Vagy fogadják el egymást vagy ne is keressenek. Tomról mindig is azt hittem, hogy legjobb barátom és hittem a fiú-lány barátságban épp emiatt, de rá kellett jönnöm, hogy semmi nem volt igaz ebből. - Hülye vagy Sophie. - szidtam saját magam. Nem csak Tom miatt, Zayn is közrejátszott ebben. Igaza volt és nem hallgattam rá. De ennek ellenére is vitába szállt vele és lealacsonyodott az ő szintjére. Tudom, hogy nem az ő hibája volt most ez az egész, de részt vett benne, ugyanis ha nem ellenségeskedtek volna a kezdetektől fogva, talán nem tartanánk itt... Elegem van a férfiakból!!!!
- Szia Tess. - huppantam le az ágyra, miközben felvettem a telefonom.
- Szia. Na mizu? - kérdezte vidám hangom, én meg sóhajtottam egyet és elmondtam neki mindent. Azt, hogy az elmúlt négy napban, konkrétan ketté szakadtam a két srác között és azt is, hogy ma milyen veszekedés lett ebből. - Ez most komoly!? - kérdezett vissza, nem akarta elhinni. Gondolom ő sem nézte ki ezt Tomból.
- Teljesen. Én már azt sem tudom mit csináljak. Azért jöttünk ide, hogy kicsit kikapcsolódjunk és akkor erre veszekszünk. Annyira jó... - terültem el és hallgattam, hogy barátnőm hogyan vélekedik erről.
- Szerintem Tomot hagyd a francba. Egy haver sem ér annyit, hogy összevessz azzal, akit a legjobban szeretsz. - próbált segíteni, én meg gondolkodni kezdtem.
- Igazad van. De Zaynnel az a gond, hogy most tuti büszke magára, hogy ő ezt tudta előre és nem hallgattam rá. Képes volt vitába szállni vele, mikor tudja, hogy őt szeretem és nem Tomot. Értem, hogy féltékeny, én is az lennék, ha egy jobb nő mászkálna a közelében, de akkor is. Ezerszer biztosítottam arról, hogy én az övé vagyok és nem hagynám el soha semmi pénzért... - morogtam egyet a végén, ami tetszett Tessnek és ezt egy apró nevetéssel fejezte ki.
- Ha szereted, akkor ne kínozd. Hidd el, hogy ilyenkor a büszkeség eszébe sem jut, főleg ha ezzel elveszíthet téged... - vette komolyabbra.
- Talán igazad van. - keltem fel az ágyról és elindultam kifelé. - Meg kéne keresnem Zaynt. - sóhajtottam, majd kiléptem a nyaralóból.
- Sok sikert! Szia. - köszönt el. Zsebre raktam a telóm és körülnéztem, hogy hol is lehet. A mólón volt, ahol pár perce hagytam. Lassú és határozott léptekkel haladtam felé, de még mielőtt felléptem volna a mólóra, elgondolkodtam egy pillanatra. De elűztem a fejemből minden rossz gondolatot és egyenesen Zaynhez mentem. Leültem mellé törökülésbe és figyeltem a vizet. Zayn is gondolkozott, tisztán látszott rajta.
- Sophie. - szólalt meg olyan tíz perc üldögélés után. Felé fordítottam a fejem és csak akkor láttam, hogy szemei mekkora fájdalmat mutattak. - Én nem akartam, hogy ez legyen. - minden szót kihangsúlyozott és végig a szemembe nézve beszélt. Tudtam, hogy igazat mond.
- Én sem. - vallottam be és gondolkodtam, hogyan is folytathatnám. - És most már belátom, hogy igazad volt. Hallgatnom kellett volna rád. - bűnbánó tekintettel pillantottam szemeibe, mire ő legyintett egyet és magához húzott.
- Most már teljesen mindegy. - duruzsolta fülembe. Olyan jól esett megbújni ölelésében, hogy legszívesebben örökre így maradtam volna. - Kérdezhetek valamit? - tolt el egy picit magától, mire bólintottam egyet. Kicsit habozott megkérdezni, de aztán kinyögte. - Még a barátnőm vagy, ugye? - félve tette fel a kérdést, mire elmosolyodtam.
- Persze. - adtam egy elég egyértelmű választ.
- Akkor megcsókolhatlak? - kaptam a következő kérdést, mire elnevettem magam.
- Nem Zayn. A barátnőd vagyok, de nem nyúlhatsz hozzám, nem csókolhatsz meg és ami a legfontosabb, nem is alhatsz mellettem.... - próbáltam cukkolni és értette, hogy miért mondom ezeket. Hülye kérdésre, hülye válasz. Válaszképp ajkaimra tapadt és úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta. Ölébe húzott és közben egyetlen másodpercre sem váltunk el egymástól. - Ígérd meg nekem, hogy soha többet nem szállsz vitába miattam! - kértem, miután pár centire elhúzódtam tőle.
- Ezt nem ígérhetem. - jelentette ki, mire felvontam a szemöldököm. - Ha úgy érzem, hogy küzdenem kell érted, megteszem. Nem tarthatsz vissza. - hangjában afféle "akkor is megvédelek" dolog érződött, én meg elmosolyodtam.
- Akkor csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra. Ezt meg tudod tenni? - kérdeztem tőle kiskutya szemekkel, mire ő megvillantotta fél oldalas mosolyát, amitől én az ájulás határán voltam. Bólintott egyet, majd újra megcsókolt. Csókja jobban megrészegít, mint bármelyik másik pia és sokkal mámorítóbb is, mint az alkoholtól kapott zsibbadás.
- Szeretlek. - nézett mélyen a szemembe, mire elmosolyodtam és fejem nyakába fúrtam.
- Tudom. - suttogtam, ennek hatására Zayn elnevette magát.
- Sophie!? - szólított a nevemen, mire felnéztem rá. - Odanézz. - mutatott az előttünk lévő nagy kék tengerre. Odanéztem, de a következő pillanatban már benne voltam. Mikor a felszínre értem, mérgesen néztem rá, ő meg csak vigyorgott.
- Malik, megbánod te ezt még! - fenyegettem meg, mire ő csak legyintett egyet. Fogtam magam és úszkálni kezdtem. Lehet, hogy strandoltam a napokban, de nem úsztam, pedig szeretek. Kiskoromban szüleim beirattak röplabdázni, táncolni és úszni is. A mai napig szeretem ezeket csinálni és ha van rá lehetőségem, ki is használom. Anyu mindig szerette volna, ha énekre is járok, de sosem szerettem a hangom.
- Nem is tudtam, hogy tudsz úszni. - karolta át Zayn a derekam.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. - kacsintottam rá, majd elmerültem a vízben és elúsztam mellőle. Nem sokkal később Zayn is bemutatta tudományát, amin csak pislogtam. Először is, mert nagyon jól úszott, másodszor meg úgy tudtam, hogy ő fél a víztől. - Zayn! - állítottam meg, mire érdeklődve nézett rám. - Te mióta tudsz úszni? Úgy hallottam, hogy neked ez nem megy... - kíváncsiskodtam, ő meg elmosolyodott.
- Tudod a bandában való éneklésnek sok előnye van ám. Például megtanítottak úszni. - kacsintott, majd ugrott egy fejest és gyorsúszásba kezdett. Gondoltam miért ne... versenyezzünk. Hamar utolértem és fej-fej mellett úsztunk, de erre ráuntam és kicsit gyorsítottam a tempón. Majdnem tíz évig jártam edzésekre és versenyekre is, szóval ilyen téren nem mondhatom magam amatőrnek. Könnyű szerrel leúsztam Zaynt. Visszafordulva elnevettem magam arckifejezésén. Hát igen...
- Csak nem ciki, hogy megvert egy lány!? Megalázó? Furcsa? Ijesztő? Vagy mi? - incselkedtem vele messziről. Felháborodott és bosszú szomjas fejjel közeledett felém, de én lemerültem a víz alá és elúsztam elég messze az előbbi helyemről. - Add fel, esélyed sincs. - vigyorogtam. Végre találtam valamit, amiben én jobb vagyok, mint ő!
- Igazad van. - bólintott. Felvontam a szemöldököm, hisz sosem hagyta magát. Valami sántított nekem...
- Mit tervezel Zayn!? Gyanús vagy! - méregettem, ő meg megvillantotta rossz fiús mosolyát. Már tudtam, hogy valami szívatás következik.
- Aki előbb kiér a vízből, eldöntheti, hogy ma mit csináljunk. - ahogy kimondta, felháborodtam.
- Úgy tudtam!!! - háborogtam tovább. Vagy öt méterrel álltam beljebb a vízben, mint ő. Zayn is messze volt a parttól, hát még én. Most hirtelen eszembe jutott, hogy versenyen is mindig le kellett úsznom az ellenfeleket. Bíztam magamban és bólintottam barátomnak, hogy kezdjük. Mind a ketten úszni kezdtünk. Sikerült csökkentem a távon, de ez még nem volt elég. Lassan utolértem Zaynt és a part sem volt már messze. Összenéztünk, mire kidugtam a nyelvem és otthagytam. Kép lépésre voltam, de akkor Zayn megfogta a derekam és visszahúzott.

- Na, hééééé!!!! - nyúltam utána és kihúzattam magam a partra. Ahogy kiértünk, egyszerre dőltünk le a homokba. Szaporán kapkodtuk a levegőt és próbáltunk lenyugodni mind a ketten. - Akkor most ki nyert? - fordítottam felé a fejem és belenéztem mogyoró barna szemeibe.
- Mind a ketten, szóval közös megegyezés alapján döntjük el, hogy mi legyen a program. - mosolygott rám, én meg bólintottam egyet. Gondolkodni kezdtem és hirtelen bevillant valami.
- Amúgy meg csaltál! - néztem rá szúrós szemekkel. - Béna vagy és nem tudtál volna máshogy nyerni. - piszkálni kezdtem. - Ha estleg interjúra kéne mennem és rólad kérdeznének, ezt megemlítem. - kacsintottam, mire fölém könyökölt.
- Biztos vagy benne!?  kérdezte felvont szemöldökkel.
- Valahogy úgy érzem, hogy bármit mondok, úgysem kecmeregsz le rólam. Szóval igen. - jelentettem ki, mire fordított a helyzetünkön, így én kerültem felülre. - Igazad van, így sokkal jobb. De kinek!? - vigyorogtam, ő meg csikizni kezdett. Mire nagy nehezen lekászálódtam róla, alig kaptam levegőt. - Na, vége van a gyerek napnak. - pattantam fel, majd elindultam vissza a nyaralóba. A ruhámból csöpögött a víz és tiszta homok lett, ahogy a hajam is, szóval azon voltam, hogy minél előbb kimossam belőle a nem kívánatos dolgokat. A házba érve, megkerestem a törölközőimet és besiettem a fürdőbe, mielőtt Zayn lefoglalná magának. Beálltam a zuhany alá és hagytam, hogy a meleg víz átjárja testem. Pár percig csak álltam a víz alatt és gondolkodtam. Hülyeségnek tartom még mindig, hogy ezért veszekedtünk mind a hárman, de ők akarták... Bár, most már mindegy. Tom örüljön neki, ha egyáltalán szóba állok vele. Sosem gondoltam volna, hogy képes lenne szétszedni Zaynt és engem. Hogy lehettem olyan vak és nem vettem észre a jeleket!? Mikor átkarolt vagy éppen két percenként puszilgatta az arcom. Egyszerűen csak betudtam egy sima legjobb baráti gesztusnak, pedig .... Most legszívesebben a falba verném a fejem! Sóhajtottam egy nagyot és gyorsan megmostam a hajam. Ahogy végeztem a tusolással, magamra tekertem a törölközőmet és a hajamra a másikat, úgy léptem ki a kabinból.
- Te mióta vagy itt? - értetlen tekintettel meredtem Zaynre, aki a fürdőszoba kellős közepén állt.
- Elég ideje ahhoz, hogy tudjam, valami bánt téged. - jött közelebb, mire elfordítottam a fejem. Nem akartam újra felhozni a témát. Féltem, hogy még nagyobb vita lesz belőle, abból pedig most nem kérek.
- Mindegy, hagyjuk. - elléptem tőle és a tükörhöz mentem. Raktam fel az arcomra egy uborka illatú arcpakolást, megszárítottam a hajam és fel akartam öltözni, de nem Zayn előtt. Igaz, hogy látott már, de akkor sötét volt és nem láthatott rendesen.... És amúgy is szégyenlős vagyok! - Kimennél? - néztem rá kérlelő pillantással, ő meg lazán megrázta a fejét.
- Mond el és kimegyek. - egyezkedni kezdett, én meg csipőre tettem a kezem. Ez így nem ér! Felvontam a szemöldököm és a lehető legmérgesebben néztem rá. - Engem ez nem hat meg. Szóval kivele... mi a baj? - ült le a kád szélére és onnan nézett rám. Ahogy végigmért szemeivel, éreztem, hogy arcomba szökik a vér. Képes egy ilyen egyszerű mozdulattal zavarba hozni.
- De Zayn. Nem szeretném elmondani. - sóhajtottam egyet, összeszedtem a ruháimat és úgy döntöttem, hogy a szobában fogok átöltözni. Hát ja.... csak gondoltam, ugyanis Zayn az utamba állt. - Kérlek. - szinte már könyörögtem. Nem akartam közölni vele, hogy Tom miket csinált, mikor ő nem volt a közelemben. Lazán átmenne és lekeverne neki egyet, mert miért ne!? Én nem akarok még nagyobb balhét és azt sem akarom, hogy Zayn erről tudomást szerezzen. Ha elmondom, hogy még a szám sarkába is kaptam puszit Tomtól, megöli a gyereket. Hál' Istennek Zayn feladta és kiment. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhadarabokat, lemostam az arcpakolást és már kint is voltam a fürdőből. A konyhába mentem és öntöttem magamnak egy pohár narancslevet. A pultnak dőlve gondolkodtam és eszembe jutott, hogy Apu keresett délelőtt, de nem vettem fel, vissza kéne hívni. Besiettem a szobába és felkaptam a telefonomat az ágyról. Zayn rám sem nézett, én meg úgy döntöttem, hogy most az egyszer nem érdekel...
- Szia Apu. - köszöntöttem vidáman, miután felvette a telefont.
- Szia. Már aggódtam, hogy gond van és azért nem vetted fel a telefont. - hallottam hangján, hogy megkönnyebbült, én meg elmosolyodtam.
- Nincs semmi gond. De mesélj, milyen Magyarország? Nehezen értenek meg vagy van fordítód? - kezdtem bombázni a kérdéseimmel, ő meg elnevette magát.
- Őszintén szólva kellemesen csalódtam ebben az országban. Budapest szép hely és Sophie... - szólított.
- Igen!? - kérdeztem vissza.
- Tudok magyarul. - ahogy kijelentette, elcsodálkoztam. Mikor tanulta meg? Vagy hogy és én erről miért nem tudtam?
- És ezt én miért csak most tudom meg? - vontam kérdőre, ő meg hümmögött egyet. Elmosolyodtam, mert ez büszkeséggel töltött el. Apu mindig is okos volt. Mindenhez értett és most még egy oldalát megismerhettem. Azért hihetetlen, hogy 19 év után is tud meglepetéseket okozni.
- Nem tudom, sosem említettük. De édesanyád tudott magyarul, mert ő félig onnan származott. - ahogy mesélte, gondolkodni kezdtem. Akkor lehet, hogy ezért tetszett annyira az a dal és ezért vagyok túlbuzgó a magyar nyelv felé.
- Vicces, mert én meg most iratkoztam be egy nyelv tanfolyamra, ahol a magyar nyelvet jelöltem meg. Szóval... - elnevettem magam.
- Nem lesz egyszerű, de tudom, hogy menni fog. - hangjából bizalom sugárzott és ez melegséggel töltött el. Bízik bennem és én is tudom, hogy meg tudom csinálni. Ami érdekelt,
azt mindig gyorsan tanultam, ez most sem lesz másképp. - Mit csináltok? - érdeklődött, mire eszembe jutott, hogy el kéne mondani neki, éppen Dubaiban tengetem napjaimat.
- Apa, már akartalak hívni, hogy közöljem veled, éppen Dubaiban vagyok. - arcomra széles mosoly kúszott és vártam a reakcióját rá.
- Mit csinálsz te ott? Kivel vagy? Mikor mentél? Meddig leszel? És miért csak most mondod? - kezdett el faggatózni, mire felkuncogtam. Tizenkilenc éves vagyok és még mindig így félt. Pedig már tudok vigyázni magamra.
- Nyaralok. Zaynnel. Múlt héten pénteken. Most hét péntekig és csak azért most mondom, mert eddig nem volt alkalmam felhívni téged. - hadartam el gyorsan a válaszokat is.
- Azért jó tudni, hogy mi van veled. - nevetett fel, mire megvontam a vállam, bár ezt ő nem láthatta. - Nem baj, a lényeg, hogy jél érezd magad. - ahogy kimondta, arcomról eltűnt a mosoly. Hát most nem mondhatnám, hogy igazán jól érzem magam, mikor Zayn a szobában durcizik, nem beszél velem. Tomot hanyagolom, szóval.... áááá...... - De nekem most mennem kell. Majd még beszélünk. - kezdett el búcsúzkodni. - Szia Sophie, szeretlek.
- Szia. Én is téged. - ahogy elköszöntem, le is tettük. Elterültem a kanapén és gondolkodni kezdtem. Vajon mi lehet még apu titkai között, amiről nem tudok!? Meglepődtem azon, hogy anyu félig magyar volt. Sosem mondták. Arról is elfelejtett szólni apu, hogy ő is keni-vágja ezt a nyelvet. Hihetetlenek. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy mennyire összeillettek és milyen boldogok voltak. Apu azóta egy nőre sem tudott úgy nézni, mint anyura, pedig próbálkozott. Szeretnék majd én is olyan férjet, aki csak rám tud úgy nézni, mint nőre és másra mint haverra, esetleg igen jó barátra. És még jobban örülnék, ha ez a férfi Zayn lenne. Bár ha azt nézem, hogy lassan két hónapja, hogy együtt vagyunk és elég sokat veszekszünk, vitatkozunk... Hát...
- Sophie. - jött oda Zayn, mire felültem. - Miért nem mondod el mi a baj? - faggatózott tovább, mire sóhajtottam egyet.
- Mert szeretném végre lezárni ezt az egészet és nem felháborgatni és mert tudom, hogy neked nem tetszene. - hadartam el, ő meg megrázta a fejét.
- Tudod nagyon jól, hogy nem szeretem mikor titkolózol. Sophie, bízol bennem? - tette fel a világ leghülyébb kérdését... Hogy is ne bíznék benne!? Neki adtam magam, már az életem része lett és szinte már a család tagja. Bólintottam egyet, mire még közelebb ült hozzám. - Akkor mond el. - szája csak pár centire volt enyémtől, mire lehunytam a szemem és még egyszer átgondoltam a dolgot. Tudnia kell róla, mert ha a paparazzik esetleg fotóztak volna, vagy Tom mondaná el, akkor még nagyobb botrány lesz belőle.
- Az egész veszekedést én robbantottam ki, azzal, hogy Tom felé hamis jeleket küldtem. Félreértettük egymást. Mikor megpuszilta az arcom, betudtam egy sima baráti gesztusnak és nem csináltam belőle ügyet és másból se. Azt hittem, hogy ő is csak haverként tekint rám, ezért nem szóltam, mikor átkarolt, ölelgetett, puszilgatott és majdnem megcsókolt. - ahogy kimondtam Zayn állkapcsa megfeszült, mire megfogtam a kezeit. - Nem hagytam neki. Igaz, hogy nem tudtam mire készül és csupán véletlenül fordítottam el a fejem, így egy puszi lett belőle a szám sarkába. Ez volt tegnap. Ekkor már éreztem, hogy valami nem oké és ez mára be is bizonyosodott. Sosem akartam, hogy veszekedni kelljen, főleg ilyen miatt. És ha ezt tudom előre, akkor hagytam volna a francba Tomot. - fújtam el mindent egy szuszra, ő pedig pár percig csak hallgatott. Gondolkodott, láttam arckifejezésén, de azt már nem tudtam levenni belőle, hogy min járhat az esze... gondolom most vagy haragudni fog rám örökre vagy elnézi ezt nekem és megveri Tomot. Egyik sem jó megoldás.
- Ennyi? - szólalt meg jó pár perc hallgatás után, én meg válaszul bólintottam. Innentől kezdve csak vártam a véleményét erről az egészről. Szerintem rájött, hogy miért nem akartam elmondani neki vagy ha nem, akkor rá fog. Nem éri meg emiatt veszekedni, mikor tudja, hogy őt választottam és nem változtatom meg a döntésem. - Figyelj Sophie. - ült vissza teljesen mellém. Egy gyufa szálat nem tudtak volna lerakni közénk. - Nekem te többet érsz annál, hogy egy ilyen miatt eldobjalak magamtól, megleckéztessem Tomot vagy éppen összevesszünk. Már mondtam, hogy nehéz dolog lesz magam mellett tartanom téged, de megéri. - ahogy beszélt, nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. - Csak arra kérlek, hogy soha, semmit ne titkolj el előlem! Azért mérges tudok lenni még arra is, akit szeretek. Utálom ha titkolóznak előttem. Azt érzem, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy megbízzanak bennem. Kérlek, többet ne! - hajolt még közelebb és orrunk összeért.
- Ígérem. - suttogtam, mire végleg megszüntette a köztünk lévő kis távot és megcsókolt. Nem érdekelt semmi és senki csak és kizárólag ő. Hajába túrtam, ami egy halk morgást váltott ki belőle. Felkapott karjaiba és bevitt a szobánkba. Amilyen finoman csak tudta, lehelyezett az ágyra a párnák közé. Ajkaival felfedező útra indult és bejárta nyakamat és dekoltázsomat. Mikor dekoltázsom legmélyebb pontjába csókolt bele, ajkaim szétnyíltak és egy halk nyögés hagyta el azokat. Felhúztam és mohón ajkaira tapadtam. Kihasználtam a pillanatot és fordítottam helyzetünkön. - Még mindig úgy gondolod, hogy esély lenne arra, hogy elhagyjalak? - kérdeztem miközben lefejtettem róla pólóját. Most kivételesen én vigyorogtam rá pimaszul, amit ő egy csókkal viszonzott. Ahogy haladtam lefelé nyakán és mellkasán, pólóm alá nyúlt és cirógatni kezdte hátam, hasam és oldalam, majd mikor nem figyeltem, visszakerültem alulra.
- Reméljük, hogy nem és még szeretnél kapni belőlem. - apró puszikkal halmozta el hasam alját és folyamatosan tolta feljebb pólóm, míg le nem húzta rólam. Pár perccel később megszabadítottam nadrágjától, mert úgy éreztem, hogy zavaró tényező. Zaynnek tetszett, hogy most már bátrabb vagyok, mint az első alkalommal és bevallom... én is jobban élveztem így. Persze az első alkalom tökéletes volt, de most már én is mertem 'játszani' vele.
Fél óra múlva fáradtan dőltünk le egymás mellé és szemeibe néztem. Szapora lélegzetem próbáltam még mindig normalizálni, ő meg felém fordult és átkarolva magához húzott. Homlokát enyémnek döntötte, mire elmosolyodtam.
- I'm sorry if I said I need ya.... but I don't care, I'm not scared of love. - suttogta, mire még szélesebb mosoly terült el arcomon. Nem tudtam mit mondani neki, így csak ajkaira tapadtam. Nem is bántam, hogy ágyban töltöttük a délutánt és élveztük egymás társaságát. Valahogy sokkal jobb volt, mint bármi más. Lehet, hogy valaki a bulikra és vadulásokra esküszik, de én nem. Egy összebújós délután inkább.

ui: Sajnálom, hogy rövid részeket hozok mostanában, de nincs ihletem.!!! :S Bocsánat! ://

Zsó. xx. :) ♥

Move! :)

Sziasztok Manók! :) ♥ 

http://moveisabellaslife.blogspot.hu/

Sajnos, most nem új résszel jelentkezem, mert per pillanat még hiányzik a vége... :S De igyekszem!!!!
Itt van az új blogom, ami teljesen más beütésű, mint ez vagy az előző.! Akit érdekel, jöjjön olvasson bele. Az első fejezet hamarosan fent lesz! ;) Ha tetszik, iratkozzatok fel, komizz és kérlek hirdesd nekem! Nagyon sokat segítenél nekem!!! :) Előre is köszönöm szépen, a résszel pedig hamarosan érkezem!


KÖSZÖNÖÖÖM!!!!! :) ♥♥

kárpótlásul, itt egy kis részlet a következő részből!

" - Tudod nagyon jól, hogy nem szeretem mikor titkolózol. Sophie, bízol bennem? - tette fel a világ leghülyébb kérdését... Hogy is ne bíznék benne!? Neki adtam magam, már az életem része lett és szinte már a család tagja. Bólintottam egyet, mire még közelebb ült hozzám. - Akkor mond el. - szája csak pár centire volt enyémtől, mire lehunytam a szemem és még egyszer átgondoltam a dolgot. "

Majd érkezem! ;)

Zsó. xx. :) ♥

23. fejezet. :)

Megérkeztem a következő résszel! :)) Kérek mindenkit, hogy aki elolvassa a blogom, hagyjon valami jelet arra, hogy jó vagy rossz.... nem tudok úgy tovább írni egy sztorit, hogy csak 4-5-en komiznak és mindenki dícsér. Nem tudom mi a hiba, mit kéne máshogy csinálnom! Kérlek titeket, igen titeket, akik olvassátok ezt... komizzatok vagy írjatok chatbe!! :) ♥

egy lány:) : Csak jegyezd meg, része lesz még a történetemnek. ;) Titkokat nem árulhatok el. :P Megyünk együtt Dubaiba, mit szólsz??? :D köszönöm szépen! :) ♥
Anita(névtelen): Örülök, hogy ennyire tetszik, de akkor se jó ennyire. Nem érzem annak.. :D de azért köszönöm szépen! :) ♥
Ildikó: Hát köszönöm szépen, de szerintem én sosem fogok könyvet írni... ahhoz előbb meg kell tanulnom szépen fogalmazni.. :D ♥

Én vagy Ő!? 

"Kapálóztam és ficánkoltam, hogy engedjen el, de nem. Miért is!? Pár pillanat múlva, minden figyelmeztetés nélkül landoltam a vízben..."
- Te mocskos. - vigyorogtam rá, mikor a felszínre értem.
- Éppen fürdök, szóval koszos nem lehetek. - kacsintott rám, mire elnevettem magam. Tegnaphoz képest, jó kedvem van és ezt mind neki köszönhetem. Ezen gondolkodtam, mikor Zayn felkeltette az érdeklődésem az egyik kijelentésével. - Nagyon sokat változtál. - mosolyodott el, én meg kíváncsian vizslattam.
- Annyit azért nem. - ellenkeztem, de ő megrázta a fejét.
- De. - jött közelebb. Még mindig a vízben álltunk és ahogy közeledett, apró hullámokat idézett elő. Megállt előttem és a szemembe nézett. - Emlékezz rá, hogy mikor találkoztunk mennyire visszahúzódó és ellenséges voltál velem. Szerintem el sem tudtad volna képzelni az életed az én társaságomban. - ezt így hallani furcsa volt, de igaz. Egyetértően bólintottam és széles mosollyal vártam a folytatást. - Láttam rajtad, hogy törhetetlen vagy és biztos nem adod meg magad nekem, ezért elhatároztam, hogy megtörlek. Bármi áron. - melegséggel töltött el, hogy kihívásnak tekintett és küzdött értem, ahelyett, hogy tovább állt volna és egy másik lánnyal enyelegne. - Éreztem, hogy mindenképpen az enyém leszel. Nem hagyhattam, hogy más csapjon le a kezemről, szóval mindent megpróbáltam. Vacsi, ahonnan megszöktél. - villantotta meg rossz fiús mosolyát, mire arcomra pír kúszott és szégyenlősen lehajtottam a fejem. - Képes voltam téged üldözni a sulidig és szinte mindenhova, csakhogy ne más pasival találkozz. - vallotta be, én meg elkerekedett szemekkel néztem rá. Ezekről nem tudtam. - Apukád bizalmába férkőztem, hátha úgy jobban megkedvelsz és sikerült is. Kaptam az alkalmon, mikor a díj átadó volt és nálam aludtál. Ha ott akkor nem hagyod, hogy megcsókoljalak, feladtam volna. Szerintem életem legrosszabb döntése lett volna, ha nem úgy alakul az egész, ahogy akartam és nem küzdök érted tovább. Aztán ugye volt az-az egy hét, amit nálam töltöttél, de akkor már a barátnőm voltál. - kisregénye közben gyengéden átkarolta a derekam és magához húzott. - Tudod milyen gondolatok kavarogtak akkor a fejemben? Mikor minden áldott nap érettségizni mentél, majd utána hazaestél idegesen, kiabáltál velem és elvonultál tanulni!? - ahogy eljutottak a szavak tudatomig, elszégyelltem magam.... ÚJRA! Igaza van és tényleg ő itta meg a levét az egész tanulósdinak. - Csak arra gondoltam, hogy velem vagy. Sikerült megtörni téged. Megszereztelek magamnak és most meg is kell, hogy tartsalak. Az sem érdekelt volna, ha pofon csapsz. Tudtam, hogy ez csak ilyen átmeneti dolog lesz és igazam lett. Vizsgák után mintha kicseréltek volna. Teljesen más lettél. Nem vagy annyira visszahúzódó, se csendes és már nem fordulsz magadba. Viszont az ártatlanságod... sosem foglak tudni bepiszkítani. Hihetetlenül tiszta lelki ismereted van. - mosolyodott el, én meg megráztam a fejem, jelezve hogy nincs igaza.
- Az ártatlanságomat már régen neked adtam. - ahogy kiejtettem a számon a szavakat és Zaynnek leesett, hogy mit is mondtam, szemei csillogni kezdtek és még közelebb vont magához. Éreztem szíve dobbanását, légvételeit és ettől végigfutott gerincemen a kellemes bizsergés.
- Szeretlek Sophie és ezen senki és semmi nem tud változtatni. - suttogta már szinte a számba és lágyan megcsókolt. Nyelvét gyengéden végigsimította alsó ajkamon bejutásért könyörögve, amit ezer örömmel adtam meg neki. - De gyere, pakoljunk ki és menjünk enni valamit. - fogta meg a kezem és együtt indultunk meg a partra. A víz kellemesen langyos volt és élveztem, hogy itt lehetek. Ráadásul Vele! Elgondolkodtam szavain és igaza van. Az elején még álmaimban sem gondoltam volna arra, hogy én egyszer itt sétálgatok majd vele kézen fogva és olyat fogok érezni, mint még soha.
- Annyira utálom, hogy igazad van. - grimaszoltam egyet, ő meg felnevetett. - Te vagy az egyetlen ember, akivel szembe mindig veszítek. Sosem tudok győztesen kijönni bármiből is. - dugtam ki a nyelvem, ő meg egyre jobban szórakozott rajtam.
- Húzd vissza, mert leharapom. - kacsintott, mire tettem, amit mondott és nevetve léptem be a házba. A táskáink a nappali közepén voltak leszórva. Dorgálón néztem Zaynre, de őt meg sem hatotta, csak megvonta a vállát és kikutatott egy törölközőt a csomagok közül, majd eltűnt a fürdőbe. Aha... akkor én pakolok. Miért nem lepődöm meg!? Gyorsan bevittem a szobába a bőröndöket és kerestem elő magamnak valami száraz ruhát. Amíg Zayn rendbe szedte magát, kipakoltam a ruháinkat a szekrényekbe és a fontosabb dolgokat is elővettem, ki tudja, mikor kellenek.
- Mehetsz. - nyomott egy puszit arcomra barátom. A fürdőbe siettem és beálltam a zuhany alá. Valamit muszáj kezdenem a hajammal, különben egy szénaboglya lesz. Gyorsan hajat mostam és letusoltam, majd törölközőbe csavarva léptem ki a kabinból. Rájöttem, hogy fehérneműt nem hoztam be, így ki kell mennem érte. Visszasétáltam a szobába és előkerestem magamnak a megfelelő darabokat, majd mikor indultam vissza, Zayn elkapott az ajtóban és ha abban a pillanatban nem fogom a törölköző tetejét, leesik.
- Őrült vagy. - vigyorogtam rá, majd mentem volna tovább, de nem engedett. - Zayn Malik. - néztem rá fenyegetően, mire ő felvonta a szemöldökét. Ajj már... sosem nyerhetek!? Dehogynem! - Légyszíves engedj. - bújtam közelebb hozzá és apró puszikat hagytam nyakán. Folyamatosan haladtam felfelé és ajkait szándékosan kihagytam. Én is had kínozzam egy picit.
- Sophie. - suttogta a nevem, mikor a nyaka és állkapcsa találkozásához értem és egy elég intenzív csókot nyomtam rá. Ki is használtam gyengeségét és kibújtam kezei közül. Sietős léptekkel vágtattam vissza a fürdőbe és egy gonosz mosollyal nyugtáztam, hogy most én győztem. Magamra kapkodtam a ruháimat és a hajamat is megcsináltam majd már mentem is ki. Nem akartam kisminkelni magam, hiszen felesleges. Amint késznek nyilvánítottam magam, már igyekeztem is vissza Zaynhez. Nem kellett sokat keresnem, mert a nappaliban ült. Lehuppantam mellé, de egy méterre mellé, mert tudtam, hogy büntetés lesz az előbbi húzásom vége.
- Ugye tudod, hogy szeretlek!? - néztem rá vigyorogva, ő meg elgondolkodott. Na, ezen felháborodtam. - Héé! - közelebb húzódtam hozzá. - Vérig sértettél! - közöltem vele, mire ő csak megvonta a vállát. - incselkedtem vele, mire ő hevesen bólogatott. Hümmögtem egyet, megkerestem a türkizkék conversem, mert az illett a ruhámhoz. Felhúztam, intettem Zaynnek és elindultam vissza a hotelbe. Tudtam, hogy úgy is utánam jön, hiszen nem fogja hagyni, hogy egyedül mászkáljak. Úgy meg főleg nem, hogy Tom is itt nyaral....
- Sophie! - kiabált utánam, mire megfordultam. Nagy léptekkel sietett utánam a mobilommal a kezében, amiből eszméletlen hangon üvöltött Demi Lovato-tól a Neon Lights.
- Gyorsan, már ezer éve csöröghet, mert ez már a dal közepe. - sürgettem, mire grimaszolt egyet és felvette.
- Szia. Nem, Zayn. - válaszolta telefonálómnak. - Itt áll velem szembe. - jelentette ki, én meg küzdöttem azért, hogy adja vissza, de magasabb, erősebb és ügyesebb, mint én.  - Épp erősködik, hogy adjam vissza neki a telefonját, de egy kis bünti nem árt neki, szóval majd én átadom az üzeneted. - fejtette ki kicsit részletesebb, hogy miért is beszél ő az én mobilomon. Felvontam a szemöldököm, mert már kíváncsi voltam, hogy ki hívott. - Ja, értem. Akkor inkább odaadom. - amilyen gyorsan csak lehetett, a kezembe nyomta a készüléket, mire elnevettem magam.
- Igen!? - szóltam bele, majd meghallottam barátnőm hangját.
- Te majom te.... miért hagyod el a telefonod? - kezdett el piszkálni, én meg csak megforgattam a szemem. Még így is tud szekálni... tehetsége van hozzá!
- Én is téged. Na de mit mondtál Zaynnek, hogy ilyen gyorsan visszaadta nekem? - érdeklődtem, majd a következő pillanatban elnevettem magam. Tessa közölte Zaynnel, hogy azért hívott, mert szeretné megbeszélni a köröm gomba veszélyeit. - Te beteg vagy. - vihogtam még mindig, Zayn meg szörnyülködve nézett. Férfiak...
- Na, megérkeztünk. Fogalmam sincs még mindig, hogy mikor megyünk haza... - gondolkodtam el és Zaynre pillantottam, jelezve, hogy elmondhatná.
- Egy hét múlva. - közölte szép lazán, én meg elkerekedett szemekkel meredtem előre.
- Hát Tess.... nagyon úgy tűnik, hogy ki kell bírnod egy hétig nélkülem. - ahogy kimondtam, sóhajtott egyet.
- Most komolyan egy hétig össze leszek zárva ezzel a vadállattal? - kérdezte vigyorogva, majd a következő percben felsikoltott.- Aúúúúúú. - vinnyogott, én meg nevettem. - Ne nevess, megharapott!! - háborodott fel, majd a következő pillanatban megszakadt a vonal. Ingattam a fejem, majd zsebre tettem a telót és folytattam tovább az utam a hotelbe.
- Gyere ide, picúr. - húzott vissza Zayn, de akkora erővel, hogy mellkasának csapódtam. Szorosan körém fonta karjait, mire fejem mellkasába fúrtam. Ennél közelebb nem is lehettünk volna egymáshoz, de még így sem éreztem elégnek... Olyan erősen szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam és ez őt megmosolyogtatta.
- Szeretlek. - ennyit tudtam kinyögni akkor abban a pillanatban, aminek hatására Zayn picit eltolt magától. Csillogó szemeivel az enyémekbe nézett és elmosolyodott.
- Én is téged. - nyomta ajkait enyémekre. Szerintem még folytattuk volna, ha valaki nem zavar meg minket. Zayn szemei vérben forogtak, mikor meglátta a hang tulajdonosát.
- Kajálni jöttök? - nézett ránk Tom, mire én bólintottam, barátom meg elnézett másik irányba. Hát sosem fogják megkedvelni egymást. - Akkor majd ott találkozunk. - kacsintott rám, mire csak mosolyogtam, Zayn meg még szorosabban húzott magához. Szinte már fájt, de nem szóltam érte... Fogalmam sincs, hogy miért zavarja őt ennyire Tom, de ha ő nem szereti, akkor nem fogok összejárni vele kávézni.
Miután Tom elment, Zayn felé fordultam.
- Mit vétett neked ez a srác, hogy így utálod? - kérdeztem tőle, mire egész egyszerűen megvonta a vállát.
- Láttam, hogy néz rád. Láttam, ahogy végigmér a szemeivel és szó szerint levetkőztetett a tekintetével. Láttam azt is, hogy legszívesebben engem a pokolba kívánna és ő lenne melletted. Ezeket mind-mind leolvastam az arcáról, nem hiszem el, hogy nem veszed észre... - fakadt ki, én meg elmosolyodtam féltékenységén. - Ne mosolyogj. Mondtam, hogy a legnehezebb feladatom, hogy magam mellett tartsalak és mikor ezt mondtam, az ilyenekre céloztam. - biccentett a fejével oda, ahol az előbb Tom állt.
- Ne izgulj. Nem fenyeget az a veszély, hogy átpártolok máshoz. - vigyorogtam rá, majd otthagytam és elindultam a hotel étterme felé, de Zayn visszahúzott és a bejárati ajtó felé irányított. - Hova megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Egy másik étterembe. - közölte, mintha magától értetődő lett volna. De tudtam, hogy szimplán csak Tom miatt nem akar itt ebédelni. Nem akar vele egy levegőt szívni. De ebből az ebédből semmi nem lett. Néztem mindenfelé, sétáltam mindenfelé csak étterem felé nem. Zaynnek már fájt a lába, korgott a hasa és kimerült volt. Nem csodálom... három órát biztos, hogy sétáltunk megállás nélkül.
- Éhes vagyok. - szólaltam meg délután négy óra környékén, mire Zayn vett egy mély levegőt.
- Itt van egy pizzázó. Gyere. - nézett körbe, majd behúzott a pizzázóba. Leültetett, ő meg elment rendelni. Eddig észre sem vettem, mennyire elfáradtam, csak most, hogy így hirtelen lenyugodtam. - Végre, hogy sikerült lecsillapodnod. - foglalt helyet velem szemben. Kislányos mosolyt varázsoltam arcomra, ő meg fáradtan legyintett egyet. - Haza megyünk és alszok. - jelentette ki, mire megráztam a fejem.
- Nem lehet.... még van egy sétálóutca, amit nem jártunk végig és még a város másik fele is kimaradt. - kezdtem megint belelkesedni, de ő leállított.
- Kérlek ne ma... - könyörgőn pillantott rám. - Leszakadnak a lábaim. Tudod, hogy bárhova elmegyek veled, de kérlek, hogy majd valamelyik másik nap. - győzködött, én pedig beadtam a derekam.
- Legyen, de akkor ha visszaértünk én is aludni fogok. - vigyorogtam, mire elnevette magát. Akkor ezt megbeszéltük. Még sok másról szó esett, mikor kikaptuk a pizzát. Szerencsémre volt esze Zaynnek és kettőnknek rendelt egy egészet. Miközben ettünk, nem hagyott nyugodni az, hogy ő és Tom egyáltalán nem kedvelik egymást...
- Min gondolkodsz ennyire? - kérdezte. Gondolom megérezte, hogy nem itt járok fejben, hanem valahol kilóméterekre ide....
- Azon, hogy semmi nem igaz abból, amit mondtál Tomról. Már több, mint 5 éve ismerem és semmi olyan lépést nem tett felém. Szerintem tévedsz. - cáfoltam rá, de ő csak sóhajtott egyet.
- Hidd el, hogy látom az ilyet. De úgy is mindegy, hogy mit mondok. Nem tilthatom meg, hogy találkozzatok. Te életed! Azt csinálsz, amit akarsz. - mosolygott rám keserűen, én meg észre sem akartam venni. Ettem tovább, majd miután végeztünk, elindultunk vissza. Az út csendesen telt. Én nézelődtem, ő meg gondolkodott. Tisztán látszott rajta, de nem kérdeztem rá. Ahogy visszaértünk a házhoz és beértünk, rögtön a konyha felé vettük az irányt, mert vettünk ezt-azt, amit ki kéne pakolni. Ezzel hamar végeztünk és már este hét óra volt. Előkaptam a laptopomat, mert én azt is elhoztam, és bebújtam vele az ágyba. Ahogy bejelentkeztem Facebookra, elképedtem. Több száz barátjelöléstől elkezdve az értesítésekig és az üzenetekről már ne is beszéljünk. Akit ténylegesen ismertem azt visszaigazoltam és vissza is írtam neki, de mással nem igen foglalkoztam. Twitteremen úgyszintén őrültek háza volt, de nem értettem, hogy miért. Eddig is pörgött ezerrel, de ennyire durva még nem volt. Ahogy görgettem lejjebb, megláttam ennek okát. Egy fénykép arról, hogy Max megbilincselve megy a rendőrségre és mellette elmagyarázták, hogy miért is... Ahogy olvastam a kommenteket, elmosolyodtam. Mindenki aggódott értem és ez melegséggel töltött el.
"Thank you Sweeties. I love you! ♥ #i'mfine ;)"
Ahogy kiírtam, rengetegen retweetelték és mégtöbben komiztak hozzá. Ahogy olvasgattam a hozzászólásokat, valaki megjelölt a saját kiírásában. Zayn volt az... gyorsan el is olvastam és megnéztem a mellé csatolt fényképet is, ami most délután készült.
"@sophiemoore You're mine! #iloveyou ♥ (..she's a sexy animal...)"
Elmosolyodtam kiírásán. Mondjuk a zárójeles részre kíváncsi vagyok, hogy honnan is szedte.
"@zaynmalik You're an idiot. But I love the idiots. ;) #metoo. ♥"
Ahogy válaszoltam neki, beviharzott a szobába. Mosolyogva néztem fel rá, mire befeküdt mellém.
- Honnan a bánatból jutott eszedbe a zárójeles rész!? - vontam kérdőre, ő meg elnevette magát.
- Először is mert igaz. Másodszor pedig az új albumunkon van egy szám, aminek ez az egyik sora. De ez még titok. - kacsintott, majd nyomott egy puszit számra és átvette a laptopot. Átjelentkezett saját fiókjába és kiírta, hogy öt perc múlva twitcam.
- Akkor, addig én kimegyek a nappaliba tévézni. - keltem fel, de ő utánam kapott és visszahúzott az ágyra.
- Nem, nem. Te is benne leszel. Egyedül nem csinálnék ilyet. - kacsintott, én meg ingattam a fejem.
- Még mindig idióta vagy. - tapadtam ajkaira és heves csókolózásba kezdtünk. Pólóm alá nyúlt és simogatni kezdte hátam, oldalam és hasam, mire egy picit elhúzódtam tőle. - Szerintem ezt nem a rajongóid előtt kéne. - vigyorogtam rá, ő meg ki akarta írni, hogy elmarad a twitcam, de én nem hagytam. - Zayn! Vállaltad, csináld is meg. Még van itt egy egész hetünk. - mosolyogtam rá, ő meg sóhajtott egyet és amint mind a ketten elhelyezkedtünk az ágyban, bekapcsolta a camot és máris több ezer nézőnk volt.
- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre, majd olvasgattuk, hogy mit kérdeznek/üzennek nekünk. Az elején csak Zayn válaszolgatott, én meg figyeltem vagy telefonoztam. Ki akartam vonni magam ebből, mert nem az én rajongóim és igazából nem is kéne itt lennem.
- Sophie. Azt kérdezték, hogy mikor hallhatnak tőled saját dalt? - zökkentett ki barátom a gondolkodásból.
- Ha minden jól megy, akkor nemsokára. - mosolyogtam a kamerába és olvastam a következő kérdést. - Hogy hol vagyunk most!? - néztem Zaynre, aki rögtön válaszolt is.
- Ágyban. - közölte velük, mire én elnevettem magam. - Most mond, hogy nincs igazam... - nézett rám, én meg felvontam a szemöldököm.
- Nincs igazad. De csak mert azt kérted, hogy mondjam. - vigyorogtam, majd visszaemeltem tekintetem a gépre és olvasgattam visszafelé a kéréseket. - Nézd Zayn, magyarok! - mutattam az egyik lány tweetjére.
- Hallottam már arról az országról, de sajnos ott még nem voltunk. - vallotta be, mire a chat teljesen megőrült. A magyarok bombáztak minket üzeneteikkel és kérték, hogy a srácok menjenek oda is. - Igyekszünk és ígérem, hogy egyszer oda is eljutunk! - kacsintott nekik, én meg büszke voltam rá. Ezek után még egy csomó kérdésre válaszoltunk. Csodálkoztam, hogy engem is kérdezgettek, hiszen ez Zayn twitcamja volt, nem az enyém.
- De mi megyünk. Már este tíz óra van és fáradtak vagyunk. Lejártuk a lábunkat. - kezdett el búcsúzkodni.
- Dubaiban vagyunk? - olvastam fel egy rajongó kérdését, mire Zayn nagy szemekkel pislogott.
- Ezt honnan találtad ki? - kérdezett vissza és várta a választ. Pár másodperccel később meg is kaptuk.
- Az időből. - csak ennyit írt, nekünk pedig rögtön leesett. Az idő eltolódás. Vicces...
- Na de akkor most már ezt is tudjátok, mi tényleg megyünk. Sziasztok! - integettünk a kamerába, majd kikapcsoltuk. A laptopot letettem az asztalra és sietősen visszafeküdtem az ágyba, mert már álló helyzetben ragadtak le a szemeim. Ahogy befeküdtem Zayn mellé, rögtön átkarolt és magához húzott. Fejem mellkasára tettem és behunytam szemeimet. Már majdnem elaludtam, mikor drága jó barátom piszkálni kezdett.
- Nem felejtettél el valamit? - kérdezte, mikor felemeltem buksim és hatalmas mogyoróbarna szemeibe néztem. Kérdő tekintetem látva, nem is kérdezett többet, csak megcsókolt. Elmosolyodtam, majd levegő hiány miatt elváltunk egymástól.
- De, elfelejtettem. - vallottam be, ő meg megvillantotta rosszfiús mosolyát. Kárpótlásul még egyszer megcsókoltam, majd visszafeküdtem és pár pillanat múlva már aludtam is.

/4 nap múlva/

Ez a négy nap életem eddigi legforgalmasabb napjai voltak. Körbejártuk Dubait Zaynnel, strandoltunk és csak élveztük egymás társaságát. Nem volt olyan nap, hogy két óránál többet lettünk volna távol egymástól és ezek is csak miattam voltak, mert Tom folyamatosan elhívott ide-oda. Vele is voltam strandolni, szórakozni és egyebek. Tudtam, hogy ez Zaynnek nem tetszik, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ekkora veszekedés lesz ebből. De akkor mindent szép sorjában az elejéről.
- Vedd fel te, én alszok. - morogtam reggel, mert a telefonom ébresztett minket. Zayn fáradtan szólt bele a készülékbe.
- Mondjad. - kicsit bunkó is volt, de na.... reggel van! - Tom az. - nyújtotta oda nekem és hangjában megvetés hallatszódott.
- Igen!? - szóltam bele most már én és meghallottam haverom vidám hangját.
- Ma nem megyünk el moziba?- kérdezte, mire én gondolkodni kezdtem.
- Nem, mára már van programom. - feleltem kérdésére és láttam, hogy Zaynnek tetszik, hogy ő miatta koptatom le.
- Értem, azért gondold át. Nekem este is jó és néha lóghatsz mással is, nem csak Zaynnel. - ahogy kijelentette, elkerekedtek a szemeim.
- Ezt most úgy mondtad, mintha ezen a héten csak Zaynnel lógtam volna. Miközben veled majdnem hogy több időt töltöttem, mint vele... - kezdtem ideges lenni. Ez most mi akar lenni? Sosem mondott még ilyet és sosem volt féltékeny senkire sem, merthogy vele is ugyanúgy elszórakozom.
- De ő a faszid, vele életed végéig ott vagy, velem nem. - háborodott fel, én meg kiakadtam.
- Szerintem ezt a beszélgetést most fejezzük be, mert csak idegesebb leszek. Jó hogy nem szabod meg kivel töltsem a szabadidőm. Nagyon megváltoztál és ez nem tetszik. Samantha rossz hatással volt rád. Addig ne is keress, amíg nem tudsz normálisan beszélgetni velem. - azzal kinyomtam. Zayn kérdő tekintettel méregetett, mire csak legyintettem. Nem akartam elmondani neki, mert tudtam, hogy csak annyit szólna hozzá, hogy ő megmondta. Kiszálltam az ágyból, kerestem elő valami ruhát és elvánszorogtam a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és most kivételesen gyors voltam. Nem akartam gondolkodni a meleg víz alatt. Hamar megszárítkoztam és magamra kaptam a ruháimat. Kerestem egy cipőt és zsebre tettem a telefonom, majd elmentem sétálni a partra. Gondoltam magamban, hogy kiszellőztetem a fejem, de nem hagytak békén. Zayn is utánam futott, ráadásul Tom meglátta, hogy a parton sétálgatok, ő is odajött.
- Te mit keresel itt? - kezdte a vitát Zayn, mire Tom felvonta szemöldökét.
- Jöttem Sophiehoz, ha már te egyedül hagytad. - mondta a magáét Tom is, én meg csak kapkodtam köztük a fejem.
- Mi az, hogy egyedül hagytam? Nem jöhet ki sétálni felügyelet nélkül vagy mi? - ebben most igazat adtam Zaynnek, de abban nem, hogy minek kell veszekedni?
- Hagyjuk. Nem azért jöttem, hogy veled beszélgessek. - intette le, majd felém fordult. - Még most se akarsz eljönni velem moziba? - kérdezte, mire Zayn mellém lépett és átkarolta derekam. Elegem van belőlük...
- Nem. - mondtam ki erélyesen, majd Zaynre néztem. - Te meg engedj el! - ahogy kiejtettem a szavakat számon, barátom tette amire kértem. - Elegem van belőletek. Azért jöttünk ide Zaynnel, hogy kicsit kikapcsolódjunk, erre mit csináltok? Te próbálsz szétszedni minket. - mutattam Tomra, aki csak megvonta a vállát. - Te meg még bele is mész a játékába. - fordultam most Zayn felé. - Nem ismerek rátok! Én nem egy trófea vagyok, hogy csak úgy játszatok velem. - dőlt belőlem a szó és jeleztem a srácoknak, hogy fogják be, most én beszélek! - Miért kell ezt csinálni?? Te miért nem fogod fel, hogy Zaynt szeretem, mint férfit, téged meg, mint egy barátot? Miért olyan nehéz ez? - kérdeztem Tomtól és láttam szemeiben, hogy fáj neki, amit mondtam. Remek... akkor tényleg Zaynnek volt igaza. - Te meg értsd meg, hogy azért, mert haver és vele is eltöltök egy kis időt, még nem vagyok szerelmes belé és külön tudom választani a haverságot és szerelmet. - ahogy közöltem vele is a tényeket, elmosolyodott.
- De Sophie... - kezdte Tom.
- Nem! Nincsen Sophie. - vágtam szavába. - Négy napja folyamatosan ingáztam köztetek, hogy mind a kettőtökkel elég időt legyek és nem hiszem el, hogy te közben végig arra játszottál, hogy szakítsak vele... - hitetlenkedtem még mindig, pedig nagyon is nyilvánvaló volt. - Sosem tettél még ilyen célzásokat, mint az elmúlt napokban és még soha nem közeledtél úgy felém, mint mostanában. Bárcsak hittem volna Zaynnek. - ahogy szavakat kiejtettem, Tomon látszott, hogy összetörtem.
- Akkor ha ennyire mély nyomot hagytam benned válassz! Én vagy ő!? - tette fel a váratlan kérdést 'haverom', mire elhűltem. Hogy kérdezhet ilyet!?
- Persze, hogy Zayn! - válaszoltam. - Nem is értem, hogy gondoltad, hogy majd téged választalak... Legjobb barátomnak tekintettelek. - ahogy meghallotta, hogy múlt időben beszélek erről az egészről, elnézett oldalra. - A ma reggeli telefonnal meg végleg elástad magad. Gratulálok! - fejeztem be mondandómat, majd otthagytam a két srácot és a mólóra sétáltam. Remekül indult a reggel...
Leültem a végére és csak gondolkodtam. Most ez tulajdonképpen mire is volt jó? Még mindig nem értem... Most legszívesebben hazamennék. Pedig még három napunk hátra van, de akkor is. Így már nem élvezem.
- Sophie. - állt meg mellettem Zayn, mire felpattantam és ránéztem.
- Nem érdekel.... - ennyit mondtam neki, majd otthagytam.

ui: Remélem tetszett valamennyire... ha nekem nem is. :))