1. fejezet :)

Meghoztam az első részt! :) Remélem nem csalódtok bennem és tudok nektek jó részeket hozni. Ha lenne valaki, aki feliratkozik, annak nagyon-nagyon-nagyon örülnék!:) Persze nem várom el...

egy lány: Köszönöm, hogy itt is velem vagy! :) ♥
E.*: Köszönöm a kedves szavakat és nagyon örülök neki, hogy itt is velem vagy. :) ♥ A gratulációt köszönöm, de még nincs befejezve, bár már nincs sok vissza. :) 2-3 fejezet... igen lassan 4 hónapja írom azt a blogot és eléggé hozzám nőtt, nagyon megszerettem, de mint tudjuk semmi nem tart örökké. És ne aggódj 'édes lányom' teszek róla, hogy élvezettel olvasd ezt is. :) Örülök, hogy eltaláltam a szereplőket, igazából rengeteget gondolkodtam rajtuk... Köszönöm, hogy itt vagy! :) ♥ Csuklószorító előkészítve. ;)

EGYSZER MEGYEK EL OTTHONRÓL...

- Gyere, menjünk el sétálni. - húzott az ajtó felé Tess, én meg fáradtan pillantottam rá. Holnap péntek és két dolgozatot is írunk, ő meg sétálni akar menni, ráadásul ilyenkor, amikor kitudja milyen alakok mászkálnak kinn.
- De holnap írunk két tantárgyból, nem lehet. - ültem vissza a székre, ő meg sóhajtott egyet.
- Sophie hagyd már a tanulást. Délután 3 óta mást sem csinálsz, csak a könyveket bújod. Tudsz mindent és felkészültél. - győzködött. - Gyere, kell neked is egy kis friss levegő.
Végül egy tíz percnyi próbálkozás után beadtam a derekam. Felvettem egy rózsaszín adidas pólót, egy fehér rövidnadrágot és converset, majd elindultunk. Este tíz órakor a sötét London utcáin sétálgatni, nem épp a legbiztonságosabb dolog. Főleg nem egy parkban. De ezt nem tudom megmagyarázni Tessának, ő szereti az izgalmas dolgokat, míg én inkább biztosra megyek veszélytelenül.
- Van még egy hetünk az érettségiig. - ültünk le egy padra és Tess sóhajtva fordult felém. - Mi van ha nem tudom megcsinálni? - kérdezte kétségbeesett tekintettel. Lehet, hogy mindig vidám és jókedvű, de hihetetlenül önbizalom hiányos, amit nem értek. Felesleges, hiszen ő az egyik legokosabb ember, akit ismerek.
- Menni fog, ne aggódj. - tettem kezem a vállára. - Máskor semmit nem tanultál a legnagyobb tz-kre és megírtad ötösre, most egyszer átolvasod az anyagot és hibátlanul megírod. - megmondtam neki a szín tiszta igazat. Az agya, mint egy fényképezőgép. Amit egyszer látott, azt örökre eltárolta és ha szüksége van rá csak kikeresi. Számomra ez felfoghatatlan.
- De ez érettségi, az meg egy sima dolgozat volt. - ellenkezett. Mindig is kitartott a saját véleménye és igaza mellett. Makacssága határtalan.
- Akkor meg fogd fel úgy, mint egy laza dolgozatot, amit nap, mint nap megírunk. - próbálkoztam másképp és úgy tűnt hatott.
- Oké. - válaszolta mosolyogva majd megölelt. Rajta és apán kívül szinte senkim sincs. Az osztályban mi vagyunk a különcök, mert mindig tudjuk az anyagot és tovább akarunk tanulni, míg másoknak a terve az, hogy 'életük végéig lazulnak.' Szép álom. Tessel az első naptól fogva nagyon jóban vagyunk és annak ellenére, hogy teljesen különbözünk, nagyon jól kijövünk egymással. Benne igazi barátnőre leltem és ő az, aki akkor is mellettem volt, mikor igazán mély ponton voltam. Anyu halála eléggé megviselt, hiszen nagyon közel állt hozzám. Mindent megtudtam beszélni vele és bármi problémám volt, mindig fordulhattam hozzá. Amikor itt hagyott minket, szétestem. Sosem gondoltam volna, hogy valakinek a hiánya ennyire tud fájni, de barátnőm mindig mellettem volt és bármikor ott termett, hogy felrántson a padlóról. Neki köszönhetem, hogy itt vagyok.
- Menjünk haza. - állt fel a padról és felhúzott engem is. - Éneklünk? - nézett rám vigyorogva és meg sem várva a válaszomat, beindította Alexandra Burke-től a The Silence-t. Imádtam ezt a számot, de én nem éneklek. - Na, te is! - bökött oldalba barátnőm, aki már régen énekelte a dalt. A hangja valami csodálatos volt és simán lehetne énekes, de ő nem akar híres lenni. Meg is értem. Nincs magánéletük. Nincs olyan, hogy tabu téma és semmit nem tudnak csinálni a sajtó nélkül. Nem irigylem őket.
- Rád hagyom az éneklést. - kacsintottam neki majd sétáltunk tovább.
- De nem ám. - nézett rám. - Te is énekelj velem. Legalább egy refrént. - könyörgőre váltott át, én meg megforgattam a szemem és elénekeltem a kérését, csak hogy megnyugodjon. - Úristen, gyönyörű hangod van! - szemei csillogtak, én meg csak legyintettem. Miközben Tessán nevettem, aki éppen egy bokorból kászálódott ki, ugyanis megbotlott és belesett, nekimentem valakinek, aminek hatására én is sikeresen a bokorban landoltam.
- Bocsi. - húzott ki egy magas, kreol bőrű, barna hajú és gyönyörű barna szemű srác.
- Semmi baj. - hajtottam le a fejem. - Tess, mehetünk? - néztem barátnőmre, aki rosszallóan nézett rám. Tudtam mire gondol.
- Haver, jössz már? - jött oda egy magas, göndör, barna hajú srác, zöld szemekkel és a kreol bőrű gyerekre nézett.
- Megyek. - válaszolt teljes nyugodtsággal a hangjában. - Lányok, hazavigyünk titeket? - nézett ránk, mire egyszerre válaszoltunk, természetesen két egymásnak ellentmondó választ adtunk.
- Igen, légyszi. - válaszolt barátnőm, de én ezzel egy időben nem-et mondtam. Éreztem, hogy elvörösödök, így lehajtottam a fejem... újra.
- Gyertek. - szólalt meg a fürtös, majd barátnőm elindult utána, magamra hagyva a csillogó szemű fiúval.
- Sophie, ugye? - kérdezte tőlem miután minimum 5 percig csak csendben sétáltunk Tessaék után. Kérdésére egy aprót bólintottam. Gondoltam meg kéne kérdezni, hogy őt hogy hívják, hiszen így bunkónak tűnök.
- És téged hogy hívnak? - kérdeztem és magam is meglepődtem, hogy nem csuklott el a hangom. Még nem igazán volt dolgom pasival, így azt sem tudom, hogy milyen szituációt hogyan kell kezelni.
- Zayn vagyok. - felelte lazán majd az egyik pillanatban felém fordult és közelíteni kezdett. Nekinyomott az egyik ház falának, két kezét a fejem mellett helyezte el és a szemembe nézett. Megijedtem tőle és feszengtem. Tess és az a másik srác már jóval előttünk jártak, így esély nem volt arra, hogy megmeneküljek. Félve pillantottam arcára, nem bírtam állni a tekintetét, így elnéztem. Arcán egy sejtelmes mosoly húzódott és szemei csillogtak.
- Engedj el. - nyögtem ki nagy nehezen ezt a két szót, de meg sem hallotta. Nyomott egy puszit az arcomra, a nyakamra és egy kis bőr részt a fogai közé vett majd szívni kezdte. Hirtelen belém hasított egy igen intenzív érzés, amit nem tudtam hova tenni. Beleborzongtam mindebbe és próbáltam eltolni magamtól a srácot, de teljesen elgyengültem. Ajkaim szétnyíltak és egy apró nyögés hagyta el azokat. Zayn felkuncogott majd nyomott még egy puszit az előbb létrehozott érzékeny bőrfelületre. Felszisszentem, mikor megérintettem a fájó részt. - Most ezt miért kellett? - förmedtem rá, de annak ellenére, hogy ezt hangosra és durvára terveztem, erőtlen lett. A hangom alig volt hallható és megsemmisülve álltam előtte.
- Hogy mindenki tudja, te már foglalt vagy. - villantott egy pimasz mosolyt, mire nekem az egekbe szökött a szemöldököm. Foglalt? Kinek kellenék pont én? És most ha meglátja apa, mit mondok neki? Egyszer megyek el otthonról, akkor is ez történik. Ügyes vagy Sophie. Idegesen löktem el magam a faltól és indultam volna, de Zayn visszanyomott. Jóval erősebb volt nálam és egy fejjel magasabb is, szóval semmi esélyem nem volt ellene. - Ne próbálj szökni, úgy is én viszlek haza. - suttogta a fülembe, engem pedig kirázott a hideg.
- Kérlek hagyj. - próbáltam újra eltolni magamtól, de gyengének bizonyultam mellette. Egyik kezével lefogta mindkét kacsómat, a másikkal pedig végigsimított állkapcsom vonalán.
- Ne olyan hevesen baby. - azzal egyik kezét a tarkómra vezette a másikkal pedig elengedte kezeimet és a derekamra fonta. Közelebb húzott magához és meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem, így arcra puszi lett belőle. Amint távolabb kerültem, pofon vágtam. Szeme hirtelen dühösbe váltott át majd egy pimasz vigyor terült el arcán. - Kihívás. Azt szeretem. - nyomott még egy puszit az arcomra majd elengedett. Gyorsa léptekkel indultam Tess után. Egy autóból integetett ki nekem, mellette pedig a fürtöske ült. A hajam gyorsan előre rendeztem, hogy ne vegye észre a sebet majd bepattantam a kocsi hátsó ülésére.
- Azt hittem, hogy már sosem jössz. - fordult hátra vigyorogva, én meg mogorván nézhettem rá, mert legyintett és visszaült.
- Nem mehetnénk? - kérdeztem alig hallhatóan.
- Megvárjuk Zaynt és már indulhatunk is. - felelte a göndör vigyorogva, én meg megforgattam a szemeimet. Nem sokkal ezután a hiányzó személy is megérkezett és beült mellém. Végigmért szemével és egy kaján vigyor jelent meg az arcán. Éreztem, hogy arcomra kúszik a pír, így inkább kinéztem az ablakon. Nem telt egy egy perc és egy kéz csúszott a combomra. Kirázott a hideg és lesöpörtem magamról, de ő erőszakosan visszatette. Simogatni kezdte combom belső felét, mire próbáltam picit arrébb húzódni tőle, de nem tudtam az ajtó miatt.
- Megjöttünk. - jelentette ki a fürtös, mire szó szerint kiugrottam a kocsiból. Még szerencse, hogy szomszédok vagyunk Tessel. Elköszöntem tőle majd bementem a házba és bezártam az ajtót. Felszaladtam az emeltre és bevágódtam a szobámba. Mi volt ez az egész? Mit akar tőlem ez a srác?  És ez most mire volt jó? Semmit nem értek és nem is akarok.... Összeszedtem a pizsim és bevonultam a fürdőbe. Hajamat felkontyoltam és közben vetettem egy pillantást az érzékeny területre a nyakamon. Égő vörös színében keveredett néhol egy kis lila is. Ujjamat óvatosan végighúztam rajta és fintorogtam egyet. Rám rakta bélyegét... de miért? Megráztam a fejem, hogy ezek a gondolatok eltűnjenek belőle és lezuhanyoztam. Jól esett a meleg víz és egy kicsit meg is nyugtatott. Kiszálltam a kabinból és megtörölköztem. Gyorsan magamra kaptam a pizsim és már mentem is az ágyba. Alig tettem le a fejem a párnámra, jelzett a telefonom. Kioldottam és megnéztem.
"Holnap találkozunk! Jó éjt Baby ;) xx." 
Azonnal tudtam, hogy ki írta és csak remélni tudtam, hogy nem talál meg holnap. Semmi humorom nincs hozzá és mégis mi ez az egész? Zaklatottan raktam vissza magam mellé a telefonom és csak hosszas próbálkozások után tudtam elaludni.


Remélem elnyerte tetszéseteket az első rész, a másodikkal nem tudom mikor jelentkezem, de érkezem majd! :) Addig pedig iratkozzatok fel és hagyjatok kommenteket. Előre is köszönöm. Zsófi, xx :) ♥