21. fejezet. :)

Megérkezteeeem! :D Sajnálom a késést, de..... Nem fogok magyarázkodni, a lényeg, hogy nem voltam a toppon, de mást nem tudok mit mondani most, szóval csak jó olvasást! :) :*


Egy lány:) : Nem lehet mindig veszekedni, de én ebből az összeköltözésből, sztárságból és egyebekből elég sok mindent fogok majd kihozni. :D Köszönöm és siettem. :) ♥
Ildikó: Köszönöm szépen, de azért nem... :D Siettem. :) ♥
Bekii^^: Türelem, rózsát terem! ;) :D siettem, ahogy tudtam. :) ♥
Anita: Azért ez nem a legjobb blog... van ennél jobb is! ;) De azért köszönöm szépen! ♥ :)

"... és csak a vér ízét éreztem ..."

- Megjöttem! - kiabálta el magát Zayn a garázsajtóból, mire odaszaladtam segíteni neki. Hát mikor megláttam mennyi cuccal jött, elnevettem magam. Vicces, hogy fiú létére még talán több holmija van, mint nekem! - Ne nevess. - dorgált meg, mire kidugtam a nyelvem, majd a könnyebb táskákat felkaptam és felcipeltem a szobámba. Így is kettőt fordultunk....
- Csináltam helyet a ruháidnak a gardróbban, nyugodtan pakolj be. Addig én kipakolom a kütyüidet. - mutattam a laptopos táskájára és minden elektronikai eszközére. Mikor nekiláttam, rácsodálkoztam. Nem kicsit... nagyon! Laptop, tablet, IPhone, IPad és ez csak pár darab közülük. - Minek ennyi szir-szar neked? - kérdeztem tőle, mire kijött a gardróbból és felvont szemöldökkel nézett rám.
- Mi az, hogy szir-szar? Ezek életfontosságú dolgok! - vette a szívére a dolgot, én meg egy egyszerű szemforgatással letudtam. - Amúgy meg neked is van! - védekezni kezdett, én meg afféle "komolyan?" fejjel meredtem rá.
- Igen, van egy laptopom és egy telefonom. Neked szinte mindenből kettő van! - mutogattam, ő meg csak megvonta a vállát, majd visszament, hogy befejezze a pakolást. Hát eddig ha ránéztem az íróasztalomra láttam egy laptopot, két hangfalat, egy-két könyvet, laptop töltőt és nagyon mást nem... Most viszont két laptop, egy tablet, töltő mindenhez, egy IPhone, IPad és két mobil. Hát... furcsa.
- Kész vagyok. - csukta be a 'szekrény' ajtót, majd mellém lépett. Az asztalra nézett és elnevette magát. - Tényleg sok kütyüm van. De csak a tiédhez képest. Harry tart mindenből tartalékot is! - mentegetőzött, én meg csak hallgattam. Most szégyenli magát előttem? Nem normális...
- És én Harryvel költöztem össze vagy veled!? Harryvel alszok egy ágyban vagy veled!? Harrynek adtam oda magam vagy neked!? - kötöttem bele mondanivalójába, mire gondoltam elmondok neki egy-két dolgot. A tegnapi baklövésem után, ennyivel tartozom. - Ha most Harryvel lennék ebben a szobában, nem történne ilyen. - nyomtam egy puszit szájára, ő meg csak türelmesen figyelt. - De ha más lenne itt, akkor se. Nekem csak te vagy Zayn. És felesleges mással példálóznod, hisz úgy szeretlek, ahogy vagy. Ha még mindig cigiznél, nem szólnék érte, elhiszed? - kíváncsi tekintettel fürkésztem és egy bólintást kaptam válaszul. - Ez az egész meg csak poén.... Azt se bánnám, ha mindenből tíz darabod lenne, a lényeg, hogy te itt vagy. - néztem fel szemeibe, ő meg elmosolyodott majd magához húzott.
- Szeretlek. - mondta ki azt az egy szót, amitől lepkéim öngyilkossági merényletet folytattak. Ajkait enyémekre tapasztotta, én meg belemosolyogtam majd átadtam magam az érzésnek. Nem volt erőszakos vagy vad. Lágy volt, de minden érzelmet belevitt.
- Tudom. - mosolyogtam rá, mikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Felvonta a szemöldökét, én meg gonoszul vigyorogtam. - Na jó... - kezdtem bele, mert tekintetével akart megölni. - Talán én is téged. - azért még incselkedtem vele picit és gyorsan kikecmeregtem kezei közül, mert tudtam, ha olyan kedvében van, akkor ebből büntetés lesz.
- Sophie Moore! - nézett rám dorgálón, én meg kidugtam a nyelvem, majd kiszaladtam a szobából, le a földszintre és ott is a konyhába, ahol Niall, Liam, Danielle és Eleanor ültek. Na, csak meglesz a társaság.
- Ha Zayn jönne, védjetek meg. - vigyorogtam, ők meg minden ellenkezés nélkül belementek. Szükség is volt rájuk, hiszen ahogy beleegyeztek, Zayn megjelent. - Leül és mindjárt eszünk! - mutattam egy üres helyre, ő meg fenyegetően pillantott rám. Megvontam a vállam, majd gyorsan beraktam a mikróba a kaját, mert időközben kihűlt. Amíg én a konyhába sertepertéltem, a többiek is megérkeztek és helyet foglaltak köztünk. Gondoltam, hogy nem úszom meg, hogy Zayn mellett üljek, de hát jól van. Csak túlélem.
- Mi a kaja? - jött be Tess is segíteni, én meg rámutattam az előttem lévő étel hegyekre. Hát ha ennyien vagyunk, akkor kell ennyi. - Spagetti! - csillogtak a szemei, én meg elnevettem magam. Segített az asztalra pakolni, majd leültünk mi is.
- Sophie, mióta főzől? - nézett rám Eleanor mosolyogva, én meg egy picit lelombozódtam. Amióta anyu meghalt. Sajnos azóta valakinek muszáj volt, mert hát ennünk mégis csak kellett.
- Két éve. - válaszoltam tettetett mosollyal az arcomon, ő pedig átlátott rajtam. Tudta, érezte, hogy valami nem oké, de nem kérdezett rá és ezért hálás voltam neki. - Srácok, addig maradtok majd ameddig akartok, de én négy órakor lelépek. - váltottam gyorsan témát.
- Hova mész? - kérdezte Zayn. Ja, igen.... még neki sem mondtam. Mindenki kíváncsi tekintettel méregetett, én meg válaszra nyitottam a szám.
- Be kell mennem a managerhez, mert fel kell énekelnem az első dalom. - ahogy kijelentettem, mindenki ujjongani kezdett, én meg legyintettem egyet. - Túl gyors és szerintem még semmi értelme nem lenne... - adtam meg a magyarázatot előző cselekedetemre. - Azt sem tudom mit gondolnak rólam az emberek, de már saját dalt énekeljek!? Felesleges... Lehet, hogy nem is szeretnek. - ahogy kijelentettem, mindenki egy emberként kapta elő a telefonját és pötyögtek valamit.
- Na idefigyelj Sophie. Ha olyan kis nyomi vagy, hogy nem látod saját magadtól, majd én megmutatom. - tolta az orrom elé Tess a mobilját, amin egy csomó üzenetet olvastam. Neki küldték, de egy csomóban rólam kérdeztek és arról, hogy mikor fogok legközelebb énekelni. Zayn szintén kapott üzeneteket, ahogy a többiek is.
- Vedd észre, hogy szeretnek! Szóval állj neki annak a dalnak, egy albumnak, videóklippeknek és mindennek, mert hiányolnak téged. Paul mondta, hogy amióta volt a kis párbajunk, egy csomóan jelentkeztek nála, hogy szívesen hallanának élőben. - részletezte Liam, én meg nagyra nyílt szemekkel figyeltem. - Ryan is tud ezekről és elég sok talk show, rádió már keresett. Biztos ma akarta mondani, de hidd el, hogy van értelme folytatnod az éneklést. - és ezzel be is fejezte. Mosolyogva néztem körbe rajtuk, ők meg mind bíztatóan tekintettek rám. Hát ha ők mondják, biztos úgy van. Elvégre Liamék jobban benne vannak ebben a témában, mint én. Reméljük igazuk van.
- Köszönöm Srácok. - pattantam fel és körbe ölelgettem mindenkit. Zayn előtt megálltam és úgy tettem, mint aki milliószor átgondolja, hogy megtegye-e ezt az egyszerű mozdulatot. A többiek jót vigyorogtak ezen, Zayn meg szúrós szemekkel méregetett, aztán elnevette magát, majd megfogta a kezem és szó szerint magához rántott. Nekicsapódva érkeztem, mire gyorsan átkaroltam és fejem mellkasába fúrtam.
- Te kis törperős. - vigyorgott, én meg beleborzongtam.
- Vigyázz a szádra Malik. - fenyegettem meg, ő meg felvonta a szemöldökét. Hát igen.... lehet, hogy nem is vagyok annyira ijesztő, mint ahogy én azt elképzeltem.
- Höhö.... talajradar. - kezdett el a magaságommal piszkálni, én meg kidugtam a nyelvem és visszaültem a helyemre. Még nagyon sokáig beszélgettünk a többiekkel, majd olyan két óra fele, nekiálltak hazaszállingózni. Tessa, Harry, Zayn és én maradtunk.
- Srácok, én a szobámban leszek. Ti meg érezzétek otthon magatokat, ezentúl úgy is itt laktok. - kacsintottam nekik, majd az emeletre siettem és azon belül is a szobámba. Fenn felkaptam a laptopomat a helyéről és leültem vele a kanapéra. Még Tessnél a fejembe vettem, hogy megtanulok magyarul és teszek is ennek érdekében, így nyelvtanfolyamok után kutakodtam. Találtam is egyet, nem olyan messze, London másik felében lenne és azt írták róla, hogy intenzív kurzus és hogy két-három hónap alatt meg lehet tanulni a nyelvet. Bár olvastam, hogy ehhez viszont maximális odafigyelés kell, szorgalom és jó ha az embernek van nyelvérzéke, mert a világ legnehezebb nyelve nyelvtani szempontból. Engem mondjuk ez sem tudott elijeszteni, elég elszánt típus vagyok. Ha a németet megtanultam, akkor ez is menni fog. Gyorsan kitöltöttem a jelentkezési lapot, mert a határidő hétfő, most meg csütörtök van. Kaptam is egy visszaigazoló levelet, hogy köszönik a jelentkezésem és hogy kedden jelenjek meg. Gyorsan leírtam magamnak a címet, kiraktam a tükrömre, majd összecsuktam a laptopot és visszatettem a helyére. El is ment az időm ezzel a keresgéléssel. Negyed négy volt, nekem pedig négyre kell Ryanhez érnem. Gyorsvágtában kaptam magamra valami elfogadható szerelést, átfésültem a hajam, zsebre tettem a telefonom és már siettem is le.
- Elmentem, sziasztok. - kiabáltam el magam, mielőtt kiléptem volna a garázsba. Furcsa volt , hgoy kinyitottam és csak négy autót pillantottam meg és mind a négy Range Rover volt... Na jó, melyik az én kocsim!? Gondolkodni kezdtem, hogy vajon hova állhattam, de egyáltalán nem jutott eszembe. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy nekem van egy kereszt a tükrömön. Gyorsan megvizsgáltam mindegyiket és meg is találtam az enyémet. Beszálltam, majd már mentem is a stúdió felé. Azért ide húsz percre van, szóval hálás voltam magamnak, hogy előbb elindultam. Odaérve, mindenki pörgött, én meg álltam ott értetlenül.
- Sophie! - ölelt meg Ryan, majd bementünk az irodájába, ahol egy öt fős társaság fogadott. Annyira ismerősek voltak nekem ezek a fiúk, csak tudnám, hogy honnan. - Ők azért vannak itt, hogy véleményt mondjanak a dalodról és arról, hogyan énekelsz. Tudom, hogy összetűzésben állnak a haverjaiddal, illetve pasiddal, de kérlek.... ne csináld te is ugyanazt, mint a két banda. - részletezte, nekem meg rögtön leesett, hogy honnan is voltak olyan ismerősek. Ők a The Wanted.
- Sziasztok srácok. - mosolyogtam rájuk. Nekem nincs bajom velük, sőt van olyan daluk, amit kifejezetten imádok, szóval nem lesz nehéz jófejnek lenni.
- Hello. - köszöntek egyszerre, én meg mosolyogva ültem le velük szembe a kanapéra.
- Hallom, hogy ma énekled fel az új dalod. - szólalt meg először Nathan ha minden igaz. Erre én csak bólintottam egyet, majd már be is ért managerem egy hatalmas papír kupaccal a kezében.
- Na mi az Főnök Úr!? Csak nem úszunk az adminisztrációban? - incselkedtem vele, ő meg felvonta a szemöldökét, kidugta a nyelvét, majd helyet foglalt. Elnevettem magam, majd kíváncsian vártam, hogy mi lesz. Elrendezte azt a nagy fehér kupacot és felém nyújtott egy teleírt papírt. Mikor elvettem, elmosolyodtam. - Tell me something I don't know. - olvastam fel a dal címét, ami rögtön megfogott. Egyszerűen csak beleszerettem. Ahogy gyorsan átfutottam a sorokat, rájöttem, hogy ez sima ügye lesz. Imádom a dalt, a dallamát is és az egész tökéletes. Szóval eldöntöttem, hogy nem érdekel, hogy ez az öt tökkelütött mit fog mondani, akkor is az én véleményem lesz a lényeg és én imádom.
- Na? - kérdezte Ryan, mikor úgy látta, hogy átfutottam az egészet és válasz képes vagyok.
- Egyszerűen imádom. Mikor énekelhetem? - kérdeztem rögtön, ő meg felnevetett.
- Énekeld el most itt így, csak úgy, mert ha oda bemész. - mutatott a stúdióra. - Ott már profin kell csinálnod. - jelentette ki, én meg mindenféle beéneklés nélkül belekezdtem. Volt egy-két hang, ami elcsúszott, de összességében jó volt. És igen ritka, ha én magam dicsérgetem. - Szerintem mehetsz is befelé. - kacsintott egyet managerem, majd felpattantam és megindultam befelé. Nathan is felállt és elkapott útközben. Ahogy visszahúzott, akart egy puszit adni, de én hátrébb húzódtam tőle. Ez felejtős...
- Nathan... - néztem rá. Körülbelül egymagasak lehettünk és ez furcsa volt. Megszoktam, hogy Zayn egy fejjel nagyobb nálam, így fel kell néznem rá. Nem tudom... nekem valahogy Nathan részéről nem sugárzik semmi olyan, hogy " húúúúú én vagyok a pasi, vigyázz". Nem szeretem a nyápicokat. - Én már foglalt vagyok. - közöltem vele, majd beálltam a mikrofon mögé. A papírt egyszerűen eldobtam, úgy éreztem, hogy nekem ez megy anélkül is és igazam lett. Kiénekeltem minden hangot egytől-egyig, a szöveget hibátlanul tudtam és egyszerűen csak élveztem. Ez a kedvenc számom. Sosem hittem volna, hogy ilyet mondok. A saját számom ... és még tetszik is. Hihetetlen. !
- Sophie. Azt a hurrikán söpörte mindenit. Ez valami hihetetlen volt. - dicsért oda-vissza Ryan, én meg meghajoltam, majd kivánszorogtam a többiekhez. Ódákat kezdtek zengeni rólam, én viszont leállítottam őket.
- Elég lesz, jó? - vigyorogtam, ők meg hál' isten abbahagyták. Mosolyogva dőltem le a kanapéra, majd Max mellém és fél kezével átkarolt. Mi van ma!? Először Nathan, majd ő... - Max, figyelj... - kezdtem volna, de Ryan a szavamba vágott.
- Fél pillanat és jövök. - ugrott fel, majd már ki is viharzott. Majd fél perc múlva résnyire kinyitotta az ajtót és bedugta rajta fejét. - Srácok, köszönjük, de ha gondoljátok, mehettek. - ezután tényleg elment. Nathan, Tom, Siva és Jay rögtön felpattantak, majd miután elköszöntek, le is léptek. Max is felkelt, de megállt előttem. Felvontam a szemöldököm és felnéztem rá. Hiba volt... Ahogy ráemeltem tekintetem, megcsókolt! Egyből hátrahúztam fejem, felpattantam, a kezem lendült és arcán csattant. Az ütés erőssége miatt feje oldalra fordult, de ő végig mosolygott.
- Undorító vagy! Takarodj innen és soha többet ne merd betenni ide a lábad. - olyan gyűlölettel közöltem vele, hogy még én is megijedtem magamtól. Ő viszont nem tágított, egyre inkább csak közelített felém, én meg hátrálni kezdtem. Mit akar tőlem? Meg egyáltalán kinek képzeli ez magát!?
- Szeretem a tüzes lányokat. - sejtelmesen vigyorgott, én meg undorodó hangot próbáltam kiadni, ami sikerült is. Hatalmas piros pont magamnak.
- Felejtsd el, bármit is akarsz. Barátom van és szeretem! - jelentettem ki olyan határozottan, amennyire csak tudtam, de őt nem érdekelte. Sajnos sarokba szorultam, így ő teljes testével a falnak nyomott és durván csókolgatni kezdte nyakam. Hiába próbáltam megütni, rúgni, nem tudtam, mert kezeimet lefogta, lábával, pedig lábaimat tartotta. Megpróbáltam kikecmeregni szorításából, de lehetetlen volt. - Max, engedj el! MOST!!! - kiabáltam vele, de nem hatotta meg. Próbált megcsókolni, de nem hagytam magam. Elfordítottam a fejem és ez a jelenet vagy milliószor lejátszódott köztünk, mire megunta, felkapott és egyenesen a kanapé felé igyekezett. Bárhogy kapálóztam, nem tudtam megmenekülni előle. Lerakott a kanapéra, majd pólóm alá nyúlt. Egyszerűen borzasztó volt. Egy hirtelen mozdulattal, lerúgtam magamról, majd felpattantam és az ajtó felé igyekeztem, de mielőtt kinyithattam volna, elkapott. Arra még volt időm, hogy telefonomon benyomjam az egyes gombot, mint gyorshívót. A telefont kivette a kezemből és ledobta a földre, de a hívást nem szakította meg.
- Hagyj már békén! Engedj el! - próbálkoztam még mindig a szabadulással, de egyre lehetetlenebbnek bizonyult.
- Nem Cica... Nem engedhetem, hogy egy ilyen jó csaj, mint te, Zayné legyen. Kellesz nekem! - azzal teljes erejéből a kanapénak lökött, majd már ott is volt és lefogta kezeimet. A pólóm egyik pillanatról a másikra széttépte és eldobta. Nadrágom gombját kereste, de nem hagytam és folyamatosan lerúgtam magamról, egy idő után megunta és pofon csapott. Az ütés miatt, szám széle felrepedt és csak a vér ízét éreztem. Könnyeim szüntelenül folytak és nem tudtam mit tenni. Durván beleharapott oldalamba, amitől felszisszentem. Soha életemben nem éltem át, még ekkora borzalmat. Hol van már Ryan!? Miért nem jön vissza!?!?!? Nem hiszem el.... meg fog erőszakolni. Csak sírtam és sírtam, amíg ő leráncigálta rólam nadrágom és melltartóm kapcsa után kezdett kutakodni. Próbáltam mindig úgy helyezkedni, hogy ne érje el, ami sikerült is. Megfeszítettem testem, hogy még véletlenül se tudjon elmozdítani ebből a helyzetből, de már régen rájöttem, hogy messze nem érek fel az ő ereje ellen. Kezeimet hátam mögé feszítette, úgy emelt meg egy picit, majd a következő pillanatban Max a szoba másik felében landolt. Könnyektől elhomályosult látásom miatt nehezen ismertem fel megmentőmet.
- Ne lássalak még egyszer a barátnőm közelében te barom. - rúgott bele Zayn. - Különben a szuszt is kiverem belőled. Hogy vetemedhet valaki ilyenre? Ja bocs, te egy senki vagy... - ütötte tovább. Tessa futott be az ajtón, Harryvel a nyomában. Harry felmérte a terepet és Zaynhez futott, Tess pedig hozzám. Odaadta a nadrágom, amit gyorsan magamra kaptam, de felsőm nem volt, mert az a vadállat széttépte.
- Te gerinctelen féreg. - püfölte tovább Zayn, mire Harry lefogta.
- Haver, ne öld meg... már megkapta a büntetését. Sophienak szüksége van rád. - ennyit hallottam és Zaynnek is ennyi kellett, egyből mellettem termett. Lekapta a pólóját és rám adta. Fájt megmozdulni, minden porcikám sajgott.
- Sophie. - suttogta elhaló hangon, mikor meglátta számat, az arcom, rajta Max keze nyomával és azt, hogy nehezemre esik megmozdulni is. Magához ölelt, mire fejem mellkasába fúrtam. Rázott a hideg, sírtam és minden porcikám remegett.
- Te úristen mi történt itt? Negyed órára tettem ki a lábam. - szörnyülködött Ryan is, mikor belépett a szobába. Én nem tudtam megszólalni, Zayn nem akart, Tessa világosította fel, mert Harry lefogta Maxot, amíg vártuk a rendőröket. Ugyanis az, hogy sztár, nem menti fel. - Sophie. - jött oda és vizslatni kezdett. Egy apró mosolyt erőltettem magamra, amiről senki nem hitte el, hogy igazi, de mégis mosoly volt. Senki nem kérdezett semmit, addig amíg a rendőrök meg nem jöttek. Egyből megbilincselték és elhurcolták azt a mocskot, engem pedig kérdezgettek, de látták, hogy megszólalni sem tudok, így megbizonyosodtak arról, nem hazudok, majd egy "innentől lerendezzükkel" elmentek. Mi is elköszöntünk Ryantől, majd elindultunk kifelé. Beültem Zayn mellé a kocsiba, Harry vezetett, Tess pedig az én autómat vezette mögöttünk.
- Köszönöm srácok. - nyögtem ki ennyit azóta, mióta velük vagyok. Harry biccentett, Zayn meg közelebb húzva magához, nyomott egy puszit a homlokomra. Hál isten hamar hazaértünk, bementem a házba és felmentem az emeletre. Mindenem sajgott, de nem tudtam, hogy most amiatt, mert így jön ki rajtam az idegesség, vagy ezt mind Max okozta... Kerestem valami kényelmes ruhát, ami megfelel pizsinek és elvánszorogtam a fürdőbe. Ledobáltam a ruháimat, majd a tükör elé álltam. Az oldalamon Max harapásának nyoma meglátszott egy kékes-lilás-zöldes nagy folt képében. Az arcom feldagadt, ahogy a szám is, nyakam vöröslött ott, ahol Max szorította, kezeim úgyszintén. Lábaimon szabályosan kivehető volt kezeinek nyoma... és egyszerűen undorodtam magamtól. Bemocskolta testem az a vadállat... Beálltam a zuhany alá, hogy lemossam magamról a "rontást". Ahogy a forró víz átjárta testem, megkönnyebbülés volt. Úgy éreztem, minden egyes vizcseppnél, hogy "tisztább" lettem. Egy órát biztos benn voltam. Tusolás után, megszárítkoztam, a hajam is elrendeztem, majd miután felöltöztem, kiléptem a fürdőből. A többiek a fenti nappaliban ültek, én meg halkan odaálltam a falat támasztva. Tessa ült velem szemben és ahogy kiszúrt, csupán szemkontaktussal megbeszéltünk mindent. Bólintottam egyet és egy halvány mosoly húzódott arcomra. Zayn felém fordult, majd felkelt és elém állt. Szemeiben mérhetetlen bánat tükröződött, én pedig megráztam a fejem .
- Nem te tehetsz róla. - suttogtam neki, de semmi nem változott.
- Megcsókolhatlak? - kérdezte, én meg válaszra sem méltatva, ajkaimat az övéire nyomtam. Karjait óvatosan körém fonta és picit közelebb vont magához. Egyáltalán nem akart ártani nekem... éreztem a gyengédséget minden mozdulatából. A csókja lágy volt és mámorító. Testem egyből átjárta egy kellemes melegség, bizsergés és egyszerűen nem akartam megszakítani ezt. Ez mind hiányzott Maxból és fúúúj... összehasonlíthatatlan a két ember.
- Szeretlek. - mondtam alig hallható hangon, mikor elváltunk egymástól.
- Mindennél jobban. - nézett szemeimbe, én meg végre egy őszinte mosolyt mutattam.
Még megölelgettem Tesst és Harryt is, hiszen a segítségemre siettek, majd elköszöntem tőlük és bementem a szobámba. Zayn is nem sokkal utánam jött. Bebújtam a takaróm alá nyakig magamra húztam. A következő pillantban besüppedt mellettem az ágy, mire kinyitottam a szemem és Zayn hatalmas nagy barna ékszereibe néztem. Fél kezével átkarolt, majd mellkasára húzott, én meg felszisszentem erre a mozdulatra. Pont ott fogta meg oldalam, ahol Max megharapott. Zayn rögtön elengedett és aggódó pillantást vetett rám.
- Semmiség. - próbáltam nem kimutatni vagy éppen rávezetni arra, hogy hol is fáj. Nem akartam, hogy még idegesebb legyen.
- Sophie. - mondta ki a nevem afféle "nekem ne hazudj" hangsúllyal. Fölém magasodott, majd a takarót derekamig visszahajtotta és feltűrte pólóm alját. Kezemmel egyből takarni akartam a sebes bőr felületet, de ő megfogta a kezem és arrébb tolta. Ránézett a gyönyörű lila foltomra, majd lehunyta szemeit. Így próbált megnyugodni, mert szerintem képes lett volna hülyeséget csinálni. Mikor újra rámnézett, szemében fájdalom látszott, majd apró, gyengéd puszikkal halmozta el a fájó pontot. Pólóm visszatűrte, majd miután a takarót újra magunkra húzta, óvatos mozdulatokkal alakította ki ugyanazt a helyzetet, mint előtte. Elmosolyodtam, majd felnéztem szemeibe.
- Köszönöm. - nyomtam egy puszit szájára, majd fejem visszatettem mellkasára és már csak arra emlékszem, hogy simogatta a hátam, mert nem sokkal utána elaludtam.

ui: Hihetetlenül sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel... nem így terveztem. De a lényeg a lényeg, hogy itt van, meghoztam és remélem tetszett.! :)